Portfóliók
Római császárnék
Római császárnék
Kerekes Tamás
A kiadó
Lazi Kiadó
Amerikai Népszava
Tudunk-e valamit Claudilláról, Orestináról vagy Lollia Paulináról? Netán Olympias, Charito esetleg Marina Severa alakjáról? Ezek az asszonyok mind római császárnék voltak, akár a sokat említett Messalina, Agrippina vagy Poppaea. Sok esetben említésre sokkal inkább méltóbbak, mint az utókor által unos-untalan emlegetett személyek. Ez a könyv a Római császárok analógiájára bemutatja az összes császárfeleséget, Augustusétól kezdve Nagy Theodosiuséig, tehát a császárság, mint új államrendszer létrejöttétől egészen 395-ig, vagyis addig, amikor a birodalom véglegesen kettévált nyugati és keleti részre. De kik voltak ezek a nők, honnan jöttek, miként éltek? Ki volt Faustina, a kevésbé ismert Antoninus Pius felesége? Vagy Sabina, a híres Hadrianus asszonya? Netán Fausta, Nagy Konstantin felesége, aki szinte megbújik férje árnyékában? 70 asszonyról ír Aleksander Krawczuk, ókortörténész, feldolgozva mindazt, amit tudni, vagy okkal vélelmezni lehet a római császárnékról.
De az első se volt utolsó:
Tiberius, római császár. Állítólag a halálos ágyán fojtotta meg takaróval testőrparancsnoka, Macro. Caligula, a harmadik római császár. Öröklött epilepsziában szenvedett. Könyörtelen, féktelen despota, eltékozolta az egész államkincstárt és hihetetlen önkényességeket követett el.
Cassius Chaerea pretoriánus ölte meg a császári palotában. Claudius, római császár. Harmadik felesége, a későbbi Néró császár anyja, Agrippina ölte meg. Mérges gombát kevert az ételébe. Agrippina, római császárné, Néró császár anyja. Néró császárságának első évében ő uralkodott, később tulajdon fia parancsára meggyilkolták
A foltos bürök tökéletesen halálos hatását maga Néró császár is kihasználta 55 februárjában. Egy ünnepi lakomán teljesült leghőbb kívánsága: a fiatal Britannicus hirtelen felugrott az asztaltól, és mint akit villám sújtott, összeesett. Amikor a császár mozdulatlan mostohafivérét (mindössze 13 éves volt) a rabszolgák kivitték a teremből, Néró győzelmi mámorban tört ki. Végre sikerült neki elődjének, Claudius császárnak a fiát eltüntetnie az útból.
Néró megnyugtatta a vendégeket, köztük feleségét, Octaviát is. Arra utalt, hogy ez csak egyike lehet Britannicus egyébként is oly gyakori epilepsziás rohamainak. Locusta, a Galliából származó híres méregkeverőnő tudománya ezúttal nem mondott csődöt: a bürökből és ópiumból kevert ital hatása halálos lett (az ópium a halál beálltát gyorsította meg). Az első kísérlet ugyanis félresikerült: Britannicus csak hányt. Néró akkor olyan dühös lett, hogy a méregkeverőnőt saját kezűleg fenyítette meg, majd együtt főőózték a mérget. Hatását egy disznón próbálták ki: a szegény állat ott helyben kiadta a páráját...
A császár azt is megparancsolta, hogy mostohafivérét az esős idő ellenére már a következő napon eltemessék. Akkoriban úgy vélték, hogy a megmérgezettek bőre elszíneződik a modern toxikológia nem teljesen támasztja alá ezt a föltevést). Néró a gyászszertartás előtt Britannicus arcát gipsszel vagy valami ehhez hasonló fehér masszával bekenette. Ám a ránk maradt tudósítások szerint az eső lemosta ezt a maszkot, és a szörnyű tett mindenki számára szemmel láthatóvá vált.
A De materia medica címû munkájában a görög orvos és gyógyszerész, Dioszkuridész (Kr. u. I. század) átfogó képet ad az akkoriban használatos gyógyító szerekről. Beszámol a Rómában oly gyakori mérgezéses gyilkosságokról is. „A mérgek ellen nagyon nehéz védekezni, mert akik ezeket keverik, még a legtapasztaltabb embereket is be tudják csapni. A szerek keserű ízét édessel semlegesítik, kellemetlen szagát pedig valamilyen illatanyaggal szüntetik meg. A mérgekhez orvosságokat is kevernek, mintha egészségügyi okból adnák őket. Legtöbbször italokba szórják: borba, levesbe, mézes vízbe, lencsés ételbe vagy más ehető dologba."
Nero: újra elkezdte hígítani a pénzek ezüsttartalmát, amit utódai követtek. Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy az érmék ezüsttartalma Tetricus császár (i.sz. 270-es évek) alatt elérte a mélypontját. Nevéhez fűződik az első keresztényüldözés, és Róma felgyújtása.(Most ez megint vita tárgya)
Seneca: Nemsokára — amikor már ügyvéd volt — más igéző asszonyok is megkívánták maguknak. Ezt nem tudta elviselni Claudius császár féktelen felesége, Messalina. Megrágalmazta, hogy romboló eszméket hirdet. Büntetőügy lett a rágalomból és Senecát — talán azért, hogy Agrippina bosszankodjék — a sivár Korzikára száműzték. Nyolc évig kényszerült a Rómához képest mostoha körülmények közötti életre. De itt vált jelentékeny filozófussá. Fő feladatának érezte ettől kezdve mindhalálig, hogy a bölcseletet és az erkölcstant a megszomorított emberek vigasztalásává formálja. Legmaradandóbb elmélkedései a filozófiai igényű vigasztalások. A féktelen és annyi bajt okozó Messalinát azonban megölték, férje tudtával és beleegyezésével. Közben Domitius Aenobarbus is meghalt, Agrippina özvegy lett. Erős akaratával és testének csábító erejével hamarosan férjhez is ment az elözvegyült császárhoz. Vitte magával Domitiustól szült fiát, Nérót, Claudiusnak pedig ott volt Messalinától született fia, Britannicus. A tragédiák egész sora következett ebből a családi helyzetből.
Agrippina első dolgai közé tartozott, hogy Senecát is visszaszerezze. Rá is beszélte Claudiust, hogy az ártatlanul száműzött filozófus-költőnek adjon kegyelmet, és hívja vissza Rómába, ahol nagy eszével és tehetségével sokféle feladatot láthat el. Tehát nemcsak ő kapta vissza Senecát, hanem Seneca is visszakapta — most már császárnőként — Agrippinát. Ettol kezdve néhány évig a birodalom első emberei közé tartozott. Praetor, azaz főbíró is lett, egy évig consul is volt, vagyis a császár után a legfőbb közhivatalnok, a ???császár barátja" címet viselhette. És közvetlenül bekapcsolódhatott az uralkodó családi életébe, minthogy Agrippina kívánsága szerint ő lett a növekedő Néró nevelője és házitanítója. A tanítómester példaadóan erkölcsös és művelt, méltányos és hasznosan tevékeny férfiúvá akarta nevelni a Domitius-fiút, aki hamarosan trónörökös is lett. A császár felesége kívánságára örökbe fogadta és örökösévé tette Nérót. Claudius vér szerinti fia, Britannicus indokolhatatlanul mellőzött lett. Mikor azután Agrippina úgy találta, hogy Claudius császár túl sokáig él, és félő, hogy a sértett Britannicus vissza akarja szerezni jogait, megmérgeztette férjét, és így Néró lett a császár.
Egyelőre azonban a fiatal uralkodó még tanítvány maradt, az uralmat anyja, Agrippina és nevelője, Seneca gyakorolta. Ez a korszak hat évig tartott. Róma népe úgy gondolt vissza erre a rövid néhány évre, mint a biztonság, a nyugalom időszakára. Hat év múltán a 22 éves császár felnőttnek, uralkodásra alkalmasnak vallotta magát. És a szelíd, engedelmes tanítvány egyszeriben a birodalom szörnyévé torzult. Agrippina azonban volt olyan uralomra vágyó, mint a fia, nem is akarta kiengedni az önálló parancsolás jogát és lehetőségét. A válasz egyértelmű volt: Néró fegyvereseket küldött anyja hálószobájába, s azok egyetlen döféssel megölték. Néró hamarosan a feleségétől is megszabadult, és elvette a legveszedelmesebb asszony hírében álló Poppea Sabinát. Őt később maga ölte meg. Senki se érezhette magát biztonságban.
Seneca is helyesebbnek tartotta, ha önkéntesen vonul vissza a császári udvarból, közélettől. Gondjai nem voltak, gazdag ember volt, művelt barátok körében élt, még új ifjú feleséget is vett. Elérkezett bölcselkedő, vigasztaló leveleinek legművészibb darabjaihoz. Seneca az együttérzés, a részvét utolérhetetlen művésze, legjobb, legmaradandóbb művei a gyászoló ismerősökhöz írt levelek. Filozófia, erkölcstan, lélektan és az átérzett szomorúság lírája egyesül ezekben a ???Vigasztalások" címen összegyűjtött írásokban. Talán végső drámáit is ebben az időszakban írta. Közben az otthoni Cordovából Rómába érkezett unokaöccse, Lucanus is, a nagy reményekkel induló ifjú költő, aki könnyelműen elfogadta Néró lelkesnek mutatkozó barátságát, holott a magát örökké költőnek tartó császár hamarosan égő irigységet érzett a kétségtelenül lángeszű ifjú iránt. Mint ahogy nem tudta megbocsátani a legszellemesebb ember hírében álló szatíraírónak, Petroniusnak sem, hogy olyan tüntetően szellemes.
Jött is az alkalom a leszámolásra. Egy régimódi úri kör szerette volna eltenni láb alól a közveszéllyé változott, nyilvánvalóan elmebeteg császárt. A készülődő összeesküvés élén a nagyon előkelő Piso család egyik férfija állt. És minthogy besúgó mindig mindenütt akad, Pisóékat is hamar leleplezték, lesújtott rájuk a hatalom, elpusztította őket. Ez olyan alkalom volt, hogy utólag bárkire rá lehetett fogni, hogy kapcsolatban állt Pisóékkal. A rágalmazóknak szinte kézbe adta a gyanúsítást, hogy ez meg az legalább is tudott az összeesküvésről. Nérónak pedig az egykori nevelő léte is kényelmetlen volt. Áldozatul esett Petronius is, mert nagyon szellemes volt, Lucanus is, mert túl tehetséges volt, s velük együtt Seneca is, mert jó erkölcsre oktató császári nevelő volt. Ő is kénytelen volt öngyilkosságot elkövetni. Az utókor azonban egy pillanatra sem feledkezett meg róla. Nem volt olyan nagy filozófus, mint görög példaképei, nem volt olyan nagy drámaíró, mint a tragédia görög óriásai, epigrammáinak nagyobb részét pedig nem is ő írta, későbbi utánzások. De a nagy görögök felé ő vezette a középkort is, amely tisztelte, a reneszánszot is, amikor lelkesedtek érte, a francia barokk nagyjait, akik tanultak tőle. És kétségtelen: ő a részvétlevél legnagyobb művésze.(Hegedűs Géza)
Nero önállósodása
Nero azonban nehezen tűrte, hogy irányítsák. Hatalomvágya – valószínűleg Burrus és Seneca támogatásával – először hatalmaskodó anyja ellen irányult, azonban Agrippina három merényletkísérletet is túlélt, többek között azt is, amikor egy elsüllyesztendő hajóra tették. Végül Nero nyíltan, katonáival gyilkoltatta meg. Állítólag utolsó kérése az volt, hogy a méhét szúrják át, ami életet adott Nerónak. Nem sokkal ezután Claudia Octavia is hasonló sorsra jutott, hogy Nero elvehesse szíve új választottját, Poppaea Sabinát.
Burrus 62-ben halt meg, elképzelhető, hogy természetes halállal. Seneca egymagában nem bírt elég befolyással neveltjére, így jobbnak látta visszavonulni. Ezzel azonban csak három évre nyert haladékot: 65-ben megvádolták, hogy részt vett egy császár elleni összeesküvésben, és öngyilkosságot követtettek el vele. (Ugyanebben az évben ölte meg dührohamában szeretett feleségét, a terhes Poppaeát, akit egy veszekedésük alkalmával hasbarúgott. 66-ban vette feleségül harmadik, utolsó asszonyát, Statilia Messalinát.) Nero hatalma 25 éves korára korlátlanná vált.
Burrust Ofonius Tigellinus váltotta a praefectus praetoriói rangban, aki készséggel teljesítette ura egyre több áldozatot követelő parancsait. A Tiberius korát idéző felségsértési perek, vagyonelkobzások összeesküvéshez vezettek, melyet Calpurnius Piso vezetett, ám felgöngyölítették (65). A megtorlásnak számos áldozata volt, köztük Seneca és eposzköltő unokaöccse, Marcus Annaeus Lucanus, vagy a republikánus Thrasea Paetus. Az apolitikus, ám a császári féltékenységet sikeres hadvezetésével kiváltó Corbulo is ekkor vesztette életét Korinthosz kikötőjében.
„Néró, a véres költő”
Mivel az előkelő rétegek körében elveszítette bázisát, dús juttatásokkal igyekezett megnyerni a plebs támogatását: növelte az ingyen élelem és a cirkuszi látványosságok mennyiségét. Nero kezdettől fogva előadói babérokra vágyott, így nem egyszer megesett, hogy saját szerzeményeivel lépett fel. Ugyan nem volt kiemelkedő tehetség, a közönség jól átgondolt érdekében kénytelen volt ünnepelni őt, amivel azonban csak elmélyítették művészi ambícióit.
Mindez azonban nem bizonyult elégnek a közutálat elhárítására. A nagy dobra vert külpolitikai siker, Tiridates római megkoronázása is csak félsiker volt. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy amikor 64. július 18-ról 19-re virradó éjjel Róma nagy része kigyulladt, a monumentális építkezést fontolgató uralkodót vádolták meg. Suetonius és Cassius Dio szerint a Trója kirablása című eposzt szavalta színpadi öltözékben, míg a lángokban gyönyörködött. Nem sokat javított a népszerűségén, hogy megnyittatta palotáit a fedél nélkül maradók előtt, és minden addiginál több pénzt áldozott a nép megsegítésére, mivel a hirtelen adódott lehetőséget kihasználva elkezdte építtetni új palotakomplexumát, a Domus Aureát, ez viszont azt a szóbeszédet eredményezte, miszerint ő maga volt a gyújtogatás okozója. Ez nem valószínű: a tűzeset (melyre 69-ben Vitellius és 80-ban Titus alatt is volt példa) inkább a zsúfolt, faszerkezetű bérkaszárnyák tűzveszélyességének tudható be. Erre utal az is, hogy az újjáépítés során igyekeztek téglaépületeket emelni.
A császár a közhangulatot bűnbak felmutatásával próbálta lecsillapítani, és választása a kis keleti szektára, a keresztényekre esett. Az ellenük indított megtorlásnak – tulajdonképpen az első keresztényüldözésnek – lett áldozata többek között Szent Péter is. Nero valószínűleg ezzel sem érte el, hogy megenyhüljenek iránta alattvalói.
Hellas és Iudaea
Az uralkodó művészi hajlamainak kielégítése mellett talán támogatókeresési célokat is szolgált a 66-67-es görögországi „turné” – Nero ugyanis valóságos előadássorozatot tartott hellén ajkú alattvalóinak. Még az olimpiai játékokon is indult, ahol egyedüli indulóként megnyerte a kocsihajtást. Ennek örömére adómentessé tette Achaia provincia lakosságát, ami nagy kiesést jelentett a kincstár számára.
Egy idős senator, Titus Flavius Vespasianus, Claudius britanniai veterán hadvezére egy alkalommal elbóbiskolt Nero előadása alatt. Csak az mentette meg, hogy megérkezett a hír: a zsidók fellázadtak Palesztinában, és a császár hasznosabbnak látta úgy eltávolítani a környezetéből, hogy neki – a trónra veszélytelennek tűnő, idős, alacsony sorból származó tisztnek – adta a zsidó háború parancsnokságát. A császár uralkodása végéig Vespasianus a tartomány vidéki területeinek nagy részét megtisztította, és 68-ban hozzáfogott Jeruzsálem ostromához. Az őt ideküldő uralkodó azonban nem érte meg a város bevételét.(Wikipédia)
A bukás
68. márciusában Gallia Lugdunensis provincia legatusa, a gall származású Caius Iulius Vindex a római nép és a senatus nevében fellázadt Nero ellen. Miután ezt a lázadást a lojális Lucius Verginius Rufus, Germania Superior helytartója leverte, áprilisban Lucius Clodius Macer africai és Servius Sulpitius Galba hispaniai helytartó is felkelést indított, ami – bár a két legkomolyabb európai hadseregcsoport, a rajnai és a dunai nem reagált – Nero uralmának összeomlását vonta maga után. Galba közeledtének hírére még a praefectus praetorio, Caius Nymphidius Sabinus is elhagyta.
A történtek hatására a senatus bátorságra kapott, és anyagyilkossága ürügyén június 8-án halálra ítélte az uralkodót. Nero menekülés közben, másnap öngyilkos lett. Utolsó mondata Cassius Dio szerint úgy hangzott: „Iupiterre, micsoda művész vész oda velem!”. Suetonius ellenben úgy tudja, hogy a földön vérében fekvő császár haldokolva megpillantott egy elfogására érkezett centuriót, ám azt hívén, hogy a megmentésére érkezett, azt dadogta: „ez az igazi hűség”. Agrippina, Néró anyja, Claudius felesége kel életre ebben az izgalmas, új regényben, mely az ókori Rómában játszódik a birodalomban, melynek ragyogása és hatalma, hivalkodása és érzéki romlottsága álarcként takarta arénához hasonlóan veszélyes világát. Mindenki egyedül van, és mindenki az életéért küzd. Mindenkinek készen kell állnia, hogy feláldozzon bármit és bárkit. Agrippinának nincs más választása, küzdenie kell az életben maradásért. Győztesként kerül ki a Tiberius uralmának véget vető cselszövésből, majd rettenthetetlen ellenfelévé válik őrült, kegyetlen bátyjának, Caligulának is. Mikor azonban Claudius feleségeként a hatalom csúcsára emelkedik, nyilvánvalóvá válik egyetlen gyenge pontja: fia, Néró iránti mindent legyőző szeretete. Ahogy anya és fia kapcsolata porrá omlik, Agrippina tudja, mit tartogat a jövő: ölnie kell, vagy halál vár rá...
Kerekes Tamás
Amerikai Népszava
Egyikük -másikuk életmódja igen változatos volt: Galla Placidia nyugat-római császárné kb. 60 éves korában, Rómában meghal. Galla Placidia I. (Nagy) Theodosius lánya (395. I. 17.). 408-ban vagy 409-ben Róma meghódításakor a nyugati gótok fogságába esik. 414-ben Athaulf nyugati gót király feleségül veszi. A nyugati gótok Spanyolországba szorítása és Athaulf meggyilkolása után a spanyolországi gót állam elismerése ellenében visszaküldik Rómába. Féltestvére, Honorius nyugat-római császár feleségül adta őt a nyugati gótok ellen küzdő római hadak fővezéréhez, a későbbi III. Konstantin császárhoz. 421-ben Honorius augustusszá emelte Konstantint. Konstantin azonban még abban az évben meghalt, és Galla Placidiát a germánellenes erők Konstantinápolyba száműzték. Honorius 423-ban bekövetkezett halála után sikerült neki fiának, III. Valentinianusnak az utódlást biztosítani. Galla Placidia áttelepült Ravennába, és régensként uralkodott a Nyugat-Római Birodalom felett. Azon fáradozott, hogy megakadályozza a birodalom bukását. Hadvezére, Flavius Aetius biztosította a római uralmat Galliában. A hívő katolikus Galla Placidia üldözte az eretnekeket, számos templomot és egy saját mauzóleumot (végül nem oda temették)
