Portfóliók
Eszterhas tanít
Hollywood
Miért Isten a forgatókönyvíró?
Kreatív filmforgatókönyvkurzus
Esterhas
JLX.Kiadó
Budapest
Az amerikai álom
Öt perc alatt 110: 14 lett az állás, és Popper edző időt kért. „Azt mondom, felejtsük el a győzelmet -, és próbáljuk meg tartani a poziciót
Marilyn Monroe: a XX. század legszánandóbb vampja
Nem először rugaszkodik neki amerikai biográfus, hogy az amerikai szexbomba neurózisba, majd halálba torkolló életútját megidézze. Számomra a legemlékezetesebb Norman Mailer Monroe életrajza (még egy teniszlabdát is át tudott szívni egy locsolótömlőn), aztán a magyar származású Joe Esterhas- nak is volt néhány keresetlen mondata, a sztárról,aki a fenekével is kacsintani tudott.
A Bér és Becsület bajtársi Kht. évi rendes összejövetele tartja sokkban közvéleményünket, no meg miniszterelnökünk kubai látogatása, Castro pont most kapart el egy moszkitót. Nem az amerikai vadászgépre gondolok. De kaparj kurta…S végre láthattuk a Buena Vista Social Club-ot a királyi tévén és az HBO is kitett magáért a Világ második legnagyobb gitárosával és a Világ második legnagyobb trombitásával. Igaz ebbõl csak Fidel, Garcia és a Buenena Vista tagjai kubaiak. Mindenesetre formálódni látszik mindaz, amit bel és külpolitikának mondanak, a nagy sakkjátszma/Zbignew Brezinskí/. Az emberiség feljutott a Holdra, megpályáztuk a Marsot, már van két klónozott bébink, a másnaposságra nincs gyógyszer, hacsak nem a Buena Vista tagjának receptje: csirkenyakba csavart fokhagyma. Ezt még nem tudhatta Fidel /szintén orvosnak készült/ a moncadai forradalom idején, börtönbe is került. Ezúton fogadják a recenzens jókívánságait a valóság sójában már többször bemutatkozott Sebeõk János könnyed stancájával:
Holdvilágos éjszakán,
Mire vár a Hableány,
Hogy jön egy habcsók talán,
Hófehér karikán.
Ez az álom oly merész…
Ámde jön az ébredés,
Egy habcsók meg oly kevés,
És hogy jön - tévedés
Közben , láttam fekete-fehérben/jó kis darab/, de olvasni csak most, bár rapszodikus élményeim közé tartozik az Egy gondolat bánt engemet, ami szintén rapszódia-műfaját tekintve. Hogy mi is Joe Eszterhas műfaja, azt eddig tudni véltem. a forgatókönyv. /jegyzé az Elemi ösztön, F.I.S.T., Flashdance, Nagy dobások, Sliver , Showgirls c. filmopuszokat/, de regénnyel most jelentkezett először magyarul, de hogy miből fordították és mire az még mindig egy interlingvisztikai rejtvény nekem /s egy szép sírfelirat:” Itt nyugszik Berber Endre/ki Lukácsot fordított héberről vendre”
Megfilmesíteni nem fogják- pedig van benne minden, ami egy jó forgatókönyvhöz kell, kikapós elnök, szex, hazugság, vádemelés, hatalom stb.-de majd a szereposztással lehet a baj: ki fogja vállalni a szerepeket? Bevallom őszintén , először nekem Avar János amerikai külpolitikai újságíró jutott az eszembe, avagy Stumpf István/ ő még hasonlít is Billre/, de őket túlságosan leköti professzionátus buzgalmuk..
AZ ÍRÁS TÉMÁJA AZ A KULTURÁLIS ÁRNYÉKBOKSZ, AMI EGY ELNÖK, Bill Clinton, képletes meggyilkolását hozta magával. A stílus maga az ember, s ez az ember /Joe Eszterhas/ nagyon kiábrándult.
Az Ő Amerikájában Clinton naná, hogy kibújt a sorozás alól, egyetértett Muhammad Alival, és semmi baja nem volt a fránya vietkongokkal. Naná, hogy füvet szívott, letüdőzte, benn tartotta, leragadt nála a spangli. Joe Eszterhas most ott tart, hogy rájött ki a világ legnagyobb élő szaxofonjátékosa, igaz hallani még nem halotta, de tudja, hogy mindenki Bill Clinton hangszeréről beszélt.
Ezt az orbitális élményt örökíti meg az amerikai belpolitika és médiavilág rosszmájú, elkeseredett bennfenteseként. Noha a csalódás abból fakad, hogy Eszterhas szerint Bill Clinton nem játszotta elég élethűen a dögös rock and rollt éneklő Mick Jaggert.
Eszterhas elfordulása nem azonnal kezdődik. Kezdetben azonosulni tud az amerikai nagypolitikával:” Volt benne valami radikális béketüntető hebrencsség, amellyel azonosulni tudtunk. Az arkansasi golfpályán egyik partnere észrevételezte, hogy Bill Clinton alsóneműje átlátszik a nadrágján.
- Nem mondom, hogy bikinit hordott, de valami vad holmit - mesélte erről.
Bill Clinton arkansasi kampánykörútja során újra meg újra előadta kedvenc viccét, amely közelebb állt a Monthy Python szelleméhez, mint a vegasi szállodahallok semmittevőiéhez:
Egy farmer boldog-boldogtalannak dicsekszik a háromlábú disznójával. Aki csak odavetődik, annak elbüszkélkedik, hogyan mentette ki ez a röfi a tűzből. Az emberek nem győznek csodálkozni. Az atyafi meg azt mondja, ”Ez mind semmi, ez a disznó mentette meg a gazdaságot a csődtől.” Ámul-bámul mindenki. A farmer folytatja. Ez mind semmi ,egyszer átszakadt a gát, és ez a disznó mentette meg az egész várost. Na erre valaki nem állhatja meg szó nélkül: Híjnye, ez aztán nem akármilyen disznó, de hogy csak három lába van? A gazda meg azt feleli: Jaj, hát csak nem fogok egy ilyen különleges disznót egyszerre felfalni.
A kötet legalább ötven rock, média, belpolitikai híresség vad és szaftos történeteit meséli el, kékharisnyákkal teli levő házibulikon egy tucat sztorival jelentős hangulatélénkítő hatást érhetünk el vele. Költségvonzatát tekintve a következő sztori is kiválthat néhány vodka tonicot, bár az amerikai belpolitikát nem is érthetjük meg általa: Azt állította, hogy Hillary frigid ,/Mármint Bill Clinton-a Recenzens/-egyáltalán nem virgonc az ágyban. Nem szeret kísérletezni, a misszionárius pózon kívül semmi másra nem hajlandó. Bill kijelentette, hogy „a felesége több puncit nyalt ki, mint én.”
Monica Lewinsky nevetve olvasta, hogy Clinton „Willard”-nak hívja péniszét. Milyen fura név egy hímvesszőnek. De tetszett a magyarázat: ”Mert hosszabb, mint a Willie.
”rofesszionátus írástudó áll-álruhában. Valószínüleg, de inkább biztos, hogy az igazi kurvák is közölnek hosszabb prózát: "Író voltam/vagyok" címmel. Elég szétnézni. Egy-egy posztmodern írásmü mögött sejthetöen a szakmáját posztgraduális szinten ért szajha áll. Erröl mondhata Hemingway-tehát elkötelezettség és tehetség viszonyáról-,hogy " Egy jó kurva elöbb-utóbb megtalálja a hivatását."
Valerie Tasso Egy nimfomániás naplója címmel tette közzé memoárját. Niha a Taasso név bevezetett márka az irodalomtörténetben/ Tasso: A megszabadított Jeruzsálem/, ám ne gondoljuk, hogy az írónö modern keresztény epopeiát alkotott.
Jó, ha tudjuk, mi hozta létre a müvet, ez lehet olyan izgalmas, mint Kissinger titkos kínai útja,s sokat alárul az alkotói szándékról,ahogy posztmodern körökben mondanák: a narratíva beágyazottságáról."
" Egy színésznöre emlékeztetsz, akivel viszonyom volt- mondja a hajamat simogatva, miután hasamat összefröcskölte spermájával. Mindig azt mondta: fogalmad sincs, hány kilométer faszt kell leszopnom, hogy híres legyek"-ez szerepel motivációként a regény tizenhetedik oldalán. Sajnos ezt vándormotívumként tudom csak elfogadni, hiszen ismerem Joe Eszterhas Amerika c. regényét/ ö volt a forgatókönyvírója az Elemi ösztön és a Silver c. filmeknek/, amiben-összhangan Norman Mailer/ Meztelenek és holtak!!!/ Mariliyn Monroe biográfiájával-magyarul is megjelent-tetten érik, hogy a mennyiség átcsap minöségbe: a jeles díva arra is képes vpét, hogy egy teniszlabdát átszívjon egy locsolóslagon. A nagy elödök.. Itt nehéz újítani.
Most a mennyiségnél tartunk: " Egy rögtönzött fuvolajáték után el is készülök a fejszámolással. Ha egy átlagos hímtag tizenkét centis, akkor teszem azt, ezerkétszáz méternyihez tízezer férfival kell csinálnom.". Na most ez lehet, hogy pontos, de 12OO méter fallosz még senkit nem tett híressé. Az írás terén Eszterhas a király
Amerika
Ameria más szemmel
Jóllehet elromlott az automata macskajaj-adagolóm, két tenyérrel a föld fölött járok, mert egy irodalmi folyóirat azzal a megjegyzéssel fogadta el írásom, hogy „egyéni látásmódja” van. Azóta vadászom erre az egyéni látásmódra, ami tényleg létezik, méghozzá egy Bryson nevű pályatársnál, aki hosszú, évtizedekig tartó angliai távollét után tért vissza amerikai házába. Könnyű neki: húsz év múlva rácsodálkozni a világra. Ezért a kolléga könnyen veszi észre, hogy az amerikaiak többsége buta. Kétharmaduknak fogalma nincs, hogy mikor volt a gettysburgi beszéd, s hogy az amerikai polgárháború melyik elnök nevéhez fűződik. Nagyjából ugyanennyien nem tudták, hogy kicsoda Sztálin, Roosevelt, vagy Charles de Gaulle. Negyvenkét százalékuk egyetlen ázsiai országot sem tudott megjegyezni. Ebben az országban tehát elhihető Bob Dole alelnök válasza arra a kérdésre, hogy miről szól a kampánya: A jövőről. Afelé tartunk, mondta a politikus. És tulajdonképpen igaza volt. A helyi uszodában, pletykálja Bryson, huszonkét pontból álló szabályzatot plakátoltak ki, amelyek közt az egyik kedvencem: „Az ugródeszkán fejenként csak egy ugrás engedélyezett.”. És ezt az amerikaiak be is tartják.
Egy amerikai közgazdász, Simon Kusnets, bevezette a GDP-t a gazdasági élet erősségének mérésére, ám pl. O. J.Simpson tárgyalása kétszázmillió dollárral növelte a GDP-t, tudni illik „mindenfajta gazdasági tevékenység” beleszámít, függetlenül attól, hogy pozitív, vagy negatív. Ezért az egyik gazdasági szaklap szerint az amerikai” nemzetgazdaság hőse egy rákban haldokló páciens, aki egy rendkívül költséges váláson ment keresztül.” Nem is csodálkozhatunk a milwaukee-i rendőrkapitány esetén. Helyetteseit kiküldte a reptérre, hogy kutyákkal gyakorolják a robbanóanyag-keresést. El is dugtak két és fél kilót a reptéren, de aztán egyszerűen elfelejtették, hogy hová. Ebben az országban fordult elő, hogy Brooke Shields 1997-ben minden szülői segítség nélkül magyarázta el a riporternek, hogy miért is nem szabad dohányozni: A dohányzás öl. Ha az ember meghal, akkor élete egy nagyon fontos részét veszti el.”
Azt nem tudom, hogy mindebből a megfigyelt gondolatforgácsból hogyan lesz kiérlelt látásmód, de azt ígérhetem, hogyha rájövök, akkor ezt ezeken a hasábokon osztom meg önökkel
Egy forgatás
A madridi patkány orrhosszal jobb a londoninál
Avagy a Nagy Handicap
Feltéve, ha nem vágóasztalon vagy elvonókúrán végzi, mint egynéhány londoni patkány (Bocs, Tony, de tényleg semmi bajom nincs a torykkal, s az IRA békemenetét is számládra íratom), de a félszemmel Hitchokra kacsingató Ian Fleming sem érte el, hogy James Bond-ja huszonnyolc év alatt átléphesse a vasfüggönyt. Mármint film formájában, mert hogy be lett tiltva, szóval a kedves tonrontói, netán göteborgi olvasó nemigen találkozhatott volna vele a Bugacon egy igazi csikosh- bemutatón, noha 124 cég használja fel a világban reklámcélokra a nevét, s külön irodát is nyitottak, hogy védjék a papírhős nevét a jogtalan üzleti reklámtól, s a Boussac ruhagyár Bond zakójának 24 titkos zsebe közül néhányat még az Ön felesége sem fedezhet föl…
Szóval minden relatív, elég a bankszámlámra gondolnom, vagy arra a régi nosztalgikus történetre, amikor a csatornában a patkánycsalád feje fölött elsuhan egy görény, mire a patkánygyerek megszólal:
-Nézd, Anyu, milyen szép, ez TÜNDÉR.
Szóval még csak a filozófusból pofozó sztárrá váló Terence Young rendezi az Oroszországból szeretettel c. filmet (Kutuzov nem vállalta a mellékszerepet), s a csinos Natasával hősünk menekülés közben az isztambuli csatornában találják magukat.
És ekkor jönnek a patkányok. Undorító, kövér, rágcsálók tízezrei. Megrémültek a robbanástól és most már a nyüzsgő tömegben keresik a menekülés útját, elpusztítva mindent, ami útjukban áll.
Azért kell mindezt részleteznem, mert a 007 Society leendő tagjának nem elég. Ha élethivatásának a brit életművészet ápolását tekinti, hanem vizsgát is kell tenni a James Bond filmekből, s tagok közt három lord is van, de a Daily Express alapítójának fia után a következő hatszáz jelentkezőt már nem vették fel.
Hiányos volt a felkészülés? Ehhez Uri Geller kell?
Nem vádolom a markáns hőst magyarellenességgel, idegenszívűséggel, s nem kutatom, hogy a Kém, aki szeretett engem c. filmben a Kisch és a Sándor nevű főgonosz a szétszakított nemzet test melyik részéből származhatott, de magának Ian Flemingnek gyűlt meg a baja a patkányok ’kivagyiságával.’
Terence Young filjében az isztambuli jelenet(Isztambul, Nálad rosszabul, már csak bitangul)
Tizenöt hosszadalmas ismétlés után, de mindössze ötszáz patkány statiszta közreműködésével született meg, noha Fleming regényében undorító, kövér rágcsálók tízezrei keresik a menekülés útját, ám ki kell ábrándítanom mindenkit, eleinte ennél az epizódnál mindössze 140 patkánnyal számoltak. (A mennyiség átcsaphat minőségbe?)
Egy derék londoni csatornatisztító- olvasom Hirsch Tibor James Bondról szóló könyvében-patkányonként fél fontért le is szállította volna őket, s 1963-ban hetven font 140 patkányért még megérte volna…A gyártásvezető azonban az ablakon dobta ki a pénzt, ugyanis közbe léptek London szigorú egészségügyi hivatalnokai, s a járványügyi szakemberek Angliában nem nézték jó szemmel a dolgot.
A patkányoknak tehát és azonban pusztulniuk kellett. Ciánnal végezték ki őket, s tetemüket azonnal el is égették. Ez az égő hullahad megfelelő operatőri tudással filmezve a leghorrorisztikusabb James Bond jelenet lehetett volna, csak hát a filmhez élő patkányokra volt szükség.
Terence Young- filozófiát végzett!- száz, patyolat tiszta kísérleti patkányt rendelt (Eichmann is azt mondta, hogy nem antiszemita, de egy aktát el kell intézni), s szakemberek légiója dolgozott azon, hogy ezeket a kedves jószágokat kellően ellenszenvessé tegyék.
Először kakaóval öntötték le, hogy megkapják a rendes csatornaárnyalatot, ám az eredménylesújtó volt.
Az amúgy is jóvátehetetlenül szelíd állatkáknak nagyon ízlett a kakaó: ahelyett, hogy közönség rémísztő patkány rohamot produkáltak volna, egy helyben ültek és bundájukat nyalakodták.
A tervezett csatornahorror helyett Walt Disney mesedélutánja, még elgondolni is állati..
Pedro Vidal, a vezető, úgy döntött, hogy mégsem hagyja ki a jelenetet, mert ez is szóba került, hanem Madridban próbál szerencsét.
A madridi patkányok ugyanolyanok voltak, mint a londoniak, de a spanyol járványügyi hatóságaik jóval engedékenyebbek.
A madridi patkányokat leitatták, ötvennyolc boroshordó tartalmát locsolták szét a madridi csatornarendszerben az alkoholfüggőség kialakításához, ezek után nem volt nehéz összeszedni a szesztől dülöngélő állatok közül a forgatókönyv igényei szerint garantáltan undorító példányok tömegét.
Fleming, az író, aki belesodorta a filmeseket a tömeges állatkínzásba, csak a brit elszigeteltség visszafogottságával nyilatkozott:
-Örülök, hogy patkányaim nem a vágószobában végezték.
nnak szerencsések, kik megspórolják a hajójegy árát, át a Nagy Vízen, de a többség számára marad a bevándorlás. A vízen át ért partot Arnold Swarzenegger és Charles Bronson, Miki Hargitay, Gábor Zsazsa, Roman Polanskí. És talán Yossarian, a 22-es csapdájának hőse. A romantika itthon marad. A fedélzeten emberek hevernek, áznak, sírnak és reménykednek.
"Azok a "méla zsidók" Anatevkából, imakendőjükben sebtiben összekapkodott évezredek. Aztán a sok vörös ír, az összeszorított ajkak és a büszke kétségbeesés népe. És a furcsa kis örmények - nekik sem maradt más, mint a Musza Dag negyven napja... És ó a lengyelek... Bizony egy egész haza elfér Chopin szomorú mazúrjában. És lovasroham a tankok ellen, az is olyan ismerős."
Így kezdődik a Kamaszkorunk legszebb nyara - Amerika c. jobb híján csak költői baedekkernek nevezhető - irodalmi gyönyörűség.
A markáns jobboldaliságáról egész Európában elhíresült magyar Bayer Zsolt, kit azonban Romániába nem engedtek be - noha ki tudja, arról milyen szépeket írt volna -, lírai útikönyvet írt, a választásokra készülő, mai, vitáktól zsúfolt ország portréja helyett egy nyugodtabb, a múlt századi Amerikaportrét állítva elénk. A szerző megszokott derűs antiszemitizmusa hiányzik, úgy látszik, ha a szomszédba hívnak vacsorázni, ott nem lehet az asztalkendő alá köpködni, s a bevándorló zsidókról is szívszorító sorokkal emlékezik meg, vagy feltámadt volna az engelsi "realizmus diadala?"
Tudjuk, itt arról a Balzacról van szó, ki politikailag royalista volt, írásai szerint demokrata - mármint Engels szerint.
ELLIS ISLAND - A KEZDET, AMIT A BEVÁNDORLÓ LÁT.
A világválságtól meggyötört és megalázott német munkások és a kitántorgó másfél millió magyar, ki új életet alapítani jött ide, ezt látta először. Nem sejtették, írja a szerző, hogy a világ első számú nagyhatalmát fogják felépíteni és később válik Amerika az amerikaiaké.
1900 és 1924 között naponta ötezer ember érkezett Ellis Islandre, a "megvénült, ezer sebből vérző" Európából. Kiokádta őket a rozsdás hajó gyomra, erre az aprócska szigetre.
Minden vagyonuk elfért néhány rosszul összekötözött batyuban, ócska viharvert bőröndben. De volt egy hatalmas kincsük, a tudat, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Ezzel a kinccsel vészelték át az orvosi vizsgálatokat, a tetvetlenítést, a bevándorlási hivatal dolgozóinak kérdéseit, aztán, ha minden rendben volt, beléphettek az ígéret földjére.
Ma a múzeummá átalakított egykori hivatal kertjében áll a bevándorlók neveit őrző fal. Alig van ember az Egyesült Államokban, aki ne találna itt távoli rokonra, ismerősre. De aki csak vándorlóként érkezik, az is átböngészi a névsort, és majdnem biztos elmorzsol egy könnycseppet titokban, félrefordulva, nehogy észrevegyék...."
Bayer tanár úr különleges történelemórát tart, a szakirodalom segítségével / John Lukacs, és az észak-amerikai indiánok története/, mint egy diavetítővel rajzolja elénk az ország ismert és kevéssé ismert történetét és helyeit.
Kezdetnek New York, ami Új Amszterdam névre hallgatott, míg Peter Stuyvesant holland kormányzó a Jakab yorki megbízásából érkezett Nicolls ezredes hajói láttán puskalövés nélkül feladja a várost, ami a yorki herceg emlékére változik New York-ká, mielőtt Svédország a napóleoni háborúk idején Nagy Britannia pártjára állt, s lezárult a két fejfedő párt nagy vitája, de még Gusztáv Adolf nem mond le trónjáról..
Ellis Island, ahol a Battery park után következik az édes szagú Chinatown, majd a new yorki tőzsde 1901-ben épült épülete, amivel szemben áll a Federal Hall National Memorial, itt volt az Egyesült Államok első parlamentje, itt fogadták el az emberi jogokról szóló törvényt, itt tette le esküjét az ország első elnöke, George Washington 1789-ben.
A Szent Pál templom, aminek parkjában elsőként olvasták fel a Függetlenségi Nyilatkozatot, majd a Sohó, a Greenwich Village, a Hanging Elm, ahol az akasztófa ágain egyszerre nyolc-tíz lator fejezte be földi pályafutását, s a fa a mai napig áll...
Harlem, az hol fekete kis fiúk üvöltik a fehér szerző láttán - 'fehér szemét'. /Ez a faji szegregáció, kedves Zsolt?/
Jön a Brighton Beach, ahol a hasszid zsidók élnek, cirill betűs üzletek, újságok, kávézók közt, a maguk ortodox világában, ülnek a piszkos kávéházaik előtt a naplementében és bámulnak az óceánon át hazafele, de Te kedves olvasó, ha uborkát kérsz a vodka mellé, akár francia vagy, akár román, svéd, magyar, a második kör után azt mondják: mi olyan közel állunk egymáshoz.
Kansas, Hannibal, álmos, poros kisváros, hol Samuel Clemens /Mark Twain/ töltötte gyermekkorát, ki megírta Tom Sawyert és Huckleberry Finnt, a kerítésfestést, Polly nénit, meg, hogyan szabaduljunk meg éjjel a temetőben szemölcseinktől egy döglött macska segítségével... Ám Kansas másról is nevezetes, itt kapta fel Dorothyt a forgószél és repítette egyenesen Óz birodalmába, és itt élt Őrnagy őrnagy a háború előtt, kukoricát termelt és minél többet nem termelt, annál több támogatást kapott az államtól, itt hal meg Eisenhower, itt van a világ legvadabb kisvárosa: Dodge City, itt próbálkozott Wyatt Earp, de ötven lakosra jutott egy kocsma, egy kupleráj és semmi nem pótolhatott a hét végén egy kiadós gyilkosságot.
Colorado, a cheyennek földjén át, visz a szerző útja, ahol meggyilkolják Szikár Medvét, a nagyfőnököt és Csillagot, a fiatal harcost, akik viselték azt a medáliát, melyet a Nagy Fehér Atyától, gúnynevén Becsületes Ábristól kaptak. Ugyancsak hiába voltak náluk azok a washingtoni papírok, melyek azt bizonyították, hogy ők az Egyesült Államok barátai, akkor már aranyat találtak a Sziklás hegységben és Becsületes Ábris katonái öltek. Becsületes Ábris Abraham Lincoln volt.
A SPIRITUÁLIS AMERIKA
Utah: itt egy becsületes mormon paraszt, Joseph Smith, előtt a Mormon próféta felfedte az igaz vallás titkát. Előbb csak testvérének mesélte, majd elmesélték mindenhol, ahol jártak. És egyre nőtt a gyülekezet, de, akik hisznek, azokat gyűlölik, hisz a gyűlölet is csak egy vallás, ami viszont mindannyiunké, ezért a két testvért agyonverik, de a gyülekezet útnak indul, megalakítják Salt Lake City városát, ahol tilos az alkohol, mégis be lehet rúgni, s itt áll, a mormon fővárosban a Sirály emlékmű.
Az első mormon telepesek termését sáskajárás fenyegette, s ha a termés elpusztul, de lett volna mindenki, és odalett volna a mormon vallás is. De hirtelen a sivatag közepén sirályok jelentek meg az égen, s a tenger fenséges madarai felfalták a sáskákat. E csodás megmenekülés emléke ez az emlékmű.
FIRST AND LAST CHANCE-kocsma
A névadó tizenöt évesen hobó. A kérdésre, mi akar lenni, már gyermekkorában úgy felel: csavargó.
Haditudósító Japánban, tizennyolc évesen kerül először börtönbe csavargásért, átvág a megnyomorítottak ezrein, a Chilkot-hágón Klondike aranyáért, hazajön, Stevensonnal iszogat s elnevezi a kocsmát, aztán Jack London kihasználja az első és utolsó esélyünket és negyven évesen öngyilkos lesz.
Montereyben, ha már zsibbadt az ember a Bourbontól és a sörtől, felkerekedhet és megkóstolhatja az Ócska Teniszcipőt. Ezt a koktélt egy Steinbeck nevű amerikai ír találta fel, kérem. A Kék-öbölben. A Konzervgyár utcában, a Mackós Lobogóban méri Jack, úgy készül, hogy zárórakor a söntéspult bádogtepsijében felgyülemlett egész napos löttyöt, mely sörből, whiskyből, rumból, vízből és mosogatószerből áll, akkurátusan kitöltögetik, Hazel gyűjti, és a paisanok megissszák. Az eredmény kész irodalom, de legalábbis garantált szellemi élmény.
LOUSIANABAN KEZET NYÚJT A KÉT FÖLDRÉSZ: Európa és Amerika New Orleans, Bourbon Street...
A napóleoni háborúk idején egész Európa abszintot ivott, lengyel emigránsok, orosz entellektüelek, Párizsban kortyolták a zöld mérget.
Napóleon bukása után pedig francia emigránsok, de ők itt, a Bourbon és a Royal Street csapszékeiben.
A Café des Exilesben például menekült tisztek üldögéltek.
Tervezgették, hogyan fogják a császárt visszaültetni a trónra, aztán mindig reggel lett és ők elvittek egy-egy kreol lányt a hónapos szobára.
Volt egy gazdag francia polgár is, akibe némileg több racionalitás szorult. Ő azt a házat építette, aminek képe címlapfotó: Absinthe Hotel. Ő ezt a házat építette Napóleonnak, hogy ha a császárnak sikerül megszöknie Szent Ilona szigetéről, mégis legyen hol laknia...
/BAYER ZSOLT:
Eszterhas tizenöt filmforgatókönyve alapján írta meg az álomgyár fonákságaival együtt a forgatókönyvek rejtelmei, a könyv, ki kell ábrándítanom az olvasót, nem a kreatív írístechnikáról,hamem a pénzről szól. Ebben viszont fantasztikus
Utószó Köbli Norbert tollából:
A középszar Amerikai rapszódia és a briliáns Hollywoodi fenevad után váratlan gyorsasággal idehaza is megjelent Joe Eszterhas vadonatúj szösszenete, a The Devil’s Guide to Hollywood: The Screenwriter as God.
Kedvenc hun fenegyerekünk, aki egész életében azt hitte, apja zsidó menekült, míg rá nem jött, hogy épp ellenkezőleg: háborús bűnös (erről szól a Music Box), aki elszerette legjobb barátja feleségét, aki hárommillió dollárt kaszált egyetlen forgatókönyvéért (Elemi ösztön), és aki hat éve majdnem megpusztult torokrákban – nem sok újdonságot tartogat a Hollywoodi fenevad rajongóinak; könyve amolyan megbízhatóan szórakoztató olvasmány.
Pontosabban kalauz: anekdoták, bölcsességek és vaskos beszólások gyorsan emészthető, laza elegye 400+ oldalon keresztül. Amelyre mondjuk három csillagot adtunk volna, és gyorsan elfelejtjük, ha nincs AZ A FORDÍTÁS.
The horror, the horror…
Míg az első két könyvet Komáromy Rudolf ültette át magyarra (méghozzá ügyesen), addig a Devil’s Guide egy Rákócza Richárd nevű emberhez került. A JLX, Laux József (ex-LGT) kiadója döntött így. Az eredmény egy olvashatatlan, felfoghatatlan, csapnivaló kötet – A HAZAI KÖNYVKIADÁS SZÉGYENFOLTJA.
Nem elég, hogy Rákócza stílusa egy fordítószoftverét is alulmúlja, és minden kifejezést szóról szóra, tükörben fordít; nem elég, hogy mondatok értelmét változtatja meg negatívról pozitívra és fordítva (az osztogatnak és a fosztogatnak dilemmája); nem elég, hogy sorozatosan elgépeli a neveket (Robert Evans előbb Raymond Evans lesz, aztán Robert McEvans); nem elég, hogy lusta kikeresni a magyar címeket a port.hu-ról, de FINGJA SINCS SEM A FILMGYÁRTÁSRÓL, SEM HOLLYWOODRÓL.
Azért elég nagy bátorság így filmes témájú könyvet fordítani.
Már a magyar cím is ferdítés:
„Ördögi kulcs Hollywoodhoz – Miért Isten a forgatókönyvíró.” Miért kulcs, miért nem útmutató? Ezek szerint Isten is forgatókönyvíró? (Végül is, lehet…) Vagy hogy a francba értsük ezt?
Aztán jönnek a durvulások: „Bruce Willis Add drágán az életed! című filmje…” Sylvester Stallone kasszasikere, a „Sziklamászó”. Nem láttad? Dehogynem! Emlékszel: ott mászik a sziklán. És Spielberg felülmúlhatatlan klasszikusa, „az ÁLLKAPCSOK!” Érted… JAWS!
Sírva röhögnék, ha nem lenne olyan kínos az egész. Azt már mondanom sem kell talán, hogy ferdítőnknek lövése sincs a forgatókönyvírásról, de a legalapvetőbb szakkifejezésekről sem, sőt azt is megkérdőjelezem, hogy egyáltalán angolul tud.
Szerinted mi a sound stage? Rákócza szerint „hangosszínpad.”
Szerinted mi a postwork rewrite? Rákócza szerint „postamunka átirat.”
Szerinted mi a high concept? Rákócza szerint „magasröptű koncepció.”
Szerinted mi a con artist? Rákócza szerint „csalóművész.”
Szerinted mi a project development? Rákócza szerint „ingatlanfejlesztés.”
Szerinted mi a jó büdös lópikula az a screen credit? Rákócza szerint „vászonhitel.”
És teszerinted, de őszintén: mit jelenthet az, hogy the film bombed? Mert Rákócza szerint azt, hogy „a film robbant.”
AZT HISZED, EZZEL VÉGE?
Eszterhas: my typwriter had a cameo in the movie.
Rákócza: „az írógépem KÁMEA LETT A FILMBEN.”
Megnéztem a google-ön, mi a tököm az a kámea: „Domborműves ábrázolással díszített drágakő.” Szóval Joe Eszterhas írógépe a Kicsorbult tőr című filmben domborműves ábrázolással díszített drágakövet alakít. Strange, isn’t it? We’re not in Kansas anymore, Toto!
Rákócza egyébként a társszerzője Dopeman Könyvet akartok, nesztek! című önéletírásának, társszerzője egy budapesti idegenvezető Szökőár testközelben című cunamis tényregényének, illetve szerzője a Szeretlek – Hogyan mondjam el? (Ötletek – gondolatok) című hasznos kézikönyvnek.
Oh, and the ultimate mindfuck:
First draft screenplay = első csapolású forgatókönyv.
Kerekes Tamás
Ördögi kulcs Hollywoodhoz
JLX Kiadó
Miért Isten a forgatókönyvíró?
Kreatív filmforgatókönyvkurzus
Esterhas
JLX.Kiadó
Budapest
Az amerikai álom
Öt perc alatt 110: 14 lett az állás, és Popper edző időt kért. „Azt mondom, felejtsük el a győzelmet -, és próbáljuk meg tartani a poziciót
Marilyn Monroe: a XX. század legszánandóbb vampja
Nem először rugaszkodik neki amerikai biográfus, hogy az amerikai szexbomba neurózisba, majd halálba torkolló életútját megidézze. Számomra a legemlékezetesebb Norman Mailer Monroe életrajza (még egy teniszlabdát is át tudott szívni egy locsolótömlőn), aztán a magyar származású Joe Esterhas- nak is volt néhány keresetlen mondata, a sztárról,aki a fenekével is kacsintani tudott.
A Bér és Becsület bajtársi Kht. évi rendes összejövetele tartja sokkban közvéleményünket, no meg miniszterelnökünk kubai látogatása, Castro pont most kapart el egy moszkitót. Nem az amerikai vadászgépre gondolok. De kaparj kurta…S végre láthattuk a Buena Vista Social Club-ot a királyi tévén és az HBO is kitett magáért a Világ második legnagyobb gitárosával és a Világ második legnagyobb trombitásával. Igaz ebbõl csak Fidel, Garcia és a Buenena Vista tagjai kubaiak. Mindenesetre formálódni látszik mindaz, amit bel és külpolitikának mondanak, a nagy sakkjátszma/Zbignew Brezinskí/. Az emberiség feljutott a Holdra, megpályáztuk a Marsot, már van két klónozott bébink, a másnaposságra nincs gyógyszer, hacsak nem a Buena Vista tagjának receptje: csirkenyakba csavart fokhagyma. Ezt még nem tudhatta Fidel /szintén orvosnak készült/ a moncadai forradalom idején, börtönbe is került. Ezúton fogadják a recenzens jókívánságait a valóság sójában már többször bemutatkozott Sebeõk János könnyed stancájával:
Holdvilágos éjszakán,
Mire vár a Hableány,
Hogy jön egy habcsók talán,
Hófehér karikán.
Ez az álom oly merész…
Ámde jön az ébredés,
Egy habcsók meg oly kevés,
És hogy jön - tévedés
Közben , láttam fekete-fehérben/jó kis darab/, de olvasni csak most, bár rapszodikus élményeim közé tartozik az Egy gondolat bánt engemet, ami szintén rapszódia-műfaját tekintve. Hogy mi is Joe Eszterhas műfaja, azt eddig tudni véltem. a forgatókönyv. /jegyzé az Elemi ösztön, F.I.S.T., Flashdance, Nagy dobások, Sliver , Showgirls c. filmopuszokat/, de regénnyel most jelentkezett először magyarul, de hogy miből fordították és mire az még mindig egy interlingvisztikai rejtvény nekem /s egy szép sírfelirat:” Itt nyugszik Berber Endre/ki Lukácsot fordított héberről vendre”
Megfilmesíteni nem fogják- pedig van benne minden, ami egy jó forgatókönyvhöz kell, kikapós elnök, szex, hazugság, vádemelés, hatalom stb.-de majd a szereposztással lehet a baj: ki fogja vállalni a szerepeket? Bevallom őszintén , először nekem Avar János amerikai külpolitikai újságíró jutott az eszembe, avagy Stumpf István/ ő még hasonlít is Billre/, de őket túlságosan leköti professzionátus buzgalmuk..
AZ ÍRÁS TÉMÁJA AZ A KULTURÁLIS ÁRNYÉKBOKSZ, AMI EGY ELNÖK, Bill Clinton, képletes meggyilkolását hozta magával. A stílus maga az ember, s ez az ember /Joe Eszterhas/ nagyon kiábrándult.
Az Ő Amerikájában Clinton naná, hogy kibújt a sorozás alól, egyetértett Muhammad Alival, és semmi baja nem volt a fránya vietkongokkal. Naná, hogy füvet szívott, letüdőzte, benn tartotta, leragadt nála a spangli. Joe Eszterhas most ott tart, hogy rájött ki a világ legnagyobb élő szaxofonjátékosa, igaz hallani még nem halotta, de tudja, hogy mindenki Bill Clinton hangszeréről beszélt.
Ezt az orbitális élményt örökíti meg az amerikai belpolitika és médiavilág rosszmájú, elkeseredett bennfenteseként. Noha a csalódás abból fakad, hogy Eszterhas szerint Bill Clinton nem játszotta elég élethűen a dögös rock and rollt éneklő Mick Jaggert.
Eszterhas elfordulása nem azonnal kezdődik. Kezdetben azonosulni tud az amerikai nagypolitikával:” Volt benne valami radikális béketüntető hebrencsség, amellyel azonosulni tudtunk. Az arkansasi golfpályán egyik partnere észrevételezte, hogy Bill Clinton alsóneműje átlátszik a nadrágján.
- Nem mondom, hogy bikinit hordott, de valami vad holmit - mesélte erről.
Bill Clinton arkansasi kampánykörútja során újra meg újra előadta kedvenc viccét, amely közelebb állt a Monthy Python szelleméhez, mint a vegasi szállodahallok semmittevőiéhez:
Egy farmer boldog-boldogtalannak dicsekszik a háromlábú disznójával. Aki csak odavetődik, annak elbüszkélkedik, hogyan mentette ki ez a röfi a tűzből. Az emberek nem győznek csodálkozni. Az atyafi meg azt mondja, ”Ez mind semmi, ez a disznó mentette meg a gazdaságot a csődtől.” Ámul-bámul mindenki. A farmer folytatja. Ez mind semmi ,egyszer átszakadt a gát, és ez a disznó mentette meg az egész várost. Na erre valaki nem állhatja meg szó nélkül: Híjnye, ez aztán nem akármilyen disznó, de hogy csak három lába van? A gazda meg azt feleli: Jaj, hát csak nem fogok egy ilyen különleges disznót egyszerre felfalni.
A kötet legalább ötven rock, média, belpolitikai híresség vad és szaftos történeteit meséli el, kékharisnyákkal teli levő házibulikon egy tucat sztorival jelentős hangulatélénkítő hatást érhetünk el vele. Költségvonzatát tekintve a következő sztori is kiválthat néhány vodka tonicot, bár az amerikai belpolitikát nem is érthetjük meg általa: Azt állította, hogy Hillary frigid ,/Mármint Bill Clinton-a Recenzens/-egyáltalán nem virgonc az ágyban. Nem szeret kísérletezni, a misszionárius pózon kívül semmi másra nem hajlandó. Bill kijelentette, hogy „a felesége több puncit nyalt ki, mint én.”
Monica Lewinsky nevetve olvasta, hogy Clinton „Willard”-nak hívja péniszét. Milyen fura név egy hímvesszőnek. De tetszett a magyarázat: ”Mert hosszabb, mint a Willie.
”rofesszionátus írástudó áll-álruhában. Valószínüleg, de inkább biztos, hogy az igazi kurvák is közölnek hosszabb prózát: "Író voltam/vagyok" címmel. Elég szétnézni. Egy-egy posztmodern írásmü mögött sejthetöen a szakmáját posztgraduális szinten ért szajha áll. Erröl mondhata Hemingway-tehát elkötelezettség és tehetség viszonyáról-,hogy " Egy jó kurva elöbb-utóbb megtalálja a hivatását."
Valerie Tasso Egy nimfomániás naplója címmel tette közzé memoárját. Niha a Taasso név bevezetett márka az irodalomtörténetben/ Tasso: A megszabadított Jeruzsálem/, ám ne gondoljuk, hogy az írónö modern keresztény epopeiát alkotott.
Jó, ha tudjuk, mi hozta létre a müvet, ez lehet olyan izgalmas, mint Kissinger titkos kínai útja,s sokat alárul az alkotói szándékról,ahogy posztmodern körökben mondanák: a narratíva beágyazottságáról."
" Egy színésznöre emlékeztetsz, akivel viszonyom volt- mondja a hajamat simogatva, miután hasamat összefröcskölte spermájával. Mindig azt mondta: fogalmad sincs, hány kilométer faszt kell leszopnom, hogy híres legyek"-ez szerepel motivációként a regény tizenhetedik oldalán. Sajnos ezt vándormotívumként tudom csak elfogadni, hiszen ismerem Joe Eszterhas Amerika c. regényét/ ö volt a forgatókönyvírója az Elemi ösztön és a Silver c. filmeknek/, amiben-összhangan Norman Mailer/ Meztelenek és holtak!!!/ Mariliyn Monroe biográfiájával-magyarul is megjelent-tetten érik, hogy a mennyiség átcsap minöségbe: a jeles díva arra is képes vpét, hogy egy teniszlabdát átszívjon egy locsolóslagon. A nagy elödök.. Itt nehéz újítani.
Most a mennyiségnél tartunk: " Egy rögtönzött fuvolajáték után el is készülök a fejszámolással. Ha egy átlagos hímtag tizenkét centis, akkor teszem azt, ezerkétszáz méternyihez tízezer férfival kell csinálnom.". Na most ez lehet, hogy pontos, de 12OO méter fallosz még senkit nem tett híressé. Az írás terén Eszterhas a király
Amerika
Ameria más szemmel
Jóllehet elromlott az automata macskajaj-adagolóm, két tenyérrel a föld fölött járok, mert egy irodalmi folyóirat azzal a megjegyzéssel fogadta el írásom, hogy „egyéni látásmódja” van. Azóta vadászom erre az egyéni látásmódra, ami tényleg létezik, méghozzá egy Bryson nevű pályatársnál, aki hosszú, évtizedekig tartó angliai távollét után tért vissza amerikai házába. Könnyű neki: húsz év múlva rácsodálkozni a világra. Ezért a kolléga könnyen veszi észre, hogy az amerikaiak többsége buta. Kétharmaduknak fogalma nincs, hogy mikor volt a gettysburgi beszéd, s hogy az amerikai polgárháború melyik elnök nevéhez fűződik. Nagyjából ugyanennyien nem tudták, hogy kicsoda Sztálin, Roosevelt, vagy Charles de Gaulle. Negyvenkét százalékuk egyetlen ázsiai országot sem tudott megjegyezni. Ebben az országban tehát elhihető Bob Dole alelnök válasza arra a kérdésre, hogy miről szól a kampánya: A jövőről. Afelé tartunk, mondta a politikus. És tulajdonképpen igaza volt. A helyi uszodában, pletykálja Bryson, huszonkét pontból álló szabályzatot plakátoltak ki, amelyek közt az egyik kedvencem: „Az ugródeszkán fejenként csak egy ugrás engedélyezett.”. És ezt az amerikaiak be is tartják.
Egy amerikai közgazdász, Simon Kusnets, bevezette a GDP-t a gazdasági élet erősségének mérésére, ám pl. O. J.Simpson tárgyalása kétszázmillió dollárral növelte a GDP-t, tudni illik „mindenfajta gazdasági tevékenység” beleszámít, függetlenül attól, hogy pozitív, vagy negatív. Ezért az egyik gazdasági szaklap szerint az amerikai” nemzetgazdaság hőse egy rákban haldokló páciens, aki egy rendkívül költséges váláson ment keresztül.” Nem is csodálkozhatunk a milwaukee-i rendőrkapitány esetén. Helyetteseit kiküldte a reptérre, hogy kutyákkal gyakorolják a robbanóanyag-keresést. El is dugtak két és fél kilót a reptéren, de aztán egyszerűen elfelejtették, hogy hová. Ebben az országban fordult elő, hogy Brooke Shields 1997-ben minden szülői segítség nélkül magyarázta el a riporternek, hogy miért is nem szabad dohányozni: A dohányzás öl. Ha az ember meghal, akkor élete egy nagyon fontos részét veszti el.”
Azt nem tudom, hogy mindebből a megfigyelt gondolatforgácsból hogyan lesz kiérlelt látásmód, de azt ígérhetem, hogyha rájövök, akkor ezt ezeken a hasábokon osztom meg önökkel
Egy forgatás
A madridi patkány orrhosszal jobb a londoninál
Avagy a Nagy Handicap
Feltéve, ha nem vágóasztalon vagy elvonókúrán végzi, mint egynéhány londoni patkány (Bocs, Tony, de tényleg semmi bajom nincs a torykkal, s az IRA békemenetét is számládra íratom), de a félszemmel Hitchokra kacsingató Ian Fleming sem érte el, hogy James Bond-ja huszonnyolc év alatt átléphesse a vasfüggönyt. Mármint film formájában, mert hogy be lett tiltva, szóval a kedves tonrontói, netán göteborgi olvasó nemigen találkozhatott volna vele a Bugacon egy igazi csikosh- bemutatón, noha 124 cég használja fel a világban reklámcélokra a nevét, s külön irodát is nyitottak, hogy védjék a papírhős nevét a jogtalan üzleti reklámtól, s a Boussac ruhagyár Bond zakójának 24 titkos zsebe közül néhányat még az Ön felesége sem fedezhet föl…
Szóval minden relatív, elég a bankszámlámra gondolnom, vagy arra a régi nosztalgikus történetre, amikor a csatornában a patkánycsalád feje fölött elsuhan egy görény, mire a patkánygyerek megszólal:
-Nézd, Anyu, milyen szép, ez TÜNDÉR.
Szóval még csak a filozófusból pofozó sztárrá váló Terence Young rendezi az Oroszországból szeretettel c. filmet (Kutuzov nem vállalta a mellékszerepet), s a csinos Natasával hősünk menekülés közben az isztambuli csatornában találják magukat.
És ekkor jönnek a patkányok. Undorító, kövér, rágcsálók tízezrei. Megrémültek a robbanástól és most már a nyüzsgő tömegben keresik a menekülés útját, elpusztítva mindent, ami útjukban áll.
Azért kell mindezt részleteznem, mert a 007 Society leendő tagjának nem elég. Ha élethivatásának a brit életművészet ápolását tekinti, hanem vizsgát is kell tenni a James Bond filmekből, s tagok közt három lord is van, de a Daily Express alapítójának fia után a következő hatszáz jelentkezőt már nem vették fel.
Hiányos volt a felkészülés? Ehhez Uri Geller kell?
Nem vádolom a markáns hőst magyarellenességgel, idegenszívűséggel, s nem kutatom, hogy a Kém, aki szeretett engem c. filmben a Kisch és a Sándor nevű főgonosz a szétszakított nemzet test melyik részéből származhatott, de magának Ian Flemingnek gyűlt meg a baja a patkányok ’kivagyiságával.’
Terence Young filjében az isztambuli jelenet(Isztambul, Nálad rosszabul, már csak bitangul)
Tizenöt hosszadalmas ismétlés után, de mindössze ötszáz patkány statiszta közreműködésével született meg, noha Fleming regényében undorító, kövér rágcsálók tízezrei keresik a menekülés útját, ám ki kell ábrándítanom mindenkit, eleinte ennél az epizódnál mindössze 140 patkánnyal számoltak. (A mennyiség átcsaphat minőségbe?)
Egy derék londoni csatornatisztító- olvasom Hirsch Tibor James Bondról szóló könyvében-patkányonként fél fontért le is szállította volna őket, s 1963-ban hetven font 140 patkányért még megérte volna…A gyártásvezető azonban az ablakon dobta ki a pénzt, ugyanis közbe léptek London szigorú egészségügyi hivatalnokai, s a járványügyi szakemberek Angliában nem nézték jó szemmel a dolgot.
A patkányoknak tehát és azonban pusztulniuk kellett. Ciánnal végezték ki őket, s tetemüket azonnal el is égették. Ez az égő hullahad megfelelő operatőri tudással filmezve a leghorrorisztikusabb James Bond jelenet lehetett volna, csak hát a filmhez élő patkányokra volt szükség.
Terence Young- filozófiát végzett!- száz, patyolat tiszta kísérleti patkányt rendelt (Eichmann is azt mondta, hogy nem antiszemita, de egy aktát el kell intézni), s szakemberek légiója dolgozott azon, hogy ezeket a kedves jószágokat kellően ellenszenvessé tegyék.
Először kakaóval öntötték le, hogy megkapják a rendes csatornaárnyalatot, ám az eredménylesújtó volt.
Az amúgy is jóvátehetetlenül szelíd állatkáknak nagyon ízlett a kakaó: ahelyett, hogy közönség rémísztő patkány rohamot produkáltak volna, egy helyben ültek és bundájukat nyalakodták.
A tervezett csatornahorror helyett Walt Disney mesedélutánja, még elgondolni is állati..
Pedro Vidal, a vezető, úgy döntött, hogy mégsem hagyja ki a jelenetet, mert ez is szóba került, hanem Madridban próbál szerencsét.
A madridi patkányok ugyanolyanok voltak, mint a londoniak, de a spanyol járványügyi hatóságaik jóval engedékenyebbek.
A madridi patkányokat leitatták, ötvennyolc boroshordó tartalmát locsolták szét a madridi csatornarendszerben az alkoholfüggőség kialakításához, ezek után nem volt nehéz összeszedni a szesztől dülöngélő állatok közül a forgatókönyv igényei szerint garantáltan undorító példányok tömegét.
Fleming, az író, aki belesodorta a filmeseket a tömeges állatkínzásba, csak a brit elszigeteltség visszafogottságával nyilatkozott:
-Örülök, hogy patkányaim nem a vágószobában végezték.
nnak szerencsések, kik megspórolják a hajójegy árát, át a Nagy Vízen, de a többség számára marad a bevándorlás. A vízen át ért partot Arnold Swarzenegger és Charles Bronson, Miki Hargitay, Gábor Zsazsa, Roman Polanskí. És talán Yossarian, a 22-es csapdájának hőse. A romantika itthon marad. A fedélzeten emberek hevernek, áznak, sírnak és reménykednek.
"Azok a "méla zsidók" Anatevkából, imakendőjükben sebtiben összekapkodott évezredek. Aztán a sok vörös ír, az összeszorított ajkak és a büszke kétségbeesés népe. És a furcsa kis örmények - nekik sem maradt más, mint a Musza Dag negyven napja... És ó a lengyelek... Bizony egy egész haza elfér Chopin szomorú mazúrjában. És lovasroham a tankok ellen, az is olyan ismerős."
Így kezdődik a Kamaszkorunk legszebb nyara - Amerika c. jobb híján csak költői baedekkernek nevezhető - irodalmi gyönyörűség.
A markáns jobboldaliságáról egész Európában elhíresült magyar Bayer Zsolt, kit azonban Romániába nem engedtek be - noha ki tudja, arról milyen szépeket írt volna -, lírai útikönyvet írt, a választásokra készülő, mai, vitáktól zsúfolt ország portréja helyett egy nyugodtabb, a múlt századi Amerikaportrét állítva elénk. A szerző megszokott derűs antiszemitizmusa hiányzik, úgy látszik, ha a szomszédba hívnak vacsorázni, ott nem lehet az asztalkendő alá köpködni, s a bevándorló zsidókról is szívszorító sorokkal emlékezik meg, vagy feltámadt volna az engelsi "realizmus diadala?"
Tudjuk, itt arról a Balzacról van szó, ki politikailag royalista volt, írásai szerint demokrata - mármint Engels szerint.
ELLIS ISLAND - A KEZDET, AMIT A BEVÁNDORLÓ LÁT.
A világválságtól meggyötört és megalázott német munkások és a kitántorgó másfél millió magyar, ki új életet alapítani jött ide, ezt látta először. Nem sejtették, írja a szerző, hogy a világ első számú nagyhatalmát fogják felépíteni és később válik Amerika az amerikaiaké.
1900 és 1924 között naponta ötezer ember érkezett Ellis Islandre, a "megvénült, ezer sebből vérző" Európából. Kiokádta őket a rozsdás hajó gyomra, erre az aprócska szigetre.
Minden vagyonuk elfért néhány rosszul összekötözött batyuban, ócska viharvert bőröndben. De volt egy hatalmas kincsük, a tudat, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Ezzel a kinccsel vészelték át az orvosi vizsgálatokat, a tetvetlenítést, a bevándorlási hivatal dolgozóinak kérdéseit, aztán, ha minden rendben volt, beléphettek az ígéret földjére.
Ma a múzeummá átalakított egykori hivatal kertjében áll a bevándorlók neveit őrző fal. Alig van ember az Egyesült Államokban, aki ne találna itt távoli rokonra, ismerősre. De aki csak vándorlóként érkezik, az is átböngészi a névsort, és majdnem biztos elmorzsol egy könnycseppet titokban, félrefordulva, nehogy észrevegyék...."
Bayer tanár úr különleges történelemórát tart, a szakirodalom segítségével / John Lukacs, és az észak-amerikai indiánok története/, mint egy diavetítővel rajzolja elénk az ország ismert és kevéssé ismert történetét és helyeit.
Kezdetnek New York, ami Új Amszterdam névre hallgatott, míg Peter Stuyvesant holland kormányzó a Jakab yorki megbízásából érkezett Nicolls ezredes hajói láttán puskalövés nélkül feladja a várost, ami a yorki herceg emlékére változik New York-ká, mielőtt Svédország a napóleoni háborúk idején Nagy Britannia pártjára állt, s lezárult a két fejfedő párt nagy vitája, de még Gusztáv Adolf nem mond le trónjáról..
Ellis Island, ahol a Battery park után következik az édes szagú Chinatown, majd a new yorki tőzsde 1901-ben épült épülete, amivel szemben áll a Federal Hall National Memorial, itt volt az Egyesült Államok első parlamentje, itt fogadták el az emberi jogokról szóló törvényt, itt tette le esküjét az ország első elnöke, George Washington 1789-ben.
A Szent Pál templom, aminek parkjában elsőként olvasták fel a Függetlenségi Nyilatkozatot, majd a Sohó, a Greenwich Village, a Hanging Elm, ahol az akasztófa ágain egyszerre nyolc-tíz lator fejezte be földi pályafutását, s a fa a mai napig áll...
Harlem, az hol fekete kis fiúk üvöltik a fehér szerző láttán - 'fehér szemét'. /Ez a faji szegregáció, kedves Zsolt?/
Jön a Brighton Beach, ahol a hasszid zsidók élnek, cirill betűs üzletek, újságok, kávézók közt, a maguk ortodox világában, ülnek a piszkos kávéházaik előtt a naplementében és bámulnak az óceánon át hazafele, de Te kedves olvasó, ha uborkát kérsz a vodka mellé, akár francia vagy, akár román, svéd, magyar, a második kör után azt mondják: mi olyan közel állunk egymáshoz.
Kansas, Hannibal, álmos, poros kisváros, hol Samuel Clemens /Mark Twain/ töltötte gyermekkorát, ki megírta Tom Sawyert és Huckleberry Finnt, a kerítésfestést, Polly nénit, meg, hogyan szabaduljunk meg éjjel a temetőben szemölcseinktől egy döglött macska segítségével... Ám Kansas másról is nevezetes, itt kapta fel Dorothyt a forgószél és repítette egyenesen Óz birodalmába, és itt élt Őrnagy őrnagy a háború előtt, kukoricát termelt és minél többet nem termelt, annál több támogatást kapott az államtól, itt hal meg Eisenhower, itt van a világ legvadabb kisvárosa: Dodge City, itt próbálkozott Wyatt Earp, de ötven lakosra jutott egy kocsma, egy kupleráj és semmi nem pótolhatott a hét végén egy kiadós gyilkosságot.
Colorado, a cheyennek földjén át, visz a szerző útja, ahol meggyilkolják Szikár Medvét, a nagyfőnököt és Csillagot, a fiatal harcost, akik viselték azt a medáliát, melyet a Nagy Fehér Atyától, gúnynevén Becsületes Ábristól kaptak. Ugyancsak hiába voltak náluk azok a washingtoni papírok, melyek azt bizonyították, hogy ők az Egyesült Államok barátai, akkor már aranyat találtak a Sziklás hegységben és Becsületes Ábris katonái öltek. Becsületes Ábris Abraham Lincoln volt.
A SPIRITUÁLIS AMERIKA
Utah: itt egy becsületes mormon paraszt, Joseph Smith, előtt a Mormon próféta felfedte az igaz vallás titkát. Előbb csak testvérének mesélte, majd elmesélték mindenhol, ahol jártak. És egyre nőtt a gyülekezet, de, akik hisznek, azokat gyűlölik, hisz a gyűlölet is csak egy vallás, ami viszont mindannyiunké, ezért a két testvért agyonverik, de a gyülekezet útnak indul, megalakítják Salt Lake City városát, ahol tilos az alkohol, mégis be lehet rúgni, s itt áll, a mormon fővárosban a Sirály emlékmű.
Az első mormon telepesek termését sáskajárás fenyegette, s ha a termés elpusztul, de lett volna mindenki, és odalett volna a mormon vallás is. De hirtelen a sivatag közepén sirályok jelentek meg az égen, s a tenger fenséges madarai felfalták a sáskákat. E csodás megmenekülés emléke ez az emlékmű.
FIRST AND LAST CHANCE-kocsma
A névadó tizenöt évesen hobó. A kérdésre, mi akar lenni, már gyermekkorában úgy felel: csavargó.
Haditudósító Japánban, tizennyolc évesen kerül először börtönbe csavargásért, átvág a megnyomorítottak ezrein, a Chilkot-hágón Klondike aranyáért, hazajön, Stevensonnal iszogat s elnevezi a kocsmát, aztán Jack London kihasználja az első és utolsó esélyünket és negyven évesen öngyilkos lesz.
Montereyben, ha már zsibbadt az ember a Bourbontól és a sörtől, felkerekedhet és megkóstolhatja az Ócska Teniszcipőt. Ezt a koktélt egy Steinbeck nevű amerikai ír találta fel, kérem. A Kék-öbölben. A Konzervgyár utcában, a Mackós Lobogóban méri Jack, úgy készül, hogy zárórakor a söntéspult bádogtepsijében felgyülemlett egész napos löttyöt, mely sörből, whiskyből, rumból, vízből és mosogatószerből áll, akkurátusan kitöltögetik, Hazel gyűjti, és a paisanok megissszák. Az eredmény kész irodalom, de legalábbis garantált szellemi élmény.
LOUSIANABAN KEZET NYÚJT A KÉT FÖLDRÉSZ: Európa és Amerika New Orleans, Bourbon Street...
A napóleoni háborúk idején egész Európa abszintot ivott, lengyel emigránsok, orosz entellektüelek, Párizsban kortyolták a zöld mérget.
Napóleon bukása után pedig francia emigránsok, de ők itt, a Bourbon és a Royal Street csapszékeiben.
A Café des Exilesben például menekült tisztek üldögéltek.
Tervezgették, hogyan fogják a császárt visszaültetni a trónra, aztán mindig reggel lett és ők elvittek egy-egy kreol lányt a hónapos szobára.
Volt egy gazdag francia polgár is, akibe némileg több racionalitás szorult. Ő azt a házat építette, aminek képe címlapfotó: Absinthe Hotel. Ő ezt a házat építette Napóleonnak, hogy ha a császárnak sikerül megszöknie Szent Ilona szigetéről, mégis legyen hol laknia...
/BAYER ZSOLT:
Eszterhas tizenöt filmforgatókönyve alapján írta meg az álomgyár fonákságaival együtt a forgatókönyvek rejtelmei, a könyv, ki kell ábrándítanom az olvasót, nem a kreatív írístechnikáról,hamem a pénzről szól. Ebben viszont fantasztikus
Utószó Köbli Norbert tollából:
A középszar Amerikai rapszódia és a briliáns Hollywoodi fenevad után váratlan gyorsasággal idehaza is megjelent Joe Eszterhas vadonatúj szösszenete, a The Devil’s Guide to Hollywood: The Screenwriter as God.
Kedvenc hun fenegyerekünk, aki egész életében azt hitte, apja zsidó menekült, míg rá nem jött, hogy épp ellenkezőleg: háborús bűnös (erről szól a Music Box), aki elszerette legjobb barátja feleségét, aki hárommillió dollárt kaszált egyetlen forgatókönyvéért (Elemi ösztön), és aki hat éve majdnem megpusztult torokrákban – nem sok újdonságot tartogat a Hollywoodi fenevad rajongóinak; könyve amolyan megbízhatóan szórakoztató olvasmány.
Pontosabban kalauz: anekdoták, bölcsességek és vaskos beszólások gyorsan emészthető, laza elegye 400+ oldalon keresztül. Amelyre mondjuk három csillagot adtunk volna, és gyorsan elfelejtjük, ha nincs AZ A FORDÍTÁS.
The horror, the horror…
Míg az első két könyvet Komáromy Rudolf ültette át magyarra (méghozzá ügyesen), addig a Devil’s Guide egy Rákócza Richárd nevű emberhez került. A JLX, Laux József (ex-LGT) kiadója döntött így. Az eredmény egy olvashatatlan, felfoghatatlan, csapnivaló kötet – A HAZAI KÖNYVKIADÁS SZÉGYENFOLTJA.
Nem elég, hogy Rákócza stílusa egy fordítószoftverét is alulmúlja, és minden kifejezést szóról szóra, tükörben fordít; nem elég, hogy mondatok értelmét változtatja meg negatívról pozitívra és fordítva (az osztogatnak és a fosztogatnak dilemmája); nem elég, hogy sorozatosan elgépeli a neveket (Robert Evans előbb Raymond Evans lesz, aztán Robert McEvans); nem elég, hogy lusta kikeresni a magyar címeket a port.hu-ról, de FINGJA SINCS SEM A FILMGYÁRTÁSRÓL, SEM HOLLYWOODRÓL.
Azért elég nagy bátorság így filmes témájú könyvet fordítani.
Már a magyar cím is ferdítés:
„Ördögi kulcs Hollywoodhoz – Miért Isten a forgatókönyvíró.” Miért kulcs, miért nem útmutató? Ezek szerint Isten is forgatókönyvíró? (Végül is, lehet…) Vagy hogy a francba értsük ezt?
Aztán jönnek a durvulások: „Bruce Willis Add drágán az életed! című filmje…” Sylvester Stallone kasszasikere, a „Sziklamászó”. Nem láttad? Dehogynem! Emlékszel: ott mászik a sziklán. És Spielberg felülmúlhatatlan klasszikusa, „az ÁLLKAPCSOK!” Érted… JAWS!
Sírva röhögnék, ha nem lenne olyan kínos az egész. Azt már mondanom sem kell talán, hogy ferdítőnknek lövése sincs a forgatókönyvírásról, de a legalapvetőbb szakkifejezésekről sem, sőt azt is megkérdőjelezem, hogy egyáltalán angolul tud.
Szerinted mi a sound stage? Rákócza szerint „hangosszínpad.”
Szerinted mi a postwork rewrite? Rákócza szerint „postamunka átirat.”
Szerinted mi a high concept? Rákócza szerint „magasröptű koncepció.”
Szerinted mi a con artist? Rákócza szerint „csalóművész.”
Szerinted mi a project development? Rákócza szerint „ingatlanfejlesztés.”
Szerinted mi a jó büdös lópikula az a screen credit? Rákócza szerint „vászonhitel.”
És teszerinted, de őszintén: mit jelenthet az, hogy the film bombed? Mert Rákócza szerint azt, hogy „a film robbant.”
AZT HISZED, EZZEL VÉGE?
Eszterhas: my typwriter had a cameo in the movie.
Rákócza: „az írógépem KÁMEA LETT A FILMBEN.”
Megnéztem a google-ön, mi a tököm az a kámea: „Domborműves ábrázolással díszített drágakő.” Szóval Joe Eszterhas írógépe a Kicsorbult tőr című filmben domborműves ábrázolással díszített drágakövet alakít. Strange, isn’t it? We’re not in Kansas anymore, Toto!
Rákócza egyébként a társszerzője Dopeman Könyvet akartok, nesztek! című önéletírásának, társszerzője egy budapesti idegenvezető Szökőár testközelben című cunamis tényregényének, illetve szerzője a Szeretlek – Hogyan mondjam el? (Ötletek – gondolatok) című hasznos kézikönyvnek.
Oh, and the ultimate mindfuck:
First draft screenplay = első csapolású forgatókönyv.
Kerekes Tamás
Ördögi kulcs Hollywoodhoz
JLX Kiadó
