Portfóliók
Gerlóczy Márton harmadik rfegénye
Azt a faszt előbb vanádiumkeményre ki kéne köszörülni, Marcikám!
Aztán télleg lehet kiadni a jelszót: ”Egyenes fasszal előre”
Most még csak az mondható el, hogy azért puha, hogy ne fájjon.
A szabadok testvérisége
Az első viharos sikert aratott. A másodikról alig esett szó. Ez, a harmadik, már most megjósolom, a kettő között lesz majd. A fogadtatás szempontjából persze, ami finoman szólva sem a legfontosabb értékmutató.
Meglepődtem a nagy tekintélyű irodalmár sommás ellegyintésén. Okát sejtem. Az első könyvben kevés az alázat, a megfelelni igyekvés, az irodalmi sodorokhoz való igazodás; nincsen nyelvi ügyeskedés, nincsen semmi kitaláció, nincsen még markáns saját hang. Annál több van pökhendiségből, fölényes ítélkezésből, odamondogatásból.
De hát épp egy apa, egy nagypapa ne tudná, hogy mi sem természetesebb? Hogy mikor legyen az ember mindentudó, ha nem húszévesen? Hogy egy húszévesről csak sejteni lehet még valamit? Én például azt sejtettem első könyvét elolvasva, hogy Gerlóczy író lesz.
Igaz, én nem vagyok kritikus. Nem írok kritikát, csak recenziót. Portrét. Valamit. Nem vagyok elfogulatlan. Drukker vagyok. És nemcsak az egy könyvet nézem magát, hanem az előző és a következő könyvet is, azt is, amelyik még nincs is megírva.
Én a második könyvben is láttam sok biztatót. Spekuláltam azon a könyvön is. És ez máris nagy dolog, ugye. Az írás erre való ugyanis. Hogy elgondolkodjunk rajta. Ráadásul én nemcsak a könyvön és szerzőjén spekuláltam olvasás közben és után, hanem magamon is. Ami még jobb. Hisz az írás még inkább való arra, hogy magunkon gondolkodjunk el. A Váróterem talán nem volt még megcsinálva kellőn. Nem volt kitalálva, megformálva, gonddal összecsiszolva. És mintha nem lett volna megszenvedve sem még. Volt nagypapaszeretet, persze volt, de mintha több lett volna az önszeretet még. De voltak jó jelek. A kamaszos mindentudás és a könyörtelen ítélkezés lassan átadta helyét a folytonos tapasztalásból óhatatlanul fakadó elbizonytalanodásnak.
Ez a harmadik könyv kalandregény. Én nem szeretem a kalandregényeket. Van elég kaland a valós életben is, minek kalandot kreálni. De ezt a könyvet nem kalandregénynek olvastam. Hanem útikönyvnek. Azt pedig szeretem. Különösen ha jó. Egyébként Gerlóczy kalandregénye is megfogott olvasás közben. Kezdtem elhinni a dolgot. De az útikönyv biztosan remek. Én úgy próbáltam olvasni, hogy levettem róla a kalandozást, kalózozást, piff-puffozást, mint egy fölös kabátot, és máris ott volt egy igen kedvemre való teremtés, egy jó kis útikönyv.
Igyekeztem kizárni például, amikor egy-egy fejezet e szavakkal zárult: "Egyenes fasszal előre!" - ez maradjon csak a kalózregényben. De aki Kubába készül, annak ezt a könyvet muszáj elolvasnia okvetlenül; ilyen élet- és szeretetteli útleírás nem hiszem, hogy sok született magyar nyelven e szép-szomorú szigetről. De a francia tájakon, Gibraltáron vagy Jamaicában való csavargás leírása is élvezetes. Ha lenne könyvkiadóm, azonnal szerződtetném Gerlóczyt színes, egyéni hangú, írói útikönyvek gyártására.
A Szabadok Testvérisége ráadásul nem is útikönyv csupán. Sok minden egyéb is. Van benne szép szerelmi szál. Vannak komoly alkohológiai és másnaposság-tudományi értekezések. Kicsit hajózási szakkönyv is ez. És tankönyv is. Tankönyv, de nem olyan tankönyv, amelyből az olvasó, hanem olyan, amelynek segedelmével az író tanul.
Szolgálhatnék nagyképűn tanáccsal, van rá hajlamom. Mondhatnám, hogy jót tenne a szerzőnek valami laphoz elszegődnie, és tán pár szemeszter sem ártana, mindegy, miféle szakon; egyetemre azért kell járni, hogy megtanulja az ember, milyen sok mindent nem tud.
De hát lap már nemigen van, egyetem pedig még annyira sincsen. Majd csak megtanulja Gerlóczy egymaga mindazt, amit neki muszáj megtanulnia.
A Szabadok Testvérisége igen tudatos könyv. Látszólag a menekülés könyve. De nem az. Hanem a rálátás könyve. A szerző elmegy jó messzire, hogy rálásson odahagyott világára, ahová visszatér majd. Most ezt kellett megtanulnia. A látást, a messziről valót.
Gerlóczy öregbarát. Vagyis meg tudja az időt becsülni. Ez már - ha máshonnan nem is tudnám - kiderül második könyvéből is, amely egy kicsit nagypapakönyv vagy nagypapavázlat inkább, nagypapaskicc. De a harmadik könyvnek is szép jelenete a francia kisváros terén petangozó öregek leírása. (Közbevetőleg: Gerlóczy alig kapott még csak bele az ő családi legendáriumának darabjait összeszedegetni; olyan "nyersanyag" gyűlt és - már elnézést a család élő tagjaitól, isten őrizze meg őket jó egészségben sokáig - gyűlik össze itt, amelynek feldolgozására három írói életmű sem lenne elegendő.)
Azt írja könyvében, Kuba tanította meg arra az indián igazságra, hogy aki túlzottan siet, az maga mögött hagyja a lelkét. De arra is megtanította a nyomorúsága dacára élettől harsogó sziget, hogy aki megáll, azt felzabálja a múlt.
Gerlóczy nem áll meg. Nem rohan, nem siet, sétál inkább, néha meg-megáll, körbenéz, szóba elegyedik, kérdez, figyel. Gerlóczy szenvedélyes szóba elegyedő, ismerkedő, barátkozó, rá- és persze elköszönő. Mert mennie kell tovább, és megy is, előre, hogy egyenes micsodával, avagy sem, az legyen az ő dolga, fontos, hogy megy, szépen, komótosan. Nem leszegett fejjel, nem magába mélyedve, hanem nyitott szemmel, nézve és látva, mégpedig másokra figyelve, másokat nézve, másokat látva, jegyezve és jegyzetelve, gyűjtögetve, tárolva, rendezgetve, rendszerezve, ahogy az ő szakmájában azt tenni kell.
Írni csak írás közben lehet. Az író ír, mert ez a dolga. Az írónak könyvei jönnek, első, második, harmadik és így tovább. Ez a világ rendje, nincsen semmi különös ebben. Gerlóczy Márton író. A többit meglátjuk.
Aztán:
Négy barát, aki pénzt és időt nem kímélve fáradozik célja megvalósításán, egzotikus tájak és egy bűntény: dióhéjban erről szól Gerlóczy Márton legújabb regénye, A Szabadok Testvérisége.
A történet Budapesten kezdődik, napjainkban. A négy leendő útitárs, Leslie, Bugsy, a Kölyök és Gilbert sorsszerűen ismerkednek meg egymással. Mindegyiküket különböző csalódások érték az életben, egy céljuk van: tengerre szállni, és elhagyni az európai civilizációt. A hatalmas vállalkozáshoz társakat gyűjtenek maguk mellé, a világ minden tájáról, továbbá előteremtik, egy rablás során, a még szükséges pénzt is, hajó pedig kerül, viszonylag könnyen.
Az utazás azonban nem teljesen úgy sikerül, ahogy szerették volna, közbelépnek a természet erői és az emberi gyarlóságnak sincs, ami gátat vessen. A huszonegyedik századi kalandtúrát csak két főszereplő éli túl, ám ők is kiégve, megsemmisülve, de a tapasztalatokból okulva térnek haza.
A mű első látásra kalandregénynek tűnik, nem mellékes azonban a szereplők jellemének alakulása, melyet át meg átszőnek a trópusi helyszínek tájleírásai. E két utóbbi vonás az, amely feledteti velünk a történet egyszerűségét, melyben a fordulatok igen-igen kiszámíthatók. Ezt feltehetően a szerző és érezhette, hiszen folyton előre utalásokat tesz, ezzel akarva fenntartani az olvasó érdeklődését. Átlátszó, s amatőr technika ez, az írótól nem ezt vártuk. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy a cselekmény két idősíkból indul, melyek a regény végén, mint a párhuzamosok a végtelenben, összeérnek, érdekes lüktetést adva ezzel a regénynek.
A szereplők jellemét elsősorban az elbeszélő leírásaiból, illetve olykor cselekedeteiket szemlélve ismerjük meg. Érdekes paletta ez, mert egyes vonások, mint például az ösztönösség, szinte mindegyik karakter sajátja, de nem ugyanabban a mértékben, s ez igaz az elkeseredettségre, az önzőségre, az optimizmusra vagy a kitartásra is. Ahogy attól függően, hogy a kékhez mennyi sárgát adunk, kapjuk meg a zöld különböző árnyalatait.
Summa summarum, a regény talán nem kerül be majd az irodalom tankönyvekbe, mindenestre olyan életérzéseket mutat be és olyan gondolatokkal foglalkozik, mely a mai fiatal felnőtt generációban is felmerülhetnek.
Gerlóczy Márton: A Szabadok Testvérisége (Ulpius-ház Kiadó)
Becz Dorottya
Bächer Iván • 2008. június 15.
www. nol.hu
a kiadó:
A Szabadok Testvérisége – így nevezték számkivetett közösségüket a 17. századi karibi szigetvilágban tanyát vert kalózok. Gilbert és társai köztünk élnek, a zsúfolt és nyomasztó nagyváros az otthonuk. Elegük van az egyhangú hétköznapokból, torkig vannak a középszerűséggel, a fásult és megtört emberekkel, az uniformizált örömökkel, a menthetetlen sorsokkal. Ami egy jó heccnek indul, amit négy barát mámoros részegségben elhatároz, végül valóra válik: hajóra szállva maguk mögött hagyják eddigi elhibázott életüket, hogy egy kubai kapitány megszöktetésével végül a kalózok jamaikai fővárosában beteljesítsék álmaikat; szabadok legyenek, és beintsenek mindenkinek, aki hátra maradt. A Libertad fedélzetén azonban minden másként alakul…
Fegyveres rablás, tűzharc a parti őrséggel, kokain- és embercsempészet, többrendbeli gyilkosság kerül a bűnlistájukra, és a négy fiatal váratlanul a sűrűjében találja magát; életre szóló döntések, sorsfordító választások közepette, miközben a barátság egyre gyengül. Gerlóczy Márton első kötete, az Igazolt hiányzás kíméletlen őszinteségével és egyéni hangjával egy generáció alapkönyve lett. A regény nemcsak itthon keltett feltűnést, de megjelenése óta külföldön is siker-várományos. A Váróterem megerősítette Gerlóczy ismertségét, A Szabadok Testvérisége pedig merőben új hangot üt meg; szélesvásznú, puskaporos, nyaktörő könyv, amely a világ legszínesebb országaiba visz, nem turistaosztályon!
www.ulpiushaz.hu
Timur Link
timurlink@vipmail.hu
