Portfóliók
Hidnas Nar: A Borg
A USS Don Quijote bőszen száguldott egy újabb őrült úticél felé. Nem sokan tudták, hogy pontosan hova és miért repeszt oly' veszettül a nem túl nagy, réges-régi Miranda-osztályú űrhajó. NCC-1956. Eredetileg az amúgy sem túl dicsőséges USS Booby névvel büszkélkedhetett, de kiöregedett, amúgy sem volt túl jó állapotban...
Szóval egy ki tudja kitől eredő idióta hagyománynak köszönhetően átnevezték, és útjára eresztették.
Teljes legénységgel.
Csoda, hogy szét nem esett.
A legénységhez Flottások tartoztak, kapitány, elsőtiszt, orvos, miegyéb.
Ők nem tudták, hova mennek. A parancs világos volt ugyan, de nem tudtak a hagyományról, nem tudtak a valódi okokról... Úgy tudták, el kell szállítaniuk valakit a semleges zóna közeléből, azért zúztak olyan eszméletlenül, nem kímélve az ősi reaktort és a gondolákat. Kipréselték a motorból a 3,6-os sebességfokozatot. Ja, 2377-et írunk.
A hagyományról csak egy jobbára zártkörű társaság tudott, habár a "vezetőség" kezdett már gyanakodni. Ez a közösség nem szerette magát nyilvánosság előtt mutogatni, általában azt is tagadta, hogy létezik. Lényeg az, hogy pár aberrált kretén időszakosan fogadásokat kötött, mint például most is. A mindenkori USS Don Quijote-t illetően.
Beteges dolog.
Ez a közösség a 31-es szekció. A titkos ügynökség. Miért volt jó nekik ez a Don Quijote-s dolog...! Azt nem tudom. Lényeg, hogy a vezetőségnek már kezdett gyanús lenni, hogy elég sok hajó viselte már ezt a nevet.
Általában régi, kiöregedett hajók. És meglepően hasonló dolgok történtek az összes ilyen nevű csillagszekérrel. Persze a többség "ostoba babonának" titulálta azt az elméletet, mi szerint "Idegenek" viszik el a hajókat.
Pedig ha legalább halvány sejtésük lett volna a valóságról...!
Szóval a Don Quijote csak úgy hasította volna a vizet, ha vízben úszik, nem pedig a semmiben. Ami jelen esetben a szubteret jelentette. Igaz, szánalmas, de haladás volt, amit produkált. Fényvonalkák húztak el mellette, és a hajó csak közeledett a végzete felé.
Persze erről nem sokan tudtak.
Akik tudtak, annak is csak a 80%-a gondolta komolyan, a többi reménykedett, hogy nem, tekintve, hogy jó adag vérbort nyert. Volna.
De ne menjünk ennyire a dolgok elébe.
A hídon a régimódi csipogás hallatszott, a fények befelé húztak a képernyő alatt... minden normális volt.
Hirtelen egy pult felszikrázott, az ott ülő kadét pedig ijedten felszisszent:
- A jó életbe, ba... - folytatta volna, ha a narrátor nem szól közbe - meg! Azt hittem felrobban ez a szar!
- Nyugi kadét, jó hajó ez! - próbálta nyugtatni a kapitány.
- Jó ám, mint klingon nő a habfürdőben! - kezdte a mondókáját a bajori taktikai tiszt - Örülök, ha nem esik szét ez a tragacs, míg kiszállok belőle!
- Na, elég legyen, maguk idióták! - rivallt a társaságra az elsőtiszt, aki szintén nem tűnt a legműveltebbnek.
Ezzel megvolt a hangulat. Hasonló morgolódások közepette egyszer csak szolid csipogásba kezdett valamelyik batár kijelző: megérkeztek a megadott koordinátákhoz.
Pár parancs és szitok kíséretében a Don Quijote visszalépett normál térbe.
Szenzorok élnek, még mindig élnek...
Bolygó sehol...
Üres minden...
Csend van.
Túl nagy csend.
Még mindig.
Kifejezetten csend volt.
Már szinte fájt a csend.
Ja, persze! Az űrben nincsenek hangok!
De a hídon is csend volt.
Hirtelen még nagyobb csend lett. Aztán egy éles káromkodás hallatszott, majd egy viszonylag standardnak mondható jelentés hallatszott:
- Kapitány, az érzékelők beszartak.
Jött rá válasz, de nem írom le.
Más részről is, azt már igen:
- Javítsák meg, azonnal!
- Persze, ba... - és ismét közbeszólok - ...rátom! Ekkora pechet! - ám ekkor az érzékelők, ki tudja miért, egy pillanatra visszatértek.
Az emberke egyszeriben leolvasta, amit ott látott, és jelentett:
- Uram, társaságunk lesz: hamarosan kilép előttünk transztérből egy...
A kapitány félbeszakította:
- Gépház, kormány, húzzunk innen a... - "bázishoz", minden bizonnyal ezt akarta mondani.
Amint az említettek eleget akartak tenni a parancsnak, a reaktor és a hajtómű sebészi pontossággal ugyan abban a pillanatban megadta magát.
A hajó előtt egy hatalmas, zöldes fényben fürdő izé nyerte vissza normális alakját, a kissé elnyújtott verzióból. Kilépett transztérből.
Veszett közel kúszott a kicsike Miranda-osztályhoz, majd egy ugyancsak zöld színű sugárral végigpásztázta azt. Kívül-belül.
Mindezek után hívta a Föderációs fémhalmazt, hogy miért, máig megfejthetetlen a Borg-kutatók számára. És megszólalt a kollektíva megszámlálhatatlanul sok hangján:
- Itt a Borg! Asszimiláljuk önöket! Minden ellenállás hasztalan.
És a Borg kocka asszimilálta a USS Don Quijote-t. NCC-1956.
írta és leírta: Méhész István
2004. máj. 15.
Szóval egy ki tudja kitől eredő idióta hagyománynak köszönhetően átnevezték, és útjára eresztették.
Teljes legénységgel.
Csoda, hogy szét nem esett.
A legénységhez Flottások tartoztak, kapitány, elsőtiszt, orvos, miegyéb.
Ők nem tudták, hova mennek. A parancs világos volt ugyan, de nem tudtak a hagyományról, nem tudtak a valódi okokról... Úgy tudták, el kell szállítaniuk valakit a semleges zóna közeléből, azért zúztak olyan eszméletlenül, nem kímélve az ősi reaktort és a gondolákat. Kipréselték a motorból a 3,6-os sebességfokozatot. Ja, 2377-et írunk.
A hagyományról csak egy jobbára zártkörű társaság tudott, habár a "vezetőség" kezdett már gyanakodni. Ez a közösség nem szerette magát nyilvánosság előtt mutogatni, általában azt is tagadta, hogy létezik. Lényeg az, hogy pár aberrált kretén időszakosan fogadásokat kötött, mint például most is. A mindenkori USS Don Quijote-t illetően.
Beteges dolog.
Ez a közösség a 31-es szekció. A titkos ügynökség. Miért volt jó nekik ez a Don Quijote-s dolog...! Azt nem tudom. Lényeg, hogy a vezetőségnek már kezdett gyanús lenni, hogy elég sok hajó viselte már ezt a nevet.
Általában régi, kiöregedett hajók. És meglepően hasonló dolgok történtek az összes ilyen nevű csillagszekérrel. Persze a többség "ostoba babonának" titulálta azt az elméletet, mi szerint "Idegenek" viszik el a hajókat.
Pedig ha legalább halvány sejtésük lett volna a valóságról...!
Szóval a Don Quijote csak úgy hasította volna a vizet, ha vízben úszik, nem pedig a semmiben. Ami jelen esetben a szubteret jelentette. Igaz, szánalmas, de haladás volt, amit produkált. Fényvonalkák húztak el mellette, és a hajó csak közeledett a végzete felé.
Persze erről nem sokan tudtak.
Akik tudtak, annak is csak a 80%-a gondolta komolyan, a többi reménykedett, hogy nem, tekintve, hogy jó adag vérbort nyert. Volna.
De ne menjünk ennyire a dolgok elébe.
A hídon a régimódi csipogás hallatszott, a fények befelé húztak a képernyő alatt... minden normális volt.
Hirtelen egy pult felszikrázott, az ott ülő kadét pedig ijedten felszisszent:
- A jó életbe, ba... - folytatta volna, ha a narrátor nem szól közbe - meg! Azt hittem felrobban ez a szar!
- Nyugi kadét, jó hajó ez! - próbálta nyugtatni a kapitány.
- Jó ám, mint klingon nő a habfürdőben! - kezdte a mondókáját a bajori taktikai tiszt - Örülök, ha nem esik szét ez a tragacs, míg kiszállok belőle!
- Na, elég legyen, maguk idióták! - rivallt a társaságra az elsőtiszt, aki szintén nem tűnt a legműveltebbnek.
Ezzel megvolt a hangulat. Hasonló morgolódások közepette egyszer csak szolid csipogásba kezdett valamelyik batár kijelző: megérkeztek a megadott koordinátákhoz.
Pár parancs és szitok kíséretében a Don Quijote visszalépett normál térbe.
Szenzorok élnek, még mindig élnek...
Bolygó sehol...
Üres minden...
Csend van.
Túl nagy csend.
Még mindig.
Kifejezetten csend volt.
Már szinte fájt a csend.
Ja, persze! Az űrben nincsenek hangok!
De a hídon is csend volt.
Hirtelen még nagyobb csend lett. Aztán egy éles káromkodás hallatszott, majd egy viszonylag standardnak mondható jelentés hallatszott:
- Kapitány, az érzékelők beszartak.
Jött rá válasz, de nem írom le.
Más részről is, azt már igen:
- Javítsák meg, azonnal!
- Persze, ba... - és ismét közbeszólok - ...rátom! Ekkora pechet! - ám ekkor az érzékelők, ki tudja miért, egy pillanatra visszatértek.
Az emberke egyszeriben leolvasta, amit ott látott, és jelentett:
- Uram, társaságunk lesz: hamarosan kilép előttünk transztérből egy...
A kapitány félbeszakította:
- Gépház, kormány, húzzunk innen a... - "bázishoz", minden bizonnyal ezt akarta mondani.
Amint az említettek eleget akartak tenni a parancsnak, a reaktor és a hajtómű sebészi pontossággal ugyan abban a pillanatban megadta magát.
A hajó előtt egy hatalmas, zöldes fényben fürdő izé nyerte vissza normális alakját, a kissé elnyújtott verzióból. Kilépett transztérből.
Veszett közel kúszott a kicsike Miranda-osztályhoz, majd egy ugyancsak zöld színű sugárral végigpásztázta azt. Kívül-belül.
Mindezek után hívta a Föderációs fémhalmazt, hogy miért, máig megfejthetetlen a Borg-kutatók számára. És megszólalt a kollektíva megszámlálhatatlanul sok hangján:
- Itt a Borg! Asszimiláljuk önöket! Minden ellenállás hasztalan.
És a Borg kocka asszimilálta a USS Don Quijote-t. NCC-1956.
írta és leírta: Méhész István
2004. máj. 15.
