Portfóliók

 Nézlek.
Istennővé nevel
a kék korlátain vérző
csókos képzelet.

Kezet ér kezem.

Szorosabban
nem feszülhetsz bennem,
mint hátamon a hiány hidege.

Már minden írva van.

Lassan hajnal hasad,
a lepkeszárnyak levetik színüket,
s a bennem égő örök lámpafényben
vakoknak fest álmot a tüzed.


Ölünkben összezártan élnek
veszett farkasok és tündérarcú lények.
A teremtéstől az öröklétig nézlek.
(Nem szeretnek úgy a nappalok.)
(Nem altatnak úgy az éjszakák.)

Nézlek.
Szemed sarkán papír széle serceg,
tollak vonakodnak.

Nézlek.
Meghalok.