Portfóliók
Hős
Egy papírt nézett át T. András, jobb kezébe fogva kicsit eltűnődött rajta, aztán becsúsztatta a kék mappába. Maga elé vette a listaként szolgáló papírlapot és bejelölte rajta a megfelelő tételt. Ezen a papírlapon gyűjtötte össze a nem szorosan a vállalkozásához csatolható számlákat. A nyaralóként szolgáló raktár biztosítási csekkjeit, a két fiának a kerékpárjairól szóló 1.658.452 forintos áfás számlát, mint kiállításon használt díszlet, a feleségének a fitness terembérletéről szóló számlát, mint irodatakarításról szóló elszámolást. Az autók sorainak költségeit. Lassan a végére ért a számvetésnek, kint már a nyár közepi késő éjszaka tombolt, a tárva hagyott erkélyajtó függönye meglibbent, párásodni kezdett a levegő. T. András a végére jutott a napok óta nyűgként ránehezedő feladatnak. Összegzése szerint 2 milliárd körüli bevétele volt a cégének, átlagosan nettóban 40% körüli adózott nyereséget érzett reálisnak, de mivel belefájdult a feje az utóbbi másfél órai munkába, így eltolta magától a papírhalmot. A csendes magányában rágyújtott egy cigarettára, de ennek ellenére egyre jobban elálmosodott. Elnyomta hát az égő csikket az ajándékba kapott hamutartóban, kicsit fészkelődött még a műbőr székében és elaludt. Hajnali öt óra körül felébredt, frissnek nem, de egyre idegesebbnek érezte magát. Valamiért a cégénél összesen dolgozó két emberére gondolt, irigykedett rájuk és szinte látta, amint a két ember édes és gondtalan álmát alussza ily hajnalban, a hét közepén. Bosszankodni kezdett rájuk, amitől még idegesebb lett, egyre erősebben érezte a tegnap esti elhatározásának a helytelenségét. Előkereste a papírkupacok közül a fél éves prémiumok feliratút és szúrós szemeit legeltette a számsorok fölött. Majd áthúzta a 120-120 ezres feliratokat és vastagon 95-95 ezerre javította. Amint ezzel végzett, lecsapta a tollát, mint aki saját magára üvöltött, felugrott és gyors léptekkel elindult a szobából. Elhaladt a raktárpolcként szolgáló bútor mellett és az egyik kiálló gépalkatrész beleakadt a nadrágjába és kiszakította azt. András hihetetlenül hirtelen megtorpant, az agyán átviharzott a gondolat, miszerint azonnal földhöz vágja a tettes alkatrészt, de eszébe ötlött – ezért az alkatrészért 5 euró 70 centet fizetett és mintha éppen ezért jönne a Megrendelő ma és kifizeti a 2910 forintos áfás árat. Így ház óvatosan visszatolta a helyére a kibillent vasat, aztán mint aki hangtalanul üvölt, ügyetlen és koordinálatlan mozgással ismét visszaült a műbőr vezető forgószékbe, maga elé rántotta a papírt, 60-60 ezres feliratokat írt az imént átjavított értékek helyébe és közben halkan dörmögő erőszakos hangján recsegtetni kezdte a "nadrágom", "ó, a drága nadrágom" – szavakat. Sietőskapkodó mozdulatokkal összefogta az iratokat, belegyűrte egy kopott kalapácslakkal festett acélkazettába, amit egy régi szövetkezeti páncélszekrénybe zárt, a kulcsot a nadrágja hátsó zsebébe csúsztatta. Ajkai között motyogott még valamit, de elindultában elcsöndesedett, felsietett a ház felső felébe, ahol a családjával lakott, lerángatta a hálószobában a ruháit, belesimult az ágyába, kicsit fészkelődve túrt magának helyet a felesége mellett és azonnal álmába zuhant.
Norbi és Erika a két alkalmazott valahol távol András házában levő munkahelyüktől épp ebben a pillanatban ébredtek fel a hangosan artikuláló Kossuth rádió hangjaira, sietniük kellett, minden reggel rohanniuk kellett, mert főnökük sosem tűrte el, ha késnek.
Nyolc óra 2 perckor András alakja jelent meg a házból a pincébe vezető szűk lépcsőház félhomályában. A két alkalmazott jól kivehetően igen szorgosan és hangtalanul tette a fizetésnapok előtt végzett rutinmunkájukat. A főnök csípőre tett kézzel, módfelett érzéktelen arccal elnézett rajtuk, látszólag elégedettnek is tűnhetett a látvánnyal, de a tudatában már a felkelésekor is meglévő gondolatot forgatta magában. Határozottan nem köszönt az őt üdvözlő alkalmazottaknak, hanem csak erőteljes magabiztossággal a fejét egyenesen előreszorítva bement az irodájába. Leült a székére, pötyögött valami kódot a telefonba, és igen katonásan behívta Norbit az irodába. Később Norbi kijött, ajkai semmitmondásszerűen zárva voltak, orrcimpái a megszokottnál jobban kitágultak. Lassú léptekkel a még mindig sürgő-forgó Erikához lépett és így szólt:
- András hív.
A nő az irodába igyekvő léptei alatt különös nyugodtságot erőletett magára, biztos rutinossággal megfogta a kilincset, lenyomta és belépett András irodájába. A nagy páncélszekrény ajtaját nyitva látta, orrát már az első pillanatban megcsípte a főnök testszaga. Leült az egyetlen székre a sarokba két polc közé, kezeit az ölébe temette és igyekezett minél büszkébben tekinteni sorsa következő folyamára. A férfi szúrósan a szemébe nézett, kezében hanyagul egy már használt borítékot tartott. Mondott valamit az elmúlt fél év nehézségeiről, megemlítette a politikai helyzet tarthatatlansága miatti nagy költségeket. Szólt az energiaárak emelkedéséről, a szemétszállítási díjak drasztikus szárnyalásáról és végül a forint gyengeségéről kezdett beszélni az euróval szemben. Aztán összefoglalásként így szólt.
- Erika, a cég nagyon meg van veled elégedve, külön kiemelem, hogy örülök a cég felé mutatott lojalitásodnak és a magam részéről örülök, hogy jól együtt tudunk dolgozni.
A 32 éves nő arca feszes maradt, ajkait összeszorítva láztalanul és merev tartásban remegett magában és egyre erőszakosabban vitatkozott önmagával. Végig önmagát hordta le, szapulta magát a tudatért: ő, mint a 16 éves múltra tekintő LegjobbGép Kft első alkalmazottja az elmúlt hónapban először a munkaidő előtt elkéredzkedett. S ugyan a beteg lánya miatt, de akkor is, ebben a kiélezett piaci versenyben ilyet ő nem tehet meg!
Így ostorozta magát Erika és már alig figyelt András szavaira, de amint meglátta mozogni a borítékot, azonnal magához tért, szemeit lesütve a papírért nyúlva igyekezett tudatát a legélesebben a főnöke felé fordítani:
- András, köszönöm a majdnem 20 éves munkaviszonyt és köszönöm, hogy gondoltál rám. – mondta Erika.
András el sem mosolyodott, csak szólt, hogy írja alá a fizetési papírt is, mert azt még mindig alá kell írnia.
Erika tehát aláírta a fizetési papírját is. András ekkor kemény hangon szólva a munka felé irányította a beosztottját és a lehető legmerevebb testtartásban ült továbbra is a székében. A nő elhagyta a szobát, becsukta maga mögött az ajtót és a megcsörrenő telefonhoz sietett a hátsó helységbe, felkapta a telefont, folyékony német nyelven beszélni kezdett, feltett néhány kérdést, válaszolt is pár mondattal a készülékből áramló kérdésekre. Majd finom mozdulattal letette a kagylót, a testét bepréselte a rozoga pozdorjapolcok közé, felkapcsolta a 25W-os lámpát a falon és leült a székére, majd ismét megcsörrent a telefon. Erika most angolul beszélt folyékonyan. Aztán németül megint, a következő megbeszélése olasz nyelven folyt, kamionost hívott, akivel szlovénul kellett beszélnie, majd érkeztek a LegjobbGép Kft vevőinek a telefonjai is. Délután 18 óra 40 percig így ment minden.
Erika a buszon hazafelé elővette az Andrástól kapott papírokat és kissé összeszorult torokkal, de felharsanó dobogó szívének boldogságával összeadta a két számot: 107.000 Ft + 65.000 Ft = 172.000 forint összesen ebben a hónapban az összes keresete!
2008.02.27.
Norbi és Erika a két alkalmazott valahol távol András házában levő munkahelyüktől épp ebben a pillanatban ébredtek fel a hangosan artikuláló Kossuth rádió hangjaira, sietniük kellett, minden reggel rohanniuk kellett, mert főnökük sosem tűrte el, ha késnek.
Nyolc óra 2 perckor András alakja jelent meg a házból a pincébe vezető szűk lépcsőház félhomályában. A két alkalmazott jól kivehetően igen szorgosan és hangtalanul tette a fizetésnapok előtt végzett rutinmunkájukat. A főnök csípőre tett kézzel, módfelett érzéktelen arccal elnézett rajtuk, látszólag elégedettnek is tűnhetett a látvánnyal, de a tudatában már a felkelésekor is meglévő gondolatot forgatta magában. Határozottan nem köszönt az őt üdvözlő alkalmazottaknak, hanem csak erőteljes magabiztossággal a fejét egyenesen előreszorítva bement az irodájába. Leült a székére, pötyögött valami kódot a telefonba, és igen katonásan behívta Norbit az irodába. Később Norbi kijött, ajkai semmitmondásszerűen zárva voltak, orrcimpái a megszokottnál jobban kitágultak. Lassú léptekkel a még mindig sürgő-forgó Erikához lépett és így szólt:
- András hív.
A nő az irodába igyekvő léptei alatt különös nyugodtságot erőletett magára, biztos rutinossággal megfogta a kilincset, lenyomta és belépett András irodájába. A nagy páncélszekrény ajtaját nyitva látta, orrát már az első pillanatban megcsípte a főnök testszaga. Leült az egyetlen székre a sarokba két polc közé, kezeit az ölébe temette és igyekezett minél büszkébben tekinteni sorsa következő folyamára. A férfi szúrósan a szemébe nézett, kezében hanyagul egy már használt borítékot tartott. Mondott valamit az elmúlt fél év nehézségeiről, megemlítette a politikai helyzet tarthatatlansága miatti nagy költségeket. Szólt az energiaárak emelkedéséről, a szemétszállítási díjak drasztikus szárnyalásáról és végül a forint gyengeségéről kezdett beszélni az euróval szemben. Aztán összefoglalásként így szólt.
- Erika, a cég nagyon meg van veled elégedve, külön kiemelem, hogy örülök a cég felé mutatott lojalitásodnak és a magam részéről örülök, hogy jól együtt tudunk dolgozni.
A 32 éves nő arca feszes maradt, ajkait összeszorítva láztalanul és merev tartásban remegett magában és egyre erőszakosabban vitatkozott önmagával. Végig önmagát hordta le, szapulta magát a tudatért: ő, mint a 16 éves múltra tekintő LegjobbGép Kft első alkalmazottja az elmúlt hónapban először a munkaidő előtt elkéredzkedett. S ugyan a beteg lánya miatt, de akkor is, ebben a kiélezett piaci versenyben ilyet ő nem tehet meg!
Így ostorozta magát Erika és már alig figyelt András szavaira, de amint meglátta mozogni a borítékot, azonnal magához tért, szemeit lesütve a papírért nyúlva igyekezett tudatát a legélesebben a főnöke felé fordítani:
- András, köszönöm a majdnem 20 éves munkaviszonyt és köszönöm, hogy gondoltál rám. – mondta Erika.
András el sem mosolyodott, csak szólt, hogy írja alá a fizetési papírt is, mert azt még mindig alá kell írnia.
Erika tehát aláírta a fizetési papírját is. András ekkor kemény hangon szólva a munka felé irányította a beosztottját és a lehető legmerevebb testtartásban ült továbbra is a székében. A nő elhagyta a szobát, becsukta maga mögött az ajtót és a megcsörrenő telefonhoz sietett a hátsó helységbe, felkapta a telefont, folyékony német nyelven beszélni kezdett, feltett néhány kérdést, válaszolt is pár mondattal a készülékből áramló kérdésekre. Majd finom mozdulattal letette a kagylót, a testét bepréselte a rozoga pozdorjapolcok közé, felkapcsolta a 25W-os lámpát a falon és leült a székére, majd ismét megcsörrent a telefon. Erika most angolul beszélt folyékonyan. Aztán németül megint, a következő megbeszélése olasz nyelven folyt, kamionost hívott, akivel szlovénul kellett beszélnie, majd érkeztek a LegjobbGép Kft vevőinek a telefonjai is. Délután 18 óra 40 percig így ment minden.
Erika a buszon hazafelé elővette az Andrástól kapott papírokat és kissé összeszorult torokkal, de felharsanó dobogó szívének boldogságával összeadta a két számot: 107.000 Ft + 65.000 Ft = 172.000 forint összesen ebben a hónapban az összes keresete!
2008.02.27.
