Portfóliók

Pink Floyd

Cartaphilus Kiadó

400 oldal legenda

http://www.cartaphilus.hu/index.php

cartaphilus@fibermail.hu

A kiadó

Pár cambridge-i középosztálybeli ifjú is így döntött, és grundfoci alapon - akié a labda, az tagja a csapatnak - megalakultak. Aztán csak játsztak, játsztak és játsztak; leánygimnáziumok pünkösdi bálján, a Royal Albert Hallban, templomban, körzeti rendőrség Istállós Bálján és az UFO klubban - váltakozó sikerrel, akár 15 fontos gázsiért is. Nick Mason szerint gyűlölték a zenéjüket. "Olyan hamar ki tudtuk üríteni a termet, hogy el se hittük" (1966). Írtak filmzenét Stanley Kubricnak, írt filmet zenéjükről Alan Parker - mindkettőt leszarták. Meneteltek saját, pchihedelikus útjukon. Talán olvasgatás közben az is kiderül, mit jelent a kifejezés, és hogy miként lesz egy tánczenekarból, elutasított kísérletezőkből világsztár.
A könyvből olyan bőségben árad a Floyd-történet, hogy még a legtájékozottabb fanok is megnyalhatják a lapozgató ujjukat. Belépőjegyek, sosem látott képek, plakátok, kritikák teszik szórakoztató olvasmánnyá és vizuális élménnyé az albumot. És ha közben felteszed a Back Side of the Moont, baromi jól fogod érezni magad.

A Pink Floyd nem csupán egyike volt a rockzenét előbbre mozdító, s azt valódi kulturális, majd művészeti jelenséggé nemesítő zenekaroknak. Pszichedelikus, elektronikus kísérleteikkel kétségtelenül megreformálták a rock-koncerteket. A külön keverőpult mögül irányított – esetükben háromszázhatvan fokos – hangkép, a színpompás fényjátékok, a modellekkel, vetítéssel tarkított színpadi show, a roppant hangerő ma szinte minden magára valamit is adó aréna-együttes élő produkciójához hozzá tartozik.

ÉLETÜNK LEGBOLDOGABB NAPJAI

Mikor felnőttünk és suliba jártunk,
voltak tanárok, akik minden
módon bántalmazták a gyerekeket.
Kigúnyoltak minket,
bármit csináltunk,
és nagydobra vertek mindent,
amit gondosan titkolni akartunk.
De tudtuk mi vár rájuk
otthon a nap végén:
kövér és pszichopata nejük mellett
pokol az életük

     1965-ben három volt cambridge-i diák együttest alapított Sigma 6 néven. A három lelkes ifjú Roger Waters, Rick Wright, Nick Mason építészeti tanulmányokat folytatott Londonban a regent Street Polytechnicben. Nemsokára nevet változtattak, így lettek ők a T-Set. Később csatlakozott az együtteshez Julietta Gale és Bob Close, valamint Roger Syd Barrett. Gale és Close távozása után Barrett két híres blues zenész - Pink Anderson és Floyd Counci - nevéből kölcsönözve - az ő zenéjükre emlékezve nevezte el a bandát Pink Floydnak Szerzeményeik megkomponálásában nagy szerep jutott Barrett kábítószeres tapasztalatainak és Waters érzékenységének. Koncertjeik, előadásaik alkalmával nemcsak zenéltek, vetítettek is, főleg színes diákat. A hangulat a kábítószerezés élményeit idézte, és gyakran aláfestő zene volt ez a tudattágító muzsika. Első nagyobb fellépésüket a Countdown Clubban tartották - öt és fél órán keresztül. Itt már a technikai viszonyokhoz képest óriási volt a hangerő. A zenekar másik kedvelt klubja az UFO volt, ahol a pszichidelikus zene rajongói gyűltek össze. Első lemezük 1967-ben jelent meg, borítóján a négy zenész elmosódott képe, a hátoldalon pedig Barrett rajza volt látható. Sajnos a töménytelen kábítószerezés lehetetlenné tette Barrett számára a további zenélést, ezért 68-ban megváltak tőle. Helyére barátja, David J. Gilmour került. Az együttes érdeklődését a film adta lehetőségek is felkeltették és a 60-as évek végétől pár évig folyamatosan hódoltak ennek a szenvedélyüknek. Az ő zenéjükkel élvezheti a nézőközönség az alábbi filmeket: More, Zabriskie Point, La Vallée, Criptal Voyager. Még 1969-ben jelent meg a dupla Ummagumma, amely lezárása korai korszakuknak. A kettős album első fele, a koncertrészletek a régi zenét idézik, a második rész elgondolásai zeneileg előre mutatnak. Az újabb korszak nyitánya az Atom Heart Mother. Ebben a hosszú, többtételes számban a rockzene olyan hangeffektus-skáláját produkálta az együttes, amelyet azelőtt még senki nem ért el, és azután sem sokan. A komolyzenei elemeken és szerkesztésen kívül, a női kórus használatán keresztül, az ipari zaj elemein át egészen a bluesalapokra épülő rockig minden értékes zenei forma előfordult benne. A következő évben két lemezük jelent meg. A Relics a régi sikerekből és a még meg nem jelent számokból összeállított válogatás. A Meddle pedig egy újabb remekmű. Ezúttal a lemez második oldalát foglalja el egyetlen szám, az Echoes. Még ebben az évben elmentek Pompei-be, ahol a füstölgő Vezúv lábánál lévő különleges hangulatot árasztó római kori körszínházban koncerteztek közönség nélkül. A jó akusztikájú amfiteátrumban új zenei hatást próbáltak ki - a tökéletes quadrophóniát. Ezután az újítás után, amit az Azimuth Coordinator tett lehetővé, a Floyd quadrophon koncertet adott, és lemezeinek is jelentek meg quadrophon változatai. A nevezetes pompei kocertet film is megörökítette. Ezután jött az 1973-as év, a rock egyik legjobb éve. Ekkor készültek a rock klasszikusainak legjobb művei, ekkor készült el az a Pink Floyd lemez, amelynek címe "The Dark Side Of The Moon" - A Hold sötét oldala. Az album mind a stúdiótechnika, mind a zenei kifejezés és megformálás világcsúcsa. A lemezt 10 szám alkotja amelyek azonban összefüggenek egymással, és így folyamatosan 44 perc muzsikát hallhatunk. Az album 27 éve szerepel a Bilboard 200-as listáján, mégpedig a legjobbak között. Több mint 38 millió példányt adtak el belőle. Az együttes nem felejtette el a régi gitárost, Syd Barrettet. Az ő életvitele, érzései, hallucinációi ihlették a Brain Damage című számot:

A holdkóros a fejemben van,
a bolond a fejemben van.
Felemeled a kést,
véghezviszed a változást.
Rendezed életem,
míg ismét normális leszek.
Bezárod az ajtót, eldobod a kulcsot.
Valaki van a fejemben,
de az nem én vagyok.

Ebben az időben a sikerek ellenére már problémák is jelentkeztek a PF közösségében. Bizonyos feszültség volt érezhető a tagok között. A túlhajszoltságot kipihenve készítették el következő, Wish You Were Here című LP-jüket, amely bizonyos vonatkozásban még az előzőt is felülmúlta. A következő lemezig nyugodt pihenés és a turnék sora váltotta egymást. Két év után megjelenik az Animals. A szövegek igen érdekesek, a közönség számára túlságosan elvontak. Az újabb lemezre ismét két évet kellett várni. 1979-ben egy majdnem teljesen Waters szerzemény látott napvilágot, a The Wall - A Fal. A lemez az első pillanattól kezdődően kirobbanó siker. Alan Parker rendezésében film is készült belőle, amely híven fejezi ki Waters gondolatait, érzéseit, véleményét a XX. századi világról. Gondolatilag és zeneileg is egységes, dramatikusan felépített mű, mely sokban már a rock operákra emlékeztet: The Trial, Another Brick In The Wall. A színpadi show, a turnék, s a fárasztó munka egyre jobban elcsigázta a tagokat, akik között az egyetértés hiánya kezdett újból megjelenni. Sokáig nem készült el semmi. A folyamatos őrlődés oda vezetett, hogy a 80-as évek elején kivált az együttesből a billentyűs Wright. 1982-83-ban készült el a Final Cut, amely teljes egészében Waters alkotás. A zene, a szöveg, ének és a téma apja halálának emléke. Az album magas színvonalú, egységes alkotás de sok olyan rész van benne amely a Falra emlékeztet. A lemez elkészülte után a maradék tagok végképp összevesztek. 1986-ig a Pink Floyd tetszhalott volt. nem történet semmi. A tagok szólóban próbálkoztak, viszonylag kevés sikerrel. A Pink Floyd név használata kapcsán bírósági tárgyalás lett. Az eredmény: a Fal és előadási joga, valamint a lemezeladások 30%-a Waterst illeti meg, a Pink Floyd név pedig David Gilmour és Nick Mason tulajdona lett. 1986-ban Gilmour hívására a szólókarriert próbálgató Wright visszatért, és így - 20 vendégmuzsikussal közösen vették fel a Momentary Lapse Of Reason című lemezüket, majd egymás után kétszer világkörüli turnéra mentek. Felszabadultak Waters elnyomása alól, de elvesztették a legtermékenyebb szerzőt, aki az első időkben mindegyikükre jó hatással volt. Tipikus se vele, se nélküle eset állt elő, ami azonban nem zavarta a Pink Floyd legenda továbbélését és a további koncerteket, illetve lemezeket.  

Nagylemezek:

http://216.239.59.104/search?q=cache:FmMU20kXs2EJ:www.literatura.hu/rock/progressive/pink_floyd.htm+Pink+Floyd&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu&lr=lang_hu

Ha valaki magyar nyelvű oldalakon böngészésbe kezd a Pink Floyd együttes után, olyan anyagokat talál, mely „kismiska” ahhoz képest, amit az a Glenn Povey nevű szerző gyűjtött össze, akinek most magyar nyelven is megjelent a zenekar negyven évét bemutató kötete. A Pink Floyd - Echoes gigantikus munka, egy rajongónak kihagyhatatlan olvasmány.

Nem mondunk nagy újdonságot akkor, amikor kijelentjük: a Pink Floyd tagja a könnyűzene halhatatlanjainak. A mintegy negyven éves pályafutásukról készült kötet az eddigi legátfogóbb, legrészletesebb munka, Glenn Povey tollából.

A szerző autentikus forrásokra támaszkodhatott, hisz pályafutása többhelyütt összefonódott a zenekaréval: ő alapította ugyanis a Pink Floyddal foglalkozó legelismertebb magazint, a Brain Damage-t, melynek kiadásában 1985 és 1993 között szerkesztőként is közreműködött. E lap ma már kizárólag elektronikus formában működik, ám Poveynak az együttes pályafutásával foglalkozó újságírói munkája, a zenekar tagjaival készített számos interjúja, valamint más rajongókkal ápolt kapcsolata lehetővé tette, hogy mindenki másnál jelentősebb anyagot halmozzon fel az együttesről.

A munka - ennek megfelelően - rendkívüli aprólékossággal eleveníti fel a Pink Floyd teljes pályafutását a kezdetektől az első lemez kiadásának negyvenedik évfordulójáig: 2007-ig. Nem mellékesen olyan kuriózumra is találunk benne, mint az együttes valamennyi koncertjének, televíziós és rádiós fellépésének listája, mely oly mértékben pontos, hogy eláll a lélegzetünk. Povey külön felhívja a figyelmet arra, hogy sokszor napok, hetek munkája fekszik abban, hogy egy-egy elírt dátumot, helyszínt könyvtárakban, régi folyóiratokban ásott elő, a pontosság kedvéért.

De megtaláljuk benne a tagok egyéni életrajzait az 1962-től datálható, Pink Floyd előtti próbálkozásoktól egészen napjainkig, számlistáit, valamint az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban megjelent lemezek diszkográfiáját.

A ritka és korábban kiadatlan fényképekkel és rajzokkal illusztrált album bemutat még az együttes történetének különböző korszakaiból származó plakátokat, hirdetéseket, szórólapokat és jegyzeteket is - ekképp egész egyszerűen a Pink Floydról szóló jelenlegi legátfogóbb beszámoló a könyvpiacon.

K.D.

Glenn Povey
Pink Floyd - Echoes
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Oldalszám: 368
Kiadás éve: 2008
ISBN: 9789632660301
Bolti ára: 11.900 Ft

Wikipédia:

A Pink Floyd 1964-ben, Cambridge-ben alakult angol rock-együttes. Leginkább progresszív szerzeményeikről, effekt-kísérleteikről, művészi kidolgozású albumaikról, gondolatgazdag szövegeikről és lenyűgöző koncertjeikről váltak ismertté. A Pink Floyd az egyik legsikeresebb zenekar a rocktörténelemben, több mint 200 millió albumot adtak el világszerte, ebből 74,5 milliót csak az USA-ban.

Eleinte, az 1960-as évek végén, mérsékelt sikert értek el mint „tudattágító” együttes, a néhai Syd Barrett vezetésével. Barrett elviselhetetlen magatartása miatt távozni kényszerült a zenekarból, helyét David Gilmour vette át. A zenekar számos koncept albumot vett fel, melyek igazi ékköve az 1973-ban megjelent The Dark Side of the Moon, az egyik legsikeresebb (legnagyobb példányszámban elkelt), s legnépszerűbb album a rocktörténelemben. 1985-ben Roger Waters megszűntnek nyilvánította a zenekart, bár a többi zenész tovább használta a nevet, új albumokat vett fel és turnéra is indultak. Végül megegyeztek: Waters engedélyezte a név használatát és legtöbb dalukat elő is adhatják.

Waters utoljára 2005. július 2-án, a Live 8 londoni koncertjén lépett színpadra korábbi zenésztársaival; ekkor gyűlt össze a Pink Floyd legnagyobb közönsége. 2006. február 3-án Gilmour a La Repubblica című olasz napilapnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy a zenekar nem indul turnéra és új albumot sem jelentet meg, bár a tagok folytatják szólókarrierjüket és valószínű, hogy egymás albumain is játszanak majd.  A Live 8-hez hasonló fellépés lehetőségét sem Gilmour, sem Nick Mason nem cáfolta.

Összeállította:

Kerekes Tamás

Timur Link

timurlink@vipmail.hu

Cafe Stockholm

Utószó:

Nick Mason, a legendás együttes dobosa megírta élményeit a Pink Floyddal együtt töltött évekről. A Kifordítva címmel megjelent hatalmas (méretű) könyv rengeteg egyedi fotót és számtalan vicces anekdotát tartalmaz; ugyan elsősorban a Pink Floyd-rajongókat fogja érdekelni, azért mások is sok érdekességet megtudhatnak belőle. A rendkívüli könyvet megnyerheted játékunkon! Gyakran végződik úgy egy-egy kritika vagy ajánló, hogy a kritikus leírja, kinek is ajánlja a szóban forgó könyvet (lemezt, színházi előadást stb.): "mindenkinek, nem csak Vavyan Fable-rajongóknak!" vagy éppen "azoknak ajánlott, akik szeretik az olyan könyveket, melyeknek egy kétméteres, zöld üregi nyúl a főszereplőjük, mások viszont inkább kerüljék el". Nos, most ezt a részt venném a legelejére, ugyanis Nick Mason könyve, ami teljes címén valami ilyesmi, hogy Pink Floyd - Inside Out - Kifordítva (és még valahogy a Nick Mason: Az én történetem is beleférhet) bolti áron 14500 Ft, és bár a kiadótól megrendelve (www.rockhard.hu) személyes átvétel esetén 20% kedvezmény van rá, ez az ár egyértelműen azt jelenti, hogy a tehetősebb Pink Floyd-rajongókon kívül más úgysem fogja megvásárolni. (A kevésbé tehetős és fiatalabb rajongók esetleg karácsonyi ajándéknak kérhetik szüleiktől.)
És persze az igazi rajongók nem is olvasnak el holmi kritikákat a könyvről: elég az nekik, hogy 1) rengeteg hatalmas fotó található a könyvben, egy részük ráadásul itt jelenik meg először, és hogy 2) ez az első olyan könyv, amelyben a Pink Floyd egyik tagja írja meg az együttes történetét. Ráadásul Nick Mason az egyetlen olyan tag, aki a Pink Floyd teljes történetét végigkísérte. Az első frontember, Syd Barrett ugyebár drogproblémái miatt hamar kiesett; Roger Waters, aki egy időben a fő zeneszerző, az együttes motorja volt, a The Final Cut után lépett ki; Rick Wright billentyűs egy ideig nem volt "hivatalos tag", csak "fizetett fellépő"; David Gilmour pedig nem volt ott a kezdetektől, csak akkor vették fel, amikor Syd Barrett-tel olyan problémák voltak, hogy szükség volt valakire, aki biztos végig tudja gitározni a koncerteket...A rajongók természetesen nem is csalódhatnak a könyvben; ha talán meg is érzi a pénztárcájuk a kiadást, a könyv bizonyára sok örömet okoz nekik. Először végig lehet olvasni egyvégtében, aztán pedig még sokszor visszatérni hozzá, akár az egyes lemezek hallgatása közben, akár csak úgy böngészni a fotókat. A képek szépek és látványosak, viszont sehol egy leleplező kép féktelen partikról vagy az együttes kísérgető laza erkölcsű lányokról - az összes hölgy vagy stabil barátnő, vagy feleség, vagy munkatárs...
Végül is rendben van ez így, bár ugyanakkor egy kicsit sajnálom, hogy az egyértelműen rajongóknak "pozícionált" könyv nem jut el szélesebb közönséghez. Ugyanis Nick Mason szövege mindenkinek érdekes lehet, aki az átlagosnál kicsit mélyebben érdeklődik a rockzene története iránt. Nem azért, mintha annyi érdekes pletykát közölne híres emberekről, sőt: még a Pink Floyd tagjairól sincs túl sok pletyka. Sokkal inkább azért, mert rendkívül sok érdekességet lehet megtudni a könyvből arról, hogyan működik a "rockbiznisz". A hatvanas évek kezdő bandáinak vicces mizériáival kezdődik, aztán a kialakuló underground zenei életbe való "betöréssel". Következnek az első lemezek, az első nagy turnék megpróbáltatásai, majd a személyes problémák. Később sok érdekes dolgot tudhatunk meg az egyre profibb lemezfelvételek és koncertek, sőt: show-k előkészítéséről - kezdve attól, hogy milyen érdekes és nem éppen mindennapi módon készültek bizonyos hangok, amik végül az egészen "normális" zenét feldobják, kiegészítik, egészen odáig, hogy milyen fantasztikus színpadi trükköket találtak ki majd vetettek el azért, mert megvalósíthatatlannak bizonyultak.Nick Mason rendkívül szerény ember, az egész könyvből inkább az rajzolódik ki, hogy "hát én csak itt voltam és néha dobolgattam" - miközben a rocktörténelem egyik legkreatívabb együttesének oszlopos tagjáról van szó. Az is csak elejtett megjegyzésekből rajzolódik ki, hogy az idők folyamán a Pink Floyd a világ egyik legfontosabb zenekara lesz: Mason szövege inkább azt sugallja, hogy ilyen-olyan problémák közepette csak úgy dolgozgatnak, és néha kiderül, hogy közben azért bizony stadionokat megtöltő koncerteket adnak, és milliós példányszámban adják el a lemezeket.
Végül pedig azért is érdemes elolvasni a könyvet, mert nagyon szórakoztató a stílusa. Majdnem minden bekezdésben van egy-egy poén, de nem túl harsányak, inkább a fanyar, visszafogott angol humor árad belőlük. Az egyik kedvenc példám (a 149. oldalról): "És ott van még a Seamus [a Meddle lemezről]. Ezt a számot leginkább az 'újszerű' kifejezés írja le. Az a bizonyos Seamus, Steve Marriott (a Small Faces tagja) kutyája volt, akire Dave vigyázott. Steve megtanította a kutyát, hogy ha zenét hall, vonyítson. Rendkívüli produkció volt, így hát néhány gitár kíséretével egy délután alatt felvettük a számot. Amire igazán büszkék vagyunk: ellenálltunk a legnagyobb csábításnak, hogy egy teljes albumot hozzunk össze ugató kutyákkal, illetve meghallgatást rendezzünk azoknak a stúdiókutyáknak, akik bármit megtett volna, hogy betörjenek a zenei életbe!"
Szóval a legjobban én annak örültem volna, ha a szöveget "normális" könyvben is kiadják, és így a rockzene iránt érdeklődők nagyobb tömegei is olvashatnák - de, mondom, Pink Floyd-rajongóknak így is felbecsülhetetlen érték.

http://www.pinkfloyd.co.uk/
http://www.rockhard.hu