Portfóliók
Atlantisz
Atlantisz túlélői
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
Platón homályos leírása óta foglalkoztatja a művelt világot az elsüllyedt Atlantisz és évente több alkalommal jelennek meg különböző tudományos közlemények, hogy megtalálták Gibraltár környékén, netán Kiskundorozsmán. Most Frank Joseph révén az eddiginél is alaosabb kutatómunkárólértesülhet a nyájas olvasó.Ám lehet, hogy Atlantisz szerencsétlen sorsa nem elszigetelt eset a világtörténelemben:
A legtöbben hallottak az elsüllyedt Atlantiszról, de arról már kevesebben tudnak, hogy más víz alá került világok is létezhettek a Földön. Ilyen például a Csendes-óceánba hullott Mu vagy az Indiai-óceánban eltűnt Lemuria szigete. Érvek és ellenérvek csapnak össze azzal kapcsolatban, voltak-e az emberiségnek olyan magas civilizációi, amelyek szinte nyom nélkül eltűntek egy bolygóméretű katasztrófában?
Vannak, akik komolyan hiszik, hogy az emberiség történelmének egy előző, varázslatokkal, mágiával teljes csodálatos szakaszában hatalmas erőket birtokoltak az emberek. Nem volt szükségük szénhidrogének kitermelésére, a földfelszín erőszakos megbolygatására, ezért nincs látható nyoma tevékenységüknek, ugyanakkor a földgolyó egészén nagyon is egybehangzó ismeretanyag létezik róluk, elsősorban legendákban, mondákban és szórványos tárgyi emlékekben.
Az elmélet hívei szerint az emberiség egykori kiemelkedő vezetői, az atlantiszi mágusok, illetve a velük szembenálló lemuriaiak a hatalomért folytatott vetélkedésük során óvatlanul olyan kozmikus erőket szabadítottak a Földre, mely aztán katasztrófák sorozatát hozta, és csapás csapás után érte a bolygót. Mások a természeti katasztrófa teóriát vallják, s inkább egy, legalább 10 kilométer átmérőjű meteor becsapódását tartják valószínűnek, amely óriási sebet ejtett a földgolyón, romba döntve a körülbelül 15-17 ezer évvel ezelőtt virágzó kultúrákat.
Vízözön-mesék
Egyes elképzelések szerint egy kisbolygó (talán az egykor a Mars és a Jupiter közti pályán keringő Phaeton) ütközött bolygónknak, s ennek következménye lett a mágneses sarkok eltolódása, a Golf-áramlat irányváltoztatása, a feltételezett Atlantisz pusztulása, a szibériai mamutok ezreinek hirtelen jégbefagyása.
Egy ilyen ütközés hatására, ha az idegen égitest tengert ér, egyes számítások szerint 5000 méteres árhullám keletkezhet, amely akár többször is körbeszáguldhatott az egész földtekén, gyakorlatilag csak a legmagasabb hegycsúcsokat kímélve, s ott téve lehetővé a csekély számú túlélő megmenekülését. Lehet, hogy ez az esemény ihlette a világ összes vízözön-legendáját?
A sumér eposzokban vízözön előtti városokról esik szó. Az amerikai kontinens 30 indián törzsének mindegyikében tükröződik valamilyen formában a katasztrófa emléke, Alaszka tlingit indiánjai azonban csak árvízről tesznek említést. Babiloni, azték, indiai, burmai, kínai, óceániai szövegekben, mítoszokban is szólnak árvízről, vízözönről, s a baj előrejelzéséről.
Atlantisz megszállottjai – Platón híres leírása óta, amelynek forrásaként egyiptomi papokat jelöl meg – főként az Atlanti-óceánt gyanúsítják egy hatalmas földrész bekelbelezésével, s azt sejtik, ennek egyik települése valaha a Kanári-szigeteken volt. A vélemények megoszlanak, egyes geológusok szerint az elmúlt 15 600 évben nem lehetett olyan vulkánosság, amely például Atlantiszt megsemmisíthette volna, ám az óceán aljzatát több expedíció is vizsgálta, és francia tudósok a tenger mélyéről olyan lávaszerű bazaltos kőzeteket hoztak a felszínre, amelyek egyértelműen a szabad levegőn szilárdultak meg, korukat pedig a 10-14 000 évvel ezelőtti periódusba teszik.
Demográfiai vizsgálódások szerint is valami mégiscsak történt, hiszen a Föld lakossága az i.e. 11 800 és 11 600 közötti évekig állandóan nőtt, majd hirtelen rohamosan csökkent, és csak az i.e. 8000 körüli évektől nő újra.
Egyes népek időszámítása is azt sugallja, hogy egy kritikus ponttól kezdték mérni az új világidőt. Az ősi indiai naptár kezdőpontja Kr.e. 11 652, a majáké pedig Kr.e. 11 653.
Geológiai, őslénytani kutatások is arra engednek következtetni, hogy szó szerint egyik napról a másikra is bekövetkeztek kataklizmák a Földön a szóban forgó időszakban. Világméretű áradás söpört végig a bolygón, s a klíma is megváltozott. Később – a mítoszok szerint – a túlélők előjöttek rejtekhelyükből, s örömmel látták, hogy visszatértek a rég nem látott istenek, új ajándékokkal és tudással.
Vegyük komolyan a szerzőt!:
Az Atlantisz pusztulása leírja a várost, a szigetország egykori fővárosát, amelynek a tengerszint emelkedésével és a különböző égi csapások katasztrófájával kellett szembenéznie. Mivel mi magunk is szembesülünk a globális felmelegedés és a tengerszint emelkedésének problémájával, Frank Joseph értelmezése a világ minden részének olvasói érdeklődésére számot tarthat.
(Zecharia Sitchin előszava Frank Joseph könyvéhez)
Platónnál
Platón (i. e. 427–i. e. 347), a híres ógörög filozófus Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban meglehetős részletességgel szól Atlantisz szigetéről, amely állítólag Héraklész oszlopaitól nyugatra feküdt. Hogy hol voltak Héraklész oszlopai, azt senki nem tudja pontosan. Az Atlantisz-kutatók többsége szerint a Gibraltári-szorosról van szó. Leírása szerint Atlantisz nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel, amelyet Platón perzsa mintára képzelt el.
Platón Atlantiszt Poszeidón birodalmaként írja le, aki a halandó Cleito-val szerelembe esett (egy kettejük tiszteletére emelt atlantiszi templomot is megemlít), elsőszülött fiuk, Atlasz pedig megörökölte a birodalmat, és ez az öröklődés sokáig így folytatódott. Ír egy orichalcum nevű legendás fémről, a "tűz fényé"-nek nevezte, melyet már Platón idejében is csak hírből ismertek, pedig Atlantisz idejében az arany mellett a legértékesebb anyagnak számított. Pontosan nem tudjuk, mi lehetett ez, mai értelemben a sárgarézre használják a szót, ám a görög kifejezés etimológiájából kiindulva helytállóbb a hegyi réz vagy hegyi fém kifejezés, egyesek szerint az arany, a cink, a réz és a bronz valamiféle ötvözetéről lehet szó, vagy akár egy, a mai ember számára teljesen ismeretlen anyagról.
Platón a történetet a szigetről Szolóntól ismerte, aki i. e. 560-ban tett egyiptomi utazásakor az ottani Szaisz papoktól hallott a feljegyzések szerint előtte 9000 évvel történt hanyatlásról. Ez a hatalmas sziget hirtelen pusztult el: „...egy súlyos nap és éjjel [...] a tengerbe merülve eltűnt.” A legenda szerint a mohóvá és agresszívvá vált birodalmat az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára öntötte el a tenger, Platón művét azonban épp Zeusz szavainál kezdte ki az idő vasfoga, így ezek örök feledésbe merülnek.
Más görögöknél
Atlantiszt Platónon kívül néhány más görög forrás is említi (Proklosz említi pl. a Timaioszhoz írt kommentárjaiban a Kr.e. IV. századi Marcellus Aithiopiaka c. elveszett művét, melyben az három olyan nyugati szigetről ír, melyeken még élnek az egykori atlantisziak leszármazottai). Mindamellett, hogy többen is írtak róla, nem szabad megfeledkeznünk a nagy történetíró, Hérodotosz hallgatásáról, aki pedig még a Szaisz papoknál is érdeklődött Atlantisz felől.
[Nem csak a görögöknél, hanem más kultúrák legendavilágában is megtalálhatjuk a tenger által elárasztott gazdag, boldog szigetről szóló történetet, így az egyiptomi Középbirodalomban fennmaradt egy papirusz, amely elmeséli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor hatalmas hullámok ripityára törték a hajót, egyedül ő maradt életben. Egy gerendába kapaszkodva partra evickélt egy szigeten. Itt egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de nem bántotta. Azt mesélte a hajótöröttnek, hogy régen a szigeten gazdagság és boldogság uralkodott, itt 75 elégedett sárkány lakott, akik közül már csak ő maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy: „soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik”.
Az indiai mondavilágban a Mahábhárata című eposz őrzi egy sziget történetét. A történet tehát akár lehet különböző népek alaplegendája, de ebből nem következtethetünk arra, hogy Atlantisz nem létezett. A legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Gondoljunk csak a görög Thíra szigetére. Az írásos emlékek alapján annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy Atlantisz létezése nem tény, de nem is alaptalan mese. A továbbiakban az Atlantisz-kutatás történetére és az egyes elméletek tudományos alapjaira derül fény
Rudolf Steiner Atlantiszról
Rudolf Steiner számos előadásában és több könyvében ismerteti Atlantisz hét országának történetét, és a sziget tűzkatasztrófában történt elsüllyedését.
Ő Kr.e. 9564-re teszi ennek dátumát, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az Ószövetség (Özönvíz), az indiai mitológia, az azték, a maya kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) nem bántak megfelelően erőforrásaikkal, és egy hatalmas robbanás következtében a sziget virágzó társadalma megsemmisült. Nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródott a világban. Belőlük született a ma ismert civilizáció.
Viták Atlantisz létezéséről
A vita már Platón életében elkezdődött; saját tanítványa, az ókor leghíresebb tudósa, Arisztotelész szállt vele szembe.
1926-ban a francia K. Gatefosset és C. Rou 1700 tételből álló bibliográfiát tett közzé Atlantiszról. Számítások szerint 1975-ben az e híres legendának szentelt cikkek és könyvek korántsem teljes jegyzéke úgy 7000 tételből állt.
Az Atlantiszról könyvet író számos szerző a következő feltételezéseket állította fel:
Mindaz, amit Platón Atlantiszról mondott, színtiszta igazság. Atlantisz – mint neve is mutatja – az Atlanti-óceánban feküdt.
Atlantisz korántsem legenda, kétségtelenül létezett. A kérdés az, hogy hol? A változatok száma akkora, hogy egy tudós még a 19. században meglehetős rosszmájúsággal jegyezte meg: az Atlantiszról szóló mendemondák az emberi butaság egyfajta katalógusává állnak össze.
Az Atlantisz-legenda tipikus kompiláció, amelynek alapját különböző korokból és különböző népek történetéből származó mítoszok és esetleg bizonyos történelmi tények képezik.
Az elpusztult földrészről szóló egész elbeszélés az elejétől a végéig kitaláció. Érdekes keret csupán, amelyet Platón saját társadalmi-politikai eszméinek kifejtéséhez használt föl. Ha Platón, Morus Tamáshoz hasonlóan Utópiának, vagyis „nem létező helynek” nevezte volna el szigetét, nagy szolgálatot tett volna az utókornak.
Atlantisz létezését máig sem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.
Frank Joseph (Gold Book) Atlantisz pusztulása c. kötetében bizonyítékokat keres, és módszertani útmutatót kínál az elfelejtett, elveszett földrész kutatásához. Miközben leszögezi, hogy az atlantiszi kultúra teljes egészében arra irányult, hogy a misztikus művészeteken keresztül spirituális hatalmat nyerjen, nem nélkülözi a modern természettudomány eredményeit. A következtetések és az inspiráció soha nem volt időszerűbb, mint most: „Ha nem számolunk azzal, hogy ez a birodalom lehetett a civilizáció valódi bölcsője, azzal számolnunk kell, hogy figyelmeztetést hordoz magában, miszerint ideje mélyen magunkba néznünk. Az atlantiszi kultúra hanyatlása óta a világ még soha nem jutott el arra a szintre, hogy hasonló nemzetközi civilizációt hozzon létre. Csakhogy a nagysággal együtt jár az a mohóság és arrogancia, amelynek a következménye az lett, hogy az egész társadalom feledésbe merült. Az atlantiszi példa intő jel, és a jövőben vállalnunk kell a jelenben elkövetett ballépéseink következményeit. A kutatást nemegyszer maguk a szaktudósok hátráltatják:” A régészek Atlantiszt, mint olyat, egészében elvetik, illetve, ha valamennyire hajlandóak foglalkozni vele, az annyiban merül ki, hogy puszta fikciónak kiáltják ki, illetve az Égei-tenger ókori történelmének félreértelmezését látják benne. Ennek köszönhetően nem marad más, mint olyan kutatókra, akik nem rendelkeznek megfelelő végzettséggel és tudományos háttérrel”(Frank Joseph). A szerző célja több, mint régészeti, fajunk kollektív traumájának feloldása, hisz a korai civilizáció bölcsőjének elpusztítása olyan rémületet és lelkiismeret-furdalást keltett, ami a mai napig tetten érhető az emberiség kollektív emlékezetében.
Frank Joseph mesterien életre kelti az eltűnt sziget mindennapjait, életét, kereskedelmét, hiedelem- világát, kultúráját és minden eddiginél pontosabban térképezi fel egy eltűnt civilizáció mindennapjait és pusztulásának okait.
ATLANTISZ PUSZTULÁSA
A legendás civilizáció létének és eltűnésének bizonyítékai. Zecharia Sitchin előszavával
JOSEPH, FRANK
Minden emberi kultúrában, az ókori görög-rómaitól a bibliain át az észak- és dél-amerikai őslakos kultúráig fellelhető egy az egéből lezúduló, s egy fajt elpusztító ősi vízözön, egy környezeti katasztrófa legendája. Az Atlantisz pusztulásában Frank Joseph összekapcsolja ezt a világszerte ismert kulturális jelenséget az egy heves kataklizma során egy nap és egy éjszaka alatt a tengerben eltűnt Atlantisz elveszett civilizációjának történetével. Az Atlantisz legendás szigetéről szóló mindeddig legátfogóbb művében Frank Joseph húszévnyi, a világ minden táját érintő kutatásai nyomán meggyőző bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy Atlantisz volt minden későbbi emberi civilizáció gyökere. Zseniális módon cáfolva a modern szkepticizmus érveit a régészet, a geológia, a csillagászat és az ősi legendák bizonyítékait egyesítve bizonyítja be az atlantiszi civilizáció létezését, ill. katasztrofális végzetét a bronzkori közel-keleti társadalmak kontextusában, az i. e. XIII. század végén. A szerző meggyőző módon ötvözi a tudományos bizonyítékokat annak a megdöbbentően képzeletgazdag rekonstrukciójával, hogy milyen lehetett Atlantisz utcáin sétálni az utolsó napokban. A hatalmas, ám gazdagság- és hatalomvágytól romlott birodalomról festett portré fontos leckét kínál saját civilizációnknak is. Frank Joseph újságíró, kutató, az Ancient American magazin főszerkesztője, a Synchronicity and You című könyv írója. A wisconsini Colfax-ben él.
Frank Joseph: Atlantisz pusztulása
Gold Book Kiadó
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
Túlélő istenek
Lehet, hogy valaha egy időben több eltérő szintű fejlettségű nép élt a Földön, s azok, akik előre látták a veszélyt, megpróbálták figyelmeztetni a többieket? Lehet, hogy a megmenekülő tudósok vitték el az ismeretek töredékét a túlélő, de kisebb tudású népekhez? A kérdésekre nincs hiteles válasz, de gondoljuk csak el, mi maradna meg a mi híres mai civilizációnkból, ha olyan katasztrófa érné, mint ez a valamikori lehetett?
A mítoszok is arról mesélnek, hogy egy pár menti meg az élőket, a Bibliában például Noé és felesége, Walesben Dueiwen és Dueiwich, az íreknél Bit és Birren. Máshol olyan „istenek” segítették a túlélőket, mint például a kohászat és a mezőgazdaság tudományát a mexikói indiánokhoz elhozó Quetzal-coatl.
Az emberek szívesen hisznek abban, hogy nagyszerű lények leszármazottai. A különböző népek mítoszai olykor meghökkentő elemeket tartalmaznak az emberiség eredetét, s a tudását magyarázó történetekben. Az arizónai hopi indiánok például emlegetnek egy, a Csendes-óceánba merült kontinenst, amelyet Kasskarának hívnak. Ebből, amikor elsüllyedt, csak a Húsvét-szigetek maradtak fenn. A hopik egy vezetőjét, Fehér Medvét sikerült szóra bírni, aki elmondta, hogy két földrész népeinek háborújával kezdődött a pusztulás. A megmenekülésben nagyhatalmú lények, a kacsinák segítették őket. Ma is készítenek kacsina-babákat a tiszteletükre, ezek űrsisakos, szkafanderes lényekre emlékeztetik a szemlélőt.
A brazíliai mongulala törzs története is bővelkedik csodás eseményekről, idegen lényekről szóló beszámolókban. Nagyhatalmú idegenek jöttek egy Svertának nevezett őshazából. Az ősatyák családostul érkeztek, de hatszáz év után visszatértek otthonukba. Az idegenek madárnál gyorsabban repültek, mágikus köveikkel a távolba néztek, és nagyszerű föld alatti lakóhelyeket hoztak létre. Az istenek távozását úgy írják le: „elhamvadt aranyfejű hajójuk, mint a csillag az égen”.
A túlélők élet-és tudásmentő missziója hozta létre az olyan, máig is csodálatot keltő, hatalmas építményeket, mint az egyiptomi és a közép-amerikai piramisok. Kis szépséghiba, hogy ezek több ezer évvel a feltételezett atlantiszi pusztulás után épültek – de az ilyesfajta időeltolódások a rajongókat nem tántorítják el.
[a]http://astronet.hu/index.php?apps=cikk&cikk=31289&fr=hk[text]http://astronet.hu/index.php?apps=cikk&cikk=31289&fr=hk[/a]
a kiadó:
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
A régészek hosszú idő óta állnak zavartan azon bizonyítékok felett, amelyek arra utalnak, hogy mintegy ötezer évvel ezelőtt az észak-amerikai Nagy-tavak régiójában magasan fejlett rézbányászati tevékenység folyt. A menomini indiánok legendái világos bőrű tengerészekről mesélnek, akik a múltban eljöttek, hogy "kiássák a Földanya fénylő csontjait".
Platón eközben feljegyezte, hogy az atlantisziak egykor rendkívül jó minőségű rézzel rendelkeztek, ez azonban az ő idejében már elérhetetlen volt. Az Atlantisz pusztulása folytatásában Frank Joseph azt állítja, hogy a menominik világos bőrű tengerészei atlantisziak voltak, és hogy Atlantisz háború és természeti katasztrófa által okozott pusztulása a bronzkori civilizációnak is véget vetett. Továbbá, hogy Atlantisz katasztrófájának túlélői a korábbi birodalom minden sarkába szétszóródtak, beleértve Nyugat-Európát, a Közel-Keletet, valamint Észak- és Dél-Amerikát.
Az Atlantisz túlélőiben Joseph mélyrehatóan megvizsgálja az atlantiszi háborúkat és azok szoros kapcsolatát az utolsó nagy katasztrófával a négy nagy kataklizma közül, amelyeket egy üstökös és törmeléke rendszeres visszatérése okozott. Ezt a négyes természeti katasztrófát az a tömeges elvándorlás követte, amelyet olyan, egymástól igen távoli népek őriztek meg emlékezetükben, mint a perui inkák, a kelta írek, a klasszikus kor görögsége, valamint a mexikói aztékok. Ahol ezen kultúrák régészete, mitológiája, csillagászata és geológiája összefonódik, közös szálat fedezhetünk fel: Atlantiszét. Joseph megmutatja, hogy az atlantiszi birodalom sorsa a korai civilizáció története, és Atlantiszt a világtörténelem hiteles részeként mutatja be.
Dandy Waarhool
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
Platón homályos leírása óta foglalkoztatja a művelt világot az elsüllyedt Atlantisz és évente több alkalommal jelennek meg különböző tudományos közlemények, hogy megtalálták Gibraltár környékén, netán Kiskundorozsmán. Most Frank Joseph révén az eddiginél is alaosabb kutatómunkárólértesülhet a nyájas olvasó.Ám lehet, hogy Atlantisz szerencsétlen sorsa nem elszigetelt eset a világtörténelemben:
A legtöbben hallottak az elsüllyedt Atlantiszról, de arról már kevesebben tudnak, hogy más víz alá került világok is létezhettek a Földön. Ilyen például a Csendes-óceánba hullott Mu vagy az Indiai-óceánban eltűnt Lemuria szigete. Érvek és ellenérvek csapnak össze azzal kapcsolatban, voltak-e az emberiségnek olyan magas civilizációi, amelyek szinte nyom nélkül eltűntek egy bolygóméretű katasztrófában?
Vannak, akik komolyan hiszik, hogy az emberiség történelmének egy előző, varázslatokkal, mágiával teljes csodálatos szakaszában hatalmas erőket birtokoltak az emberek. Nem volt szükségük szénhidrogének kitermelésére, a földfelszín erőszakos megbolygatására, ezért nincs látható nyoma tevékenységüknek, ugyanakkor a földgolyó egészén nagyon is egybehangzó ismeretanyag létezik róluk, elsősorban legendákban, mondákban és szórványos tárgyi emlékekben.
Az elmélet hívei szerint az emberiség egykori kiemelkedő vezetői, az atlantiszi mágusok, illetve a velük szembenálló lemuriaiak a hatalomért folytatott vetélkedésük során óvatlanul olyan kozmikus erőket szabadítottak a Földre, mely aztán katasztrófák sorozatát hozta, és csapás csapás után érte a bolygót. Mások a természeti katasztrófa teóriát vallják, s inkább egy, legalább 10 kilométer átmérőjű meteor becsapódását tartják valószínűnek, amely óriási sebet ejtett a földgolyón, romba döntve a körülbelül 15-17 ezer évvel ezelőtt virágzó kultúrákat.
Vízözön-mesék
Egyes elképzelések szerint egy kisbolygó (talán az egykor a Mars és a Jupiter közti pályán keringő Phaeton) ütközött bolygónknak, s ennek következménye lett a mágneses sarkok eltolódása, a Golf-áramlat irányváltoztatása, a feltételezett Atlantisz pusztulása, a szibériai mamutok ezreinek hirtelen jégbefagyása.
Egy ilyen ütközés hatására, ha az idegen égitest tengert ér, egyes számítások szerint 5000 méteres árhullám keletkezhet, amely akár többször is körbeszáguldhatott az egész földtekén, gyakorlatilag csak a legmagasabb hegycsúcsokat kímélve, s ott téve lehetővé a csekély számú túlélő megmenekülését. Lehet, hogy ez az esemény ihlette a világ összes vízözön-legendáját?
A sumér eposzokban vízözön előtti városokról esik szó. Az amerikai kontinens 30 indián törzsének mindegyikében tükröződik valamilyen formában a katasztrófa emléke, Alaszka tlingit indiánjai azonban csak árvízről tesznek említést. Babiloni, azték, indiai, burmai, kínai, óceániai szövegekben, mítoszokban is szólnak árvízről, vízözönről, s a baj előrejelzéséről.
Atlantisz megszállottjai – Platón híres leírása óta, amelynek forrásaként egyiptomi papokat jelöl meg – főként az Atlanti-óceánt gyanúsítják egy hatalmas földrész bekelbelezésével, s azt sejtik, ennek egyik települése valaha a Kanári-szigeteken volt. A vélemények megoszlanak, egyes geológusok szerint az elmúlt 15 600 évben nem lehetett olyan vulkánosság, amely például Atlantiszt megsemmisíthette volna, ám az óceán aljzatát több expedíció is vizsgálta, és francia tudósok a tenger mélyéről olyan lávaszerű bazaltos kőzeteket hoztak a felszínre, amelyek egyértelműen a szabad levegőn szilárdultak meg, korukat pedig a 10-14 000 évvel ezelőtti periódusba teszik.
Demográfiai vizsgálódások szerint is valami mégiscsak történt, hiszen a Föld lakossága az i.e. 11 800 és 11 600 közötti évekig állandóan nőtt, majd hirtelen rohamosan csökkent, és csak az i.e. 8000 körüli évektől nő újra.
Egyes népek időszámítása is azt sugallja, hogy egy kritikus ponttól kezdték mérni az új világidőt. Az ősi indiai naptár kezdőpontja Kr.e. 11 652, a majáké pedig Kr.e. 11 653.
Geológiai, őslénytani kutatások is arra engednek következtetni, hogy szó szerint egyik napról a másikra is bekövetkeztek kataklizmák a Földön a szóban forgó időszakban. Világméretű áradás söpört végig a bolygón, s a klíma is megváltozott. Később – a mítoszok szerint – a túlélők előjöttek rejtekhelyükből, s örömmel látták, hogy visszatértek a rég nem látott istenek, új ajándékokkal és tudással.
Vegyük komolyan a szerzőt!:
Az Atlantisz pusztulása leírja a várost, a szigetország egykori fővárosát, amelynek a tengerszint emelkedésével és a különböző égi csapások katasztrófájával kellett szembenéznie. Mivel mi magunk is szembesülünk a globális felmelegedés és a tengerszint emelkedésének problémájával, Frank Joseph értelmezése a világ minden részének olvasói érdeklődésére számot tarthat.
(Zecharia Sitchin előszava Frank Joseph könyvéhez)
Platónnál
Platón (i. e. 427–i. e. 347), a híres ógörög filozófus Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban meglehetős részletességgel szól Atlantisz szigetéről, amely állítólag Héraklész oszlopaitól nyugatra feküdt. Hogy hol voltak Héraklész oszlopai, azt senki nem tudja pontosan. Az Atlantisz-kutatók többsége szerint a Gibraltári-szorosról van szó. Leírása szerint Atlantisz nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel, amelyet Platón perzsa mintára képzelt el.
Platón Atlantiszt Poszeidón birodalmaként írja le, aki a halandó Cleito-val szerelembe esett (egy kettejük tiszteletére emelt atlantiszi templomot is megemlít), elsőszülött fiuk, Atlasz pedig megörökölte a birodalmat, és ez az öröklődés sokáig így folytatódott. Ír egy orichalcum nevű legendás fémről, a "tűz fényé"-nek nevezte, melyet már Platón idejében is csak hírből ismertek, pedig Atlantisz idejében az arany mellett a legértékesebb anyagnak számított. Pontosan nem tudjuk, mi lehetett ez, mai értelemben a sárgarézre használják a szót, ám a görög kifejezés etimológiájából kiindulva helytállóbb a hegyi réz vagy hegyi fém kifejezés, egyesek szerint az arany, a cink, a réz és a bronz valamiféle ötvözetéről lehet szó, vagy akár egy, a mai ember számára teljesen ismeretlen anyagról.
Platón a történetet a szigetről Szolóntól ismerte, aki i. e. 560-ban tett egyiptomi utazásakor az ottani Szaisz papoktól hallott a feljegyzések szerint előtte 9000 évvel történt hanyatlásról. Ez a hatalmas sziget hirtelen pusztult el: „...egy súlyos nap és éjjel [...] a tengerbe merülve eltűnt.” A legenda szerint a mohóvá és agresszívvá vált birodalmat az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára öntötte el a tenger, Platón művét azonban épp Zeusz szavainál kezdte ki az idő vasfoga, így ezek örök feledésbe merülnek.
Más görögöknél
Atlantiszt Platónon kívül néhány más görög forrás is említi (Proklosz említi pl. a Timaioszhoz írt kommentárjaiban a Kr.e. IV. századi Marcellus Aithiopiaka c. elveszett művét, melyben az három olyan nyugati szigetről ír, melyeken még élnek az egykori atlantisziak leszármazottai). Mindamellett, hogy többen is írtak róla, nem szabad megfeledkeznünk a nagy történetíró, Hérodotosz hallgatásáról, aki pedig még a Szaisz papoknál is érdeklődött Atlantisz felől.
[Nem csak a görögöknél, hanem más kultúrák legendavilágában is megtalálhatjuk a tenger által elárasztott gazdag, boldog szigetről szóló történetet, így az egyiptomi Középbirodalomban fennmaradt egy papirusz, amely elmeséli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor hatalmas hullámok ripityára törték a hajót, egyedül ő maradt életben. Egy gerendába kapaszkodva partra evickélt egy szigeten. Itt egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de nem bántotta. Azt mesélte a hajótöröttnek, hogy régen a szigeten gazdagság és boldogság uralkodott, itt 75 elégedett sárkány lakott, akik közül már csak ő maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy: „soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik”.
Az indiai mondavilágban a Mahábhárata című eposz őrzi egy sziget történetét. A történet tehát akár lehet különböző népek alaplegendája, de ebből nem következtethetünk arra, hogy Atlantisz nem létezett. A legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Gondoljunk csak a görög Thíra szigetére. Az írásos emlékek alapján annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy Atlantisz létezése nem tény, de nem is alaptalan mese. A továbbiakban az Atlantisz-kutatás történetére és az egyes elméletek tudományos alapjaira derül fény
Rudolf Steiner Atlantiszról
Rudolf Steiner számos előadásában és több könyvében ismerteti Atlantisz hét országának történetét, és a sziget tűzkatasztrófában történt elsüllyedését.
Ő Kr.e. 9564-re teszi ennek dátumát, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az Ószövetség (Özönvíz), az indiai mitológia, az azték, a maya kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) nem bántak megfelelően erőforrásaikkal, és egy hatalmas robbanás következtében a sziget virágzó társadalma megsemmisült. Nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródott a világban. Belőlük született a ma ismert civilizáció.
Viták Atlantisz létezéséről
A vita már Platón életében elkezdődött; saját tanítványa, az ókor leghíresebb tudósa, Arisztotelész szállt vele szembe.
1926-ban a francia K. Gatefosset és C. Rou 1700 tételből álló bibliográfiát tett közzé Atlantiszról. Számítások szerint 1975-ben az e híres legendának szentelt cikkek és könyvek korántsem teljes jegyzéke úgy 7000 tételből állt.
Az Atlantiszról könyvet író számos szerző a következő feltételezéseket állította fel:
Mindaz, amit Platón Atlantiszról mondott, színtiszta igazság. Atlantisz – mint neve is mutatja – az Atlanti-óceánban feküdt.
Atlantisz korántsem legenda, kétségtelenül létezett. A kérdés az, hogy hol? A változatok száma akkora, hogy egy tudós még a 19. században meglehetős rosszmájúsággal jegyezte meg: az Atlantiszról szóló mendemondák az emberi butaság egyfajta katalógusává állnak össze.
Az Atlantisz-legenda tipikus kompiláció, amelynek alapját különböző korokból és különböző népek történetéből származó mítoszok és esetleg bizonyos történelmi tények képezik.
Az elpusztult földrészről szóló egész elbeszélés az elejétől a végéig kitaláció. Érdekes keret csupán, amelyet Platón saját társadalmi-politikai eszméinek kifejtéséhez használt föl. Ha Platón, Morus Tamáshoz hasonlóan Utópiának, vagyis „nem létező helynek” nevezte volna el szigetét, nagy szolgálatot tett volna az utókornak.
Atlantisz létezését máig sem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.
Frank Joseph (Gold Book) Atlantisz pusztulása c. kötetében bizonyítékokat keres, és módszertani útmutatót kínál az elfelejtett, elveszett földrész kutatásához. Miközben leszögezi, hogy az atlantiszi kultúra teljes egészében arra irányult, hogy a misztikus művészeteken keresztül spirituális hatalmat nyerjen, nem nélkülözi a modern természettudomány eredményeit. A következtetések és az inspiráció soha nem volt időszerűbb, mint most: „Ha nem számolunk azzal, hogy ez a birodalom lehetett a civilizáció valódi bölcsője, azzal számolnunk kell, hogy figyelmeztetést hordoz magában, miszerint ideje mélyen magunkba néznünk. Az atlantiszi kultúra hanyatlása óta a világ még soha nem jutott el arra a szintre, hogy hasonló nemzetközi civilizációt hozzon létre. Csakhogy a nagysággal együtt jár az a mohóság és arrogancia, amelynek a következménye az lett, hogy az egész társadalom feledésbe merült. Az atlantiszi példa intő jel, és a jövőben vállalnunk kell a jelenben elkövetett ballépéseink következményeit. A kutatást nemegyszer maguk a szaktudósok hátráltatják:” A régészek Atlantiszt, mint olyat, egészében elvetik, illetve, ha valamennyire hajlandóak foglalkozni vele, az annyiban merül ki, hogy puszta fikciónak kiáltják ki, illetve az Égei-tenger ókori történelmének félreértelmezését látják benne. Ennek köszönhetően nem marad más, mint olyan kutatókra, akik nem rendelkeznek megfelelő végzettséggel és tudományos háttérrel”(Frank Joseph). A szerző célja több, mint régészeti, fajunk kollektív traumájának feloldása, hisz a korai civilizáció bölcsőjének elpusztítása olyan rémületet és lelkiismeret-furdalást keltett, ami a mai napig tetten érhető az emberiség kollektív emlékezetében.
Frank Joseph mesterien életre kelti az eltűnt sziget mindennapjait, életét, kereskedelmét, hiedelem- világát, kultúráját és minden eddiginél pontosabban térképezi fel egy eltűnt civilizáció mindennapjait és pusztulásának okait.
ATLANTISZ PUSZTULÁSA
A legendás civilizáció létének és eltűnésének bizonyítékai. Zecharia Sitchin előszavával
JOSEPH, FRANK
Minden emberi kultúrában, az ókori görög-rómaitól a bibliain át az észak- és dél-amerikai őslakos kultúráig fellelhető egy az egéből lezúduló, s egy fajt elpusztító ősi vízözön, egy környezeti katasztrófa legendája. Az Atlantisz pusztulásában Frank Joseph összekapcsolja ezt a világszerte ismert kulturális jelenséget az egy heves kataklizma során egy nap és egy éjszaka alatt a tengerben eltűnt Atlantisz elveszett civilizációjának történetével. Az Atlantisz legendás szigetéről szóló mindeddig legátfogóbb művében Frank Joseph húszévnyi, a világ minden táját érintő kutatásai nyomán meggyőző bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy Atlantisz volt minden későbbi emberi civilizáció gyökere. Zseniális módon cáfolva a modern szkepticizmus érveit a régészet, a geológia, a csillagászat és az ősi legendák bizonyítékait egyesítve bizonyítja be az atlantiszi civilizáció létezését, ill. katasztrofális végzetét a bronzkori közel-keleti társadalmak kontextusában, az i. e. XIII. század végén. A szerző meggyőző módon ötvözi a tudományos bizonyítékokat annak a megdöbbentően képzeletgazdag rekonstrukciójával, hogy milyen lehetett Atlantisz utcáin sétálni az utolsó napokban. A hatalmas, ám gazdagság- és hatalomvágytól romlott birodalomról festett portré fontos leckét kínál saját civilizációnknak is. Frank Joseph újságíró, kutató, az Ancient American magazin főszerkesztője, a Synchronicity and You című könyv írója. A wisconsini Colfax-ben él.
Frank Joseph: Atlantisz pusztulása
Gold Book Kiadó
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
Túlélő istenek
Lehet, hogy valaha egy időben több eltérő szintű fejlettségű nép élt a Földön, s azok, akik előre látták a veszélyt, megpróbálták figyelmeztetni a többieket? Lehet, hogy a megmenekülő tudósok vitték el az ismeretek töredékét a túlélő, de kisebb tudású népekhez? A kérdésekre nincs hiteles válasz, de gondoljuk csak el, mi maradna meg a mi híres mai civilizációnkból, ha olyan katasztrófa érné, mint ez a valamikori lehetett?
A mítoszok is arról mesélnek, hogy egy pár menti meg az élőket, a Bibliában például Noé és felesége, Walesben Dueiwen és Dueiwich, az íreknél Bit és Birren. Máshol olyan „istenek” segítették a túlélőket, mint például a kohászat és a mezőgazdaság tudományát a mexikói indiánokhoz elhozó Quetzal-coatl.
Az emberek szívesen hisznek abban, hogy nagyszerű lények leszármazottai. A különböző népek mítoszai olykor meghökkentő elemeket tartalmaznak az emberiség eredetét, s a tudását magyarázó történetekben. Az arizónai hopi indiánok például emlegetnek egy, a Csendes-óceánba merült kontinenst, amelyet Kasskarának hívnak. Ebből, amikor elsüllyedt, csak a Húsvét-szigetek maradtak fenn. A hopik egy vezetőjét, Fehér Medvét sikerült szóra bírni, aki elmondta, hogy két földrész népeinek háborújával kezdődött a pusztulás. A megmenekülésben nagyhatalmú lények, a kacsinák segítették őket. Ma is készítenek kacsina-babákat a tiszteletükre, ezek űrsisakos, szkafanderes lényekre emlékeztetik a szemlélőt.
A brazíliai mongulala törzs története is bővelkedik csodás eseményekről, idegen lényekről szóló beszámolókban. Nagyhatalmú idegenek jöttek egy Svertának nevezett őshazából. Az ősatyák családostul érkeztek, de hatszáz év után visszatértek otthonukba. Az idegenek madárnál gyorsabban repültek, mágikus köveikkel a távolba néztek, és nagyszerű föld alatti lakóhelyeket hoztak létre. Az istenek távozását úgy írják le: „elhamvadt aranyfejű hajójuk, mint a csillag az égen”.
A túlélők élet-és tudásmentő missziója hozta létre az olyan, máig is csodálatot keltő, hatalmas építményeket, mint az egyiptomi és a közép-amerikai piramisok. Kis szépséghiba, hogy ezek több ezer évvel a feltételezett atlantiszi pusztulás után épültek – de az ilyesfajta időeltolódások a rajongókat nem tántorítják el.
[a]http://astronet.hu/index.php?apps=cikk&cikk=31289&fr=hk[text]http://astronet.hu/index.php?apps=cikk&cikk=31289&fr=hk[/a]
a kiadó:
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
A régészek hosszú idő óta állnak zavartan azon bizonyítékok felett, amelyek arra utalnak, hogy mintegy ötezer évvel ezelőtt az észak-amerikai Nagy-tavak régiójában magasan fejlett rézbányászati tevékenység folyt. A menomini indiánok legendái világos bőrű tengerészekről mesélnek, akik a múltban eljöttek, hogy "kiássák a Földanya fénylő csontjait".
Platón eközben feljegyezte, hogy az atlantisziak egykor rendkívül jó minőségű rézzel rendelkeztek, ez azonban az ő idejében már elérhetetlen volt. Az Atlantisz pusztulása folytatásában Frank Joseph azt állítja, hogy a menominik világos bőrű tengerészei atlantisziak voltak, és hogy Atlantisz háború és természeti katasztrófa által okozott pusztulása a bronzkori civilizációnak is véget vetett. Továbbá, hogy Atlantisz katasztrófájának túlélői a korábbi birodalom minden sarkába szétszóródtak, beleértve Nyugat-Európát, a Közel-Keletet, valamint Észak- és Dél-Amerikát.
Az Atlantisz túlélőiben Joseph mélyrehatóan megvizsgálja az atlantiszi háborúkat és azok szoros kapcsolatát az utolsó nagy katasztrófával a négy nagy kataklizma közül, amelyeket egy üstökös és törmeléke rendszeres visszatérése okozott. Ezt a négyes természeti katasztrófát az a tömeges elvándorlás követte, amelyet olyan, egymástól igen távoli népek őriztek meg emlékezetükben, mint a perui inkák, a kelta írek, a klasszikus kor görögsége, valamint a mexikói aztékok. Ahol ezen kultúrák régészete, mitológiája, csillagászata és geológiája összefonódik, közös szálat fedezhetünk fel: Atlantiszét. Joseph megmutatja, hogy az atlantiszi birodalom sorsa a korai civilizáció története, és Atlantiszt a világtörténelem hiteles részeként mutatja be.
Dandy Waarhool
