Portfóliók

Mit akarsz, te rongyágyadban kedvetlenül vergődő sors motyogni nekem? Hisz már legyőztelek, Nőmnek pedig suttoghatom: a Te dalod hallom mindenünnen, látom a Te ajkad, kezeimmel ölelhetlek szerelmesen. Feneketlen barlang mélyére vetett ezüstcsengettyűben fordul álmán a kacagó sóhaj szép hangja suttogva kacsint visszafelé a megölt sötét napokra, így lépek akár most a perzselő tüzének emlékködébe és sikítva szórom darabokra én. Meredek lankákon sorban könnyezik a kilátók koronáján átsütő nap sugarai a Te arcod szépségét, újra élményként élhetem meg puha illatú kezed víg életét. Forogjon hát az üszkös kerék, mit mi már tűzben áztattunk a nap hajnalán, délidőt s estet akarok fogdosni s markomban vinni Eléd. Kakas, te ércesen ne sikíts mostan, hiszen minden fönt van, festve látom Nőm a magam szemével, mindenütt köszönöm én ezt Néked, mert láthatlak szememmel Téged. Mint a fára a tél után a tavasz rügyei, úgy vágyom csúszni én a remegő reményedre, napról a holdra s leszek naptáradnak fáradhatatlan vándora.