Portfóliók
2006. ősz
Úgy döntöttem, elmegyek a hüllő-kiállításra. Fiatalabb koromban is voltam, és emlékeztem rá, hogy milyen jó volt. Kifejezetten vonzódom a kígyókhoz, talán, mert mindenki utálja őket, irtózik tőlük csak azért, mert a világon vannak. Mi tagadás, én meg önmagamat látom bennük. Mondják, hogy a bőrük olyan undorító nyálkás, de én már simogattam kígyót, és mondhatom, egyáltalán nem ilyen, inkább selymes volt és puha, mintha csak a karomat fogtam volna meg. De ez a mostani kiállítás valahogy nem tetszett. A kígyók csak feküdtek üvegvitrineik mögött, és kifejezéstelen hideg szemükkel a semmibe bámultak. Nem találtam velük a kapcsolatot. A legközelebbi vitrinben meg hatalmas fekete szőrös valamiket pillantottam meg. Ki volt írva cédulára, hogy ezek 'szőrös csótányok'. Soha életemben nem láttam még ilyen rémísztő lényeket, méghozzá ennyire közelről. Jeges félelem kúszott a bőröm alá. Megnevezhetetlen irtózat fogott el. Mintha egy perc alatt megértettem volna, hogy Isten csúfat is, gonoszt is teremtett erre a szép világra.
Ekkor egy fiatal fiú, meg egy lány az akváriumnál kiabálni kezdtek:
- Hú, apám megette! Csak egy pillanatra fordultam el és megette a kishalat!
- Jézusom!
Én is odamentem hozzájuk. Mutatták a piranyát, ami jóllakottan nyalogatta a szája szélét. Mindhárman szinte egyszerre fedeztük föl az iszonyatot: a kicsi hal kopoltyúja épen maradt. A kis áttetsző gömb, kitartóan pumpálta a levegőt, a már nem létező testbe. Csak álltam ott, mint aki képtelen betelni a látvánnyal.
Este kötelező volt elmennem egy halottakról szóló előadásra. Sok-sok idős férfi és nő jött az előadókat hallgatni. Amint néztem őket, a szőrös csótányok jutottak az eszembe. Ezek az öreg emberek égett pernye és hamuszagot árasztottak, a keserű orvosság- és betegségszag mellett. Meg voltam róla győződve, hogy legszívesebben még egy lapát földet tennének a virágos szívű fiatal halottakra. De ők ezt persze tagadták.
Hazamentem és tepertőt ettem kenyérrel. Amint ráharaptam a kenyérhéjra éreztem, hogy valami történt az egyik fogammal. Benéztem hát a tükörbe, és az ujjammal meg tudtam mozgatni az egyik fogamat. Később ez a fogam kiesett.
Ez pedig az Álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent.
Ekkor egy fiatal fiú, meg egy lány az akváriumnál kiabálni kezdtek:
- Hú, apám megette! Csak egy pillanatra fordultam el és megette a kishalat!
- Jézusom!
Én is odamentem hozzájuk. Mutatták a piranyát, ami jóllakottan nyalogatta a szája szélét. Mindhárman szinte egyszerre fedeztük föl az iszonyatot: a kicsi hal kopoltyúja épen maradt. A kis áttetsző gömb, kitartóan pumpálta a levegőt, a már nem létező testbe. Csak álltam ott, mint aki képtelen betelni a látvánnyal.
Este kötelező volt elmennem egy halottakról szóló előadásra. Sok-sok idős férfi és nő jött az előadókat hallgatni. Amint néztem őket, a szőrös csótányok jutottak az eszembe. Ezek az öreg emberek égett pernye és hamuszagot árasztottak, a keserű orvosság- és betegségszag mellett. Meg voltam róla győződve, hogy legszívesebben még egy lapát földet tennének a virágos szívű fiatal halottakra. De ők ezt persze tagadták.
Hazamentem és tepertőt ettem kenyérrel. Amint ráharaptam a kenyérhéjra éreztem, hogy valami történt az egyik fogammal. Benéztem hát a tükörbe, és az ujjammal meg tudtam mozgatni az egyik fogamat. Később ez a fogam kiesett.
Ez pedig az Álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent.
