Portfóliók

Egy délelőtt az öreg postás meghozta ajánlott levélben a hírt, hogy nem kaptam meg az ösztöndíjat Torontóba. Ugyanaznap kicsikartam a Kalligrammtól a szakfordításomért járó honoráriumot, melyet, mint később kiderült, az előző szerkesztő elsikkasztott. Másnap megtudtam, hogy akkori pasim viszont megkapta az ösztöndíjat. Feljött, szexeltünk, és én éppen zuhanyoztam, amikor bejött a fürdőszobába, és elmondta, hogy sikerült, négy hónapot tölthet a University of Toronton. Elzártam a csapot, hogy jól hallom-e, és elhúztam a zuhanyfüggönyt.

            -- És velem mi lesz? Ugye nem hagysz itt?

            -- Majd meglátjuk.

            -- De hát megbeszéltük, hogy bármelyikünk kapja meg, mindketten elmegyünk. Csak nem maradok itthon, ráadásul nélküled? – kérdeztem, hiszen én találtam ki egyáltalán, hogy menjünk.

            Nem válaszolt, és mivel a szerelmi életünk nem silányodott, nem is gondoltam, hogy itthon hagy, ráadásul örökre.

            Ez pedig így történt. Mentünk a Városligetből haza, mert mindkettőnknek mindig kilométerhiánya volt, és keresztül-kasul gyalogoltuk Budapestet, de főleg Pestet. Mondtam valami provokálót a feleségével kapcsolatban, és ő mondta, hogy én ne provokáljam. Akkor gondoltam, hogy tényleg, ez lehet, hogy provokációnak tűnhet, úgyhogy nem szóltam semmit, viszont elengedtem a kezét. Erre ő mondta, hogy már nem is akar járni velem egyáltalán. Akkor én elfutottam, és futottam hazáig. Később megkérdeztem, hogy ez most végleges-e, mert mindig szokott szakítgatni, és én mindig komolyan veszem, de mindig visszajön. Mondta, hogy végleges, és hogy nincs miért jöjjek Kanadába se, hiszen ő már nem szeret engem, és nem akar tőlem semmit.

            Akkor gondoltam, hogy akkor nem is megyek Kanadába. A repülőjegyre félretett pénzt elszórtam ruhákra. Eléggé fájt különben, hogy meg kellett válnom ettől a jó pasitól, mert jól megértettük egymást az ágyban, meg az olyan mindennapi dolgokban is, hogy bevásárlás meg főzés, és szerettem is nagyon. Már majdnem annyira, mint Tamást, akit az életem nagy szerelmeként tartottam számon, de elhagyott egy másik nőért, akit tizenhat évesen ismert meg a gimnáziumban, és főiskolásan feleségül vette, mert már unta, hogy minden este haza kell kísérni. Amikor elvesztettem Tamást, mert elhagyott a felesége miatt, kimentem mindig a Normafához, csak hogy egyedül lehessek. Hétköznap kell menni, mert hétvégén tömeg van. Kivéve az ismeretlen sétautakon, és a Budaörs felé vivő meredekebb részeken. Ha zsúfoltnak találtam a mezőt, az elhanyagolt ösvényeket kerestem. Néha szembejött egy-egy hajléktalan, vagy szatírnak látszó férfi, de nem izgatott. Leroskadtam egy padra, sírtam, a Jóistent hívtam, és egy sor bolondságot mondtam neki. És ha arra gondoltam, hogy Tamás talán éppen akkor együtt van a kis feleségével, és kedvükre kefélnek egész nap, felszedtem egy botot, és jó nagyokat ütöttem vele a földre. Valósággal őrült voltam, és még enni sem bírtam. Pár nap alatt leadtam kilenc kilót, és több doboz Valeriánát szedtem be, de úgy sem bírtam aludni. Így ment egyik hónap a másik után, ez a nagy bánat is elmúlt, darabonként, morzsánként itt hagyott. Jobban mondva leszállt valahová mélyre, mert valami mindig marad itt, valahol a mellünkön. De hát ha már ez a sorsom, hogy mindig elhagynak, én nem hagyhatom el magam! Egy PhD-konferencián ismerkedtem meg Jánossal, és vagy két évig egészen jól megvoltunk, leszámítva a szakítgatásait, de aztán szépen elrepült Torontóba, mintha sose lett volna. Annak ellenére, hogy fájt, nem hagytam el magam, mert már gyakorlatom volt abban, milyen érzés elhagyottnak lenni. Alig telt el pár hét, felvettem az újonnan vásárolt bordó kordnadrágomat, és elmentem egy farsangi buliba.

            A farsang a Millenáris Teátrumban volt, és attól tartok, a vendégek döntő többsége irodalmár, vagy magát annak tekintő ember. Láttam egy férfit, aki közel százkilencven centijével kimagaslott az átlagból. Egy asztalnál ült, és mosolygott, körülötte különböző lányok, akik jól láthatóan mind tetszeni akartak neki. Odakéredzkedett például két talpig feketébe bújt, meglehetősen fiatal és girheske lány, akik össze-vissza vihorásztak, és furcsa hanghordozással beszéltek. Aztán volt egy okos arcú, de buta hajfestéssel rendelkező lány. Blansírozott haja úgy be volt lőve, mint a hárskúti lányok dauerja, miután férjhez mentek. Leszámítva, hogy a pasi szakállas és bajuszos, rokonszenves volt. A szakállt és bajuszt nem szeretem. Bementem a női mosdóba, mert néha rámjön a tükör-komplexus, és le akartam ellenőrizni, hogy nézek ki.

A mosdó persze nyüzsgött a sok tükör-komplexusos nőtől, mert a legtöbb nő rettentően hiú, de én vagyok a leghiúbb. Nem lehetett odaférni a tükörhöz a sok majomtól, úgyhogy elhatároztam, hogy elirtom őket. Megmostam a kezemet, közben jól lefröcsköltem a legközelebb állókat. Miközben bocsánatot kértem, figyelmetlenül az egyik lány ruhájába töröltem a kezemet, mert azt hittem, a törölköző. De kiderült, papírtörölköző van, és mikor kirántottam, a tartó tetejére helyezett parfümös üveg összetörött, és a lány, akinek a kezét véletlenül meglöktem, rúzsos foggal távozott. Mikor megfordultam, véletlenül meglöktem egy magát elmélyülten szemlélő nőt. Hülyén álltam, és ügyetlenségem miatt mentegetőztem, végül kitisztult a kép. Belepillantottam a kihalt mosdó tükrébe, és indultam is.

Valaki nagyon hírtelen benyitott a mosdóba, alig bírtam hátraugrani, hogy ne vágjon képen a kicsapódó ajtó. Mint a rajzfilmekben, ha valaki benyit, és bejön, mint egy tank, és Tom vagy Jerry fellapul a falra, majd, miután a visszacsapódó ajtó látni engedi, matricaként válik le a falról. Miközben matricaként leváltam a falról, a berontó párocska magáévá tette az egyik WC-fülkét, persze az ajtót nyitva hagyták. A nő pisilt, a faszi pedig nézte, ahogy a nő a WC-ülőke fölött lebegve ürít, hallani a vizelet csörgését, és érezni a terjedő szagot. Nőci zavarban van, mondja, hogy nemá, így nem tudok. Közben meg mégis tud. Mikor kitörli, és föl akarja húzni a bugyiját, a faszi benyúl neki, de a nőci szerénykedik, meg kelletlenkedik a helyszín miatt. Faszi elég formálisan megcsókolja a nőt, aztán lehajtja a wc tetejét, és ráül, közben előveszi a farkát. Nő tényleg távozni akar, de a faszi utána nyúl, és visszarántja. Lehúzza a nadrágját meg a bugyiját.

-- Hátulról baszlak meg, annak a sámánnak is a segglyukában találtuk a gecit.

Ha nem tévedek, a csávó antropológus.

Széthúzza a nő fenekét, és elég határozottan kemény faszára húzza az ánuszát. A nő kiáltozik, úgy látszik, fáj neki. Föl akar állni, de a pasi visszafogja, és még beljebb igyekszik nyomni a fenekébe a péniszét. Keményen megmarkolja a nő csípőjét, és rángatja magára. Nő kiáltozik, szerintem nem az élvezettől, hanem a fájdalomtól, az antropológusunk liheg, és néhány erős, lassabb lökés után elélvez. Nő egy lendülettel lehúzza az ánuszát a pasi farkáról, és az ajtó felé igyekszik. Közben felhúzza a fenekén a nadrágot, miután sietve letörli az ánuszából előszivárgó, szarral keveredett ondót. Majdnem megint orrba vág az ajtóval.

Az antropológusnak látszó faszi utána indul, közben igyekszik még álló farkát az ehhez meglehetősen szűk nadrágba valahogy kényelmesen visszarendezni. Meglát engem, és szembenézünk egy pillanatig.

(A teljes szöveg itt olvasható: Prae 32 (2007/4)