Portfóliók

1. mindig

dór oszlopok árnyai az éjszakák,
fényes ablakok köztük a nappalok.
tétován követem az elmúltak nyomát,
a tárgytalan időbe veszetten ballagok,
hallgatom a kövek közé ékelődött csendet
figyelem a törékeny, csipkefinom rendet,
ahogy belülről támasztja a világ
meg-megújuló, amorf önmagát.

2. éjjel

csókokat hint utamba az álom,
rám fújja könnyű virágporát;
ölelni tanít a vetetlen ágyon,
végigringani egy egész óceánt;
nem tudni már, hol állt meg az óra,
nem tudni már, hol is volt a határ,
elhagyom a szikla-valóságot,
innentől már csak emlék a halál.

3. nappal

színek és zajok kergetik egymást,
az út mentén őrangyalok a fák;
a lakótelepek vasbeton tömbjei
már jó ideje nem várnak csodát,
csak tartják diszkréten köztünk a falakat,
őrzik a titokban elsúgott szavakat;
emberek hada vonja fel horgonyát.

diadém öleli a város homlokát.