Portfóliók
Levél öcsémnek
Kedves Öcsém!
Levélírásra szántam rá magam, ahogy kérted, mikor legutóbb otthon voltam. De látodé, nem tollal írok, s nem is a régi írógéppel kopogtatom a betűket, hanem ezzel a csoda masinával. Vigyázni kell ám vele, mert ha csak nyomod a betűt, amíg gondolkozol, egész hosszú sort ír abból az egyből. De látodé, már megtanultam. Ami meg még kucifántosabb, hogy nem papírra kell írni, hanem televízióra. Hallottál már ilyet? Pedig így igaz.
No, de nem erről akarok mostan írni, hanem, hogy végre visszajöttem. Négy évig voltam kint dolgozni, s egy kis pénzmagot összeszedtem. Megvettem ezt az üzletet, né itthon. Bútor... Tudod, azelőtt a Károlyé volt. Mostan az enyém. Ketten intézzük az asszonnyal. Itt van még a Zsiga is. Ő hozza Hollandiából az olcsó bútorokat.
Tudod, ott a gazdagoknak már nem kell, ha nem divatos, de itt nálunk örvendenek neki.
Új árut is szerez ez a Zsiga. Ügyes egy iparos! Brassóból hozza a modern, új bútorokat. Hetente kétszer.
Ha jön a vásárló, csak megnézi a nagy képeskönyvet, amiben le vannak rajzolva, meg fényképezve a bútorok, s kiválassza, hogy melyik tetszik. Ha nincsen éppen az itt az üzletben, Zsiga két nap múlva már hozza is Brassóból.
Vigyázni kell azért a vásárlókkal ám! Mert kényes népek. Látodé, a minap is hogy jártam. Bejön egy vevő...
Ahogyan belép valaki, én már tudom, mit akar. Látom a mozdulatain, a szeme állásán. Ha kismama lép be, gyermekágyat keres. Mondom neki, ott vannak hátul, a sarokban. Ha újházasok, nagy ágyat keresnek. Mondom nekik, itt van a franciaágy, ez éppen megfelelő. Ha középkorúak, szekrény kell nekik. Mondom, van elég. Ha konyhabútor, abból is szolgálhatok többfélét. Így megy ez. Kedvesnek, szolgálatkésznek kell lenni. Pedig én vízvezeték szerelőnek készültem, de ott kint megtanultam, hogy nem elég csak a dolgodat végezni. A modor, a tempó is fontos...
Szóval, bejön a vevő. Mindjárt látom, itt nagy üzlet lesz. Ketten vannak. Férj és feleség. Az asszony viszi a szót, az ember csak nézeget. Azt mondják, felújításba kezdtek, s mindent kicserélnének. Kezdik, mindjárt a konyhán. Tetszik is a kínálatunk, s hamar választanak. Kétmedencés mosogató, mutatós falra szerelhető ajtós és vitrines részek, szép pasztellszínű szekrények. Szóval, ízléssel választottak.
Rákérdeztek az összeszerelésre, de megnyugtattam a kedves vevőt, hogy én elintézem. Értek hozzá! Te, öcsém csak tudod.
Szombatra kérték a konyhabútort. Szobaberendezést is választottak: ágyakat, asztalt, széket. Ezt három nappal későbbre, mert a szobákat most festik. Láttam jó vevők, s rövid tűnődés után, tizenöt százalékkal emeltem az áraimat. Mondták, nem baj, akkor is kell a bútor, ha drágább.
Szombaton valami közbejött, nem tudtam szállítani, hétfőn elrontottam a mosogatót, mikor a csaptelepet rá akartam szerelni. Telefonáltam, hogy csak borogatós van már raktáron, de nem bánta a kedves vevő, csak vigyem már az árut. Kedden este hatra oda is értem. Serény vagyok én, ha rákényszerítenek!
Szereltem, csavaroztam, alátétért szalasztottam a házigazdát az üzletbe. Tovább ügyködtem szorgalmasan. Most kampóért szalasztottam a gazdát. Futkorászott lelkesen. Hogy ezek a dolgok miért nem voltak nálam? Hát, nem hordozhatok én egy egész áruházat magammal...
Ügyeskedtem, hisz ismersz!
A víz, a lefolyó hamarosan be is lett kötve.
Na, most jönnek a fali szekrények a helyükre. Egy mély lyuk a téglába, tipnit bele, meg csavaros kampót. Jöhet a következő. Zsupsz! Belefúrtam a szennycsatornába, ami az emeletről vezet lefele. Olyan bűz támadt, hogy! Értedé, öcsém? Én a mester belefúrtam!
Lett is nagy ribillió! Még jó, hogy a kőműves, aki a felújítást végezte, ott volt, s betapasztotta a lyukat. Mondtam, dolgom van, s azzal elpucoltam onnan. A háziasszony is mondta, hogy neki is dolga van, de én mentem...
Másnap aztán, reggel felhívott az iparos, hogy a további vásárlás már érvénytelen, mert a felesége megharagudott rám.
Hát ilyenek a mai vásárlók, megrendelők! Nem lehet bízni bennük.
Elestem a jó kis üzlettől...
Na, áldjon meg a Fennvaló!
Székelyudvarhely, 2007. szeptember 14
Levélírásra szántam rá magam, ahogy kérted, mikor legutóbb otthon voltam. De látodé, nem tollal írok, s nem is a régi írógéppel kopogtatom a betűket, hanem ezzel a csoda masinával. Vigyázni kell ám vele, mert ha csak nyomod a betűt, amíg gondolkozol, egész hosszú sort ír abból az egyből. De látodé, már megtanultam. Ami meg még kucifántosabb, hogy nem papírra kell írni, hanem televízióra. Hallottál már ilyet? Pedig így igaz.
No, de nem erről akarok mostan írni, hanem, hogy végre visszajöttem. Négy évig voltam kint dolgozni, s egy kis pénzmagot összeszedtem. Megvettem ezt az üzletet, né itthon. Bútor... Tudod, azelőtt a Károlyé volt. Mostan az enyém. Ketten intézzük az asszonnyal. Itt van még a Zsiga is. Ő hozza Hollandiából az olcsó bútorokat.
Tudod, ott a gazdagoknak már nem kell, ha nem divatos, de itt nálunk örvendenek neki.
Új árut is szerez ez a Zsiga. Ügyes egy iparos! Brassóból hozza a modern, új bútorokat. Hetente kétszer.
Ha jön a vásárló, csak megnézi a nagy képeskönyvet, amiben le vannak rajzolva, meg fényképezve a bútorok, s kiválassza, hogy melyik tetszik. Ha nincsen éppen az itt az üzletben, Zsiga két nap múlva már hozza is Brassóból.
Vigyázni kell azért a vásárlókkal ám! Mert kényes népek. Látodé, a minap is hogy jártam. Bejön egy vevő...
Ahogyan belép valaki, én már tudom, mit akar. Látom a mozdulatain, a szeme állásán. Ha kismama lép be, gyermekágyat keres. Mondom neki, ott vannak hátul, a sarokban. Ha újházasok, nagy ágyat keresnek. Mondom nekik, itt van a franciaágy, ez éppen megfelelő. Ha középkorúak, szekrény kell nekik. Mondom, van elég. Ha konyhabútor, abból is szolgálhatok többfélét. Így megy ez. Kedvesnek, szolgálatkésznek kell lenni. Pedig én vízvezeték szerelőnek készültem, de ott kint megtanultam, hogy nem elég csak a dolgodat végezni. A modor, a tempó is fontos...
Szóval, bejön a vevő. Mindjárt látom, itt nagy üzlet lesz. Ketten vannak. Férj és feleség. Az asszony viszi a szót, az ember csak nézeget. Azt mondják, felújításba kezdtek, s mindent kicserélnének. Kezdik, mindjárt a konyhán. Tetszik is a kínálatunk, s hamar választanak. Kétmedencés mosogató, mutatós falra szerelhető ajtós és vitrines részek, szép pasztellszínű szekrények. Szóval, ízléssel választottak.
Rákérdeztek az összeszerelésre, de megnyugtattam a kedves vevőt, hogy én elintézem. Értek hozzá! Te, öcsém csak tudod.
Szombatra kérték a konyhabútort. Szobaberendezést is választottak: ágyakat, asztalt, széket. Ezt három nappal későbbre, mert a szobákat most festik. Láttam jó vevők, s rövid tűnődés után, tizenöt százalékkal emeltem az áraimat. Mondták, nem baj, akkor is kell a bútor, ha drágább.
Szombaton valami közbejött, nem tudtam szállítani, hétfőn elrontottam a mosogatót, mikor a csaptelepet rá akartam szerelni. Telefonáltam, hogy csak borogatós van már raktáron, de nem bánta a kedves vevő, csak vigyem már az árut. Kedden este hatra oda is értem. Serény vagyok én, ha rákényszerítenek!
Szereltem, csavaroztam, alátétért szalasztottam a házigazdát az üzletbe. Tovább ügyködtem szorgalmasan. Most kampóért szalasztottam a gazdát. Futkorászott lelkesen. Hogy ezek a dolgok miért nem voltak nálam? Hát, nem hordozhatok én egy egész áruházat magammal...
Ügyeskedtem, hisz ismersz!
A víz, a lefolyó hamarosan be is lett kötve.
Na, most jönnek a fali szekrények a helyükre. Egy mély lyuk a téglába, tipnit bele, meg csavaros kampót. Jöhet a következő. Zsupsz! Belefúrtam a szennycsatornába, ami az emeletről vezet lefele. Olyan bűz támadt, hogy! Értedé, öcsém? Én a mester belefúrtam!
Lett is nagy ribillió! Még jó, hogy a kőműves, aki a felújítást végezte, ott volt, s betapasztotta a lyukat. Mondtam, dolgom van, s azzal elpucoltam onnan. A háziasszony is mondta, hogy neki is dolga van, de én mentem...
Másnap aztán, reggel felhívott az iparos, hogy a további vásárlás már érvénytelen, mert a felesége megharagudott rám.
Hát ilyenek a mai vásárlók, megrendelők! Nem lehet bízni bennük.
Elestem a jó kis üzlettől...
Na, áldjon meg a Fennvaló!
Székelyudvarhely, 2007. szeptember 14
