Portfóliók

még hogy megbocsátod? Gáncsot a vak

– jóságáról a vita parttalan –:

én tettem és én szégyellem magam.

Ami tőlem függött, ím leszakadt,

s jobban tart, mint eddig, az ég alatt.

Hinném: vagyok, ki voltam, patakom

még velem osztozik a halakon,

de miattam térdelnek verseim,

én pótollak magányom percein,

könyved másokéi közt polcomon,

mit írok, el helyetted olvasom,

talán az is én voltam, aki hajdan

lelket adott bőségben és a bajban

erőt, légyen a jussom eleven

öröm és költészet sőt szerelem –

Napról napra mentve át mind a három.

Csöndem ha van:  beismeréshatáron.

Fárasztó nélküled jónak. Örök

Péter-hajnal. Akárkivé növök,

nézzed bár, nem leszek soha hibátlan.

Nem csaltál meg, hit volt, csodákat láttam:

köszönöm, mennyire tőlem telik.

A gonosz jövőbeli terveit

átlátják majd nálam nagyobb hatalmak,

elég tudnom, hogy nem vagy és hogy vannak.