Portfóliók

Kovács Antal birkozókorában megszokta, hogy a korai edzés miatt már hajnalban talpon van. Bár a sportból kiöregedett, mostanában sem esett nehezére fél öt körül kikászálódni az ágyból. De akár egész éjszaka is talpon maradt volna, nehogy elkéssen új munkahelyéről. Kovács Antal ugyanis a birkózáson kívül nem értett semmihez, így rövid edzői pályafutása lezárultával jobb híján segélyből és alkalmi munkából élt.

A nagydarab, macskaléptű ember ezért élete egyik legnagyobb szerencséjének tartotta, hogy bekerült az Állatkert néhány hónapja meghirdetett tanfolyamára, melyen különböző kihalófélben lévő nagyvadak helyettesłtésére képezték a kiválasztottakat.

Kovács Antal inkább a gorillát érezte testreszabottnak, a felvételi beszélgetésen a pszichológus mégis a jegesmedvét javasolta neki. A legutolsó mackó mintegy fél évvel azelőtt múlt ki, és a veszélyeztetett faj újabb példányának a beszerzése szinte lehetetlen feladatnak bizonyult. A világon elsőként, a Fővárosi Állatkert vezetősége arra az elhatározásra jutott, hogy a látogatók igényeit kielégítendő, professzionális imitárorokkal fogja pótolni a hiányzó vadakat.

Az egyhónapos elméleti és gyakorlati képzés alatt Kovács Antalt felkészülésében jónéhány oktatófilm és egy etológus is segítette. A volt birkózónak hatalmas termete ellenére is egy még serdületlen medvesihedert kellett megtestesítenie. A birkózó eleinte nem hitte volna, hogy néhány hét alatt laikusokat megtévesztő pontossággal lesz képes utánozni a játékos jegesmedvebocsot. Ám mint kiderült, az Állatkert vezetői annyira elégedettek voltak az új szerzeménnyel, hogy még az állatok etetését tiltó táblát is levették a barlang előtti kerítésről.

Kovács Antal közel egy órát zötykölődött a buszon, mire első munkanapján kevéssel pirkadat után az Állatkert bejáratához ért. A számára öltözővé átalakított barlangban rutinos mozdulatokkal vedlett át jegesmedvévé, még egy duplakávét is felhörpintett sebtiben mielőtt magára cipzárazta volna a bundáját. Kissé izgatottan cammogott a kifutón, az első látogatóra várva. Amikor pedig nyitás után pár perccel meglátta az apjával együtt felé közeledő gyereket, még két lábra is ágaskodott.

- Apa, itt az új jegesmedvekölyök! – kiabált a kisfiú, majd bedobott a medvének egy kekszet. A birkózó örömmel majszolta el a finom falatot, hiszen szerény fizetése mellé jól jött az ingyenkoszt. Ráadásul az éhkoppra mgivott reggeli kávétól egy kicsit meg is fájdult a gyomra.

- Milyen ügyes, nézd, hogy úszik! – kiabált megint az izgatott kisgyerek, amint a birkózó tett egy tiszteletkört a medencében.

A következő órában kisebb tömeg gyűlt össze a kifutó körül, hogy közelebbről is szemügyre vegyék az Állatkert friss szerzeményét. A jegesmedvebocs munkaszerződése ötödik pontjának megfelelően látványos mozdulatokkal szelte a vizet. A partra csak azért jött ki, hogy megtömje bendőjét a területére behajigált jutalomfalatokkal.

A birkózó nem volt már fiatalember, így kora délutánra kissé elfáradt. Lassan kecmergett ki a medencéből, majd a barlang előtti napsütötte kőlapra hemperedett. A szeptemberi nap kellemesen melengette a bundáját. Hátára fordulva néhányszor belepaskolt a levegőbe, majd lehajtotta a fejét.

- Lusta egy állat – jegyezte meg valaki, de a jegesmedve ezt már nem hallotta. A délutáni etetésről álmodott.