Portfóliók

Elmegyek és megkeresem az egyetlen helyet,

ahol a csend nyugalommal párosul.

Nem találom a helyem,

mert én vagyok az univerzum

a világ összes kételyével és lehetetlenségével -

fel- és megháborodok.

Az úttalanság útján lépkedek -

a láp tisztaságában fénylek…

én, mocsári szörny, aki pompázik

- mint eső után a szivárvány -

Magammal vetekszem nap mint nap

és úgy érzem, nem tudom, ki vagyok.

Mintha moziban nézném saját filmemet,

de a velem történő dolgokban

csupán kívülálló szemlélőként veszek részt -

messziről nézem az eseményeket

és látom magam… -

ennyi közöm van hozzám.

Életem regényében

nem én vagyok a főszereplő,

hanem valaki más,

aki testemet viseli.

Talán, valami fantom reinkarnálódott bennem.

Belém öltött testet.

Meg kell őt ölnöm, hogy újra lelkem erkölcsös,

feddhetetlen derűjében éljek.

Tudathasadásos állapot élet és halál között.

Megriadva nézem a tükröt:

Frankenstein torz szüleménye vicsorog rám,

akinek mindig van egy zenész jó barátja,

aki egy idő után szétveri a fején a hegedűt.

Olyan ez mint az édes nedű, amiből sokat iszol

és kihányod, mert megártott.

Segítsen valaki, hogy újra magam legyek!