Portfóliók

S ily lépteket vágyak felett látnom s felettük csoportosuló felhőkként kéjjel tudnom vad világot kísérő féktelen ködöket. Az asztalod bően termő, lopkodok én róla mosolygó falatokat. Nem asztalt borítok, csupán falok. Add hát és nézd el, ha törvények ellen teszem ily vétkemet. Teljen meg hasam és hagyj, hadd gondoljam újra önmagam és kérheted akár, ha magam hajtásait hozom én. Szakítsd le akár az idők előtt virágját a gyümölcseimnek, ne nézd, ha nem hiszed. Ha már megérett és Érted élt s gyűjtötte egy nyár édesét, akkor add. Fald fel azonnal és tűzd hajadba a csurranó cseppjeit. Lesz, ha hagysz, hagyod, ha lesz, tenned semmit sem kell. Éld hát a lassú szilaj botorkálásból előkerülő egymásba hajló hulló kéjeket. A testem fékjei állanak még tornyok felett, láncok ölelnek, s csak kevést érzek én még a szabadság nyakán, de csorog már a kékké készült griffmadár veres vére. Nyugodva hánykolódj s így lészel nyugtalanabb s ezt már Te is nyöszörögve kóstolgathatod. A part szélei még a távok szürkéjén kéretőznek a komp korlátjára font kékülő ujjaikkal. Szabadíts meg csókjaiddal és tested forró tüzével perzselj, tűzben áztass, nyögd elhaló hangon bő álmod, rakd magasabbra a máglya tetejét, remegj és lássalak szédülni forró fellegeid ölelései között. Örömeid rabjává akarok szegődni, érezni az édes érzéseidet. Terülj hát el úgy, mint félem én még akár a mai napon, de a születésed előtti pillanaton remegtem értük s óta is boldogan cipelem szívem tarsolyán. Adj adnom, lásd ha a nap s hold egyben áll egy lélekbe vésett napon, szűkölj és remegj egy életéjszakán keresztül s őrülten örülj végre a leend szabad patakok halk csobogásának.