Portfóliók
Hidnas Nar: Mónika
Móni néni szeme felpattant. Nem kellemetlenül hirtelen, de jóleső frissességgel. Mónika jó ébredő volt, régóta nem használt már ébresztőórát. Este mindig időben feküdt, rögtön a híradó és a kedvenc sorozata után. A fürdést még a TV-zés előtt elintézte.
Most, öt óra körül az ágyból kikelve az ablakhoz tipegett, a redőnyt felhúzta, majd szélesre tárta a nyílászárót. A koranyári hajnal illata beszabadult az öregasszony szagú lakásba.
A 159 centis özvegy barnás, kicsit lyukas hálóingében a fürdőszobába indult. Mikor onnan kijött, már tele volt a szája fogakkal. Szépen, öregesen felöltözött, aztán harapott valami keveset reggelire.
Hat óra után nemsokkal már indult otthonról. Gondosan bezárta mind a négy zárat, majd viszonylag nagy kerekesszatyrát maga után húzva beszállt a liftbe. Szeretett liftezni, amennyire emlékezett, gyerekkora óta szerette… Ezért is lakott épp ebben a lakásban.
Kilépett az utcára. Szokás szerint senkit nem látott. Ebben a korai órában még biztos sokan alszanak, gondolta. Az öreg Mónika jól ismerte a lakótelepet, talán csukott szemmel is eltalált volna akárhova.
Nem volt a legszebb környék. A bokrok, fák nem voltak visszavágva, a füvet sem nyírta le senki még idén… A járdán is megjelent már itt-ott némi gaz.
A néni pár utcával odébb előkotort a mamatankból egy kulcscsomót, és bement vele az egyik házba. Ott a második emelet négyes lakását vette célba. Benyitott a kulcsok segítségéve…
Üres volt a lakás. Talán messzire járnak dolgozni az ittlakók, gondolta Mónika. Kivette utánfutójából a takarító otthonkáját, portörlő rongyokat, tisztítószereket, beöltözött, és nekiállt rendbeszedni a szobákat.
Az ősz hajú takarítónő alapos munkát végzett. Jó sok idő el is telt… Mire a következő lakáshoz ért, már javában munkaidő volt mindenhol, itt sem talált otthon senkit.
Mint ahogyan az ez után következő helyeken sem…
Délután ötkor még mindig nem találkozott galambnál fejlettebb létformával. Buszt, működő autót sem látott. Évek óta már. De nem hiányoztak neki.
Mikor végzett az utolsó lakással is, a metróállomás felé vette az irányt. A szerelvényre csak ő várt. Nemsoká jött is a vonat, Mónika pedig felszállt rá. Nem látta, nem is figyelte, de senki nem szállt le ebben a megállóban.
Bevásárolni ment az idős hölgy. Volt a lakótelepen is bolt, de ebben nagyobb volt a választék, ezért eljárt ide, 65 év felett úgyis ingyen utazhatott már. Hazafelé csak ő szállt le annál a megállónál.
A csöndes, üres utcákon bandukolt haza. Otthon berakta a hűtőbe a vásárolt holmit, és evett is valamit ebéd-vacsora gyanánt. Még a fürdés előtt megnézte, másnap hova kell mennie takarítani… Pontos beosztása volt… Körülbelül egy évszázada a lakótelep lakásai, üzlethelyiségei, parkja… minden… kitartó gyűjtőmunka eredményeként Mónika családjáé volt. A család évtizedek óta halott…
2008. ápr. 13-14.
Írta és leírta: Méhész István
Most, öt óra körül az ágyból kikelve az ablakhoz tipegett, a redőnyt felhúzta, majd szélesre tárta a nyílászárót. A koranyári hajnal illata beszabadult az öregasszony szagú lakásba.
A 159 centis özvegy barnás, kicsit lyukas hálóingében a fürdőszobába indult. Mikor onnan kijött, már tele volt a szája fogakkal. Szépen, öregesen felöltözött, aztán harapott valami keveset reggelire.
Hat óra után nemsokkal már indult otthonról. Gondosan bezárta mind a négy zárat, majd viszonylag nagy kerekesszatyrát maga után húzva beszállt a liftbe. Szeretett liftezni, amennyire emlékezett, gyerekkora óta szerette… Ezért is lakott épp ebben a lakásban.
Kilépett az utcára. Szokás szerint senkit nem látott. Ebben a korai órában még biztos sokan alszanak, gondolta. Az öreg Mónika jól ismerte a lakótelepet, talán csukott szemmel is eltalált volna akárhova.
Nem volt a legszebb környék. A bokrok, fák nem voltak visszavágva, a füvet sem nyírta le senki még idén… A járdán is megjelent már itt-ott némi gaz.
A néni pár utcával odébb előkotort a mamatankból egy kulcscsomót, és bement vele az egyik házba. Ott a második emelet négyes lakását vette célba. Benyitott a kulcsok segítségéve…
Üres volt a lakás. Talán messzire járnak dolgozni az ittlakók, gondolta Mónika. Kivette utánfutójából a takarító otthonkáját, portörlő rongyokat, tisztítószereket, beöltözött, és nekiállt rendbeszedni a szobákat.
Az ősz hajú takarítónő alapos munkát végzett. Jó sok idő el is telt… Mire a következő lakáshoz ért, már javában munkaidő volt mindenhol, itt sem talált otthon senkit.
Mint ahogyan az ez után következő helyeken sem…
Délután ötkor még mindig nem találkozott galambnál fejlettebb létformával. Buszt, működő autót sem látott. Évek óta már. De nem hiányoztak neki.
Mikor végzett az utolsó lakással is, a metróállomás felé vette az irányt. A szerelvényre csak ő várt. Nemsoká jött is a vonat, Mónika pedig felszállt rá. Nem látta, nem is figyelte, de senki nem szállt le ebben a megállóban.
Bevásárolni ment az idős hölgy. Volt a lakótelepen is bolt, de ebben nagyobb volt a választék, ezért eljárt ide, 65 év felett úgyis ingyen utazhatott már. Hazafelé csak ő szállt le annál a megállónál.
A csöndes, üres utcákon bandukolt haza. Otthon berakta a hűtőbe a vásárolt holmit, és evett is valamit ebéd-vacsora gyanánt. Még a fürdés előtt megnézte, másnap hova kell mennie takarítani… Pontos beosztása volt… Körülbelül egy évszázada a lakótelep lakásai, üzlethelyiségei, parkja… minden… kitartó gyűjtőmunka eredményeként Mónika családjáé volt. A család évtizedek óta halott…
2008. ápr. 13-14.
Írta és leírta: Méhész István
