bezár
 

Portfóliók

A déli lejtő

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 

Tisztelt Temetőgondnokság!

 

Hargitai István, hatvankét éves tűzoltó vagyok. Megtakarítások híján pályázom a kiírásukban meghirdetett két sír egyikére. Tisztában vagyok azzal, hogy lassan megtelnek a temetők, így különösen nagy értéke van a még szabad helyeknek.

Talán foglalkozásomból is adódik irtózásom a hamvasztástól, ezért óriási könnyebbség lenne számomra a tudat, hogy egyszer az Önök nagymúltú intézményében hantolnak el. Néhány napja jártam is arrafelé, és habár mindkét meghirdetett sírhely a temető egy félreeső, nyugalmas zugában található, habitusomhoz mégis jobban illik a déli fekvésű parcella.

Pályázatomat alaposan átgondoltam és biztosíthatom Önöket, messzemenőkig megfelelek a kiírásukban megszabott feltételeknek.

Halálom esetén ugyanis nem várható, hogy rokonaim gyakori látogatásukkal zavarnák a temető csendjét, hiszen anyagi lehetőségeink mindössze egyetlen gyermek vállalását engedték, ráadásul politikai nézetkülönbségeink miatt az utóbbi egy-két évben lányommal is elhidegültünk egymástól. Más okok miatt, feleségemmel mindez már régebben megtörtént.

Egészségem is megrendült, a párizsi és a mozgáshiány alaposan elhasználták a szervezetem, ennélfogva nem kell rám sokáig várakozniuk, mivel valószínűleg nem érem meg az átlagos életkort.

Habár korábban nem mindig vált hasznomra, holtomban kifejezetten előnyösnek mondható alacsony termetem és vékony testalkatom, optimális térkihasználást biztosítva intézményüknek. Amúgyis megszoktam már a szűkreszabott helyet a lakótelepen.

Esetemben attól sem kell tartaniuk, hogy valamely fennmaradt adósság vagy elintézetlen ügy miatt esetlegesen visszajárnék majd kísérteni a másvilágról, hiszen egyrészt az ilyesmiben nem hiszek, másrészt pedig mindenféle szélsőségtől mentesen éltem, munkámon kívül egyetlen szenvedélyem a tűzoltókat munka közben ábrázoló képeslapok gyűjtése. Családomban senki sem osztja ezirányú érdeklődésemet, ezért ha nekem ítélik a megpályázott sírhelyet, aranyfogaimmal együtt a temetőre hagyományozom a mintegy háromszáz ritkán fellelhető darabból álló gyűjteményemet. Ugyanígy, Önökre ruházom a 40 éves pályafutásom legizgalmasabb eseményeit megörökítő naplóm kiadásának jogait, a belőle származó bevételekkel együtt.

 Tisztelt Temetőgondnokság! Egész életemben elvágyódtam innen a betonkockák közül valami szebb, derűsebb vidékre. Ezért kérem, méltányolják pályázatomat, ennyi év után úgy érzem, mégiscsak jár nekem némi verőfény a déli lejtőn.



nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés