Portfóliók

- Ott szarik! – üvöltötte Sólymos dobermanjának, amitől a Pribék névre hallgató rémült eb azonmód becsinált. Még a fülét is lelapította közben. Sólymos, a vékony testalkatú volt főtörzsörmester terepszínű gyakorlójában elégedetten nézett körül. A többi kutyás közül néhány elismerőleg pislogott, az idomítás ilyen foka tiszteletet parancsolt a kutyaiskolában.

- Lábhoz! – adott ki még egy fojtott vezényszót Sólymos, mire Pribék a nadrágszárához vágódott. A kiszuperált főtörzs hétről-hétre megvetéssel figyelte maga körül az amatőrök és ütődött ebeik szánalmas próbálkozásait. Különösen borsózott a háta az elkényeztetett kevenceikkel megjelenő, szavajárásával, belvárosi zsidó kurváktól.

Sólymos ki nem állhatta a zsidókat mióta Vass hadnagy elmagyarázta neki, hogy ők tették tönkre a hadsereget, sőt végső soron Sólymos is nekik köszönheti, hogy a létszámcsökkentés során leszerelték és, hogy azóta sem sikerült állandó munkára szert tennie. Vass hadnagy ugyan megígérte, az őrző-védő káeftéjében ad neki feladatot, ha visszavesz a pálinkázásból, dehát Sólymos már őrmesterként megszokta, hogy egy felessel kezdi a napot.

Így maradt a hétvégi kutyakiképzés, illetve az alkalmi védelmi feladatok. Rárérő idejében Sólymos ideológiailag is próbálta felvértezni magát, a kocsmai beszélgetéseken túl naponta órákat töltött a Vass hadnagytól kapott leselejtezett számítógép előtt. Volt főnöke azt is megmutatta neki, melyik oldalakon jut a globális összeesküvést leleplező leglényegibb információhoz. Sólymos főtörzs nem volt igazán fürge észjárású ember, de lassacskán mégis megjegyezte, hogy a zsidó világuralom létrejötte érdekében, hozzá hasonló becsületes sorstársaival együtt, módszeresen fosztják meg minden lehetőségtől.

Azt is megértette, hogy a közelgő katasztrófát megelőzendő, minden a hazájáért aggódó állampolgárnak cselekedni kell. Ennek szellemében Sólymos főtörzs dobermanját a csibészelés helyett a fogd, zsidó vezényszóval ingerelte támadásra. Hacsak meghallotta, a szóra Pribék eszeveszett őrjöngésbe kezdett.

A volt főtörzsőrmester örült az eredménynek, habár akkor lett volna teljességgel elégedett, ha vérebe segítség nélkül is felismerte volna az ellenséget, ahogy azt egy a náci időszakról szóló leírásban olvasta valahol. Dehát Sólymos tudta, nincs olyan ideális helyzetben, mint annak idején szellemi elődei, így bármilyen tanulékony is a kutyája, tökéletes viselkedést nem várhat el tőle.

Szombatonként, a kutyakiképzés végeztével Sólymos rendszerint az Újlipótvárosban járőrözött, vagy saját szavaival, vadászott. Gyanús célszemély láttán a póráz gyors megrántásával és egy rövid zs hanggal hergelte Pribéket. Szöges nyakörv nélkül talán meg sem tudta volna fékezni a feldühödött állatot.

- Jó kutya – veregette meg a lapockáját Sólymos, és adott neki egy jutalomfalatot. Sokszor addig követett egy-egy kiszemeltet, amíg az eltűnt egy kapualjban.

- Hogy élnek ezek! – nézett fel a polgári bérházak ablakaira, miközben saját, a honvédségtől megvásárolt egyszobás volt szolgálati lakására gondolt. Szerette volna megtudni vajon mi folyik odabent, miféle terveket szövögetnek ellene. Vass hadnagy is ezekről az összeesküvésekről beszélt. Mint volt katonát, a tervszövés amúgyis módfelett aggasztotta. A főtörzs emiatt rendkívül gyanakvóvá vált az utóbbi időben, még a hetvenötezer forintnyi megtakarítását is kivette, mert nem bízott a bankárokban.

- Az én pénzemen nem fogtok tovább élősködni! – állapította meg némi elégtétellel, ám hamarosan ismét elkomorult a leselkedő veszélyeket elemezve. Mindenesetre eltökélte, hogy bármi történjék is, élve nem adja meg magát. A gondolattól megszomjazott, egyébként is kora délután volt, ezért a korábbi őrjáratai során feltérképezett közeli kocsma felé került. Pribék apatikusan tűrte, amint gazdája a lámpaszlophoz erősítette a pórázát.

Sólymosból a harmadik cserkó után bújt elő a katona. Ekkor ötlött az eszébe, nem várja meg amíg a zsidó finánctőke végképp kiradírozza a Bokor utcából.

- A legjobb védekezés a támadás – idézte fel a régi hadászati bölcsességet, amit annak idején a kiképzés alatt maga is megpróbált az újoncokba plántálni. Ráadásul legutóbb Vass hadnagy is az azonnali cselekvésre buzdította.

A főtörzs agya lassan forogni kezdett. Alkalmas célpont után kutatott, végül egy Radnóti utcai dohányboltot talált a legmegfelelőbbnek. Járőrözései alatt kétszer is megfigyelte, amint egy ismert televíziós lépett ki a félhomályos kis üzletből. Rá különösen haragudott, amióta egy műsorban élcelődött a beilleszkedni képtelen, szaktudás nélküli volt tiszthelyetteseken.

- Tönkretesznek mindent ezek a szemetek. Jobb lenne nélkülük a világ – állapította meg komoran. A főtörzs már túl volt az ötödik körön, kellemesen szédült, és a szemhéja is elnehezült. Hunyorítania kellett, miközben a pincében eldugott tojásgránát bevetését fontolgatta.

- Csak működjön – aggodalmaskodott, visszapergetve több esetet, amikor a gyakorlótéren kúszva kellett a döglött gránátot összeszedni.

A főtörzs egy pillanatra elbóbiskolt, ám azonnal felriadt, ahogy a feje előrebicsaklott.

– Menni kell – motyogta és megpróbálta összeszedni magát. Megint a tervére gondolt, új erőre kapva.

- Pribék, lábhoz! – vezényelte szakszerűen a kocsma előtt. - Hazavágjuk a zsidókat – tette hozzá baljósan, majd a pórázzal jól odavágott az acsargó kutyának.