Portfóliók

1.

kertben ülünk. az abroszon folt,
a testen ruha, a többi meztelen.
a szavak szélfútta levelek;
vitorlások, légtengeren,
íves, könnyed mintát hagynak
maguk után az ősi térben,
a levegőt meglovagolva
fürdenek a lámpafényben,
lebegnek és zuhannak,
mint kifakult felvételen;

- mindenki csak annyira ért,
amennyire engedem -

2.

beszélgetünk. szivárványszín forrásként,
frissen buknak elő a minket rejtő szavak,
hogy bő folyammá egyesülve
ma meghallgattassanak.

minden elhangzott szavunkban
hajtott fejű remény remeg,
hogy megtalálja, eltalálja
a megnyíló többieket,

de néha mintha ott se lennél.
elveszel a tömörségben,
az asztalra lecsapott aduk
önreflexív sűrűjében,

és feszít már belülről a szó,
hangtalanul rág a bánat,
dögvirággá bomlik a düh,
magányodért nincs bocsánat

- csak egyszer figyeljen a másik
arra, ami nem sajátja,
csak egyszer nézzen úgy szemünkbe,
mintha éppen minket látna,
csak egyszer szólítson meg úgy,
hogy nem önmagát keresi,
hogy a finomhangolt küzdelemben
megtudja, ki szereti;
csak egyszer ne kösse a szándék,
csak egyszer ne várjon el semmit,
csak egyszer ne legyen ez játszma,
- bárki megtehetne ennyit -
csak egyszer lépne valaki túl
ijedt kölyök-önmagán -

önhitt harag tágul-szűkül
a borvirágos éjszakán.

3.

kínzó éhség terel össze
ma este is bennünket.
egymás mellé rút kiskocsma
füstbélelte mélye ültet;
hol derengő érzelemmel
köszöntjük az érkezőt,
majd műszer-pontossággal
mérünk minden mérhetőt:

mozdulata, hangja, keze,
rajtunk függő tekintete,
gomolyfelhő-érzelmei,
vasszerkezet-gondolata,
irányba tett kérdései,
következő jó mondata;

hol a jelek eredője?
hol lapul az ember maga?

- adjatok még; adjatok -
könyörgik a kút-mély szemek
- mondjátok meg ki vagyok,
mondjátok, ki lehetek -

az estre titkon eresztjük rá
kék-zöld-lila hangulatunk,
szemünk szemen függeszkedik,
és adjuk, amit adhatunk;
tekintetek kapcsolódnak,
mondataink nyomot hagynak,
a lelkek összecsiszolódtak:

- meghallgattam, meghallgattak -

4.

hamutálban gyűlnek össze
a ki nem mondott szavak.
a kimondottakat megisszuk,
és újra csak az ’ego’ marad.