Portfóliók

Hacsak Csicskára gondolok, elfog az émelygés. Szánalmas, gyáva kis alak volt, görnyedt testtartásával, előreesett, csapott vállaival megpróbálta magát minél kisebbre összehúzni, hogy szinte észrevétlenné váljon. Szolgalelkűsége és másokat kerülő, sebesen rebbenő tekintete azonban alig palástolta fojtott gyűlöletét, amiért a többiek a kutyájukként bántak vele. De talán a legjobban önmagát gyűlölte gerinctelenségéért, mert hagyta, hogy akárki lábtörlőnek használja. Ám minél inkább látszott rajta a bensőjében feszülő ellenkezés, annál jobban megalázták.

Egyik este addig itatták vízzel, míg az egészet kihányta. Miközben a padlót törölte, mindenki rajta röhögött.

- Mi van Csicska, bebasztál? – csapkodták a térdüket szobatársai. – Nem kéne annyit vedelni!

De a legundorítóbb az volt, amikor az egyik menő cipőjét a nyelvével kellett tisztogatnia. Csicska azt is megcsinálta zokszó nélkül, csak nyögött közben és a szeme is megtelt könnyel. A látványtól még a jóérzésűek is legszívesebben belerúgtak volna egyet.

Ha pedig éppen nem szívatták, egyszerűen levegőnek nézték, senki sem akarta égetni magát azzal, hogy szóra méltassa. Ilyenkor a többiektől távolabbhúzódva kuporgott, és földreszegezett tekintettel bosszút forralt. Diadalittasan gondolt arra, hogy a nemrég a bolhapiacon szerzett és azóta a nadrágzsebében rejtegetett rugóskést előrántva megtorolja minden eddigi sérelmét, vagy csak egyszerűen egyik éjszaka álmában elmetszi legkegyetlenebb kínzója torkát. Akkor végre ő is menő lesz, és ő fog csuklóztatni másokat. Akár órákig is képes volt erről ábrándozni, tervét a legapróbb részletekig kidolgozva. Háborgó indulatait csak a bosszú szövögetésével tudta némíképp csillapítani.

- Csicska! Ide, hozzám! – hallottam ekkor az egyik menő hangját, és akaratom ellenére már ugrottam is.