Portfóliók
Mindenki Marcija
Mindenki Marcija mindig mosolyogva jár az utcán. Arcán nincs vigyor, csak derű, de ha találkozik veled, biztosra veheted, hogy nevetős, őszinte mosollyal köszönt, és kérdez valami kedveset.
Jó helyre született: falura. Ami ugyan túl nagy már ahhoz, hogy mindenki ismerje egymást, de mégiscsak barátságos a hangulat. Főképp a főtéren és környékén, ahol Marcink is leggyakrabban fellelhető.
Marci szeret sétálni. Nem az a léhűtő-fajta, aki a reggeli és a déli kocsmamenet között rója az utcákat. Józan életű legény. S ha segítség kell, hát rá lehet számítani. Polgárőrnek is jelentkezett, azóta a falusi rendezvények alkalmával ő terelgeti az autókat a lezárt utcák környékéről. Nem is mérgelődik senki, hiszen mindenki Marcija jól végzi a dolgát. Egy-két kedves szó, viccelődés, és még a legkényelmesebb autós-morgós is megenyhülve kanyarodik a kerülőútra.
Marci a lányok körében is népszerű. Legalábbis mindegyik copfosnak, kontyosnak, iskolatáskásnak és bevásárló-kosarasnak mosolyra húzódik a szája, ha Marcit megpillantja. − Szia Marci! Hogy vagy? − Szia Marci! Hová mégy? − És Marcinak huncutul megcsillan a szeme.
Ma is találkoztam vele a boltba menet. Már messziről integet, odaszalad, megsimogatja a lányom fürtös fejét. − Jaj, de nagy, jaj, de szép! − engem is megint levesz a lábamról, mint mindig. − Szia Marci! Hogy vagy? − Köszönöm – válaszolja −, remekül! Kivillantja görbe, előrenyúló fogsorát, csuklójával sután följebb tolja orrán a kis, kerek szemüveget, és már siet is tova, bicegve, mintha nem is lenne még fél évszázados. Ma az unokahúgára vigyáz.
Jó helyre született: falura. Ami ugyan túl nagy már ahhoz, hogy mindenki ismerje egymást, de mégiscsak barátságos a hangulat. Főképp a főtéren és környékén, ahol Marcink is leggyakrabban fellelhető.
Marci szeret sétálni. Nem az a léhűtő-fajta, aki a reggeli és a déli kocsmamenet között rója az utcákat. Józan életű legény. S ha segítség kell, hát rá lehet számítani. Polgárőrnek is jelentkezett, azóta a falusi rendezvények alkalmával ő terelgeti az autókat a lezárt utcák környékéről. Nem is mérgelődik senki, hiszen mindenki Marcija jól végzi a dolgát. Egy-két kedves szó, viccelődés, és még a legkényelmesebb autós-morgós is megenyhülve kanyarodik a kerülőútra.
Marci a lányok körében is népszerű. Legalábbis mindegyik copfosnak, kontyosnak, iskolatáskásnak és bevásárló-kosarasnak mosolyra húzódik a szája, ha Marcit megpillantja. − Szia Marci! Hogy vagy? − Szia Marci! Hová mégy? − És Marcinak huncutul megcsillan a szeme.
Ma is találkoztam vele a boltba menet. Már messziről integet, odaszalad, megsimogatja a lányom fürtös fejét. − Jaj, de nagy, jaj, de szép! − engem is megint levesz a lábamról, mint mindig. − Szia Marci! Hogy vagy? − Köszönöm – válaszolja −, remekül! Kivillantja görbe, előrenyúló fogsorát, csuklójával sután följebb tolja orrán a kis, kerek szemüveget, és már siet is tova, bicegve, mintha nem is lenne még fél évszázados. Ma az unokahúgára vigyáz.
