Portfóliók

Harmadszor koncertezik kis hazánkban a progresszív metálzene egyik legnevesebb előadója, a Queensrÿche együttes. Nem csupán arról hiresek, hogy a rockzenetörténetben harmadik ízben használták (a Blue Öyster Cult és Motörhead után) a nevüknek fémes hangzást kölcsönző heavy metal umlautot, hanem elsősorban Operation: Mincrime című grandiózus rockoperájuk miatt.

Eddig csupán élőzenekarként, 1991-ben a Monsters Of Rock fesztiválturné keretében az AC/DC, a Metallica és a Mötley Crue társaságában léptek fel a Népstadionban. Legutóbb pedig a Judas Priest előtt a Summer Rocks fesztiválon. Ezúttal azonban egymaguk érkeznek, hogy pazar díszletek és show keretében adják elő két részes rockoperájukat, az Operation: Mindcrime első és második részét.

Az alkalom különlegességét fokozza, hogy az alkotás két részének elkészülte között 18 év telt. Az első felvonás 1988-ban jelent meg és a nyolcvanas évek heavy metal korszakának felstilizált és jól megkomponált fináléjaként tekinthetünk. A rockkritikusok egy része azonban egy új műfaj, a progresszív metal alapkövét tiszteli benne. A 2006-os II. részt viszont a zenekar mára sok lemezt felölelő munkásságának és egyúttal kemény rockzene történetének korszerű hangzással elővezetett katalógusaként határozhatjuk meg.

Az együttes egyesült államok Seattle egyik külvárosában verbuválódott, többek között Geoff Tate énekes, Chris DeGarmo és Michael Wilton részvételével 1981-ben. A város ekkoriban még nem a kilencvenes években virágzásnak induló alternatív rock színteréről volt híres és Queensryche első albumuk, a The Warning a nyolcvanas évek egyik sikerágazata, a New Wave of British Heavy Metal jegyében fogant. Második lemezükön, a Rage for Order-en azonban már többek között egy Lisa Dabello feldolgozással nyitottak a népszerűbb dallamok felé is.

A zenekar harmadik albumával az Operation: Mindcrime-al oriási közönség és szakmai sikert aratott. A tíz dalt és narratív átvezető részeket tartalmazó konceptlemezt a szakma azóta is Pink Floyd The Wall és a The Who Tommy szintén egyetlen énekhangra írt rockoperájával együtt emlegeti. A tíz szerzemény nem mutatott különösebb újdonságokat a kemény rock addigi történetéhez képest. Az önmagukban is megálló, töltelékszámok nélkül egymásra következő dalokat azonban a történet olyan tökéletes egységgé kovácsolta össze, ami a műfaj máig érvényes etalonjává avatja az albumot. Hatását érezhetjük a Savatage: Streets: a Rock Opera, vagy a Dream Theater: Scenes From a Memory nagyszabású rockzenét tartalmazó albumain.

A történet Nikikről, egy, a fennálló társadalmi rendben számítását meg nem találó amerikai fiatalemberről szól, akit egy napon különös telefonhívást kap. Egy bizonyos Mr. X van a vonalban, aki „szerződés nélküli melót” és ezenfelül minden fájdalmát elcsitító gyógyírt kínál számára. Mint kiderül, egy terrorista sejt vezetőjéről van szó és az általuk előkészített hadmüvelet a tömegek oktatását és a Fehér Ház felgyújtását egyaránt céljai között tudja. Az összeesküvők egy kis templomban gyülekeznek és főhősünk beleszeret az ott szolgáló Mary nővérbe. A klerikális személyek azonban idővel gyanússá válnak dr. X számára, aki az akkorra politikai bérgyilkosként komoly karriert befutott főhősünket bízza meg likvidálásuk feladatával. A kollektív céloktól indulva tehát igen hamar a személyes konfliktusok világában lyukadunk ki és amit a főhős számára eszmének tűnt, arról kiderül: elmebaj. A végkifejlet most maradjon homályban, legyen róla elég annyi: a kapitalista uralmi rend patológiáit fel és elismerő, de a forradalmi eszmék iránt is mélységes szkepszissel viseltető tragikus világképet mutat fel.

A következő, stadion-kompatibilis hard rockot tartalmazó Empire (1990) album, és különösen a Silent lucidity c. ballada hatalmas kereskedelmi siker lett. Az 1994-es, borongósabb zenét tartalmazó Promised Land ehhez képest csupán relatív sikernek bizonyult, vagyis egy hét alatt eltűnt a Billboard lista éléről. Kritikusaik szerint a zenekart ez a sokkoló élmény tette érzékenyebbé a zeneipar trendjei felé. Az 1997-es elérzékenyülést az is indokolta, hogy az akkor fősodrót alakító grunge rock vezető együttesei ugyancsak seattle-i illetőségűek voltak. A Hear in the now frontier (1997), Q2K (1999) albumaik nem ismételték meg sem a kritikai, sem pedig a szakmai sikert. Az énekes Geoff Tate szövegvilágában a társadalmi, globális kérdéseket bensőségesebb témák váltották fel és ehhez idomult az egyre szelídülő zenei világ. E korszak legsikerültebb és darabjának és kiteljesedésének egyértelműen a Tribe (2003) bizonyul, amely után megérett az idő a továbblépésre.

Mert mindeközben az Operation: Mindcrime albumukat a rock rajongók következő nemzedéke körében is megőrizte kultikus státuszát. Hallgatók százai csupán az arról elhangzó egy-két dalért látogatta koncertjeiket. Így a 2005-ös magyar koncerten már egy kivételével csupán az Operation dalai voltak hallhatóak. A tartós közönségigény 2006-ra találkozott az együttes inspirációival és így született meg az Operation: Mindcrime II. c. folytatás. Noha zeneileg nem jelentett visszatérést a korai lemezekhez, az egyik dalban az egyik a nyolcvanas évek heavy metaljának egyik legnagyobb alakja, Ronnie James Dio, énekes vendégszerepel. (Őt egyébként tavaly a Black Sabbath 1980-as (Heaven and Hell lemez) felállás retro-turnéjának budapesti állomásán hallhatta a közönség.) A történet főszereplője továbbra is Nikki, de gyűlölete ezúttal nem a fennálló rend ellen, hanem éppen az annak megdöntésére irányuló hadmüvelet kitervelőjére, a jobb élet reményével hitegető terroristavezérre, Dr. X-re irányul. A végkifejlet ezúttal még tragikusabb, de az első részhez méltóan katartikus.

A Június elsejei koncerten megdörrenő decibeleket bombasztikus, színházi show kíséri majd. Noha az Amerikában már nagy sikert aratott a nagyszabású előadás (Mindcrime at the Moore cimen dvd-n is megörökítették), a színházasdit Európában bizonyára az együttes kísérletező hajlamainak egy megnyilvánulásaként értékelik majd. Az átütő erejű zene ismeretében azonban ez senkit se tartson vissza az előadás megtekintésétől!