bezár
 

Portfóliók

Panelkapcsolás

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 

Amióta kormányunk bevezette és általánosan kötelező érványűvé tette a Kétszáz gondolat programját, soha nem tapasztalt mértékű nyugalom és boldogság köszöntött népünkre.

A béke és az egyetértés aranykorát éljük, nincs többé engedetlenség, nincsenek többé romboló viták, váratlan, az egyetemes fejlődést megakasztó ötletek. Eltűntek az egyénieskedők, a világmegváltás hamis illúziójával házaló kóklerek.

Civakodás helyett a munkahelyekről és az otthonokból mindenfelől egyetértő diskurzus hallatszik, hiszen mára minden főben ugyanaz a kétszáz gondolatpanel lakozik. Az iránymutatás neház terhe teljes mértékben gazdasági és politikai vezetőinkre hárul. És ez így van jól.

A kérdés legfeljebb az, hogy melyik sémára melyikkel a legcélszerűbb válaszolni, minthacsak valamiféle furcsa sakkot játszanánk. Ám előrelátó módon, ehhez is felbecsülhetetlen szolgálatot nyújt a könyvesboltokban és a közkönyvtárakban bárki rendelkezésére álló Panelkapcsolás című kitűnő segédkönyv.

Mint kiderült, egy csekélyke veszélyt csupán a 17-es és a 73-as sémák egymásutáni alkalmazása hordoz, némi szabad társításra adva lehetőséget. Azonban, amíg szakértőink kidolgozzák az új megoldást, vezetőink messzemenőkig megbíznak az önként vállalt állampolgári fegyelem visszafogó erejében.

A Kétszáz gondolat programja nemcsak népünk zavartalan nyugalmát és jólétét biztosítja, de bevezetésével hatalmas lökést kapott a kultúra. Ezen belül is különösképpen a költői fantázia szárnyal; “5-re 7 vagy 7-re 5? 200, 18 és 35”, állami díjjal frissen kitüntetett poétánk ihletett sorait idézve.

Bármilyen hihetetlen, e nagyszerű és korszakos változáshoz, a Kétszáz gondolat programjának megvalósításához, nem kellett egyéb, mint néhány gondosan megválasztott tévésorozat és hírműsor, illetve az ezeket átfogó és hozzájuk szervesen kapcsolódó reklámblokk.

A hatás szinte észrevétlenül, mégis teljes bizonyossággal bekövetkezett, a továbbiakban mindössze a gondolati panelek szabadidős tevékenységként is végezhető, mantraszerű ismételgetése hárul ránk. Ám népünk általános boldogságáért cserébe, semmi kis ár ez.

Én, néhány társammal együtt, komoly áldozatot hozva, azért maradtam ki a programból, hogy külső szemlélőként lejegyezhessem a történelmi változásokat. Kérem, mégse sajnáljanak. Jutalmul egy nagylelkű ígéretet kaptam; az elsők között vehetek részt a következő, még magasabb társadalmi fejlettséget megcélzó Ötven gondolat kísérleti programjában.

 



nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés