Portfóliók

megdicsérem magam:
ez most nőies volt
és finom.
arcom kezedbe simítom,
és bár nem törődök már
szépnek lenni többet,
meg-megreszketi kezem
a helyzet oldódása-feszülése.

a füstízű levegőben
egy lepukkant kiskocsmában
lehetetlen magányunkban,
modern parttalanságunkban -
vagy épp parttalan modernségünkben -
együtt, mi ketten
vagyunk az újromantika.

azt hinném, könnyen veszed.
azt hiszem, neked minden teoretikus;
semmi sem számít igazán,
csak annyit, mint gyomor mordulása
mint reggel a friss pogácsa

egy vágy, semmi több.
egy érzés, semmi más.
sötét égen elektronvillanás -
kapcsolatunk
nem lehet újabb sohasem.