Portfóliók

Minden nő életében van egy pillanat, amikor azt gondolja, bárcsak ne lenne a keze vöröshagyma és mosogatólé szagú. Amikor rájön, hogy mégis meg kellett volna venni azt a fekete tangát. Igaz, volt rajta egy felirat, hogy Piece & Love, de mondjuk le volt árazva. Egy ilyen ütős ruhadarab jó befektetés, még ha fehérnemű is, átsüt az a nadrágon, hogy mi van az emberen, meg az alatt. Az ember arcára van írva, ha frissen intimgyantázott.

            A Margitszigeti Sportban ebédelek. Új büfés, eltűnt az édes buzifejű, aki miatt Pali barátom annyi rántotthúsos szendvicset tuszkolt le, és helyére egy teljesen átlagos jó csávó került. Túrósbatyut kérek, ájsztí nincs, csak gatorade, leülök egy padra, és beterítem a ruhám porcukorral. Mellettem a triatlon utánpótlás, tíz év körüli fiúk.

-- Te tudod, hogy születtél? Amikor anyád meg apád dugott, biztos a spermák túl erősek voltak, és kiszakították a kotont.

Benedek, aki olyannak tűnik, mint akinek a szájában megalszik a tej, nincs teljesen meggyőzve:

-- Gondolod?

Sajnos nem témáznak ezen tovább, áttérnek arra, kinek hány beírása van. Petinek mindössze kettő, és Benedek viszi a pálmát hat beírással, amiből egy osztályfőnöki intő is következik. Amatőrök, az öcsém az első félévet harmincnyolc beírással zárta, de azért komoly maradok. Kis szendvicsmajszolás után elkezdődik, hogy ki kit vert meg, technikai részletezéssel, és ez már egyértelműen nekem szól. Közben megérkezik az edző, Klári, így pillanatok alatt elvesztem a fiúk érdeklődését. Feszülős futónadrág, férfiasan izmos test, orrpiercing, a legrosszabb festett szőke haj, szoláriummal tönkretett bőr. A fiúk körülrajongják, szemük fényes, mint a kabátgomb, és lelkesen kérdezik:

-- Klári, ugye nem kell sapka?

Közben átvonul az előcsarnokon a hét-nyolc évvel idősebb Benedek, társaival, akik mind hibátlan testű fiúk valahol tizennyolc körül, és testi adottságaiknak tudatában is vannak. McDonaldsos zacskóval, farmerdzsekiben, miközben én télikabátban. Cigimárkákról és randikról beszélnek, I’m lovin’ it, de a trafikban gumicukrot vásárolnak. Mindannyian Klárin szocializálódtak, de egyikük, akit magamban az idősebb Benedeknek hívok, odalép, mikor látja, hogy az üres szalvétát a zsebembe gyűröm:

-- Kidobhatom?

Meglepetésemben hagyom, hogy kivegye a ragacsos szalvétát a kezemből, ami most bárcsak ne lenne mosogatólé szagú. Még el is pirulok, mikor a kisfiúk húgatni kezdenek:

-- Ebből lesz valami!

Megkínál gumicukorral, és én elfogadom.

I’m lovin’ it.