Lea
Hét éve dolgozik, szegény,
ma tudja meg, hogy csak értem.
Csalódott lesz, hisz mást akart,
de megtart, hisz hét év az hét év,
s én: érdem nem kívánt jutalma,
mosok-főzök édes uramra;
még hét évig az én művem a béke,
tűző nap takaros menedéke,
tűröm, ha éjjel kishúgomnak képzel,
megszülöm, kiket gyűlöl majd; ép ésszel
nevelek, csókolok, majd visszalépek;
hét év, amíg gyűlnek a képek,
amikkel mégis könnyebb lesz a terhem,
múló visszfényű, testmeleg szerelmem.