Portfóliók

mert mi mindig csak ezek vagyunk
a majdnem-győztesek
tudjuk
magunk után sok nyomot nem hagyunk
nekünk senki nem nyújt kezet

a dobogó legfelső foka
egylépésnyi végtelen
próbáljuk
de akárhogy nyomakszunk oda
az nem elég, elégtelen

pedig a másodlét sem utolsó
csak nyugi van és halk zene
pihenünk
nincs tülekedés, pofavizit, korzó
nem nyom a teljesítés kényszere

minket folyton üldöz a kapufa
vagy pech-széria hajt
kérünk
minden oroszoknak atyja
ne bántsd a magyart

rodostóban vízionálunk
testünk olyankor megremeg
képzeljük
hogy újra a sarkunkra állunk
lesz new yorki magyar sereg

talán az egész csak egy rossz álom
ugye hogy győztünk, testvér?
meghalunk
megtört fényű szemed végleg lezárom
hajunkat fújja a szél