Portfóliók

Prágában mászkáltunk egész nap, és az utcák ide-oda
kanyarogtak, olyanok voltak, mint a kígyók, időnként
összegabalyodtak, aztán újra szétváltak, kisimultak, mi
pedig követtük őket lépteinkkel. Később az alattunk futó
kígyó siklóvá változott, átkúszott a folyón, a túlsó partra,
ott felkapaszkodott a dombokra, azokon tekergett tovább,
majd lecsúszott a várhegy túlsó odalán, ahol a vízparton
békát fogott, bekapta és emészteni kezdte, még mindig ott
van a csomó a teste közepe táján; aztán vissza a hegyre, mi
pedig követtük, jöttünk-mentünk utána a végtelenségig...

A lábainkat minden nap térdig koptattuk, ezeken a csonkokon
botorkáltunk hazáig, el lehet képzelni, mennyit kínlódtunk,
míre feljutottunk a harmadik emeletre. Szóval térdig
koptattuk, mégis valahogy reggelre mindig újra kinőttek,
mint a gyík farka, ahhoz hasonló módon; még a keresztfiamnak is, aki
pedig egyik éjjel zuhanásba fogott, csak esett-esett, bele a
nagy prágai feneketlen fekete semmibe, míg végül találkozott
- a padlóval.