bezár
 

Portfóliók

Őrültség

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Itt ücsörgök, egy üres joghurtos flakon mellett.
Érzem, ma már nem jutok túl rajtad, csak eszem,
téblábolok, az újságokat összerendezem,
mígnem megkörnyékezel gondolatban,
s míg friss az élmény, újra feldereng:

Tegnap először, téged, azt hiszem, elég közelről láttalak
ahhoz, hogy ezúttal piszok fájdalmasan essek.

(Nem tudsz róla, ezért vagyok ily elővigyázatlan.
Ha majd elfelejted a nevem, talán ez a versem
megjelenik egy lapban, s akkor majd újra feldereng:
˝Ez volt az a lány. Akkor is verset írt s reszketett.˝)

Tudod, már minden lehetséges forgatókönyvet megírtam,
őrültség, tudom, de valahogy nem tudtam szabadulni attól,
ahogy a söröspoháron játszott a kezed.
Könnyebb lenne, ha nem én választottalak volna,
mint egy árucikket egy katológusból a megrendelő,
de nem tudtam levenni rólad a szemem.

Ma pedig, mint mondtam, csak téblábolok,
dolgokat helyezgetek, s nem tudlak,
a fenébe is, nem tudlak kitörölni
a már így is népes rögeszméim köréből.

Azt hiszem, megfürdöm, huszadjára is,
s megpróbállak lemosni magamról,
aztán majd megreggelizem,
s lefekszem aludni.

A valószínűségszámítást pedig meghagyom
a tapasztaltabbaknak.



nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés