Portfóliók
A házitanító
1.
Misi tátott szájjal figyelte az ajtón belépő alakot. Magas, negyven év körüli, sportos alkatú, szúrós szemű. A testnevelés tanárok ilyenek általában, bár ez a fickó nem tűnt valami atyáskodónak, aki azért néha elmosolyodik, átadva a láthatatlan önbizalomhullámokat. Nem, ez a férfi egy szürke öltönyt viselő, kommandós arcú vadállatnak tűnt. Szülei mégis kedvesen fogadták, kávéval is megkínálták, amit a konyhai beszélgetés során el is kortyolgatott. Misi már akkor tudta, hogy ebből semmi jó nem sül majd ki.
A férfit Zelenák Miklósnak hívták, aki állítólag matematika és fizika szakos diplomás tanár valahol Budapesten. Emellett valamelyik neoliberális párt képviselője, mely még nem jutott be a parlamentbe. Ez magyarázza igényes megjelenését, szépen fésült, dús fekete haját, s ezt a férfiparfümöt, mely azonnal belengte a kis kertvárosi házat.
A szülőkkel halkan, de határozottan beszélt, míg Misi a tévét nézte, felkészülve arra, hogy nemsokára egy órát kell áldoznia az életéből a matek-fika korrepetálásra. Annyit el tudott kapni tisztán a beszélgetésből, hogy Zelenák úr egy óráért kétezer forintot kér, de meg fogja szolgálni.
Misi szülei miután megbeszélték – már a fiukat is belevonva – részleteket, öt perc múlva már el is mentek Pestre egy színházba. Egyedül hagyni egy tizenkét éves fiút egy vadidegennel? Zelenák annyira nem volt annyira vadidegen. Misi édesanyja már korábbról ismerte őt, s lelkesen támogatni is fogja a politikai pályáján.
A fiú és a férfi az ajtóban álltak, amikor az becsukódott. Minden remény odakinn maradt. A gyerek leginkább arra vágyott, hogy fél nyolc legyen, s ez a barom nagy állat végre elhúzzon innen. Akkor aztán felmegy a szobájába játszani az új számítógépes játékkal, elfelejtve az agysorvasztó matekot és fikát.
A ház egy tipikus felső-középosztálybeli, kertvárosi házikó volt. Amerikai konyha, plazma tévé, díszborok a polcokon a rendkívül ízléses könyvek előtt. A nappali közvetlenül a konyha mellett helyezkedett el. Ide ültek le mindketten egy asztalhoz egymással szemben. Zelenák szótlanul a konyhát tanulmányozta, Misi pedig a tévé feletti faliórát, mely szerint már két perc eltelt. Már csak ötvennyolc perc és vége! – gondolta. – Mire elkezd végre beszélni talán már öt is eltelik, s akkor már csak ötvenöt perc. Gyorsan megleszünk.
Zelenák még mindig szúrósan, de már egy aprócska mosollyal Misihez fordult. Vagy két percig figyelte, ahogy a fiú lopva-lopva, ügyeskedve az faliórára pillantgatott. A gyerek már kezdett kétségbeesni, amikor a házitanító végre megszólalt.
- Hány éves is vagy? – hangja nyugodt, kellemesen mély tónusú volt. – Tizenegy? Tizenkettő?
- Tizenkettő.
- Nem szereted ezeket a tantárgyakat, ugye?
A fiú zavarában nem tudta mit feleljen. Tiszta ciki egy felnőttnek megmondani az igazat. De hazudni sem mert, a férfi szemei úgy vizslatták, mintha teljesen belelátnának a lelkébe, s tudnának már mindenről, még azokról a gondolatokról is, melyek még nem fogalmazódtak meg benne.
- Hát, nem igazán. – bökte ki Misi zavartan.
- A magyar és a töri jól megy, hallottam.
- Igen azt szeretem.
- Melyiket szereted jobban?
- Az irodalmat.
- Érdekelnek a művészetek?
- Igen.
- Hetedikes vagy most, nem?
- Igen. Hetedikes.
- Jövőre már a nyolcadikot kezded. Rá egy évre már gondolkozhatsz azon, melyik középiskolába menj. Mi szeretnél lenni?
- Filmrendező.
- Ó! – Zelenák mosolya szélesebb lett. – Milyen filmeket csinálnál?
- Horrort.
- Horrort?
- Igen.
- Miért pont horrort?
- Mert… - nem igazán tudta, hogyan is magyarázza ezt meg egy felnőttnek. – Mert ijesztőek, izgalmasak.
- Értem. És nem félsz a horrorfilmektől?
- Nem.
- Attól sem, amelyben nagyon csúnya szörnyek vannak?
- Attól sem.
- Attól sem, amelyben brutális gyilkosságok vannak?
- Attól sem.
- Attól sem, amelyben gonosz játék babák vannak?
- Attól sem.
Zelenák sóhajtott. Mosolya egy kicsit lehervadt. – Attól sem, amelyben felnőtt férfi egy kisfiút erőszakol meg?
Misi megremegett, de igyekezett visszafogni magát. Az újdonsült házitanító kezdett nagyon furcsa lenni.
- Attól igen. – válaszolta.
- Mégis horrort akarsz csinálni?
- Hát… Nem tudom.
- Tizenkét éves vagy. Gyenge a matematikából, a fizikából és a kémiából. A suliban folyton csúfolnak, néha megvernek a nagyok. Ugye így van?
Gyépésnek csúfolják a suliban, az iskolai kosarasok, focisták, mind megverik, kigáncsolják a szünetben. – Igen. Honnan tudja? – a kisfiú úgy érezte, mindjárt elsírja magát szégyenében. Talán sosem lesz vagány srác. Talán alig kell majd valami lánynak. Kiáltani akart, hogy tanuljanak végre, vagy húzzon el innen ez a vadbarom!
- Rád van írva. – válaszolta Zelenák, miközben a mosolyának még a nyoma is eltűnt az arcáról. – De ne szégyelld. Engem is vertek a nagyok. Nagyképű, agyatlan sportolók. Aztán amikor én is nagy lettem, akkor egyenként szétvertem a pofájukat. Látnod kellett volna a meglepett arcukat. Akiket pedig nem vertem el, mert elköltöztek messzire, azokat parlamenti képviselőként fogom tönkretenni.
- De ez nem helyes! – tiltakozott halkan a fiú.
- Szerinted miért nem?
- Mert… Mert nem helyes megbosszulni senkit.
A férfi hirtelen közelebb hajolt Misihez, s halkan, nyomatékosan súgta oda neki: - A bosszú igenis helyes, fiam. Ha valaki sportszerűtlenül bántja a másikat, akkor igenis indokolt. És a bosszún nemcsak a fizikai bántalmazásra gondolok, – a mutatóujját a homlokához nyomta – hanem a szellemi bántalmazásra.
- Az milyen?
- Az egyik sportolóból biztonsági őr lett. Én pedig éppen ügyet intéztem ott, ahol ő dolgozik, az adóhivatalnál. Megismert a rohadékja. Kérdezte, hogy vagyok, mivel foglalkozom. Én pedig közöltem vele, hogy tanár vagyok. Erre leesett az álla. Láttam rajta szégyent, amint eluralkodik rajta. Ő egy jelentéktelen kis bérkopó lett, én pedig egy gimnáziumban tanítok immáron húsz éve. Hosszan néztem a szemébe, ahogy illik egy ilyen utolsó söpredék senkivel szemben. Aztán szó nélkül otthagytam, mint ahogy kutya hagyja ott az ürülékét. A pasas nem olyan rég szétlőtte az agyát a puskájával. Egy veled egykorú kislányt és egy feleséget hagyott egyedül.
- Szegény.
- Dehogy szegény! – kacagott a férfi. – Az ilyen nem szegény! Az ilyen emberek a társadalom a társadalom patkányai, akik egy idő után elfoglalják a maguknak való csatornájukat. Alattunk.
- Anyu azt mondta, hogy nem szabad ilyenek alapján ítélni.
- Milyenek alapján?
- Hát, ilyenek, hogy munka, meg ilyesmi.
- Dehogynem, fiam! Dehogynem! Ha majd felnősz, megtudod. – hátradőlt a székben, ám a szemét nem vette le a fiúról. – Te még gyerek vagy. Én tizenkét évesen már felnőttként viselkedtem. – ismét a konyhára pillantott higgadtan, elmélkedve – Igen. Tizenkét évesen tudtam meg, hogy meleg vagyok.
Misi fel akart állni, el akart menekülni, ki innen ebből a házból, ki ebből a világból. Minél messzebb, annál jobb. Anyu! Gyertek haza! Gyorsan! Biztos itt felejtettek valamit, anyukája mindig is szétszórt volt, talán…
- A játszótéren történt egy bokorban. – szakította félbe a gyerek gondolatmenetét Zelenák, miközben a szájába vett egy cigarettát. – Az egyik osztálytársammal beszéltük meg, hogy kipróbáljuk, milyen homokosnak lenni. Megbeszéltük, hogy este, sötétedéskor találkozunk ott. Nagyon féltem. Azt hittem nem fog eljönni. De eljött. – meggyújtotta a cigarettát, beleszívott, kifújta füstöt – Bebújtunk az egyik bokorba. Ő kutyapózba állt, én pedig mögé.
- Ne, kérem! – rebegte Misi a könnyeivel küszködve. – Ne beszéljen róla!
- Én pedig simogattam azt a lányos, szép fenekét, majd elkezdtük. Nagyon jó volt. Akkor lettem életemben először szerelmes. Sanyinak hívták a fiút. Nagyon szép volt már akkor is. Most nőként él, vállalkozóként, mellette profi énekesi pályára törekszik.
- Kérem, ne!
- Emlékszem, amikor abbahagytuk, akkor szívtuk el életünk első cigarettáját. Utána pedig még egyszer csináltuk.
- Miért mondja ezt el nekem?
- Merned kell kockáztatni mindig. Idefigyelj…
- ELÉG!
Zelenák rácsapott az asztalra. – Kuss, te kis elkényeztetett, pisis kis köcsög! Fogd be szád, vagy letépem az arcodat és legyömöszölöm a torkodon! Hogy merészelsz félbeszakítani?
Misi előtt forgott a világ, látása elhomályosult, érezte, hogy végigcsúszik a hideg a hátán. Felpattant az asztaltól, el akart rohanni, de Zelenák valami embertelen gyorsasággal elkapta a gallérját, s magához húzta őt. A cigaretta füstölgő végét egyenesen a fiú szemei elé szegezte. – Ha még egyszer felállsz anélkül, hogy egy rohadt szóval is mondanám, belenyomom ezt a szemedbe! És ha épp nem dohányzom, akkor mást nyomok beléd. És nem szemedbe. Kapizsgálod, mire gondolok, ugye?
A fiú szó nélkül, rémülten bólintott. Rettegett, ám mégsem tudta felfogni az eseményeket valóságnak. Mintha a férfi pusztán csak egy kép lenne a hozzá járó hanggal. Mintha még ö maga sem létezne. A szíve vadul vert, Misi mégis úgy érezte, hogy mindez nem történhetett meg.
Zelenák elengedte a gallérját, majd ismét hátradőlt a széken. – Ne félj, nem foglak bántani. Megerőszakolni sem. Hacsak nem húzod ki a gyufát.
- Jó leszek. – ennyit tudott csak kinyögni.
- Spongyát rá, felejtsük el.
- Rendben.
- Most viszont nem akarlak tanítani. Csak itt ülni. És bámulni, hogyan omlik össze a gyerekkorod, ahogyan felnőtté válsz. Azt az arcot akarom látni, amilyen én arcom volt a Sanyival töltött éjszakán. Igen, pontosan azt az arcot akarom.
- Én még gyerek akarok lenni!
- Kit érdekel, hogy te mit akarsz?
- Én nem akarom. – megindultak a könnyei.
- Ha sírni mersz, elnyomom a cigit a köldöködön.
Misi igyekezett nem sírni. A könnyei viszont még a fenyegetés ellenére sem akartak benne maradni. Könnycseppjei az álláig futottak. Remegő kis kezeivel letörölte azokat, közben az órára pillantott. Még csak tizennyolc negyven volt.
- Gyere a konyhába! –intett Zelenák, s már állt is fel.
- Mit akar? Mit akar ott tőlem?
- Ne félj! Majd meglátod! Gyere!
A fiú nagyon nehézkesen állt fel. Bele sem mert gondolni, vajon mit akarhat tőle ez az állat, de felkészült a legrosszabbra is. Aztán eszébe jutott a nagypapája, aki fiatalon anno még a második világháborúban védte Pestet a többi katonával az orosz ostrom ellen. Mindig mesélte, hogy akkor nem számított mennyi fájdalmat kell átvészelniük, Magyarországért bármire képesek voltak. Neki is így kellett volna megvédenie magát, neki is így kellett volna védenie az utolsó mentsvárakat.
- Előttem mész! – mondta férfi ellentmondást nem tűrő hangon. – Gondolom, nem kell részleteznem, mit kapsz tőlem, ha ügyeskedsz!
- Nem kell. – felelte Misi lemondóan.
Mikor a konyhába értek, Zelenák otthonosan levett egy poharat az egyik polcról. – Tudod, amíg azokat a nyálas, idióta szüleidet hallgattam, mindent megfigyeltem a konyhában. Amikor az anyád kivette a sűrített tejet a frigóból, megláttam ezeket. – kinyitotta a hűtőt, melynek alsó polcán egy tucat dobozos sör feküdt egymáson, mint a farönkök. – Apád rendesen szittyós lehet! Ami nem baj. Ülj le az asztalhoz! És ne próbálkozz semmivel, vagy itt helyben megpitézlek! Értem?
- Igen. –felelte az, s leült az asztalhoz.
A férfi töltött egy kis kortynyi sört a fiúnak a pohárba, utána lecsapta az asztalra elé, mint valami elégtelen dolgozatot. – Ennyi elég lesz. Ettől még nem fogsz berúgni. Nem is kóstoltad még a sört, gondolom én.
- Még nem.
- Itt az ideje.
Misi nem habozott, rögtön felkapta a poharat és készült volna egy slukkra becsókolni az adagot, mikor a bölcs házitanító erős kezével ezt megakadályozta. – Lassan! Érzéssel. – lágyan, szinte suttogva beszélt – Élvezd ki ezt a csöppnyi kis örömöt. Szabad vagy! Szabadabb, mint gondolnád! Szabadabb, mint amennyire mered gondolni. Mondogasd magadban! Szabadabb, mint gondolnám!
- Szabadabb, mint gondolnám! – idézte halkan a fiú, majd óvatosan kiitta a pohár tartalmát. Nem így képzelte a sör izét, olyan savanykásnak tűnt. Ennek ellenére mégis ízletesnek találta.
- Milyen volt? – kérdezte a férfi izgatottan.
- Jó. Finom.
- És érezted? – Zelenák nyájasan elmosolyodott, talán reménykedve, hogy a fiú elérte a sikert, a nagy Kezdeti Sikert.
- Mit?
- A szabadságot. – sóhajtotta kihangsúlyozva a szót, sziszegve ejtve ki az sz-betűt. – Érezted?
- Igen.
- Egészen biztos? Ne próbálj átverni!
- Egészen biztos. Éreztem a napfényt…az izé…
- Jó. Ennyi elég. Lassan teljesen felnőtté válsz. S minél előbb válsz felnőtté, annál jobban fognak felnézni rád a suliban. Most mit látnak benned? Egy gyereket, aki fél a nagyoktól. Egy pisis kisfiút. Holnapra pedig már férfi leszel. És ezt látni fogják rajtad! Nem fognak eléd állni a suliban, hogy megverjenek. Mert rád lesz írva, hogy míg ők gyerekek még, te viszont már felnőtt vagy. Nagyfiú! Ez borzasztóan le fogja kicsinyíteni azt a tetves önbizalmukat!
- Anyu azt mondta, hogy tizennyolc évesen leszek felnőtt.
- A francokat! Akkor leszel felnőtt, amikor te felnőtt akarsz lenni!
- Tizenkét évesen?
- Én is akkor nőttem fel. Miután Sanyival szeretkeztünk, én felkerestem egy prostit, aki elvette a normális szüzességemet is. Neked is ezt kell tenned holnap! Majd én elviszlek egyhez. Túl leszel rajta. Így túlteszel másokon is. Fizetem is neked, a vendégem leszel. Nem kell visszaadnod soha.
- De én még gyerek akarok lenni! – csattant fel Misi, olyannyira, hogy megszédült tőle.
- Dehogy akarsz gyerek lenni! Térj már észhez! Olyan vagy, mint egy nyolcéves! Ezért cukkolnak a suliban! Itt az idő, édes öcsém! Kalandra fel! Vár a szabadság!
- Én még nem akarom!
- De igen! – kiáltott kikerekedett szemekkel Zelenák. – Akarod, vagy elvágom a torkod most azonnal, aztán a szüleidet is kinyírom, utána pedig úgy állítom be a gyilkosságot, mintha apád megerőszakolt volna téged az anyáddal együtt és utána magával is végzett volna! Elhiszed nekem, kisköcsög?
- Igen! – kiáltott a fiú. – Igen. Elhiszem, csak ne bántson minket, kérem! – attól félt, hogy menten bepisil.
- Más, veled egykorú összetenné a két kezét, ha ilyen ajánlatot kapna! Hol élsz te? Nem játszani kell a számítógépen, meg babázni! Azt a pisisek csinálják! Azok a katonák, akikkel játszol azokban az idióta játékokban, mind az igazi, kemény férfiakat szimbolizálják! A harcosok kicsapongó életet élnek! Annyi nőt fektetnek meg, amennyit csak akarnak és megvetik az ilyen kis pöcsöket, mint te!
- Nekem tanulni kell, fegyelmezettnek lenni!
- Tanulj! Légy fegyelmezett! Nem azt akarom mondani, hogy rúgjál fel minden szabályt! Szabályokra szükség van az életben, de tudni kell, melyik az, ami korlátozza az alapvető jogaidat! És neked, kis barátom, jogod van arra, hogy szabadon élj! Jogod van arra, hogy azzal bújj ágyba, akivel akarsz, amikor csak akarod! Jogod van az élet örömeihez! Jogod van arra, hogy szabadon piálj, drogozz!
- Nem akarok drogozni! Se piálni!
- Pedig fogsz! Holnap, kisapám, kapsz egy sima és füves cigarettát és el fogod szívni, mert ha nem, én esküszöm, hogy ott helyben kitépem a beledet! Utána anyádét, meg az apádét is! Megértetted?
- Meg! – már szédült, a hányinger kerülgette.
Zelenák kivett a hűtőből egy doboz sört, dühtől remegő kézzel felnyitotta, belekortyolt egy nagyott. – Nem kell rászoknod egy drogra sem! Nem. Füves cigi kilőve. De sima cigarettát el fogsz szívni a prosti után! – a hangja lágyabb, atyáskodó lett. – Nem fogsz megfulladni tőle, ott leszek és nem hagyom. Oké? Érted, Misi?
- Értettem, uram. – felelte a gyerek remegő hangon.
- Nem akarok én neked rosszat. – folytatta Zelenák kedves, megnyugtató hangon. – Csak azt akarom, hogy boldog légy. Ne pedig egy szomorú, elveszett gyerek. Értsd már meg, hogy neked akarok jót! Nem szabad félned a felnőtté válástól. Bele kell tudni vágni, utána pedig élvezetes és izgalmas lesz. Tudom, hogy van benned egy kis félsz, de töröld el! Tűntesd el a szemed elől a félelmeket, mert azoktól csak nehezebb. Vagy alakítsd át a félelmeket.
- Átalakítani?
- Igen. Változtasd át a félelmet óvatossággá. Fontold meg, mint mondanak hangok, melyek bajokkal riogatnak, s gondold át. Tarts közben a szemed előtt a célt, annak minden lehetőségeivel.
- Jó.
- Egyébként egy nagyszerű gyerek vagy, s az ilyen kivételes gyerekekből lesznek a nagy és erős felnőttek. Tudod mitől erős valaki?
- Az izomtól?
- Nem. – halkan, nyomatékosan beszélt. - Attól, hogy uralják az életüket. Erőskezű kontroll alatt tartják a saját lelküket. Igen, ezek az igazi felnőttek. Nem pedig azok, akik erősködnek, vagy éppen fajokat gyűlölnek. Igen, te nem leszel olyan, mint azok a nácik, akik karlendítéssel köszöntik egymást az utcán. Vagy a részeges huligánok. Tudod milyenek azok?
- Gonoszak?
- Á, dehogy. Csak gyengék. Nem vitték soha semmire az életükben, mert nincs meg a hozzá való eszük, ráadásul nem kellenek a kutyának sem. Hidd el, láttam én egyet, s mást. Pattanásos, fél analfabéta, degenerált állatok, akik bárkibe belekötnek az utcán. Gyűlölik azt, ami nem konzervatív, nem átlagos. Mert önnön töketlenségük, primitívségük szégyene miatt a maradi szokások mögé bújnak, leplezve félelmüket a felnőtté válástól.
- Anyu azt mondta, hogy az alkoholista emberek sok gonddal küszködnek.
- A legtöbb a bajuk a fejükkel van, minden téren. Rondák és buták. A huligánok a társadalom csótányai.
Misi nem akarta ezt hallgatni tovább, de nem tudott mit tenni. Félt attól, hogy Zelenák úgyis észreveszi, ha nem figyel. Az előbbi gondolatokkal nem értett egyet. Bár tudott a nácikról, pláne a neonácikról. Nem akart a politikába bonyolódni, nem akart senkiről semmi rosszat gondolni. Nem vetette meg az alkoholistákat sem, pedig így gyerekként nem is tudott erről szinte semmit. Minden embernek megvan a maga baja, a maga életvitele, a maga nézetei, nem akart ő kritizálni senkit. Pláne nem ilyen gyomorforgatóan undorító, nyers és emberellenes szemszögből, mint Zelenák. Aki dicső politikusként akarja majd tönkretenni az egykori ellenségeit. Ez már ismerős mindenkinek – még a gyerekeknek is -, mert ebben a korban Ridegváry Aurél miniszterelnök vezetésével, a Magyar Fasiszta Igazságpárt sorra teszi tönkre a cégeket a Neojakobinus Ellenőrezreddel. Még a becsületes cégeket is, ahogyan az apja mondta neki.
Egy dolgot tehet csak, amire jelenleg egyáltalán nincs ínye: várni. Magában könyörgött az Istennek, hogy küldjön valakit érte, de legbelül, tudta, senki sem teszi be ide a lábát, amíg a szülei haza nem érnek.
A férfit Zelenák Miklósnak hívták, aki állítólag matematika és fizika szakos diplomás tanár valahol Budapesten. Emellett valamelyik neoliberális párt képviselője, mely még nem jutott be a parlamentbe. Ez magyarázza igényes megjelenését, szépen fésült, dús fekete haját, s ezt a férfiparfümöt, mely azonnal belengte a kis kertvárosi házat.
A szülőkkel halkan, de határozottan beszélt, míg Misi a tévét nézte, felkészülve arra, hogy nemsokára egy órát kell áldoznia az életéből a matek-fika korrepetálásra. Annyit el tudott kapni tisztán a beszélgetésből, hogy Zelenák úr egy óráért kétezer forintot kér, de meg fogja szolgálni.
Misi szülei miután megbeszélték – már a fiukat is belevonva – részleteket, öt perc múlva már el is mentek Pestre egy színházba. Egyedül hagyni egy tizenkét éves fiút egy vadidegennel? Zelenák annyira nem volt annyira vadidegen. Misi édesanyja már korábbról ismerte őt, s lelkesen támogatni is fogja a politikai pályáján.
A fiú és a férfi az ajtóban álltak, amikor az becsukódott. Minden remény odakinn maradt. A gyerek leginkább arra vágyott, hogy fél nyolc legyen, s ez a barom nagy állat végre elhúzzon innen. Akkor aztán felmegy a szobájába játszani az új számítógépes játékkal, elfelejtve az agysorvasztó matekot és fikát.
A ház egy tipikus felső-középosztálybeli, kertvárosi házikó volt. Amerikai konyha, plazma tévé, díszborok a polcokon a rendkívül ízléses könyvek előtt. A nappali közvetlenül a konyha mellett helyezkedett el. Ide ültek le mindketten egy asztalhoz egymással szemben. Zelenák szótlanul a konyhát tanulmányozta, Misi pedig a tévé feletti faliórát, mely szerint már két perc eltelt. Már csak ötvennyolc perc és vége! – gondolta. – Mire elkezd végre beszélni talán már öt is eltelik, s akkor már csak ötvenöt perc. Gyorsan megleszünk.
Zelenák még mindig szúrósan, de már egy aprócska mosollyal Misihez fordult. Vagy két percig figyelte, ahogy a fiú lopva-lopva, ügyeskedve az faliórára pillantgatott. A gyerek már kezdett kétségbeesni, amikor a házitanító végre megszólalt.
- Hány éves is vagy? – hangja nyugodt, kellemesen mély tónusú volt. – Tizenegy? Tizenkettő?
- Tizenkettő.
- Nem szereted ezeket a tantárgyakat, ugye?
A fiú zavarában nem tudta mit feleljen. Tiszta ciki egy felnőttnek megmondani az igazat. De hazudni sem mert, a férfi szemei úgy vizslatták, mintha teljesen belelátnának a lelkébe, s tudnának már mindenről, még azokról a gondolatokról is, melyek még nem fogalmazódtak meg benne.
- Hát, nem igazán. – bökte ki Misi zavartan.
- A magyar és a töri jól megy, hallottam.
- Igen azt szeretem.
- Melyiket szereted jobban?
- Az irodalmat.
- Érdekelnek a művészetek?
- Igen.
- Hetedikes vagy most, nem?
- Igen. Hetedikes.
- Jövőre már a nyolcadikot kezded. Rá egy évre már gondolkozhatsz azon, melyik középiskolába menj. Mi szeretnél lenni?
- Filmrendező.
- Ó! – Zelenák mosolya szélesebb lett. – Milyen filmeket csinálnál?
- Horrort.
- Horrort?
- Igen.
- Miért pont horrort?
- Mert… - nem igazán tudta, hogyan is magyarázza ezt meg egy felnőttnek. – Mert ijesztőek, izgalmasak.
- Értem. És nem félsz a horrorfilmektől?
- Nem.
- Attól sem, amelyben nagyon csúnya szörnyek vannak?
- Attól sem.
- Attól sem, amelyben brutális gyilkosságok vannak?
- Attól sem.
- Attól sem, amelyben gonosz játék babák vannak?
- Attól sem.
Zelenák sóhajtott. Mosolya egy kicsit lehervadt. – Attól sem, amelyben felnőtt férfi egy kisfiút erőszakol meg?
Misi megremegett, de igyekezett visszafogni magát. Az újdonsült házitanító kezdett nagyon furcsa lenni.
- Attól igen. – válaszolta.
- Mégis horrort akarsz csinálni?
- Hát… Nem tudom.
- Tizenkét éves vagy. Gyenge a matematikából, a fizikából és a kémiából. A suliban folyton csúfolnak, néha megvernek a nagyok. Ugye így van?
Gyépésnek csúfolják a suliban, az iskolai kosarasok, focisták, mind megverik, kigáncsolják a szünetben. – Igen. Honnan tudja? – a kisfiú úgy érezte, mindjárt elsírja magát szégyenében. Talán sosem lesz vagány srác. Talán alig kell majd valami lánynak. Kiáltani akart, hogy tanuljanak végre, vagy húzzon el innen ez a vadbarom!
- Rád van írva. – válaszolta Zelenák, miközben a mosolyának még a nyoma is eltűnt az arcáról. – De ne szégyelld. Engem is vertek a nagyok. Nagyképű, agyatlan sportolók. Aztán amikor én is nagy lettem, akkor egyenként szétvertem a pofájukat. Látnod kellett volna a meglepett arcukat. Akiket pedig nem vertem el, mert elköltöztek messzire, azokat parlamenti képviselőként fogom tönkretenni.
- De ez nem helyes! – tiltakozott halkan a fiú.
- Szerinted miért nem?
- Mert… Mert nem helyes megbosszulni senkit.
A férfi hirtelen közelebb hajolt Misihez, s halkan, nyomatékosan súgta oda neki: - A bosszú igenis helyes, fiam. Ha valaki sportszerűtlenül bántja a másikat, akkor igenis indokolt. És a bosszún nemcsak a fizikai bántalmazásra gondolok, – a mutatóujját a homlokához nyomta – hanem a szellemi bántalmazásra.
- Az milyen?
- Az egyik sportolóból biztonsági őr lett. Én pedig éppen ügyet intéztem ott, ahol ő dolgozik, az adóhivatalnál. Megismert a rohadékja. Kérdezte, hogy vagyok, mivel foglalkozom. Én pedig közöltem vele, hogy tanár vagyok. Erre leesett az álla. Láttam rajta szégyent, amint eluralkodik rajta. Ő egy jelentéktelen kis bérkopó lett, én pedig egy gimnáziumban tanítok immáron húsz éve. Hosszan néztem a szemébe, ahogy illik egy ilyen utolsó söpredék senkivel szemben. Aztán szó nélkül otthagytam, mint ahogy kutya hagyja ott az ürülékét. A pasas nem olyan rég szétlőtte az agyát a puskájával. Egy veled egykorú kislányt és egy feleséget hagyott egyedül.
- Szegény.
- Dehogy szegény! – kacagott a férfi. – Az ilyen nem szegény! Az ilyen emberek a társadalom a társadalom patkányai, akik egy idő után elfoglalják a maguknak való csatornájukat. Alattunk.
- Anyu azt mondta, hogy nem szabad ilyenek alapján ítélni.
- Milyenek alapján?
- Hát, ilyenek, hogy munka, meg ilyesmi.
- Dehogynem, fiam! Dehogynem! Ha majd felnősz, megtudod. – hátradőlt a székben, ám a szemét nem vette le a fiúról. – Te még gyerek vagy. Én tizenkét évesen már felnőttként viselkedtem. – ismét a konyhára pillantott higgadtan, elmélkedve – Igen. Tizenkét évesen tudtam meg, hogy meleg vagyok.
Misi fel akart állni, el akart menekülni, ki innen ebből a házból, ki ebből a világból. Minél messzebb, annál jobb. Anyu! Gyertek haza! Gyorsan! Biztos itt felejtettek valamit, anyukája mindig is szétszórt volt, talán…
- A játszótéren történt egy bokorban. – szakította félbe a gyerek gondolatmenetét Zelenák, miközben a szájába vett egy cigarettát. – Az egyik osztálytársammal beszéltük meg, hogy kipróbáljuk, milyen homokosnak lenni. Megbeszéltük, hogy este, sötétedéskor találkozunk ott. Nagyon féltem. Azt hittem nem fog eljönni. De eljött. – meggyújtotta a cigarettát, beleszívott, kifújta füstöt – Bebújtunk az egyik bokorba. Ő kutyapózba állt, én pedig mögé.
- Ne, kérem! – rebegte Misi a könnyeivel küszködve. – Ne beszéljen róla!
- Én pedig simogattam azt a lányos, szép fenekét, majd elkezdtük. Nagyon jó volt. Akkor lettem életemben először szerelmes. Sanyinak hívták a fiút. Nagyon szép volt már akkor is. Most nőként él, vállalkozóként, mellette profi énekesi pályára törekszik.
- Kérem, ne!
- Emlékszem, amikor abbahagytuk, akkor szívtuk el életünk első cigarettáját. Utána pedig még egyszer csináltuk.
- Miért mondja ezt el nekem?
- Merned kell kockáztatni mindig. Idefigyelj…
- ELÉG!
Zelenák rácsapott az asztalra. – Kuss, te kis elkényeztetett, pisis kis köcsög! Fogd be szád, vagy letépem az arcodat és legyömöszölöm a torkodon! Hogy merészelsz félbeszakítani?
Misi előtt forgott a világ, látása elhomályosult, érezte, hogy végigcsúszik a hideg a hátán. Felpattant az asztaltól, el akart rohanni, de Zelenák valami embertelen gyorsasággal elkapta a gallérját, s magához húzta őt. A cigaretta füstölgő végét egyenesen a fiú szemei elé szegezte. – Ha még egyszer felállsz anélkül, hogy egy rohadt szóval is mondanám, belenyomom ezt a szemedbe! És ha épp nem dohányzom, akkor mást nyomok beléd. És nem szemedbe. Kapizsgálod, mire gondolok, ugye?
A fiú szó nélkül, rémülten bólintott. Rettegett, ám mégsem tudta felfogni az eseményeket valóságnak. Mintha a férfi pusztán csak egy kép lenne a hozzá járó hanggal. Mintha még ö maga sem létezne. A szíve vadul vert, Misi mégis úgy érezte, hogy mindez nem történhetett meg.
Zelenák elengedte a gallérját, majd ismét hátradőlt a széken. – Ne félj, nem foglak bántani. Megerőszakolni sem. Hacsak nem húzod ki a gyufát.
- Jó leszek. – ennyit tudott csak kinyögni.
- Spongyát rá, felejtsük el.
- Rendben.
- Most viszont nem akarlak tanítani. Csak itt ülni. És bámulni, hogyan omlik össze a gyerekkorod, ahogyan felnőtté válsz. Azt az arcot akarom látni, amilyen én arcom volt a Sanyival töltött éjszakán. Igen, pontosan azt az arcot akarom.
- Én még gyerek akarok lenni!
- Kit érdekel, hogy te mit akarsz?
- Én nem akarom. – megindultak a könnyei.
- Ha sírni mersz, elnyomom a cigit a köldöködön.
Misi igyekezett nem sírni. A könnyei viszont még a fenyegetés ellenére sem akartak benne maradni. Könnycseppjei az álláig futottak. Remegő kis kezeivel letörölte azokat, közben az órára pillantott. Még csak tizennyolc negyven volt.
- Gyere a konyhába! –intett Zelenák, s már állt is fel.
- Mit akar? Mit akar ott tőlem?
- Ne félj! Majd meglátod! Gyere!
A fiú nagyon nehézkesen állt fel. Bele sem mert gondolni, vajon mit akarhat tőle ez az állat, de felkészült a legrosszabbra is. Aztán eszébe jutott a nagypapája, aki fiatalon anno még a második világháborúban védte Pestet a többi katonával az orosz ostrom ellen. Mindig mesélte, hogy akkor nem számított mennyi fájdalmat kell átvészelniük, Magyarországért bármire képesek voltak. Neki is így kellett volna megvédenie magát, neki is így kellett volna védenie az utolsó mentsvárakat.
- Előttem mész! – mondta férfi ellentmondást nem tűrő hangon. – Gondolom, nem kell részleteznem, mit kapsz tőlem, ha ügyeskedsz!
- Nem kell. – felelte Misi lemondóan.
Mikor a konyhába értek, Zelenák otthonosan levett egy poharat az egyik polcról. – Tudod, amíg azokat a nyálas, idióta szüleidet hallgattam, mindent megfigyeltem a konyhában. Amikor az anyád kivette a sűrített tejet a frigóból, megláttam ezeket. – kinyitotta a hűtőt, melynek alsó polcán egy tucat dobozos sör feküdt egymáson, mint a farönkök. – Apád rendesen szittyós lehet! Ami nem baj. Ülj le az asztalhoz! És ne próbálkozz semmivel, vagy itt helyben megpitézlek! Értem?
- Igen. –felelte az, s leült az asztalhoz.
A férfi töltött egy kis kortynyi sört a fiúnak a pohárba, utána lecsapta az asztalra elé, mint valami elégtelen dolgozatot. – Ennyi elég lesz. Ettől még nem fogsz berúgni. Nem is kóstoltad még a sört, gondolom én.
- Még nem.
- Itt az ideje.
Misi nem habozott, rögtön felkapta a poharat és készült volna egy slukkra becsókolni az adagot, mikor a bölcs házitanító erős kezével ezt megakadályozta. – Lassan! Érzéssel. – lágyan, szinte suttogva beszélt – Élvezd ki ezt a csöppnyi kis örömöt. Szabad vagy! Szabadabb, mint gondolnád! Szabadabb, mint amennyire mered gondolni. Mondogasd magadban! Szabadabb, mint gondolnám!
- Szabadabb, mint gondolnám! – idézte halkan a fiú, majd óvatosan kiitta a pohár tartalmát. Nem így képzelte a sör izét, olyan savanykásnak tűnt. Ennek ellenére mégis ízletesnek találta.
- Milyen volt? – kérdezte a férfi izgatottan.
- Jó. Finom.
- És érezted? – Zelenák nyájasan elmosolyodott, talán reménykedve, hogy a fiú elérte a sikert, a nagy Kezdeti Sikert.
- Mit?
- A szabadságot. – sóhajtotta kihangsúlyozva a szót, sziszegve ejtve ki az sz-betűt. – Érezted?
- Igen.
- Egészen biztos? Ne próbálj átverni!
- Egészen biztos. Éreztem a napfényt…az izé…
- Jó. Ennyi elég. Lassan teljesen felnőtté válsz. S minél előbb válsz felnőtté, annál jobban fognak felnézni rád a suliban. Most mit látnak benned? Egy gyereket, aki fél a nagyoktól. Egy pisis kisfiút. Holnapra pedig már férfi leszel. És ezt látni fogják rajtad! Nem fognak eléd állni a suliban, hogy megverjenek. Mert rád lesz írva, hogy míg ők gyerekek még, te viszont már felnőtt vagy. Nagyfiú! Ez borzasztóan le fogja kicsinyíteni azt a tetves önbizalmukat!
- Anyu azt mondta, hogy tizennyolc évesen leszek felnőtt.
- A francokat! Akkor leszel felnőtt, amikor te felnőtt akarsz lenni!
- Tizenkét évesen?
- Én is akkor nőttem fel. Miután Sanyival szeretkeztünk, én felkerestem egy prostit, aki elvette a normális szüzességemet is. Neked is ezt kell tenned holnap! Majd én elviszlek egyhez. Túl leszel rajta. Így túlteszel másokon is. Fizetem is neked, a vendégem leszel. Nem kell visszaadnod soha.
- De én még gyerek akarok lenni! – csattant fel Misi, olyannyira, hogy megszédült tőle.
- Dehogy akarsz gyerek lenni! Térj már észhez! Olyan vagy, mint egy nyolcéves! Ezért cukkolnak a suliban! Itt az idő, édes öcsém! Kalandra fel! Vár a szabadság!
- Én még nem akarom!
- De igen! – kiáltott kikerekedett szemekkel Zelenák. – Akarod, vagy elvágom a torkod most azonnal, aztán a szüleidet is kinyírom, utána pedig úgy állítom be a gyilkosságot, mintha apád megerőszakolt volna téged az anyáddal együtt és utána magával is végzett volna! Elhiszed nekem, kisköcsög?
- Igen! – kiáltott a fiú. – Igen. Elhiszem, csak ne bántson minket, kérem! – attól félt, hogy menten bepisil.
- Más, veled egykorú összetenné a két kezét, ha ilyen ajánlatot kapna! Hol élsz te? Nem játszani kell a számítógépen, meg babázni! Azt a pisisek csinálják! Azok a katonák, akikkel játszol azokban az idióta játékokban, mind az igazi, kemény férfiakat szimbolizálják! A harcosok kicsapongó életet élnek! Annyi nőt fektetnek meg, amennyit csak akarnak és megvetik az ilyen kis pöcsöket, mint te!
- Nekem tanulni kell, fegyelmezettnek lenni!
- Tanulj! Légy fegyelmezett! Nem azt akarom mondani, hogy rúgjál fel minden szabályt! Szabályokra szükség van az életben, de tudni kell, melyik az, ami korlátozza az alapvető jogaidat! És neked, kis barátom, jogod van arra, hogy szabadon élj! Jogod van arra, hogy azzal bújj ágyba, akivel akarsz, amikor csak akarod! Jogod van az élet örömeihez! Jogod van arra, hogy szabadon piálj, drogozz!
- Nem akarok drogozni! Se piálni!
- Pedig fogsz! Holnap, kisapám, kapsz egy sima és füves cigarettát és el fogod szívni, mert ha nem, én esküszöm, hogy ott helyben kitépem a beledet! Utána anyádét, meg az apádét is! Megértetted?
- Meg! – már szédült, a hányinger kerülgette.
Zelenák kivett a hűtőből egy doboz sört, dühtől remegő kézzel felnyitotta, belekortyolt egy nagyott. – Nem kell rászoknod egy drogra sem! Nem. Füves cigi kilőve. De sima cigarettát el fogsz szívni a prosti után! – a hangja lágyabb, atyáskodó lett. – Nem fogsz megfulladni tőle, ott leszek és nem hagyom. Oké? Érted, Misi?
- Értettem, uram. – felelte a gyerek remegő hangon.
- Nem akarok én neked rosszat. – folytatta Zelenák kedves, megnyugtató hangon. – Csak azt akarom, hogy boldog légy. Ne pedig egy szomorú, elveszett gyerek. Értsd már meg, hogy neked akarok jót! Nem szabad félned a felnőtté válástól. Bele kell tudni vágni, utána pedig élvezetes és izgalmas lesz. Tudom, hogy van benned egy kis félsz, de töröld el! Tűntesd el a szemed elől a félelmeket, mert azoktól csak nehezebb. Vagy alakítsd át a félelmeket.
- Átalakítani?
- Igen. Változtasd át a félelmet óvatossággá. Fontold meg, mint mondanak hangok, melyek bajokkal riogatnak, s gondold át. Tarts közben a szemed előtt a célt, annak minden lehetőségeivel.
- Jó.
- Egyébként egy nagyszerű gyerek vagy, s az ilyen kivételes gyerekekből lesznek a nagy és erős felnőttek. Tudod mitől erős valaki?
- Az izomtól?
- Nem. – halkan, nyomatékosan beszélt. - Attól, hogy uralják az életüket. Erőskezű kontroll alatt tartják a saját lelküket. Igen, ezek az igazi felnőttek. Nem pedig azok, akik erősködnek, vagy éppen fajokat gyűlölnek. Igen, te nem leszel olyan, mint azok a nácik, akik karlendítéssel köszöntik egymást az utcán. Vagy a részeges huligánok. Tudod milyenek azok?
- Gonoszak?
- Á, dehogy. Csak gyengék. Nem vitték soha semmire az életükben, mert nincs meg a hozzá való eszük, ráadásul nem kellenek a kutyának sem. Hidd el, láttam én egyet, s mást. Pattanásos, fél analfabéta, degenerált állatok, akik bárkibe belekötnek az utcán. Gyűlölik azt, ami nem konzervatív, nem átlagos. Mert önnön töketlenségük, primitívségük szégyene miatt a maradi szokások mögé bújnak, leplezve félelmüket a felnőtté válástól.
- Anyu azt mondta, hogy az alkoholista emberek sok gonddal küszködnek.
- A legtöbb a bajuk a fejükkel van, minden téren. Rondák és buták. A huligánok a társadalom csótányai.
Misi nem akarta ezt hallgatni tovább, de nem tudott mit tenni. Félt attól, hogy Zelenák úgyis észreveszi, ha nem figyel. Az előbbi gondolatokkal nem értett egyet. Bár tudott a nácikról, pláne a neonácikról. Nem akart a politikába bonyolódni, nem akart senkiről semmi rosszat gondolni. Nem vetette meg az alkoholistákat sem, pedig így gyerekként nem is tudott erről szinte semmit. Minden embernek megvan a maga baja, a maga életvitele, a maga nézetei, nem akart ő kritizálni senkit. Pláne nem ilyen gyomorforgatóan undorító, nyers és emberellenes szemszögből, mint Zelenák. Aki dicső politikusként akarja majd tönkretenni az egykori ellenségeit. Ez már ismerős mindenkinek – még a gyerekeknek is -, mert ebben a korban Ridegváry Aurél miniszterelnök vezetésével, a Magyar Fasiszta Igazságpárt sorra teszi tönkre a cégeket a Neojakobinus Ellenőrezreddel. Még a becsületes cégeket is, ahogyan az apja mondta neki.
Egy dolgot tehet csak, amire jelenleg egyáltalán nincs ínye: várni. Magában könyörgött az Istennek, hogy küldjön valakit érte, de legbelül, tudta, senki sem teszi be ide a lábát, amíg a szülei haza nem érnek.
2.
Feri már megint megkapta Szokásosat. Közútfenntartóként dolgozik, tehergépkocsijával tisztítja az utakat nap, mint nap, éhbérért, miközben rendre megkapja azt a bizonyos Szokásosat. Most egy spéci, kék kocsiban ülő, fiatal, öltönyös férfitól kapta meg. Azt hinné az ember, talán ezekbe szorult valami szociális érzékenység, de a kecsesen felpattanó középső ujj elég gyorsan felrúgta ezt az illúziót. Az már csak dobott a helyzeten, hogy a következő sértés a Szokásos volt: - Mégis kinek képzeled magad, tata? Még rendes munkád sincs! Ennyit érsz! Menjél és takarítgassál tovább!
Amit még megfigyelt a férfin, az a kemény arcvonások és az a hihetetlenül jeges tekintet. Egy kicsit olyan volt, mint a Maus című képregényben a macskafejű Hitlernek. Persze bajuszka nélkül. Nem mintha ő olvasta volna, de a lányának a képzőművész barátja folyton azt a könyvet bújja, s valamiért most a deja vu kerítette hatalmába. A megtestesült gonoszt látta benne. Timi valószínűleg megcáfolta volna eme felismerést, mivel ő ismeri a jelenlegi kormány néhány tagját, azok pedig mind fekete öltönyben járnak, zöld nyakkendővel. Ráadásul olyanok, mint azok az ügynökök abban a karatés-számítógépes filmben, a Mátrixban, vagy mi tökömben. Timi tudja. Nem, ez a fószer valami aktakukac.
Végtére is mi volt bűne? Csak a munkáját végezte, a megengedett ötven kilométer per órás sebességgel. Ha valaki sietni akar, vagy netán feltett szándéka a legközelebbi oszlopot lecsókolni, az előzze meg bátran, minden felesleges pofázás nélkül. Ennek a férfinak nyilván rossz napja volt. És ha az embernek rossz napja van, akkor valakinek még rosszabbat akar csinálni.
Feri már közelített a hatvan felé, ma reggel is keserű mosollyal nyugtázta a tükör előtt, hogy épp úgy néz ki, mint valami paraszt a klasszikus magyar regényekben. Ősz haja, bajusza volt, a pia pedig kissé lesoványította. Egykoron nagyon kisportolt alakja volt, amivel minden nőtt levett a lábáról, ám a munkája akkor sem különbözött a mostanitól. Gyárakban dolgozott hol gépkezelőként, hol targoncásként, de egy rövid ideig még konténerszállítóként is. A Szokásos már akkor is elég gyakran előfordult.
A családja sem becsüli meg. A felesége alkoholista, soha nem törődött a gyerekekkel, akik valószínűleg egy ideje rákaptak a drogra. Feri mindig próbálta pótolni a hiányokat: ellátta őket gyermekkorukban játékokkal, elvitte őket kirándulni a városban, vagy vidéken. Mindent megpróbált, hogy ne szenvedjenek hiányt, de például két fiának – mindketten huszonévesek – ez nem használt. Agresszív, balhés kölykök lettek, akik néha köszönés nélkül elmennek mellette az utcán. Akiben reménykedik, az a lánya, Timi. Csendes, okos lány, aki most igyekszik egyetemre jutni. Milyen jó is lenne! A lányom egyetemre járna! Az én Timim! Talán orvos lesz, vagy valami ilyesmi! A lány legalább beszél vele – hisz még egy házban laknak -, de még ki tudja meddig. Egyszer csak elrepül és vissza se néz többé. Feri ettől félt a legjobban. Egyedül marad a házsártos szőke szörnyeteggel, aki még mindig tininek képzeli magát.
Külvárosi, tehetősebb családok lakóövezetében járt. Mindig is okádni tudott a középosztálytól, gyűlölte azok apáskodó felsőbbrendűsködését, ahogyan játsszák a szappanoperákból jól ismert eszményi embert. Az ilyen emberektől kapja folyton a Szokásosat. Nem baj, az iménti fickó kocsiját jól megjegyezte, még a rendszámot is észben tartotta. Ha ismét találkozik vele, akkor egy kicsit beszél a fejével.
A nap már rég lement, odakinn szinte egy lélek sem járt. Mindenki behúzódott a kis nemesi lakjába, ahol minden bizonnyal valami sorozatot bambulnak, vagy pénzt számolnak, satöbbi, satöbbi.
És akkor! Hirtelen belehasított a szívébe a felismerés. A villanypóznák fényében megpillantott egy spéci, kék verdát. Ez teljesen olyan, mint az a kocsi, amiből az a vadbarom kiugatott! Már csak a rendszámát kell lelesni, és ha egyezik, akkor szuper!
Lelassított, nem törődve a mögötte haladó kocsival, így az kis híján belemászott hátulról. A gépkocsi vezetője dudált, anyázott, előzött, ám mindez nem hatotta meg Ferit. Ugyanis a rendszám stimmelt. Hát van Isten, bizony ám! Ő az! Érezte, ahogy az adrenalin a tetőfokára hág benne, élvezetes bizsergés járta át, a bosszú öröme. Vadbaromka kap egy kicsi proli pofont, de ám akkorát és olyan embereset, hogy abba belepistul. Megtanulja ez a szarházi csőcselék, milyen is a munkás haragja.
Leállt a ház előtt.
3.
Zelenák nekitámaszkodott a hűtőnek. Úgy méregette, fürkészte a fiút, mint egy tapasztalt és sikeres festőművész vizsgálja készülő művét. Tekintetéből sugárzott a jóakarat és a megvetés különös egyede. Szeretné jobbá tenni Misit, közben azért megveti, mert ilyen tudatlan. Még.
- Mivel felnőtt vagy, egy-két dolgot tudnod kéne az anyádról. – kezdte a házitanító, miközben belekortyolt a sörbe. – Akarod hallani?
- Az anyámról? – kérdezett vissza Misi egyszerre ijedten és meglepetten.
- Jól hallottad mit kérdeztem, te kis hülyegyerek! – csattant fel az. – Ne süketelj, hanem válaszolj! Félelem nélkül! Ne legyél már kukac!
- Ha-hallani akarom!
Zelenák a plafon felé nézett, elmosolyodott, látszólag visszarévedten a múltba. – Anyád, isteni nő volt mindig is. És imádja ám farkakat, tudtad?
- Ne! – kiáltott fel Misi. Már az sem érdekelte, hogy ez az őrült megöli őt. Nem. Már abszolút nem foglalkoztatta.
A házitanító mintha meg se hallotta volna, áradozott tovább. – Olyan jól tudott orálisan kielégíteni. Jobban csinált mindent bármelyik srácnál.
- Hagyja abba! Hagyja abba!
- … és apád biztos nem tudja kielégíteni! Én kitudtam! Mindig!
- Fejezze ezt be! Fogja be! – Misi befogta mindekét fülét, szemét becsukta. A világ, mely már rég kifordult tengelyéből, most egyre csak forogni és forogni kezdett vele a szemhéjai által hozott sötétségben, miközben lassan elkezdett sípolni a füle. Meg akart halni. Most azonnal! Rögtön! Egy percet se akart élni, vagy legalábbis eszméletnél lenni. Az anyukája, az ő eszményi anyukája! Nem romolhat le a kép! Ne romolhat el semmi!
4.
Feri az ajtóban állt, épp mikor a csöngött nyomta volna meg felkészülve arra, hogy bosszút áll az ajtóban állóval, hirtelen meghallotta a kiáltásokat. Egy kisfiú kétségbeesett kiáltásai. Először azt gondolta, biztos csak a tévéből jön, de amikor ismét hallotta a gyerek hangját már kitisztult előtte a kép. Ez nem mese, odabenn valami baj van. Valami iszonyú nagy baj.
Ez az aktakukac éppen veri a fiát. Még hogy ezek a májerek jó apák? A töküknél fogva kéne felakasztani őket, ám még akkor sem becsülnének meg senkit. No, de most ő is kap egy verést!
Az ablakhoz lopakodott. Lopva azért az utcára kémlelt, nehogy betörőnek nézzék. Vagy végtére is az, nem? Csak épp nem lopni akar, hanem elégtételt venni, mi több, jogosan. Az emberi mivoltában lett megsértve.
Belesett az ablakon.
5.
Zelenák kikapott egy kést a mosogatóból és az élével Misi torkához szegezte. Halkan, tagoltan, remegő ajkakkal mondta: - Fogd be a pofád, vagy kivágom a gégédet, s hazaviszem a kutyámnak vacsorára! Értetted?
A kisfiú nem mert bólintani, tartva attól, hogy a kés éle elmetszi a torkát, ezért csak egy halk, görcsös ühm-öt adott ki.
- Nem szeretem, ha félbeszakítanak. Pláne, ha egy ilyen kis óvodáslelkű hülyegyerek teszi meg. Aki ráadásul még hálátlan is. – nyomatékosan közelebb hajolt, a kés éle egy milliméternyit előrébb táncolt. – A világot adom neked. A szabadság hatalmát, mellyel uralhatod életed és akár a végzeted is. Kezd elfogyni a türelmem. Más gyerek már rég felnőtté vált volna. Tudod, te mit tett velem az apám gyerekkoromban? Elmondjam?
Újabb ühm.
- Az apám mindennap agyonverte a családot. Anyám kapta a legtöbbet. Ötéves koromban az én kaptam megtiszteltetést, hogy mindennap töröljem fel a vért. Minden áldott nap. Amikor az apám hazajött szerelőműhelyből, az első dolga az volt, hogy leült zabálni és tudod neki soha nem ízlett semmi. Semmi! És egyből a nővéremre és az anyámra támadt. Miután pedig agyonverte őket, bejött a szobámba. És tudod mivel kezdte? Elmondjam?
Megremegő ühm.
- Azt mondta: mi van te kis patkány? Kész a leckéd? Vagy már megint az ostoba képregényeidet bújtad? Aztán leborította szekrényemről az összes játékomat. Még ma is hallom, ahogy az anyám kérleli a konyhából, hogy: ne bántsd a gyereket! Kérlek ne! Engem bánts! De apám mit sem törődött vele. Szerinted nekem rontott? – lassan megrázta a fejét. – Nem. Nem jött az. Hanem csak annyit mondott halkan: gyere csak ide! Én pedig mindig odamentem. Egy idő után már nem csak este kaptam, hanem reggel is. Megfogott a nyakamnál fogva, aztán beleverte a fejem a mosdóba, ha nem mostam gyorsan fogat. Aztán megverte a nővéremet és az anyámat. Sokáig tűrtünk. Hihetetlen sokáig. Aztán, amikor tizenhat lettem, apám holtrészegen jött haza. Addig ütötte anyámat, míg az eszméletlenül rogyott össze. A nővéremet akarta utána. Tudod, mit csináltam?
- Mit? – nyögte ki Misi nagynehezen.
- Megfogtam egy kést és belevágtam az apám szívébe! Figyeltem, ahogyan megilletődik, mielőtt elszáll belőle az élet. Minden haragomat belevittem. A rendőrök azt mondták, önvédelem volt, ezért nem indult ellenem eljárás. Anyám a kórházban lábadozva azt súgta a fülembe: szörnyű dolog volt, de jól tetted, fiam.
- Úristen.
- Igen. Úristen. Örülj neki, hogy az apád nem volt ilyen veled soha. Anyád pedig éppolyan szép szőke nő, mint az én anyukám volt akkor. Ma már öreg, a nővérem pedig rock énekesnő lett. Szabadok. Mind szabadok! És ezt nekem köszönhetik.
- Nincs is lelkiismeret furdalása?
- Az apám miatt? Ó, nem. Megérdemelte az a rohadék!
6.
Feriben megállt az ütő. Az a nyavalyás aktakukac egy kést szorított a fia torkához. Meg fogja ölni! Hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy betörje az ablakot, aztán végigfutott az agyán, hogyha ezt megteszi, akkor a férfi talán nyomban elmetszi a gyerek torkát. Akkor pedig őt nem fogja békén hagyni a lelkiismerete élete végéig. Úgy érzi majd – okkal -, hogy az aktakukaccal együtt gyilkolta meg azt a szerencsétlen kisfiút.
Elfordult az ablaktól és háttal a falnak dőlt. Fülelt. A pasas az apjáról beszél. Hergeli magát.
Ki kell valamit találnia, valaminek gyorsan ki kell pattannia az agyából. A rendőröket nem hívhatja. Mire azok kiérnek, a gyerek nyilván már halott lesz. Eleve tisztázatlan, mi a fenét keres ő itt, végén pedig még őt is lecsukják. Nem. Valamit tennie kell. Talán hívja a zsarukat, utána pedig nekilát egyedül megoldani a helyzetet. Vagy őrködik és tüstént lép, ha baj van. De mi van, ha nem ér oda időben?
A döntés megszületett. A vártnál gyorsabban. Becsönget, majd megvárja míg ez az őrült ajtót nyit és akkor elintézi. Ha a gyerek nyit ajtót, akkor magához húzza, s szaladni kezdenek.
Elindult vissza ajtóhoz.
7.
Zelenák lassan elhúzta a kést a fiútól. Látszólag megkönnyebbült az iménti kifakadástól. Kezdett lenyugodni, az arcán mintha még némi bűntudat is vágott volna barázdákat. A terveit azonban biztos végre fogja hajtani, felnőttet varázsol a gyerekből, akármi is lesz.
- Nem akartalak megijeszteni. – mondta és sóhajtott egy nagyot. – Csak szeretném, ha megértenéd. Az apám mumusa belengi ezt a várost, ezt az országot, ezt a világot. Mindenütt ott van. Mindenki körül. Mindenki háztartásában. – hangja lágyan csengett, mesélő tónusban. – Nem volt könnyű életem. Húszévesen évesen például éheztem.
- Miért? – kérdezte Misi érdeklődve. Már nem érdekelte mi fog történni, érteni akarta ezt a szörnyeteget.
- Leérettségiztem, aztán elhatároztam magam. Menekülni akartam apám szelleme elől. Dolgozni kezdtem, hogy fenntartsam az egyetemet. Akkoriban nehéz és mozgalmas idők jártak, a népköztársaság alig múlt el, én pedig két évet dolgoztam, hogy az alapot megteremtsem. Sikerült. Aztán reggel egyetem, este munka. Az élelemre alig maradt pénzem, így már úgy volt, feladom. Segíteni akartak anyuék, támogatni. Én kis híján bele is mentem. Ám megszólalt a fejemben az apám: kis buzi, az anyádra meg arra a ribanc nővéredre támaszkodsz! Hehe! Hehe! És döntöttem: inkább éhezek, mintsem másra támaszkodjak.
- Meddig?
- Egy egész évig koplaltam, naponta egyszeri étkezéssel és tanultam, egyre csak tanultam. – leült Misivel szembe. - Az egyetemen ismerkedtem meg a liberális eszmével, melyben otthonra leltem. Jóbarátok vettek körül.
- Köztük anyu is?
- Igen. Ő is. Az apádat még nem ismerte. Akkor még úgy volt összeházasodunk, de ezt ne mond el apádnak, jó? Kiakadna. Nagyon szerettem az anyádat. Kár, hogy ilyen nyálas lett. Ennek is apád az oka. Angi harcias, határozott nő volt, mint az anyám. És szép, ugyanúgy, mint az anyám. Meg kell értened, a világot belengi az uralkodók szaga. Az az izzadt, büdös szag, amilyen az apámé volt. Mindenütt ez az orrfacsaró bűz terjeng. Azoknak az embereknek a pórusaiból, akik az elnyomásból élnek. A hazafiasságot képmutató szívességgel viselik, álszentek és… olyanok akár a… akár a vöröshangyák. Nem értesz semmit, ugye?
- Nem annyira. – a fiú zavarba, s egyszersmind nagyon megijedt. - De megpróbálom, ígérem!
- Nem is kell még értened. Idővel te is rájössz a lényegre. Ezt nem szabad elkapkodni. Leszel majd huszonnégy éves, amikorra beérik a tudásod. Apád persze nem fog ilyesmire tanítani, mert nyálas. Ne haragudj, de ez tényleg így van.
Misi apai nagyapjára gondolt, aki második világháborúban a golyók által megkarcolt rohamsisakban védte Budapestet, ameddig lehetett. S ameddig el nem kapták az orosz katonák.
Amilyen lágyan beszélt hirtelen Zelenák, attól még lassabban tért vissza hűvös, cinikus hangnembe. – Félek, hogy te is olyan hülye leszel, mint az apád. Nagyon félek tőle. Nem a te hibád lesz, hanem az enyém. Mert valamit nagyon elrontottam a neveléseddel kapcsolatban. De ez még csak a jövő.
Nevelés? Misi még jobban zavarba jött. Ez az őrült szörnyeteg fogja őt nevelni? Milyen napok várnak rá? Vagy milyen évek?
8.
Valamit motyog odabenn az a pali. Nem lényeg. Meg kell nyomni azt a csengőt. Rajta, öreg! Nyomd meg és megmenekül az a kissrác! Gyerünk! Mi lesz már? Ne félj! Nyomd már meg! Ne! Ne húzd el az ujjad! Szép lassan. Óvatosan közelítsen az ujjad. Úgy. Azaz. Nyomd meg! NYOMD MEG!
9.
Megszólalt a csengő. Misi azt hitte menten elájul. Ha fel kell innen állnia, akkor úgy érezte, egész biztos visszarogy és meghal. Ugyanez feszültség volt Zelenák arcára is írva. Kidülledt szemekkel a kisfiúra szegezte a kést. – Ki az? Netán elfelejtettél megemlíteni egy kis apróságot nekem?
- Nem. – rebegte Misi. – Nem tudom, ki lehet az.
Zelenák felpattant, majd a pólójánál fogva felhúzta a gyereket is. – Gyere velem! Most mutatok neked valamit.
10.
Feriben megállt az ütő, amikor kinyílt az ajtó. Pláne amint meglátta a fagyos szemű férfit, aki gyerek torkához szorította a kést. Szólni akart, hogy hagyja békén kiskölyköt, de Zelenák megelőzte. – Te vagy az, te mihaszna senkiházi barom? Ha? Mit akarsz? Nem látod, hogy dolgozom?
- E-engedd el a kölyköt! – dadogott Feri, kérlelően felemelve a kezeit. – Vigyél inkább engem!
- Téged? És hogy képzeled?
- Ő még csak egy gyerek!
- Pont ez az. Még gyerek. Nevelhető. Ellen kell állni.
- Minek? Minek kell ellenállni?
- A magadfajtáknak.
- Ártottam én valamit neki?
- Te nem. Még nem. A te fajtád biztos fog. A magadfajta semmirekellő, szittyós állatok miatt válik minden harmadik gyerek lelki sérülté ebben a rohadt országban! Képes vagy megérteni?
- Én nem bántok senkit. Senki se akar senkit sem bántani. Tedd le, öreg, azt a kést, jó? Beszéljük meg.
Zelenák gyanakodni kezdett. – Csak nem hívtad a zsarukat?
- Nem. – válaszolta Feri, közben lassan megrázta a fejét. – Kérlek, engedd el őt. Nem fogok tanúskodni ellened, megígérem. És a kölyök sem.
- Dehogynem. Ez már biztos. Lebuktam és mind a ketten megérdemelnétek a halált. De Misinek élni kell!
- Úgy bizony, barátom. Misinek élnie kell. Engedd el, én leszek helyette a túszod.
Zelenák a kés élét még jobban a fiú torkához szorította. Kezei reszketni kezdett, arcán izzadságcseppek futottak végig. – Meg kell értenie. Meg kell tudnia, hogy milyen is világ. Így nem nőhet fel! Ilyen tudatlanul! Szabadnak kell lennie.
- Egyetértek!
Feri látta, hogy Zelenák enged a szorításon. Lassan emeli fel a kést felé. Nagyon figyeli őt a fickó. Sasszemű. 1981-ben elintéztem már egy ilyen kölköt. Lássuk, formában vagyok-e még!
Feri elkapta a férfi csuklóját, nagy erővel magához rántotta, majd orrba vágta a tenyerével, amitől az meg is szédült. A kés a földre esett Misi mellé. Zelenák visszaütött az öregnek, amitől csillagokat látva hanyatt esett a fűbe.
Zelenák fel akarta kapni a kést, de az öreg még elérte lábával, s elrúgta valahová. A házitanító bosszúból rá akart ugrani, de Feri mellkason rúgta, mire az bedőlt a nappaliba, magával rántva a gyereket.
Feri pánikba esve vágta magát talpra és berontott az ajtón, de az őrült visszarúgta őt. Misi kétségbeesetten próbálta magát kiszabadítani a szorításból, ám a karok olyan erősek voltak, hogy nem bírt vele.
- Kinyírom ezt az öreget, aztán folytatjuk a leckét! – fröcsögte az.
Az öreg ismét felpattant és Zelenákra vetette magát. Misinek sikerült kiszabadítania magát. Azonnal a telefonhoz sietett, s tárcsázni kezdte a rendőrséget. Úgy remegett, mint a kocsonya.
A házitanító megvadulva, őrjöngve ütlegelni kezdte az öreg fejét, de az nem szállt le róla. – Szakadj le rólam, te alkoholista féreg! Takarodj innen, apa! Takarodj! Nem fogod bántani őket! Nem fogod!
Az öreg felpattant a férfival együtt és szekrénynek dobta. Arra rádőltek a könyvek és az üvegek. - Akkor se hagyom, apa! Akkor se!
Feri összezavarodott. Ez a férfi nem komplett! Azt hiszi, hogy az apja vagyok? Valamit csinálni kell gyorsan! Fel kell tartani, amíg a kopók ide nem érnek! Az őrült nekirontott üvöltve, egy pillanatra megfordult vele a szoba, majd konyhában találta magát a gyerek lábánál. Bántani fogja a gyereket! Túl közel volt. Pánikba esve rugdosni kezdte Zelenákot, amint meglátta. Távol kell valahogyan tartani a kisfiútól. Minél távolabb.
A világ omlott össze benne, amikor meglátta, hogy az őrült elemel egy újabb kést a mosogatóból. Nincs mit tenni. Nincs más út. Meg kell tenned öreg! Meg kell tenned! Most! Gyerünk! Mozogj már!
11.
Torlódás, gondolta Nemecsek őrmester, ahogyan a kis utcában járőrözve megpillantotta az úttakarító kocsit. Ez Feri bácsié lehet. Mit kereshet itt? Jól ismerték egymást régről, az öreg volt az egyetlen, aki nem nevette a ki az új családneve miatt. A korábbit azonban nem merte elárulni, ami miatt az apja még a családi zörrenésektől sem riadva vissza kereset újat. Ez a vezetéknév a Géczi volt.
Nem ártana megnézni, miben sántikál Feri bácsi. Ekkor hirtelen megpillantotta a másik ismerős kocsit a ház előtt. Halkan lefékezett, közben sietve előkapta a szolgálati fegyverét.
12.
Feri felpattant és az őrültnek rohant. Érezte, ahogyan a kés a hasába fúródik, s hallotta hangot is. Mintha földdel teli nejlonzsákba döfnének. Látta ennek az elmebetegnek a szemét. Szinte fogni lehetett rajta a gyűlöletet.
- Nem fogsz többé senkit sem bántani, apa! – sziszegte az. - Te mocskos, piás gazember!
Az öreg előtt elhalványult, majd megszűnt minden. Eszméletét vesztve esett hanyatt a csempén. Látom a fényeket. Talán ezért kellett élnem. Jajj, fiú! Menekülj! Menekülj innét, de gyorsan! Gyer… Már odaát volt, megállt szíve.
- Most pedig te jössz! – förmedt rá Misire Zelenák, mire az elejtette a kezéből a telefonkagylót. Sírni kezdett.
- Ne bánts! – könyörgött.
- Nem bántalak! Csak tanulsz tovább!
- Nem, öreg! – mondta valaki az ajtóból. – Te fogsz tanulni!
Zelenák lassan megfordult és akkor meglátta a rendőrtisztet. A magas, szúrós kék szemű, szőke férfi, tetőtől talpig fekete uniformisban, fekete tányérsapkában állt előtte. – Vagy eldobod azt a kést, vagy szétlövöm azt a mocskos fejed! Megértetted? Háromig számolok, Zelenák!
- Honnan a francból tudod a nevem? Ki vagy te?
- Nemecsek Ferenc őrmester, a gyermek szolgálatára. Te pedig körözés alatt állsz, fajtalankodás miatt! Most végre elkaptalak!
- Azt hiszed, Ernőke? –kérdezte Zelenák, majd hirtelen a gyerek felé vetette magát őrjöngve. A rendőr háromszor lőtt. A házitanító Misi mellett ért földet. Mellkasán három vörös folt éktelenkedett.
Zelenák Miklós még élt. A gyereket bámulta hosszan, közben szemeiből szép lassan áradni kezdett a harag. – Nem fogsz szabadulni tőlem, Misi! Tanulni fogsz tovább! Örökké kísérteni foglak! Örökké… - hörögte, aztán kiszállt belőle az élet, ám az arca továbbra is torz maradt, szemeiből azonban már csak megindult könnyek áradtak.
Mindenütt vért látott Misi, mindenütt nyomort. Minden olyan gyorsan zajlott le, s oly kíméletlenül, hogy bizonyára sohasem fogja elfelejteni, amíg él. És tudta jól, a Tanulás nem ért véget. Még csak most kezdődött el igazán…
2008. december – 2009. április
Dunakeszi
