Portfóliók

- Mint minden háznak, ennek a háznak is megvan a maga története, különösen Váradon –kezdett bele a beszélgetésbe édesanyám. – Itt született Szigligeti Ede ebben a házban. Márványtábla idézi az eseményt. Íme: „Bölcsőd itt ringott, Itt gyúlt ki az isteni szikra…”
- Így van. Annyi szép épülete, háza van a városnak, hogy megérne egy külön tanulmányt.
Ezt a házat az én édesapán építette át 1878-ban. A régi kúria a gyarapodó család számára szűknek bizonyult. Szigligeti Ede ebben a régi házban született 1814-ben, a Szathmáry család gyermekeként. A keresztségben a József nevet kapta. Távoli rokonság fűzte családunkhoz őket, de erről nem illett beszélni, mert „szegények” voltak. Mai eszemmel furcsának tartom, de abban az időben ez volt a természetes magatartás. Gugu-néni emlegette néha, hiszen ő is Szathmáry. 1949 került, mint kényszerlakhelyes Marosvásárhelyre, testvéred támogatta. Nem is tudom miből élt, hiszen nem dolgozott. A megmentett ékszereit értékesítgette, ahogy tudta.
- Elkalandoztunk a házaktól. Tessék valamit mondani a szomszéd házakról is.
Ha a házakról beszélünk, az emberek jutnak az eszembe. Ez a szomszéd ház egy Bige-ház, a másik a sarokház is az, a harmadik a Szent Péter utcával szemben állt. A környékre ez a most is megmaradt ház, itt a szomszédban volt jellemző a jobb családok házaira. Széles, magas, fedett kapubejáró, hogy a kocsival, szekérrel is be lehessen menni. Fontos volt, hogy fedett legyen. Leszálláskor, lerakodásnál nem féltek ily módon az időjárás kellemetlenségeitől. A kapu alól nyílt a bejárat a lakásba, és a pincébe. A házak alatt végig pince volt. Boros pince, meg szenes-fás.
- Kik laktak a szomszédban?
Mondom, az volt az egyik Bige-ház a háromból. Télen itt laktak, nyáron: a birtokon. Négy fiú, és három lány volt a családban, de Bertuka fiatalon meghalt. A fiuk mindannyian jurátusok voltak. Itt mentek el minden reggel az ablakunk alatt. Itt volt a Jogakadémia párszáz méternyire, az Úri utcán, a Premontrei Főgimnázium épületében. Az Akadémia utcára néző szárnyba. Innen kapta ez az utca a nevét. Titokban leskelődtem utánuk az ablakon keresztül. Tudom, hogy illetlen dolog, de így volt. Gyula észrevett, és megemelte a kalapját köszönésképpen. Hogy megszégyelltem magam! De másnap is leskelődtem. Tizennégyben esküdtünk…
Aztán itt van szemben az a ház ahol Jakabovics Ödön lakott, az újságíró, Tabéry Géza társa, barátja. Jakabovics szép, dundi Zsuzsi nevű lánya egész nap az ablakban könyökölve figyelte az utca életét.
A sarkon állt a Munkásotthon, s előtte a járdaszélen volt a favágók standja. Ott álltak az alkalmi favágók fűrészeikkel, elmés állványaikkal, várva, hogy valaki elhívja őket a tűzifa rönkök felvágására. Közöttük álltak ők ketten is. Állásuk nem volt, élni kellett, s a munkát nem szégyellték. Mi is mindig Tabéry Gézát hívtuk a fát felvágni.
- Vidéken is volt háza a családnak.
Úgy van. Nekünk Micskén volt birtokunk, apádéknak Szántón, meg Fugyi-Vásárhelyen.
Mikor fiatal leány voltam Micskén gazdálkodtunk. Tizennégy évesen rám hagyták nyáron a birtokot. Nagybirtok volt, szántó, gyümölcsös, szőlő, kaszáló. Állatok is voltak Milyen büszke voltam, hogy végig baj nélkül tudtam mindent intézni, mire szüleim megjöttek Marienbadból! Szép nagy kúria volt a miénk, sokat nyaraltak ott a testvéreid. Szerettek a falu dimbes-dombos határán csatangolni. Anyuka – az én édesanyám – szigorú asszony volt, és addig a fiúk nem mehettek játszani, amíg a reggelijüket el nem fogyasztották. Géza bátyád nem szerette a tejeskávét, pedig minden reggel azt kaptak reggelire. A többiek már messze jártak, de Géza még ott ült szomorúan a kávéja előtt. Időnként be-benézett hozzá valaki „na, megittad már a kávédat?” „Neem?” „na, igyad csak!” Sokszor délig ott ült. Inkább nem ment játszani, de a kávét nem itta meg. Néhány nap múlva aztán, öt, tíz perces gondolkodás után, csak kiürült a kávés csésze, s lehetett menni - játszani. Akik Micskén jártak mostanában, mondják, a ház kert felőli oldalán az ablak alatti falon egy nagy barna folt. Az ablakon kiöntött kávé foltja.
A Szántói házról, csak annyit mondhatok, hogy ott Józsi gazdálkodott, amíg a földosztáskor szét nem osztották a földeket. A kúriát átalakították lakodalmas házzá. A szobákat egybe nyitották, és tartják a lakodalmakat, meg más társas összejöveteleket. Nem gondozzák rendesen. Pusztul.
- Fugyi-Vásárhelyről is tessék mondani valamit.
- Apósomnak volt ott szőlője, s háza. Nyáron, ősszel ott szerettek lakni.
- Emlékszem ott egy nagy omlásos helyre!
- A neve is Omlás hegy. Ott volt a nagyapád szőlője. Alatta a lakóház, présház, melléképületekkel. A húszas évek elején lecsúszott a hegyoldal a gyakori esők miatt, szőlőstől, fástól, bokrostól együtt Az épületekből, csak a hálószoba meredt meg. Benne aludtak nagyszüleid. Másnap eladták a szőlőt a vincellérnek – kicsi pénzért. Vargyas Áronnak hívták, székely ember volt. Rendbe tette, amit lehetett, újat telepített, biztosabb helyen házat épített. De ahhoz az omladékos oldalhoz soha nem nyúlt.

*
Anyai nagybátyám, Mirowi Miskowszki Jenő Nagyváradon lakott a kilencszázas évek elejétől a második Világháború végéig. Pesten is volt lakása, és ügyvédi irodája. Életét a két város között megosztva töltötte: a Főváros és a Peceparti Párizs között. Ügyvéd volt, nem széplélek, de e két város légköre őt is elvarázsolta. Sokat mesélt nekem, gyermeknek a század elei Váradról, Ady Endréről. Nem mindig pozitív jelzőkkel. Váradi háza mellett lakott Diósy Ödönné, Brüll Adél - Ady kedvese. Nem volt prűd a város, eltűrte a viszonyt.
Jenő-bácsi bevallotta, hogy nem egyszer megleste az enyhén szólva kapatosan érkező költőt, amikor beosont Lédához.
A házba később Tabéry Géza költözött. Szívesen emlékezem vissza a nála tett látogatásaimra. Ady Endre hagyatékát rendezgette, remélve, hogy sikerül egy kiállításra való anyagot összeszednie. A szorgalom meghozta gyümölcsét, mert 1955 őszén meg is nyílt a nagyváradi Ady Múzeum. A régebbi Müller kávézó („Mülleráj”) helyén, szemben az Igazságügyi palotával. Azóta is a város büszkesége. Az irodalmat kedvelők, s az Ady emlékét tisztelők zarándokhelyévé vált. Előtte állították fel Ady Endre szobrát 1960ban az addig ott levő Maria szobor talpazatán.
A Frimont-palota helyén épült a XIX. század végén a szecessziós stílusú Igazságügyi palota. Ide kötötte a munkája Jenő bátyámat. Néha megengedte, hogy elkísérjem a bejáratig, a díszes kapuig, mely hangos csattanással csukódott be a belépő mögött. Ilyenkor természetesen Rozika, a kiscseléd is elkísért bennünket, hogy legyen, akivel hazamehessek. Mindig nagy csodálattal bámultam a hatalmas különös épületet, a boltíves kapukat és ablakokat, az ablaksor felett, a homlokzaton álldogáló szobrokat, a törvényesség védelmét szimbolizáló nőalakokat.
A kedves rokon törzshelyén a Japport cukrászdában szeretett ebéd előtt elüldögélni egy schwartz és egy konyak mellett. Írók, művészek és az úri közönség találkozó helye volt az akkor elegáns, különös légkört lehelő cukrászda. A Bazárépület sarkán állott, szemben az Orsolya-zárdával, s bejárata a Fő utcára nyílt. Ma pizzázó található a helyén, eltűntetve a hely hangulatát, sőt még látványát is.
Az Orsolyáknál valamikor gyakorló iskola működött, I – IV osztállyal. A tanítónő-képzősök ott tanultak meg tanítani és a gyerekekkel bánni. Csak a rátermettek, a pedagógiai érzékkel megáldottak végezhették el sikerrel a - szintén a rendházban működő – Tanítónő Képzőt. A hittanórákat Kelemen atya tartotta. Erőss hangú, szigorú ember volt, kerek, pirospozsgás arccal, és kissé nehézkes járással. A Fehérpapoktól jött át órát taratani egy kétlovas hintóval, bár a Premontrei rendház nem volt messze, de a rang,s a kényelem megkívánta. A nagy boltíves kaput kitárták és a hintó begördült a zárda udvarára. Kelemen atya leszállt és a kapusfülkében felakasztva porköpenyét, reverendás méltósággal belépett az épületbe. Az apácák legtöbbjének sürgős dolga akadt ebben a percben a földszinten. Egymás után hangzottak el a „dicsértessék”-ek. A tisztelet hangja mellett ezekbe a köszöntésekbe másféle hangsúlyok is vegyültek. Áhítatnak mondanám. A főtisztelendő úr egykedvű válasza, a „mindörökké, ámen” eloszlatott minden halvány reményt.
Vasárnaponként, az istentisztelet meghallgatása után, a vasárnapi ebédig volt egy órányi idő, kicsit sétálgatni. Nagybátyámat ilyenkor szívesen elkísértem a Körös parti sétányra, az Ezredévi emléktérre a Szacsvay szoborhoz. Itt mindig megálltunk, hogy egyperces némasággal adózzunk Nagyvárad mártírjának, kinek „csak egy tollvonás volt a bűne”.

*

Kedvenc időtöltésem volt kisgyerekkoromban a Váradi utcákon barangolni. De akkor voltak ezek a séták igazán nagyszerűek, ha valamelyik felnőtt rokonommal róhattam az utat. Kedves nagybátyám – sok nagybátyám volt (!) - Öcsi-bácsi (Váradi és micskei Baranyi Ödön) úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Sok általam csodált palota a szeme láttára nőtt ki a földből. Gyakori útvonalunk a Szigligeti utcából indult, és a Szilágy Dezső utcán folytatódott a Bémer térig.
Kialakításakor – 1888-ban – Bémer László püspökről nevezték el a teret. A Váradi embereknek ma is ez a név rögzült az emlékezetében, bár az idők folyamán többször is változott a neve. A húszas években Regina Maria lett, Negyvenben visszakapta az eredetit, de negyvenöt után a generalisszimusz Sztálin lett a névadó. Aztán Köztársaság (Republici), majd most végül Regele Ferdinand neve áll a tér névtábláján.
Annyi látni és mesélni való van itt a téren, hogy leülünk a színház előtt egy székre. Nem padok, hanem székek sora keríti a kis parkot a tér közepén. A két karfa között lánc van kihúzva, és ötven bani-t fizet az őrnek, aki le akar ülni.
- Tudod? – kezdi Öcsi-bácsi – Itt, ahol most ülünk egy öreg csúnya földszintes ház állt. Nem volt itt tér, de az emberek igényelték. Mozgalmat indítottak, hogy az öreg házat bontsák le. A nem rég létrejött Nagyváradi Szépítési Egylet is szorgalmazta az épület lebontását, de nem volt rá pénz. Addig-addig cikkeztek, vitatkoztak, meg gyűjtéseket rendeztek, hogy a város elhatározta megveszi ötezer forintért és lebontatja, hogy legyen közterük a Körös jobb partján levő, a Várad-Olaszi városrészben lakóknak. Várad-Olaszi volt egykoron Bihar vérmegye székhely, s most, mint látod a város egyik kerülete. Hiányzott azonban a pénzből több mint a harmada. Ezt báró Bémer Pál kanonok fizette ki, aki még utcai kandelábereket is tétetett az új térre. Hálából az önzetlen segítségért Sal Ferenc polgármester úr javaslatára az ajándékozó báró elhunyt testvérbátyja Bémer László püspökről nevezték el, amit az emberek nagy örömmel vettek tudomásul!
- Ezek a paloták itt körben, a színház, a bazár mind-mind azután épülhettek csak fel, miután szabaddá tették a területet. Sokat bontottak, de még többet építettek. - fejezte volna be aznapi városismertetőjét nagybátyám.
Nem voltam azonban megelégedve a dologgal, s még rákérdeztem – mindent tudni akaró korban voltam -, ki volt Szilágyi Dezső, akinek az utcáján végigjöttünk. Igaz, hogy most az utcanév táblán Moscovei felírat szerepel.
- Nagyvárad szülötte – elégítette ki kíváncsiságomat -, jogász és politikus a nyolcszázas évek végén. Volt igazságügy miniszter és a MTA tiszteletbeli tagja. Ő szorgalmazta a polgári házasság jogi elismertetését. 1896-ban ő köszöntötte az országgyűlés nevében az uralkodópárt a millenniumi ünnepségek alkalmával. Ha az ország nem is, de Várad őrzi szülötte emlékét.
- Milyen szép ez a színház! – csodálkoztam rá a gyönyörű épületre.
- A kilencszázas évek legelején 1900 októberében nyitotta meg kapuit. Nagy dolog volt ez Várad életében. A Szigligeti Színház nevet kapta, de most amint látod Teatrul de Stat - Állami színház név díszeleg a homlokzaton. Nézd, ott oldalt a jegypénztár mellett azt az ajtót. Most lép be rajta egy férfi. Az a művészbejáró, ott toporogtunk ifjú fejjel előadások után, hogy megpillanthassuk szívünk hölgyét. Valamelyik primadonnát. Várad rajongott a színházáért, a színészeiért, Ady Endre már alig egy évvel a megnyitó után így ír. „a közönség jó és áldozatkész, rajong a színházért.”
A színházat Rimanóczy Kálmán építette, a Bazárt is, és még több más nagyszerű palotát. Mint érdekességet mondom el, hogy amikor a belügyminiszter – Perczel Mór – a megbízatást adta, kikötötte, hogy a bontási anyagból csak a kifogástalan minőségű anyagot használhatja fel, miután azt szakértők megvizsgálták és alkalmasnak találták.
Akkoriban a jövőnek építkeztek…