Portfóliók
Az antropéológia hazaköltözött
Péter Katalin: Házasság a régi Magyarországon
Az antropológia hazaköltözött
Péter Katalin könyve mottójául Thurzó György 1598-ban lejegyzett gondolatait választotta:
„..az házasság dolga nem kicsiny dolog,hanem
életében embernek legfőbb dolog ,
melyben ha nyer az ember , sokat nyer , ha nem ,
jobb volna holta , hogynem élete…”
A kiadó:
Péter Katalin ebben a könyvében azzal a meglehetősen elterjedt nézettel vitatkozik, miszerint a hagyományos társadalmak tagjai érzéketlen fatalisták voltak. Bemutat nõket, akik boszorkánytól kérik, hogy varázsolja szerelmessé a férjüket, és férfiakat, amint beteg feleségüket látogatják, mert orvosasszonyra bízták őket. Sok forrás adatai alapján írja le a jó házasság társadalmi normájának érvényesülését, valamint ugyancsak sok forrás segítségével a norma sérelmeit. A könyv különös érdekessége az, hogy egyszerre szól hatalmas várak és falusi kis házak lakóiról
Megfordult az antropológus nézőpont. Afrikai megfigyelők azt találták a legfeltűnőbbnek Franciaországban, hogy a franciák sétáltatni is szokták reggelenként a kutyáikat. Mivel a primer antropológia a gyarmatbirodalmak összeomlásával elvesztett erkölcsi alapját, az új antropológia a történelemtudománnyal lépett szimbiózisba. Ebben a pillanatban Mikszáth Új Zrínyiász-a tökéletesen értelmezhető kulturális antropológiává válik. A szerző lábjegyzetekből szerkeszt és bírósági aktákból, amikor tudatja, hogy régen a feleség ráhagyhatta a férjére a közös gyermek éjszakai ringatását.
Érdekes azt olvasni, hogy Wesselényi László egyik szeretője férfiruhában, sárga csizmában, nadrágban és zöld, nyuszttal bélelt süvegben távozott tőle, amit a mai olvasó nyilván úgy kódol, hogy Wesselényi László-anno- szívesen volt együtt transzvesztita nővel.
A perek anyaga rostált: egyes perek anyagát az egyházi levéltárak-épp személyiségvédelmi okokból- nem engedték kutatni. Nem tudom, hogy a nyájas olvasóban eddig megfogalmazódhatott-e, hogy az adatvédelmi biztos szerepköre a régi Magyarországon az egyház hatáskörébe tartozott, annak ellenére, hogy a boszorkánysággal egybefüggő problémák a tárgyalt 16-18. században világi ügynek számított.
Nem veszünk el csip-csup ügyekben. A szerelmet a felvilágosodás találta fel- tudatja a szerző, a férjek a felvilágosodás óta kezdik partnernek tekinteni feleségüket, s a feleségek a felvilágosodás óta veszik fel a társ szerepét. Egy John Hajnal, történész, által leírt szakadékra hivatkozik a szerző, aki az 1960-as években azt próbálta kimutatni, hogy a kontinensen Szentpétervártól Fiuméig végigvonul egy demográfiai határ. Aminek a nyugati oldalán az emberek boldogok, társkapcsolatokban élnek, szeretik házastársaikat és gyermekeiket, míg a nem nyugat-európai világban nem fektetnek be az érzelmi kapcsolatokba túl sokat, mert általános tapasztalatuk, hogy mindenki korán meghal, és mivel sokan születnek, könnyű az elvesztetteket pótolni.
A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a kapitalizmus kialakulása korszakában a fiatalok gyűjtögettek házasságkötésük előtt, hogy új otthont teremthessenek magukban, így igényeikkel nagy ipari keresletet teremtettek a hazai ipar számára. A boldog nyugati hajnalon az öregedő hajadonok többet tettek a kapitalizmus létrejöttéért, mint a többnyire nyugati és feltehetően ugyancsak boldog felfedezők és gyarmatosítók.
Már csak ezért is érdemes volt elolvasni ezt a könyvet.
Az érzelmi viszonyokat feltérképező munka a gazdálkodó és a viszonzó ember közé húz válaszhatárt. A gazdálkodó ember azért hoz világra gyermeket, hogy legyen, aki öregkorára eltartsa. A kölcsönösségi viszonyokat fontosnak tartó ember gyermeke több okból szülhet. Kezdjük azzal, hogy a szülők szeretik, és szeretni akarják gyermekeiket.
Külön fejezetet érdemel a kötetben a szerelemkutatás, mely kutatók egy csoportja azt állította, hogy ott magas a szerelemre alapozott házasságok aránya, ahol a társadalom a házasság előtti szexuális kapcsolatot, mind a nő, mind a férfi oldalán bünteti.
Rokonszenves módon a könyv sokat foglalkozik magával a szerelem definíciójával is. Utal arra a gyakorlatra, hogy a kijelölt egyházi szerv csak azután adja össze a házasulandókat, amikor meggyőződik arról, hogy az összeadandó pár szereti egymást, aztán a szerző lehorgonyoz Makkai László történész szerelemdefiníciója mellett.
Péter Katalin nem kerüli meg sem Herbert Marcuse, sem Norbert Elias munkásságát sem, és kitér arra is, hogy a szexualitás bizonyos megnyilvánulásait a társadalom időnként kriminálni igyekszik.
Az egyszerű emberek szerelmének forrása a bírósági jegyzőkönyv volt, míg az előkelőké a magánlevél. A paráznaság mivolta társadalmi alku tétje volt. Aztán a kutatott antropológiai gyökerek elvezetnek bennünket a jelenig. Foglalkozik a házasság modern változatával, ahol, akik élvezhetik a házasodás jogát, mind többen mondanak le róla. Akik meg nem rendelkeznek vele, mind nagyobb arányban követelik azt (meleg mozgalmak)
A kötet íve a „házassági piactól a változatok a házasságra c. fejezetig tart. Az izgalmat az okozza, hogy míg a társkeresés hajdan gyakorlatilag tökéletesen lehetetlen volt, házasságok mégis születtek.
Ennek az ellentmondásnak lebilincselő feloldása ez a briliáns kötet.
Kerekes Tamás
