Portfóliók
Könyvtárellátó
Recenzió
Mohai V. Lajos költészete a létet, a létezés titkát faggató modern ember alapállásából születik. A heideggeri létbe vetettség, illetve a lét mögött fölfeslő hiány, a semmi gyakran az élet érzéki valóságát közvetítő, olykor konkrét élethelyzetet sejtető, haikuszerű természeti pillanatképek mögül bomlik ki. Ennek a gondolatnak és a ráfelelő emberi reflexiónak nagyszerű megfogalmazása a Kásás körték esnek a kertre című vers is: kásás körték esnek a kertre, suta zaj/ az agyagos csöndre hull;/ még szemerkél csak, nem esik,/ ha Nap süt, kifehéredik/ - oly megbántott a kert;/ szeretni szinte semmiség. Már-már platonikus módon tükröződik ezekben a legtöbbször néhány soros, egy-egy lapot kitöltő szikár versekben egy más világ, nem ritkán szó szerint a másvilág: Kert:/ holttestek elsüllyedt sziluettje - szólal meg a lírai én summás ítélete a mindössze kétsoros Első töredékben. A realitás modern szemlélete Mohai V. Lajos költészetében a tudat mélyének babonás, ősi képzeteivel vegyül - a halálon túli lét valamiféle titokzatos, megbabonázó anyagiságának lehetősége villan fel a gondolkodó tudatában: Elhal a láb sírban fekszik/ Dalmát kutyám vár rám másfél/ méter mélyben kerti házban/ sírkertjében fél-álomban/ álom nélkül alszom alszom/ Földben fekszik Dalmát kutyám (Elhal a láb). Ugyanez a képzet még erőteljesebb megfogalmazást nyer a Tandori Dezsőnek ajánlott, Rezümé című záró versben: Ha már végleg vége, megszűnök,/ de ne irigyeljen senki,/ aki befejeződik, az se/ bír csak halott ember lenni:// a Föld fészkében sem törik szét/ múlt-élete szárnycsapása,/ ványadt kezéből nem pereg ki/ el-nem múló odaadása.// Néhány maroknyi rög alatt még/ a test-kiállta kínok fájnak,/ s kő-jelenlét fuldokol/ koporsódeszkák iszonyatában. Az igényes gondolati líra kedvelőinek jó szívvel ajánlható, színvonalas kötet.
[a]http://www.kello.hu[text]A Könyvtárellátó honlapja[/a]
Mohai V. Lajos költészete a létet, a létezés titkát faggató modern ember alapállásából születik. A heideggeri létbe vetettség, illetve a lét mögött fölfeslő hiány, a semmi gyakran az élet érzéki valóságát közvetítő, olykor konkrét élethelyzetet sejtető, haikuszerű természeti pillanatképek mögül bomlik ki. Ennek a gondolatnak és a ráfelelő emberi reflexiónak nagyszerű megfogalmazása a Kásás körték esnek a kertre című vers is: kásás körték esnek a kertre, suta zaj/ az agyagos csöndre hull;/ még szemerkél csak, nem esik,/ ha Nap süt, kifehéredik/ - oly megbántott a kert;/ szeretni szinte semmiség. Már-már platonikus módon tükröződik ezekben a legtöbbször néhány soros, egy-egy lapot kitöltő szikár versekben egy más világ, nem ritkán szó szerint a másvilág: Kert:/ holttestek elsüllyedt sziluettje - szólal meg a lírai én summás ítélete a mindössze kétsoros Első töredékben. A realitás modern szemlélete Mohai V. Lajos költészetében a tudat mélyének babonás, ősi képzeteivel vegyül - a halálon túli lét valamiféle titokzatos, megbabonázó anyagiságának lehetősége villan fel a gondolkodó tudatában: Elhal a láb sírban fekszik/ Dalmát kutyám vár rám másfél/ méter mélyben kerti házban/ sírkertjében fél-álomban/ álom nélkül alszom alszom/ Földben fekszik Dalmát kutyám (Elhal a láb). Ugyanez a képzet még erőteljesebb megfogalmazást nyer a Tandori Dezsőnek ajánlott, Rezümé című záró versben: Ha már végleg vége, megszűnök,/ de ne irigyeljen senki,/ aki befejeződik, az se/ bír csak halott ember lenni:// a Föld fészkében sem törik szét/ múlt-élete szárnycsapása,/ ványadt kezéből nem pereg ki/ el-nem múló odaadása.// Néhány maroknyi rög alatt még/ a test-kiállta kínok fájnak,/ s kő-jelenlét fuldokol/ koporsódeszkák iszonyatában. Az igényes gondolati líra kedvelőinek jó szívvel ajánlható, színvonalas kötet.
[a]http://www.kello.hu[text]A Könyvtárellátó honlapja[/a]
