Portfóliók

          Amikor a felszín zsibbasztó locsogása, zavarossága már már elviselhetetlené válik, valahogy mindig kezembe kivánkozik egy kicsinyke könyv, "Marcus Aurelius elmélkedései". Beleolvasok, s mivel tökéletesen mentes a mindennapok modernista lila, és szinezett baromságaitól, nincsenek benne sem celebek sem hirdetések, csupán arról szól amiről szólnia kéne normális mindennapoknak, egy kicsit megszerettem. Mondhatnám, hogy vezérlő elvem, világitó fáklyám az emberélet útjának stb...de nem mondom. Nem hordok sem díszkardot, sem semmiféle ornátust, gyakran bóklászom könnyedebb területeken, és ott is jól érzem magam. Ismerek embereket, akik hasonló alkalmakkor, a zajongás és zsibbasztó locsogás csúcsidejében inkább a bibliát keresgélik a polcukon. Az is jelenthet egyfajta feltöltődést, nem tagadom. E kicsinyke könyv szerzője viszont szereti a :

     "...görög filozófiát, amin nevelkedett és amit vallott, egy római császár igényeihez hajlította, gondolatvilágában pedig minden személyes ellenszenve ellenére a kereszténység atmoszférája bontakozik ki. A beteges, testben lélekben szenvedő császár életében és művében megéli és megeleveníti az ókor búcsuzásának és az új korszak születésének minden fájdalmát...'Ne reméld a földön Platón államát' - írja...." /Szilágyi János György/

     Egyházi körökben ma is létezik - gondolom - bibliaolvasó kalauz, mely napokra bontva írja elő az olvasandó textust egyforma adagokban mindenki számára, hogy lelkében egyaránt célhoz érjen a biztos léptű, s a lelkiekben még botladozó. Gyakran láttam összekulcsolt, bibliát tartó kezekben a "Könyv" lapjai között megszorulva, de olykor beleolvasva soha nem értettem, az idézet miért aznapra vonatkozik. Ki dönti el a sorrendet, valami egyházi bizottság? Szerény kis füzetecske volt, nem akarom én bántani, csak tüntetőleges hurcolászását nem bírtam soha, bennem mindig rossz érzéseket keltett. E könyvhöz nem tartozik semmi ilyesmi, csak a profán, néha szemtelen véletlen. Olykor jobb és megbízhatóbb mint bármi szervezett szellemi megveztés'. Ma reggel mielőtt munkához láttam volna, muszáj volt némi rendet raknom az asztalomon, kézbe vettem és persze kinyílt valahol. Éppen itt:

      Hatodik könyv / 16.

      Nem az a becses, hogy kipárolgunk: megteszik ezt a növények is. De az sem, hogy belehelünk, hiszen a háziállatok és a vadállatok is ugyanezt cselekszik. Az sem, hogy a külvilág benyomásait felfogjuk, hogy vágyaktól rángatott ösztöneink megmozdulnak, hogy nyájszerüen társulunk. Az sem, hogy táplálkozunk, mert a táplálkozás sem különb annál a folyamatnál, amellyel a táplálék fölöslegét kiválasztjuk.

     Mi hát a becses? Tapsokat aratni? Nem! Az sem, ha a nyelvek tapsolnak. Mert a tömeg tetszés-zúgása: nyelvek tapsa. Lemondtál tehát erről a kis dicsőségről is. Mi marad hát, ami becses? Azt hiszem, ez: saját alkatodnak megfelelően nekilendülni és pihenni. Erre ösztökélnek a tudományok és a mesterségek is. Minden mesterség arra törekszik, hogy kidolgozott módszere pontosan megfeleljen annak a célnak, amelynek érdekében készült. Ezt keresi a kertész, mikor a szőlőt gondozza, ezt keresi a lóidomitó, a kutyaidomitó. Ugyanerre törekszik a gyermeknevelés és az oktatás.

     Ez a becses. Ha ezt megvalósítottad, nem töröd magad más dolgok után.  Abbahagyod e már a sok egyéb dolog megbecsülését? Különben sohasem leszel szabad, önálló, szenvedélytelen ember. Mert irígykedned, féltékenykedned, gyanakodnod kell mindazokra, akik ezeket a javakat elvonhatják tőled, fondorkodnod kell azok ellen, akik a szemedben becses dolgot birtokolják. Általában az, aki ilyesminek hiányát érzi, szükségszerüen zavaros életet él, s ráadásul még az isteneket is ócsárolja. Ezzel szemben saját értelmed tisztelet és megbecsülése kibékít önnmagaddal, összhangba hoz embertársiddal, békességre hangol, más szóval, örömmel fogdsz mindent, amit ők osztanak és rendelnek."

     Hát igen...azért valljuk be kicsit könnyebb volt, mindezeket császári magaslatokból kinyilatkoztatni, főleg amikor még a császár sem volt tisztában a THM fontosságával, és a laszt-minit' utak is sokkal tovább tartottak. Marcus Aurelius menjen a francba, tudja is ő mi a becses, ma Emese a trendi, az élj fogyassz, bíífrííí'világában, jobb ha csendben marad és nem szól bele a világ dolgaiba egy lóidomitó...Ilyen zavaros időszakban semmi esetre sem, de a szépen bontakozó világválság idején hajlamos vagyok az utolsó bekezdés fontolgatására.... 

     "Általában az, aki ilyesminek hiányát érzi, ( áruk, javak, birodalmak, nők, nagy  és kisbirtokok, vagy egyszerüen a szomszéd modernebb kőmosott nadrágja stb..) szükségeszerüen zavaros élete él, ( fogalma sincs már mennyi a tartozása forintban, devizában, esetleg kopejkában stb..), s ráadásul még az isteneket is ócsárolja."

     Ez utóbbi megjegyzés pedig valóban indokolja "szükségszerüen", a legmodernebb vízágyúk beszerzését. Szegény Marcus Aurélius, így csorog át szépen a mába kutya és lóidomitóival egyetemben. / Az oktatásról és gyermeknevelésről pedig ezúttal szó se essék