Portfóliók
Jane Austen
Jabe Austen-Julia Barrett: Charlotte
Lazi Kiadó
„A történet Sanditonban, egy fejlődésnek induló, tengerparti településen játszódik. A fiatal leány vidékről érkezik, s szembetalálja magát a pezsgő városi élet kifinomultságával és közönyösségével. Az ártatlan, de éles elméjű Charlotte-ot minden igyekezete ellenére mégis rabul ejtik a bámulatos Parker família különcségei, az álmodozók és semmittevők előkelő családja; a békétlen Denham testvérek; a betegeskedő, ám rendkívül tevékeny Parker nővérek és a mindent kényszeresen megfigyelő Emmeline Turner. Charlotte hamar felismeri, mi is a feladata. Azonban még e bájos, ifjú hölgy legnagyobb erőfeszítései sem tűnnek elegendőnek ahhoz, hogy megmentsék a fürdőhelyet. „
Jane Austen, noha egy más kor irodalmi nagysága, évek óta biztos helyen áll a brit bestsellerlistákon. Jó lóra tesz, ki őt választja. Regényeit biztos siker megfilmesíteni {Emma} és állítólag a Harry Potter könyvek sikerszerzője, Rowling, is tőle tanulta a cselekményszövést, de még megdöbbentőbb, hogy a Bridget Jones naplójának szerzője sem tett mást, mint néhány Austen regényalakot adaptált, modernizált.
A Lazi Kiadó foglalkozik Magyarországon Jane Austen folytatójával, Julia Barrett könyveinek kiadásával.
Julia Barrett, az Austen-regények folytatója, az Önteltség és önámítás és A harmadik nővér szerzője irodalmi kinccsel rukkolt elő. E regény Jane Austen utolsó, befejezetlen műve és annak kiegészítése, melynek az író eredetileg A fivérek, családja pedig a Sanditon címet adta. A történet új Austen-hősnőt kelt életre, aki méltó helyet foglalhat el Elisabeth, Emma és Anne mellett. Megismerkedhetünk Charlotte Heywooddal. {Julia Barrett: Charlotte, Lazi Kiadó}.
A történet Sanditonban, egy fejlődésnek induló tengerparti településen játszódik. A fiatal lány vidékről érkezik, s szembetalálja magát a pezsgő városi élet kifinomultságával és közönyösségével. Az ártatlan, de éles elméjű Charlotte-ot minden igyekezete ellenére mégis rabul ejtik a bámulatos Parker família különcségei, az álmodozók és semittevők előkelő családja, a békétlen Denham testvérek, a betegeskedő, ám rendkívül tevékeny Parker nővérek és a mindent kényszeresen megfigyelő Emmeline Turner. Charlotte hamar felismeri, mi is a feladata. Azonban még e bájos hölgy legnagyobb erőfeszítései sem tűnnek elegendőnek ahhoz, hogy megmentsék a fürdőhelyet.
A Charlotte méltó folytatása azoknak a kitűnő műveknek, melyeket már joggal elvárhatunk Julia Barrett-ől A meseszövés üde és fordulatos, a szereplők jelleme lenyügöző, a stílus elbűvölő. Az Austen rajongókat bizonyosan megörvendezteti a sandintoni történet leleményes befejezése.
A könyvet a Washington Post is méltatta: "Barrett ugyanazzal az éles szemmel, rokonszenvvel és szellemességgel alakítja szereplői jellemét, ahogyan Austen megalkotja őket".
A könyv elsősorban a hölgyolvasók rokonszenvére számíthat. Ám ne feledjük, hogy Barney, Hannibal Lecter ápolója a börtönben, Jane Austen Értelem és érzelem c. regényét olvasta..
A romantika időszakában az ember az erdőbe nem fejszével ment, hanem sétált. A holland tudó elegáns könyvében arra tesz kísérletet, hogy romantika paradigmáit jelenünkbe kimutassa, az már habcsók a tortán, hogy a felvilágosodás észkultusza sem nélkülözhette azt. A vándorlovagok kihaltak, de a romantika nem
A romantika előzményei Angliában jelentkeztek a legkorábban. Az angol irodalmi fejlődés sajátosságaiból fakad ez a korai romantikus eszménykibontakoztatás, mivel egy belső folytonosságot biztosító törvényszerűség figyelhető meg az angol irodalom fejlődésében, illetve nem jelent meg a klasszicizmusnak a múlt örökségét megcsonkító formája. Nem kellett mindent elvetni, és újra kezdeni. A XVIII. Században Anglia a legfejlettebb európai országgá vált. Egyedül (1776- 82) az amerikai függetlenségi harc befolyásolta az angolok sorsát, de ennek a hatása kevésbé volt érezhető a lakosság mindennapi életében. Anglia népessége (majdnem) kétszeresére nőtt. A lakosság sokasodása szükségképp előidézte az olvasóközönség átrendeződését. Hartley: „a vallás és tudomány szentszövetsége uralkodott a szellemi élet felett” Az új vallás egyszerűbb volt a réginél, bárki számáras érthető volt. A metodisták1 egyszerű himnuszokat adtak a gyülekezet kezébe. Az új vallási törekvéseknél erősebben befolyásolta az irodalmat a mezőgazdasági és ipari forradalom. A közlekedés javulása megélénkítette a társadalmi érintkezést. Anglia fejlődésében sötét foltnak nevezhető a rabszolga— kereskedelem. A híres lancashirei szövetipar ösztönzőjévé (ruhaneműért rabszolgát vettek) vált a rabszolga— kereskedelem. Az új gyarmatok is bekapcsolódtak az ipari forradalom által irányított változásokba.
Egyre szélesebb rétegeknek nyílt alkalma a művelődésre, s ez magától értetődően számottevő haladást jelentett. 1740-ben megalapították az első kölcsönkönyvtárat, 1775-ben már 150 londoni és ugyanennyi vidéki kiadó- könyvárus működött. A XVIII. Században feltűnt a nyomtatott újság; négy oldalán híreket, cikkeket, verseket s hirdetéseket közölt. 1795-ben a The Times még előfizetéses rendszerben működött, akár a könyvek kiadása. A magas művészet szembefordult azzal a társadalommal, amely a korábbinál alacsonyabb rangot tulajdonított neki, az újságok miatt.
„Kinek lehet kétsége afelől, hogy mi következhet ezután? Ha két fiatal a fejébe veszi, hogy összeházasodik, biztosak lehetünk abban, hogy kitartással elérik céljukat, legyenek bármilyen szegények, bármilyen meggondolatlanok, s legyen mégoly valószínűtlen, hogy éppen egymásra van szükségük a tökéletes boldogsághoz. Ez talán kellemetlen mulatság, de igaznak hiszem; és ha az efféle párok boldogulnak, hogyne sikerülne leküzdenie minden nehézséget egy Wentworth kapitánynak és egy Anne Elliotnak olyan előnyös adottságok birtokában, mint az érett elme, a szándék helyes voltának tudata és a függetlenséget biztosító vagyon? Valójában talán sokkal több nehézséget is leküzdöttek volna, mint amennyivel szembesülnek, hiszen attól eltekintve, hogy több kedvességet és melegséget óhajtottak, egyéb gondjuk nemigen akadt. Sir Walter egyáltalán nem támasztott kifogást, és Elisabeth is beérte egy hűvös és közönyös pillantással Wentworth kapitányt a huszonötezer fontjával, hivatása ranglétrájának oly magas fokán, ahová érdemei és tettei alapján jutott, immár nem lehetett senkinek tekinteni.”(Jane Austen: Meggyőző érvek)
A mai napig az egyik legkölcsönzöttebb és brit top-on megtalálható írónő mintha csak beteljesítené a magyar Benedek Marcell megállapítását az irodalomtörténetről, ki azt mondta, kissé frivolan, hogy az irodalomtörténet nem más, mint annak a története, hogy Jancsi megkapja Iluskát. Austen regényei valóban az összeboronálásról és a feltételek (ezek rendszerint anyagiak) megteremtéséről szólnak, de lebecsülnünk hatását nem szabad, hiszen Rowling, a Potter könyvek szerzője is azt mondta, hogy tőle tanulta a cselekménybonyolítását. Austen 267 oldalon keresztül hárítja el a később összeboronálandó pár elől az akadályokat, hogy a majdani pár egyik tagja kifakadhasson: „Meg kell tanulnom, hogy boldogabb vagyok, mint megérdemlem”(Wentworth kapitány)
A Meggyőző érvek a klasszikus angol írórő hatodik, utolsó regénye, már halála után, 1818-ban jelent meg először. Tematikája, légköre és helyszínei mind a korábbi műveket idézik, szereplői vidéki nemes urak és kisasszonyok, lelkészek, tengerésztisztek, valamennyien zárt körben mozognak, a cselekmény is szokványosan vézna, töretlenek viszont Austen írói erényei: a jellemzés, az elemző lélekrajz, a feszes szerkesztés.
A történet főleg egy szerelmi szál körül forog. Sir Walter Elliot somersetshire-i kastélyában él három lányával. Õ maga, özvegyember, a lányok közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez egy környékbeli nemesúrhoz, a legidősebb, Elisabeth gőgjében hiába várt rangos házasságra, Anne-t pedig (a regény érzékeny, eszes és jószívű hősnőjét) lebeszélték arról, hogy hozzámenjen szerelméhez, egy fiatal, vagyontalan, bizonytalan jövőjű tengerésztiszthez. Az idők során aztán fordult a kocka: Sir Walter pazarló életmódja miatt kénytelen bérbe adni a birtokát és Bathba költözni, a fiatal tengerésztiszt pedig előkerül, mint sikeres, vagyonos tengerészkapitány. A régi szerelmesek, akik majd' tíz évig hűek maradtak egymáshoz, hosszas bonyodalmak, kölcsönös büszkélkedés és féltékenykedés után végül újra egymásra találnak, és a regény végén a megérdemelt boldog házasság reményében búcsúzunk tőlük, míg a többiek tovább élik a nagyvilági társaság léha, üres életét.
A regényt talán nem is az erény és a hűség felemelő példái teszik maradandóvá, hanem a remek helyszínleírások, a vidéki élet és Bath társadalomrajza, meg a karikaturisztikusan jellemzett, hiú, üresfejű, páválkodó, csacska alakok pompás galériája
(Legeza Ilona)
Kaphat-e a sorstól újabb esélyt a boldogságra egy érzékeny, eszes és jószívű hölgy, miután értetlen lánykaként botor módon hagyta magát lebeszélni a párválasztásról? Ezzel a kérdéssel szembesül az özvegy Sir Walter középső lánya, Anne Elliot, amikor szomszédságukban felbukkan nyolc évvel korábban kikosarazott udvarlója, méghozzá immár jómódú tengerésztisztként. S ha valóban révbe érhet, Anne vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra? Utolsó - sokak szerint legjobb - regényében Jane Austen a rá oly jellemző otthonossággal és kitűnő lélekrajzzal tárja az olvasó elé a vidéki úrilakok társasági életének mozzanatait, a szerelem ösvényén csetlő-botló hősnő életének bonyodalmait, s a nagyvilági úrhatnámságban tespedő léha alakok parádéját.(Új- Palatinus Könyvesház)
Angol írónő, aki az egyszerű emberek mindennapi életével foglalkozva először kölcsönzött sajátságosan modern jelleget a regény műfajának. Ő teremtette meg a társadalmi vígjátékot korának középosztálybeli Angliájában.
Fontosabb művei: Értelem és érzelem (1811), Büszkeség és balítélet (1813), Mansfield Park (1814), Emma (1815), A klastrom titka (posztumusz kiadás, 1817), Meggyőző érvek (posztumusz kiadás, 1817).
Az írónő a Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Anyja Cassandra Austen (leánykori nevén Leigh), apja George Austen tiszteletes (1731-1805), anglikán plébános volt. Jane a nyolcfős családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nővér mellé.
Apjuk tudós férfi volt, aki a tanulás szeretetére nevelte gyermekeit. Elég tekintélyes fizetést, évi 600 fontot kapott, amit a háznál lakó tanítványai jól kiegészítettek. Ennek ellenére, különösen nyolc gyermeke miatt, nem számított gazdag embernek, és mint a Büszkeség és balítélet Mr. Bennetje, nem adhatott volna sok hozományt lányainak.
Jane legidősebb bátyja, James (1765-1819) szorgalmas tanuló volt, aki 1779-ben, 14 éves korában az Oxfordi Egyetemre ment tanulni, és 1787-ben pappá szentelték. Megpróbálkozott az írással is, és 1789-90-ben Henryvel, Austen legkedvesebb bátyjával közösen egy egyetemi lapot, a The Loiterert szerkesztették, amely hatvan alkalommal jelent meg.
James apja visszavonulása után kezébe vette a steventoni egyházközösség gondjait. Második felesége, Mary Lloyd nem tartozott Jane Austen kedvencei közé.
James Anna nevű lánya (1793-1872) Jane Austen első unokahúga volt. Néhány zsengéjét neki ajánlotta az akkor még újszülött korban lévő Juveniliából. Jane élete során Anna egy soha be nem fejezett regényen dolgozott, melynek címe „Which is the Heroine?” („Melyikük a főhősnő?”) lett volna, melybe nagynénje is besegített, de Anna halála után Jane megsemmisítette a kéziratot.
Fiatalabb féltestvérei, James Edward (1798-1874) és Caroline (1805-1880) ifjúkori próbálkozásaik során odafigyeltek nagynénjük véleményére. James Edward egy verset is írt, miután megtudta, hogy Jane néni írta az Értelem és érzelem és a Büszkeség és balítélet című regényeket.
Később Caroline leírta Jane Austennel kapcsolatos emlékeit és James Edward, aki az Austen-Leigh nevet vette föl nagynénje és nagybátyja után, megírta emlékiratait, melyben Jane Austenre emlékezik.
Edward (1767-1852) józan és üzleties ember volt, akit az 1780-as évek elején Thomas és Catherine Knight, az Austen család gazdag, gyermektelen unokatestvérei fogadtak örökbe. Előbb 1786-1788 között nagy európai körútra küldték, majd megörökölte kenti birtokukat, Godmershamot, és fölvette a Knight nevet.
Edward legidősebb gyermeke, Fanny (1793-1882) Annával együtt Jane Austen kedvenc unokahúga volt. A Juvenilia egyes írásait neki ajánlotta, még Fanny csecsemő korában. Anyja meghalt, mielőtt Fanny betöltötte volna a tizenhatot.
Jane nénitől számos udvarlójával kapcsolatban kért tanácsot: szakítson-e velük vagy sem. Végül egy baronethez ment hozzá - Jane halála után. Fia szerkesztette Jane Austen leveleinek első angliai kiadását, és egyik leszármazottjuk vette el Fülöp herceg és II. Erzsébet unokatestvérének, Burmai Louis Mountbattennek a lányát.
Henry (1771-1850) volt Jane legkedvesebb bátyja. Szellemes és lelkes fiatalember volt, de nem mindig sikeres. Az oxfordi egyetemre 1788-ban vették föl, később Eliza de Feuillide-et vette el feleségül (1761-1813), és végül, 1815-ös üzleti csődje után a kálvinisták felé húzó pap lett. Jane Austen halála után figyelemmel kísérte a Meggyőző érvek és A klastrom titka kiadási munkálatait.
Frank (1774-1865) és Charles (1779-1852) egyaránt tizenkét éves korukban léptek be a portsmouthi Királyi Tengerészeti Akadémiába, mindketten a brit haditengerészetnél szolgáltak a napóleoni háborúk idején, és végül mindketten tengernagyi fokozatot értek el. Nelson Frank Austent egy alkalommal „kiváló fiatalembernek” nevezte. Ennek a tengerészeti kapcsolatnak a hatása érezhető a Mansfield Parkon és a Meggyőző érveken is. Frank 14-18 éves kora között a Távol-Keleten szolgált.
Cassandra Elizabeth (1773-1845) volt Jane egyetlen lánytestvére és legfőbb bizalmasa. Jane-nek több mint száz Cassandrához írt levele maradt fönn, bepillantást engedve az írónő életének bensőségesebb részleteibe.
Cassandra vőlegénye, Thomas Fowle sárgalázban halt meg a Karib-térségben 1797 folyamán, ahol katonai lelkészként szolgált. Cassandra élményei talán a Meggyőző érvek Mrs. Musgrove és Mrs. Croftjának „hosszú és bizonytalan jegyességek”-től való undorában jelennek meg.
Fowle és Cassandra a család pénzhiánya miatt 1794-ig jegyben maradtak, és később sem házasodtak össze. Akárcsak Jane, ő is gyakran látogatta testvéreit és családjaikat, rokonait és barátait. A levelezésüket néhány olyan látogatás tette szükségessé, ahová vagy Jane, vagy Cassandra nem mehetett el.
Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra. Sőt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját.
Nem egy olvasó tűnődött már el azon, hogy A klastrom titkában szereplő Catherine Morland gyermekkora, legalábbis részleteiben, vajon mennyire hasonlított az írónő saját gyermekkorára. A regény Catherine-je szívesen hengergőzött le a házuk mögött lévő domboldalon, és jobb szerette a krikettet és baseballt a gyermekjátékoknál.
A család számára legfontosabb szórakozás a színjátszás volt. 1782-1784 között színjátékokat adtak elő a steventoni parókián, és 1787-88 folyamán Jane kifinomult ízlésű unokanővérének, Eliza de Feuillide-nek a hatására (akinek Austen a Love and Friendshipet, egyik fiatalkori levélregényét ajánlotta) egyre gondosabban kidolgozott előadásokat állítottak színpadra.
Ez a tény érdekes fényt vet Jane Austen nyilvánvaló ellenérzésére az amatőr színjátszókkal szemben, aminek Mansfield Park című regényében ad hangot. Igaz, hogy a Mansfield Parkot húsz évvel később írta, egy, a viktoriánushoz sokkal közelebb álló erkölcsi szellemben.
Érdemes megjegyezni, hogy 1788-ban Charlotte Anne Frances Wattell Skóciába szökött a botrányokról elhíresült Twistletonok egyik sarjával. A Twistleton család sógorságban állt Jane Austenével, és Mr. Twistleton, valamint Miss Wattell annak előtte együtt játszottak amatőr színjátszóként.
1783-ban Jane és nővére, Cassandra rövid időre egyik nagybátyjuk testvéréhez, Mrs. Cawleyhoz költözött, hogy ott tanulhassanak. Mrs. Cawley Oxfordban élt, később pedig Southamptonba költözött. A testvérpárt egy járvány kitörése után hazahozták.
1785-1786 közt Jane-t és Cassandrát a readingi Abbey kollégiumba íratták, mely minden bizonnyal hasonlított az Emmában szereplő Mrs. Goddard iskolájára. Jane-t túl fiatalnak tartották, hogy hasznát lássa az iskolának, de anyjuk szerint, „ha Cassandrának fejét vették volna, Jane is levágatta volna sajátját”.
A családi neveltetés mellett, melynek során a két lány többek között rajzolni és zongorázni tanult, Jane Austen egyedül itt folytatott tanulmányokat.
Austen meglehetősen sokat olvasott korának népszerű és szépirodalmából egyaránt. Apja 1801-re 500 könyvből álló könyvtárral rendelkezett, és Jane 1798. december 18-i levelében megemlíti, hogy jómaga és családja „lelkes olvasói a regényeknek, és nem szégyellik magukat miatta”.
Habár saját regényeiben illedelmes hangnemet választott, jól ismerte a tizennyolcadik századiakat is, mint pl.: Henry Fielding és Samuel Richardson műveit, melyek sokkal gátlástalanabbak voltak, mint a későbbi, Viktória-korabeli regények.
Gyakran újraolvasta Richardson Grandisonját és a Madame D’arblay-ként is ismert Fanny Burney regényeit. Burney Cecilia című művének egyik kifejezése nyomán lett az akkor még Első benyomások címet viselő regény Büszkeség és balítélet.
Amikor 1796-ban megjelentették Burney Camilláját, a megrendelők között volt egy bizonyos „Miss J. Austen, Steventonból”. A regény védőbeszédében, mely A klastrom titkában hangzik el, Austen három regényt dicsér: Burney Ceciliáját, Camilláját és Maria Edgeworth Belindáját.
Jane Austen megkomolyodó látásmódja, elszakadása korai írásainak túláradó vidámságától és szertelenségétől az 1793-94 körül írt, ám csak 1871-ben kiadott rövid levélregényében, a Lady Susanben válik egyértelművé.
A jellemét és éles elméjét a társadalmi öngyilkosságig megrögzötten edző nő képe valójában tanulmány a csalódásról és a nők sorsáról egy olyan társadalomban, amelynek nincs szüksége gyengébb nem keményebb, férfiasabb képességeire.
Mivel Austen regényeiben mélyrehatóan foglalkozik a szerelemmel és a házassággal, nem teljesen hiábavaló megpróbálkozni szerelmi kapcsolatainak pontos leírásával. Sajnos kevés a kézzelfogható tárgyi bizonyíték, mert nővére, Cassandra féltő gonddal őrizte húga magánéletének titkait, a Jane halála után megmaradt leveleket pedig cenzúrázta: egyeseket megsemmisített, másokat feldarabolt.
De maguk a regények egyértelmű bizonyítékul szolgálnak arra, hogy szerzőjük egyaránt ismerte a szerelem, és a viszonzatlan szerelem érzését is. Legkorábbi regényét, az Értelem és érzelem címűt 1795 táján, levélregényként kezdte el írni, és főhősei után Elinor és Marienne-nek nevezve.
Jane Austen szerette a társasági összejöveteleket, korai levelei hampshire-i bálokról és táncmulatságokról számolnak be, valamint londoni, bath-i és southamptoni látogatásokról, ahol előadásokat tekintett meg.
Egy bizonyos Mrs. Mitford híres állítása szerint Jane „a legcsinosabb, legostobább, legmesterkéltebb férjvadász nőszemély volt, akire valaha emlékezett”. Igaz, úgy tűnik Mrs. Mitfordot személyes féltékenység hajtotta, és ezt a leírást nehéz avval a Jane Austennel összeegyeztetni, aki tizennyolc eves kora előtt megírta A három nővért.
1795-1796 között Austen Thomas Lefroy-jal, öreg barátja, Mrs. Anne Lefroy ír rokonával kacérkodott. 1796. január 14-15.-én, kissé gunyorosan ezt írja Cassandrának:
„Mondd el Marynek, hogy Heartley uraságot és minden birtokát rá hagyományozom, az ő kizárólagos jövőbeni hasznára és élvezetére. És nem csupán őt, de összes többi csodálómat is ráruházom, akárhol is találja meg őket. Azt a csókot is ráhagyom, amit C. Powlett akart nekem adni, mivel a jövőben Tom Lefroy úrra kívánom korlátozni magam, akiért egy lyukas garast sem adnék. Arról is biztosítsd őt, Warren közömbösségének utolsó és elvitathatatlan bizonyítékaként, hogy annak az úriembernek a képét valójában nekem rajzolta, és szó nélkül átadta nekem.
Péntek -- Végre eljött a nap, amikor utoljára flörtölök Tom Lefroyjal, és mire ezt megkapod, már mindennek vége. Könnyek szöknek szemembe a szomorú gondolattól.”
Ennek ellenére mindig is tudni lehetett, hogy Tom nem engedhetne meg magának a Jane-nel kötött házasságot. Miután ír jogi főméltóság lett, unokaöccsének megvallotta, hogy „kisfiús szerelemmel” viseltetett Jane Austen iránt. Egy évvel később Mrs. Lefroy, aki elítélte Tom Jane-nel szembeni magaviseletét, megpróbálta összehozni a cambridge-i Emmanuel College ösztöndíjasával, Samuel Blackall tiszteletessel, de Jane-t hidegen hagyta a férfi közeledése.
1796 októbere és 1797 augusztusa közt Austen befejezte a Büszkeség és balítélet (akkori címén: Első benyomások) első változatát. 1797-ben apja egy londoni kiadóhoz írt levelet a regény kiadásának lehetősége felől tudakozódva, de nem érkezett válasz. Austen korai regényei közül az utolsót, A klastrom titkát, 1798-99 környékén írta, melynek eredeti címe Susan lehetett.
1800 vége felé hetvenhez közel járó apja hirtelen úgy döntött, hogy visszavonul Bath-ba, és a rákövetkező évben a család is odaköltözött. Bath-ban töltött éveik során minden nyáron elutaztak a tengerpartra, és egyik nyaralásuk alkalmával esett meg Jane legtitokzatosabb szerelmi kalandja.
Erről csupán annyit lehet tudni, amennyit Jane Austen halála után Cassandra az unokahúgainak elmondott, és még azután sem írtak róla évekig. Míg a család a partvidéken időzött (valószínűleg Lyme-tól nyugatra, Devonshire déli részén), Jane találkozott egy fiatalemberrel, aki, úgy tűnt, kellően belészeretett.
Cassandra később is elismerően beszélt róla, és úgy gondolta, Jane számára jó parti lehetett volna. Caroline szerint „elváltak, de Jane a lelkére kötötte, hogy keresse fel őket újból.”
Ennek ellenére nem sokkal később az ifjú halálhíréről számoltak be. Nem lehet bizonyosan tudni, hogy Jane-t mennyire érintette mélyen ez a csalódás, de jó néhányan eltűnődtek azon, hogy Austen 1817-es, Meggyőző érvek című regényében vajon ez az élmény tükröződik-e, ahogy életét feldolgozza. Jane Austen 1802-1803 folyamán 27 éves volt, mint a Meggyőző érvek főhősnője, Anne Elliot is, és a műben a kérdéses jelenet Lyme-ban játszódik le.
Egy jóval ismertebb eset 1802. december 2-án történt, amikor Jane és Cassandra a Steventonhoz közeli Manydownban, a Bigg családnál jártak. Harris Bigg-Wither, aki hat évvel fiatalabb volt nála, megkérte Jane kezét, amire az igent mondott, habár nem szerette a férfit.
Másnap azonban meggondolta magát, és váratlanul megjelentek Cassandrával Steventonban (ahol testvérük, James volt már a pap), és ragaszkodtak ahhoz, hogy másnap távozzanak a környékről és Bath-ba mehessenek. Az efféle ügy szégyenletes dolognak számított, de úgy tűnik, Jane-t ez nem hatotta meg, hiszen bár Mr. Bigg-Withers gazdag volt, egyúttal „terjedelmes és kellemetlen” is.
Mint az közismert, Jane-nek egyetlen Cassandrához írott levelét sem őrizték meg 1801 júniusa és 1804 augusztusa között, melyekben említést tehetett volna szerelmi kalandjairól. Jane végül, Cassandrához hasonlóan sohasem házasodott meg.
1803-ban a Susan kéziratát Richard Crosby könyvkiadónak egy cseppet sem kecsegtető összegért, 10 fontért adta el. A kiadó azonnal meg akarta jelentetni, és bár meghirdették, rejtélyes módon nem jelent meg. 1804-ben Jane elkezdte a The Watsons című regényét, de hamar félbehagyta.
1804-ben Jane legkedvesebb barátja, Mrs. Anne Lefroy hirtelen meghalt, 1805 januárjában pedig édesapja hunyt el Bath-ban. Úgy, ahogy Mr. Bennet halála esetén a Büszkeség és balítéletben is történt volna, az otthon megmaradó családnak járó fizetséget jelentősen mérsékelték, mivel Mr. Austen jövedelme egyházi javadalmakból származott, melyek halála után megszűntek.
Ezért az Austen-fivérektől származó támogatásból kellett megélniük, valamint egy viszonylag csekély összegből, amit vőlegénye hagyott Cassandrára. Mindez összesen évi 450 fontot tett ki.
1805 hátralévő részében James Austen feleségének testvére, Martha Lloyd, miután édesanyja meghalt, Mrs. Austenékhez költözött. 1806-ban aztán Bath-ból előbb Cliftonba, majd Southamptonba költöztek.
Jane két évvel később egy Cassandrához írt levelében emlékezik vissza rá, hogy „a menekülésnek mekkora boldogságával” távozott Bath-ból. Southampton meglehetősen közel volt a portsmouthi haditengerészeti támaszponthoz és az ott szolgáló Frankhez és Charleshoz.
1809-ben végül Jane bátyja, Edward biztosított a család számára egy kisebb házat hampshire-i birtokán, Chawton falujában, nem messze Steventontól. Mielőtt elhagyta volna Southamptont, levelet váltott a vonakodó könyvkiadóval, melynek Jane Susan című művét adta el, de nem kapott megelégedésére szolgáló választ.
A Chawtonban való letelepedés reménye új célt adott életének, és elkezdte kiadásra előkészíteni az Értelem és érzelem című regényt. Két évvel később Thomas Egerton beleegyezett az Értelem és érzelem kiadásába.
A könyv a szerző neve nélkül („egy hölgy tollából”) jelent meg 1811 novemberében. Kezdetben csak a legszűkebb családi kör tudta, hogy ki az írója.
Fanny Knight 1811. szeptember 28-án naplójában emlékezik meg egy levélről, melyet Cass nénitől kapott, „amiben könyörög, nehogy megemlítsük, hogy Jane néni írta az Értelem és érzelemet”.
1812 egyik napjáról is említést tesz, mikor Jane, Cassandra, és unokahúguk, Anna egy altoni könyvkölcsönző boltban járva az Értelem és érzelem egyik eladásra kínált példányát Anna a földre dobta, és „a mellette álló nagynénjeik nagy mulatságára így kiáltott fel: „ó, ez bizonyára valami szamárság, a címéből biztosan tudom!”.
A kor két legfontosabb kritikai lapja, a Critical Review és a Quarterly Review ennek ellenére örömmel fogadta az útmutató és a szórakoztató hangvétel ügyes vegyítését. Az első kiadás 140 font hasznot hajtott Jane-nek.
A sikertől felbátorodva Austen elkezdte átdolgozni az Első benyomásokat, a később Büszkeség és balítéletre keresztelt regényt pedig 1812 novemberében adta el, és, ahogy egy levelében nevezte, „édes, drága gyermeke” 1813 januárjának végén kiadásra került.
Már 1812-ben elkezdett dolgozni a Mansfield Parkon, amit csupán 1813-ban fejezett be. Ugyancsak 1813 folyamán kezdett széles körben kitudódni a Büszkeség és balítélet írójának kiléte.
Ahogy Jane Austen 1813. szeptember 25-én kelt levelében írja: „Henry hallotta, hogy Skóciában a B&b.-t melegen dicsérte Lady Robert Kerr és még egy Hölgy […] és testvéri hiúságtól és szeretettől fűtve ki kellett kottyantania, hogy ki írta azt!”.
Mivel Austen a Büszkeség és balítélet szerzői jogát már jó előre eladta 110 fontért (valószínűleg azért, hogy mihamarabb csinos fizetséghez jusson, semhogy várnia kelljen, amíg az eladásból származó haszon szépen lassan becsorog), nem kapott semmit, amikor 1813-ban másodjára is kiadták.
1813 októberében megjelent az Értelem és érzelem második kiadása is. Henry, aki akkoriban Londonban élt, gyakran viselkedett közvetítőként Jane és a kiadók közt, és alkalmanként Jane is Londonba ment, hogy átnézze a javított szöveget. Ezek az évek Jane Austen számára sikert és megbecsülést hoztak.
Megelégedve láthatta, hogy könyveit kiadják, jó kritikát kapnak és széles körben olvassák. A régensherceg, a későbbi IV. György király annyira szerette műveit, hogy minden kastélyában tartott egy Jane Austen sorozatot.
1813 októberében történt az is, hogy a régensherceg egyik orvosát elhívták, hogy Henry betegségét kezelje. Így került Jane kapcsolatba Mr. Clarke-kal, a régensherceg könyvtárosával, aki a herceg azon kérését tolmácsolta, hogy következő művét ajánlja neki. A Mansfield Park 1814-ben jelent meg, és hat hónap alatt elfogyott az összes példány. Ekkor Austen már az Emmán dolgozott.
Egykor, Steventonban, miután bátyjai elköltöztek, Cassandrával együtt volt egy saját „öltözőszobájuk” a hálószobájuk mellett, melynek viszonylagos magányában írta a Juveniliát, és első három regényének korábbi változatait. Chawtonban nem volt ilyesféle dolgozószobája, és James Edwardtól tudjuk a híres nyikorgó ajtó történetét.
Az ajtót Jane Austen saját kérésére nem javították meg, mert időben figyelmeztette őt a közeledő látogatókra, és így el tudta rejteni a kéziratot, mielőtt beléptek volna a szobába.
Irodalmi munkáin kívül gyakran látogatta fivéreit és családjukat, valamint más rokonait és barátait, akik néha maguk is ellátogattak Southamptonba vagy Chawtonba. Jane-t olyan nőnek ismerték, aki a kisgyerekeket jól elszórakoztatta, és különösen szívébe zárta legidősebb unokahúgait, Fannyt és Annát.
1808. október 7-én kelt levelében így ír Fannyről: „ Majdnem olyannak találtam… mintha csak egyik testvérem lett volna és sosem gondoltam volna, hogy egy unokahúg valaha is ilyen sokat fog jelenteni nekem”.
1815. október 30-án, miután Caroline húgának, Annának megszületett az első gyermeke, ezt írta Caroline-nak: „Most, hogy te is Nagynéni lettél, valamennyire te is fontos ember vagy és bármit teszel, nagy érdeklődést keltesz vele. Én mindig is ápoltam a Nagynénik hagyományát, és biztos vagyok benne, hogy most te is ezt teszed.”
Harminchét éves korában, 1813. november 6-án kelt levelében ezt írta:„Erről jut eszembe, mivel búcsút kell mondanom a fiatalságomnak, egyre több kellemességet találok a gardedámságban, hiszen immár a tűz mellé telepedhetek egy díványra és annyi bort ihatok, amennyit csak akarok.”
Pár nappal korábban megírta, hogy „vettem egy Hangverseny-jegyet és egy kis csokor virágot öregkorom felköszöntésére.”
1815. decemberében megjelent az Emma, amit a régenshercegnek ajánlott. A Mansfield Park második kiadása 1816 februárjában látott napvilágot, de nem aratott sikert. A Mansfield Park újrakiadásán elvesztette azt, amit az Emmán kezdetben megkeresett.
A kritikusok erkölcsi felfogásáért és szórakoztató hangvételéért dicsérték regényeit, csodálták Austen jellemábrázoló készségét, valamint örömmel fogadták könyveinek egyszerű realizmusát, amely üdítő változatosságot jelentett az akkoron divatosnak számító romantikus melodráma műfajától. Élete utolsó tizennyolc hónapjában Austen az írással volt elfoglalva. 1816 elején, halálos betegségének kezdetén, elkezdte kidolgozni egyik börleszk regényötletét.
A Meggyőző érvek megírásához 1815 augusztusában látott hozzá, és pontosan egy évre rá fejezte be, igaz, hogy 1816 folyamán egyre többet betegeskedett. 1816 elején Henry vállalkozása csődbe ment, Edward pedig húszezer fontot veszített el.
1817 elején Austen egy másik regényen, a Sanditonon kezdett el dolgozni, de márciusban félbe kellett hagynia. Április 27-én megírta végrendeletét, melyben majdnem mindent Cassandrára hagyott. Május 24-én Winchesterbe szállították gyógykezelésre, ahol 1817. július 18-án, pénteken, negyvenegy éves korában hunyt el.
Nem tudni biztosan, mi okozta a halálát, de valószínűnek tűnik, hogy Addison-kórban szenvedett. A Winchesteri székesegyházban temették el 1817. július 24-én (ebben a korban nők általában nem vettek részt a temetői szertartásokon, így hát Cassandra sem volt jelen).
A székesegyházban lévő sírfelirat viszonylag közismertté vált az utóbbi időben. Először is, mivel erősen kihangsúlyozza Jane Austen „kedvességét”, és keresztényi alázatosságát, noha regényeiből, de különösen leveleiből világosan kiderül, hogy nem volt éppen egy Fanny Price. Persze lehet, hogy ez egyszerűen a kor hagyományos, és kissé üresen hangzó vallásos jámborságának következménye, amit Henry Austen élete delén bekövetkezett válsága csak fokozott.
Ennél sokkal fontosabb kérdés az, hogy miért nem tesz említést egyáltalán az írásairól (kivéve persze a kissé homályos célzást a „rendkívüli szellemi adottságai”-ra).
A Meggyőző érvek és A klastrom titkacímű regényeket Henry készítette elő kiadásra, és 1817 végén, posztumusz publikálták egy négykötetes, közös kiadásban. Mint korábbi regényeinél, Jane Austen neve ezúttal sem jelent meg a borítón (melyen csak ennyi szerepel: „ a „Büszkeség és balítélet„ és a „Mansfield Park„, stb. írójától), de a kötetben volt egy „életrajzi jegyzet az íróról”, amelyet Henry nagyjából ugyanabban a hangvételben írt meg, mint a sírfeliratát, mely először jelölte meg Jane Austent szerzőként.
Akkoriban, az 1810-es évek Angliájában még nem tudatosodott, hogy a kor legélesebb szemű megfigyelőjét és elemzőjét veszítették el Jane Austen személyében, sem az, hogy egy miniatűrfestő, egy „egyszerű, házias” írónő (aminek a látszatát maga is fenntartotta) komolyan foglalkozni képes a társadalom természetével és műveltségének minőségével.
Élete során egyetlen érdemeihez méltó kritikát kapott. Sir Walter Scott írása az Emmáról a Quarterly Review 1816. márciusi számában jelent meg, melyben a névtelen írót, mint a modern regény kiváló képviselőjét üdvözölte az új, realista hagyományban.
Jane Austen három korai regénye jól elkülöníthető csoportot alkot, melyben nagy adag irodalmi szatíra keveredik az egyén és a társadalom komikus ábrázolásával.
Hat regényével (Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet, Mansfield Park, Emma, A klastrom titka, Meggyőző érvek) korának Angliájában Austen megteremtette a társadalmi vígjátékot, megmutatva a „házias” irodalom lehetőségeit.
A többször megismételt történet, mely egy fiatal nőről szól, aki a szerelemtől a házasságig vezető úton eljut az önmegvalósításig, többnyire az élet jól beazonosítható aspektusaira összpontosít. Ez a jellemre, személyiségre, a hősnők, és a társadalom közötti feszültségekre vetített figyelem emeli ki regényeit a tizennyolcadik századi hagyományokból és hozza sokkal közelebb a modern világhoz.
Ez a modernség, szellemesség, realizmus, és elbeszélő stílusának időtlensége, éles elméjű, derült együttérzése valamint a nagy gonddal elmondott, csodásan megszerkesztett regények történeteiben megbúvó elégedettség szolgálhat magyarázatot szűnni nem akaró vonzerejéhez.
A modern kritikusokat mindmáig lenyűgözi Jane Austen regényeinek kiemelkedő szerkesztettsége és rendezettsége. Írástechnikájának diadala, hogy képes felfedni a lét tragikomédiáját olyan történetekben is, melynek eseményei és helyszínei olyannyira közönségesek és körülhatároltak.
Regényei:
1811 Sense and Sensibility - Értelem és érzelem
1813 Pride and Prejudice - Büszkeség és balítélet
1814 Mansfield Park - A Mansfieldi kastély
1815 Emma - Emma
1817 Northanger Abbey - A klastrom titka
1817 Persuasion - Meggyőző érvek
Befejezetlen regényei:
1871 Lady Susan - Lady Susan / Női levelek
1871 The Watsons
1925 Sanditon - Charlotte
Jane Austen információk, levelezés, hypertextes művek:
www.pemberley.com/janeinfo/janeinfo.html
Kerekes Tamás
Timur Link
Amerikai Népszava
