Portfóliók

végigömlik a folyosókon.
feltartóztathatatlanul
roppantja be mind
kulcsra zárt ajtaink,
vagy csak lassú szivárgásként,
a küszöb alatt kúszva beljebb,
vonja átlátszatlan drappját
fényes ablakaink elé.

lezár minden kaput, lelket:
az ölelkező párok közé
demarkációs vonalat,
sima szájszegleteikbe
kövéredő ráncokat húz.
a koponyákról minden maszkot,
minden szerethetőt lenyúz,
köré kristályosodik ki
a mindennapi rettenet,
hidegkékké remegtetve
vállat, ajkat, pillát, kezet;
ökleinkbe költözötten
ütlegeli, amit lehet,
és nem nyugszik el az estében,
a hajnali robbanásban,
nem fullad ki a hetekig
elhúzódó, vad vitákban;

nem fáradhat el sohasem,
és másnak sem hagy szünetet,
mindig eljön, ha nem hívtad,
de nem felel, ha kérdezed.

minden édest giccsnek láttat,
minden embert éretlennek;
minden hibát heggyé növeszt,
minden arcot kővé sápaszt;
minden nap csak újabb hegyek,
(öt méterről mindig követ)
nem engedhet elenyészni
a business-melóból jövet.

besurrant már. rendezkedett.
többé innen el nem mehet.