Portfóliók

vöröshangyák mardossák szemem sarkát
mézzel kenem meg vérző lelkedet és jönnek
jönnek és mégis fenyőgyantával apasztják könnyeid
a ködfelhő a lélek a jelentéstartalom minden úgy sajog
hogy belétolul a rend az értékek az idegek és a képek tanácstalanok
és harcodban arcom és fájós hátadon kezem úgy szeretkezem
a felhőkkel a fákkal és a gyeppel mert a mi és az én és a te és a ti
egymásba fonják és fojtják minden mondanivalóm pont pont ahogy
öledbe hajtom ezt a verset újra és újra hogy
ne ébresszenek téged és rád a szúrós illatok
hogy ne kutassak párnád alatt új reményeket
csak hagyjam a pontokat pattogni szemed előtt
s úgy hallgassam őket mint zuhogó esőt a tetőcserepek
vessző után pont és pont helyett ékezet majdhogynem ez a vége is
majdhogynem furcsa vonalba húzza központozásunk a kezdetet