Portfóliók

Köves József

Monet kertjében

„Mindenkinek van Melittája”

„Mi a titka a jó öhömnek- kérdezte Szindbád. -Harminckétszer kell megforgatni a bográcsban -mondta Roskó, a költő. -És minden forgatás után meg kell inni egy nagyfröccsöt. -De barátom, -sóhajtott a hajós-. Én nem bírnék meginni ennyit.- Nem is neked kell meginnod, hanem a szakácsnak.”

„Egy régi-régi vacsora jutott eszébe, Budán, a Budagyöngye étterem teraszán, hatalmas fehér tálon a gyönyörű falatok, s mellé Orlay Jenő muzsikált és dalolt, Chappynek ismerték inkább a nagyszerű zenészt, aki mindent tudott a dobogón- „Tavasszal kell a szerelem, a tavaszt hoztad el nekem- énekelte saját szerzeményét, s mikor odaért, hogy Hajamon táncot jár a szellő, mókásan végigsimogatta a kopasz fejét. Szerette azt a visszavonhatatlan kort a hajós? Szerette, mert ez volt az ifjúság. S nem szerette, mert csak az ifjúságát szerette benne.

A krumpli tényleg finom -gondolta, és ránézett a tálcát fedő papírra, amin ott is állt: Magyarország legízletesebb sültburgonyája. -Természetesen nem vitás, hogy ez a halk sopánkodás a Legszebb földi jónak: Az ifjúságnak szól ma És nem az átkos, rút reakció- nak -jutott eszébe Heltai. Visszavitte a tálcát.”

Nosztalgiából, az emlékezés pókfonalaiból szőtt gyűjteményes emlékeit adta közzé Köves József, mely kötetben megelevenedik az ötvenhatos korszak, az első szerelem, a beavatás, a kiegyezés különböző formái, s a megőrzött, de letuszkolt identitás. Posztmodern flikk -flakkok nélküli emlékkönyv ez, lírából, dalból, fogcsikorgatásból. Kifejezetten olvasmányos, eszembe is jut róla haldokló hattyúm: a szép emlékezet. Bravó

Kerekes Tamás

www.papirusz.hu

„Vegyük tudomásul - s mint nyugdíjas korú, kicsit sajnálkozva mondom -, hogy megváltozott a világ s benne a könyvkereskedelem is. Régebben némi eufémizmussal könyvterjesztésnek mondták inkább (mert röstellték, hogy a könyv áru, ha különleges is), ma a könyves leginkább kereskedik. Ez a dolga”(Köves József)

A könyvkereskedő néha tollat fog:

„

Előzmény:

„Van persze hivatásosan és hivatalosan derűs könyv is. Ugyebár, ősi műfaj a mese, ősi az eposz, a történeti elbeszélés? De ha sokan nem tartják is eléggé "komolynak" ősi a vicc is, amely éppenséggel nem is kíván "komoly" lenni, hiszen humorával, kihegyezett csattanójával nevettetni s ezáltal kifigurázni akar. E "nem komoly" irodalom immár második hatalmas gyűjteményével szolgál Köves József, a K.u.K. kiadó igazgatója, mindnyájunk mulatságára. (Kis-nagy vicckönyv. K.u.K.) 3500 vicce nemcsak mulattató, hanem korjelző is, művelődéstörténeti adalék. Alig akadt kevesebb olvasmányom mostanában s nemcsak nekem: egy-egy vicce családi szóhasználatunk részévé vált, ami mindenképp a műfaj élő voltát mutatja. (Nem tudom, a kiváló néprajzos, Katona Imre sok évtizedes viccgyűjteménye vajon fönnmaradt-e?)
    Van aztán a "gyűjtő" Kövesnek egy újabb, saját, nem vicces, bár szintén derûs könyve: egy önéletrajz. A múltkor okkal dicsértem Moldova Györgynek az elmúlt félévszázad könyvkiadása kiemelkedő személyiségéről, Kardos Györgyről írt könyvét. Köves nyilván nem ilyen "nagyformátumú" egyéniség, de a könyvszakmában szintén mindig tette a magáét, s ez az emlékezése sokkal szakszerűbben mutatja be a könyvkiadás és terjesztés mindennapjait, mint Moldova, mert belülről látta azt. Fontos adalékokkal szolgál évtizedek könyves világáról. Ami azonban engem - aki pedig szintén részese voltam ezeknek az ügyeknek - még jobban megfogott az emlékezés egy nem hangsúlyos vonulata, amely meglepő módon mintha a Cid egyik motívumára emlékeztetne. Köves beszámol arról, hogy "zsidó volta" mennyi problémát okozott kora ifjúságában, nem is szólva a konkrét fenyegetettségről. Engem, az új mű olvasóját - hadd legyek e pár sorban szubjektív -, ez azért hökkentett meg, mert Kövest legalább harminc éve ismerem, s ennek során e probléma soha nem került elő, ami nemcsak a szerző tartózkodását mutatja, hanem azt is, hogy bennem nem merült fel vele kapcsolatban efféle kérdés. Mit sem tudtam a származásáról, nem is érdekelt (éppúgy mint szüleinek osztályhelyzete). Úgy hiszem, ez lehet a "kérdés" helyes kezelésének módja - minden oldalról, ha ugyan lenne "két" oldal (mert hiszen nincs). Éppúgy nem gondoltam Köves zsidóságára, mint netán református hittestvéreim vallására, mások katolikusságára (ha õk maguk nem hangsúlyozták, akár nemesen, mint a szentéletű Bálint Sándor). Épp manapság kerültem kapcsolatba a Hit gyülekezetének rokonszenves tagjaival - de érzelmeimet és magatartásomat ez sem befolyásolja.
(Köves József: Ha jól emlékszem... Papirusz Book

Kacérpiros pipacstenger

fekete lány tépi tépi

ölében a tüzes virág

kókadtan is életvidám

mint a halál, véres halál

gyermek vízililiomnak

torkát hínár szorongatja

jácintok a fűzfák alatt

felisszák a fűzkönnyeket

pára úszik szemed előtt

dőlni kész a fehér írisz

felhő mögé bújik a Nap

gyűrűt húz a korai Hold

a szilvafák vad virága

tarackdús föld ölébe hull

elsápadnak a pipacsok

sebtől vérzik a kardvirág

táncol a rét táncol táncol

s belefut a csendes tóba

a halálos ölelésbe

vészt sikolt a tavirózsa

lebukik a mély iszapba

az égből egy éles villám

vág a tölgyfakoronába

halvány fénye a vízre száll

"Időbe tellett, mire megértettem a tavirózsákat. Elültettem, de megfesteni nem szándékoztam őket. Egy táj képe nem itatja át az embert egy nap alatt. Azután egyszer csak varázslatosan feltárult előttem a tó. A palettám után nyúltam, és azóta alig volt más témám" - írta kertjéről Claude Monet.A tavirózsák az eltelt évszázad alatt világhírűvé váltak, az általuk ihletett Nymphéas-ciklus képeit minden évben tízezrek csodálják meg a párizsi Musée de l'Orangerie-ben. Aki azonban osztozni akar Monet természetélményében, annak a Párizstól egyórányira, a Szajna völgyében fekvő Givernybe kell utaznia.

A 43 éves, megözvegyült Monet 1883-ban költözött a kis normandiai faluba. A házban, amelyet megvett, három műtermet alakíttatott ki, ezekben dolgozott 1926-ban bekövetkezett haláláig. Számos fő műve, így a szénaboglyát, a szajnai reggeleket, a temzei látképeket és a roueni székesegyházat ábrázoló sorozatok ebben az időszakban készültek. A szenvedélyes kertész Monet a ház körüli gyümölcsös helyére virágoskertet tervezett, amely a fajok sokasága folytán kora tavasztól kezdve mindig a színek kavalkádjával fogadta barátait, köztük Cézanne-t, Renoirt, Pissarrót, Rodint, Maupassant-t és Clemenceaut. 1893-ban a kertet mesterséges tóval bővítette ki, amelyet a több mint 300 (!) ilyen témájú festményéről ismert, különböző tündérrózsafajtákkal és más színpompás növényekkel telepített be. Két évvel később egy bambuszliget árnyékában megépült a szintén többször megfestett japán fahíd.

A kert és a tó ma helyreállítva tekinthető meg, csakúgy, mint a rózsaszín vakolatú, zöld zsalugáteres ház, amelynek berendezése a képek kivételével eredeti. A bútoroknál is különlegesebb azonban Monet japán metszetgyűjteménye: bár soha nem járt Japánban, annak kert- és képzőművészete nagy hatást gyakorolt rá. A részben elpusztult birtok renoválása főleg amerikai adományokból történt - a tengerentúli mecénások számára ugyanis Giverny, ahol 1887 és 1914 között Monet hírnevének köszönhetően amerikai művészkolónia működött, a festészet valóságos Mekkája. Monet házának tőszomszédságában áll az amerikai művészet modern múzeuma, amelynek júliusig látogatható időszaki kiállítása Henry Jamestől kölcsönözte címét: Egy hölgy arcképe. A színvonalas tárlat témája: a Nő - az első világháború előtt Franciaországban alkotó amerikai fényképészek és festők, köztük John Singer Sargent és James McNeill Whistler képein. (Teplán Attila)

A kiadó: Izgalmas és nosztalgikus történetek, líra és irónia, nyelvi humor és játék – mindez jellemzi ezt a kötetet.
Köves József sokoldalú író. Jelentkezett már serdülőknek szóló regénnyel (A közös kutya), kisregényekkel (Hullámvasút), szatirikus írásokkal (A griff licenc), sporttárgyú riportregénnyel (Labdarúgás alulnézetben – társszerző Gál Róbert), megírta a könyvnapok-könyvhetek történetét (Könyvnapok krónikája – társszerző Murányi Gábor), de ő gyűjtötte és adta közre A zsidó humor aranykönyvét, és minden idők leggazdagabb viccgyűjteményét is, a tízezer viccet tartalmazó A legnagyobb vicckönyvet. Legutóbbi irodalmi munkája (Ha jól emlékszem…) 2002-ben látott napvilágot.


- Életem úgy alakult, hogy az utolsó másfél évtizedben sok baj és gond volt körülöttem. Meg az országban is. Indulataim, prózában talán ki sem fejezhető érzéseim támadtak. És újra verselni kezdtem. Azokból is ide válogattam egy csokornyit. Meg egy (mondjuk így) tudománytalan-fantasztikus egyfelvonásost, amit nagyon régen írtam és soha nem átszották.
– De a legfontosabbak – a köteted gerince – a novellák. Mintha tudatos íve lenne az egésznek. Te vagy a hőse írásaidnak?
– Tudod, Flauberttel mondhatnám: Bovaryné én vagyok. Ilyen értelemben igen. De sokkal inkább a generációm. A mai hetvenesek, akiknek annyi, de annyi rendszerváltozást
kellett megélniük, hogy a legtöbben már bele is haltak. Kevesen vagyunk…
– Igen, az ív a gyerekkortól az élettől búcsúzásig tart, és minden rendszerváltozás benne van valahol.
– Régi és új írások egyaránt. De több a régi, mert egyéb elfoglaltságaim miatt mostanság keveset írok. A régiek (egy kivételével) kötetben soha nem jelentek meg. Sőt, néhány olyan is van, amit annak idején az irodalmi lapok visszautasítottak. Akkor azt hittem, nem tartják jónak. Most nemrég újraolvasva döbbentem rá: inkább nem merték közreadni.
(Részlet a bevezető interjúból)