Portfóliók
Mementó
Futottunk.
Kutyaürüléktől selymes
homokszín utcakövek
daloltak talpaink alatt.
Láttalak mint elnyűtt gumilabdát,
piszkos fekete talpacskák között gurulni,
s vörösre égett orrnyergem köré
tovább nem is nyújtható feszes mosolyba
húzódott francia neved.
Sikátorok állott kanálisszaga,
s az előre nem sejtett falfirkakopár
szerelmi vallomás kaktuszkínjai.
Sómarott szemembe csempészett csalódott ima.
Bár ne hallottam volna ki hangodból,
hogy negyven éved rejtenéd a stelázsiba.
Már nem várom, hogy bárki is megértse
húszévem tizenhatos csalódásait.
Másodvirágzásom szirmai alatt
megkéselt ikonod előtt értetlenül
térdel az gyötrött ártatlanság… –
Ölelésben s nem ölben a vigasz.
Ahol sárgák, vörösek, zöldek a hegyek,
felhők között reszket a szerpentin gondolat
s Mercédesz erdeje fölött
liánok szőnek olajszín álmokat,
sziklaóriások taposta csillámló habokon
vérző naivitásom nyolckarú néma sikolya:
Bár álmodtam volna én is,
bár lettem volna éppoly ostoba.
(Hullámok nyugalmát tükröző szemedbe fekszem,
s kihűlt lávamezők törmelékén bámulom a verhetetlen felkelő napot.)
