Portfóliók

Sütök, forgok, tésztát keverek, habot kavarok! Mert öröknek hitt napra készülő sütemény készül. Ma még hiszem, hogy egynek sütöm, de holnap már más szájába tömöm. Csicsázom hát rendesen sütim ruháját, feszesre húzom krémjét, arcát igazítva - magam arcára húzom. Itt-ott rendezgetem, amott megemelem, máshol takarom - szorgosan kiskonyhámban forgolódom. Teszem azt, amire születtem, cukrásztanoncként élek az édessel, mit mindenhova kellően értetlenül kenegetek apámtól örökölt kiskéssel. Könyv és tanítás nélkül - hisz hiszek én magamban! Cukrásztársaim kezei által megformált formákat néha én is másolok és így teszek dörgőn röhögő baráti kedvükre. Közben a TV-t nézem. Látom a felvett képeken az utolsó meccsen is micsoda szép sütik készültek, forognak, kelletik ám magukat! Bátran, izmosan. Szemüket kicsit összehúzzák, fogaikat összeszorítják, hajuk pőrén divatosan, szőrük szépen rend szerint, foguk fehéren csillog, látszólag mindenük épphogy. Némelyik szája sarkán reklámba fojtott papírhengerbe csavart élvezet pihen és füstöli kéjét. Izmok, idomok dagadnak leshető helyen, kiteszik lábukat és olyan, mintha még azt is dobogóra állítanák. Vásár lesz, illatos forgatag, árcédulák kerülnek, pletykák szállnak, kuncogás és csudálkozás.
Az elsők mindig elsők a sütik között.
Ha valaki a sütik receptjét kéri, gazdájuk bő vigyorral hessegeti a kéretlen vendégeket, titkuk nem eladó, mert hiszen a véletlen megismételhetetlen! A többiek sorban mind ezeket a sütiket eszik, nyomják, préselik. Arcuk dagad a tudásnak hitt önhitt tétlenségből fakadt morzsáktól. Szedik a földről is, akár a gőzölgő tehénszarról is, mert az első sütik darabjai csodát tesznek - hittel hiszik.
Az én sütim az én váram! - lökik a gazdák el a mohó kezeket.
Lopni itt nem lehet!
Leplek kerülnek hát, amit apró sárga gazdák éhbérért napszámban szabják. Ezek olcsók és kegyetlenek. Mert még tenni sem kell értük és tiéd lehet - így áll a reklámszöveg.
Aztán hirtelen csend lesz, mint mindig, ha a bankett ideje van. A dizőz keze mikrofonnal hajlik, feje fölött a színes fényeket közben szorgalmasan cserélgetik. Centik, képletek, mérőszerek kerülnek hirtelen. Mér a szem, szagol az orr, matat a kéz, kóstolás ideje ugyan még nincs, de páran a kezükkel asztal alá hetykén lopkodják már a kell sütiket. Van, aki ölnyit is akár. Van, aki rögtön lenyeli. Van, aki csak nyaldossa. Van, aki csak tekeri. Közben pedig az első hányás oly régről ismert hangjai is megérkezett. Persze, ilyenkor a tömeg felhördül, kezek lendülnek sírásra. Orvos fut, kezében a csillogó kaparó csattog. Bújik már rögtön asztal alá, senki se lássa keze mit is csinál. Hisz asztal alatt titkos szégyen esett! De már senki sem törődik a járvánnyal. Zabálás van, falnak és kezek ezernyi édes sütit szájakba cuppanósan hajítanak.
Lassan orkánná válik a kajacsata.
Már a sütik is egymást ütik. Repülnek a skalpok, gurulnak a cukros kalapok. Zacskók szakadnak, fejek hullanak. Fergeteg kerekedik. Fejeket vesznek és melleket adnak, összekerülnek lassan, amik összetartoznak. Egyik süti hirtelen eltűnik teljesen, aztán a másik is, hatvány szerint egyre több, szinte már mind egyszerre cuppannak. Már a krémszín sem számít, már az alkohollal ronggyá öntözött krémmel kent sem számít, rohanni kell, sietni, mert nincs idő. Már alig maradt idő!
Az előbb mohón faló torkok végleg lenyelik szedett-feslett régi sütik morzsáit, de szájuk közben egyre nagyobbra nyílik. Tágul a bőr, húzódik össze a szem, már-már a haj is hátrafele mozog.
Ekkor veszi észre a száj hogy elfogytak a több sütik, valaki biztos megette előlem, hisztizik az egyik. Kezei az egyik faló szemeit kaparja, folyik a vér és rettenet. Szép egy színpadi jelenet!
A lett gazdák sikítva futnak a sarokba egy utolsó kemény trombitás mulatságra.
A piactér tele csonka, nyúlós, savanyú szagú romlott sütikkel, amiket nemrég még hetykén méregették. Mindenkinek jutott a lakomából, többet úgysem lesz mindenkinek ilyen, s ha igen, akkor sem lesznek mások sem szemfülesebbek, csak öregebbek. De az már egy másik vásár, arról szólni én nem tudok, de nem is akarok!
De előre rohantam a történettel, az oly régen vágyott nap mindig mindenki előtt játszódik, láttam már elégszer, de ma ez a nap már az enyém és a magam keverte sütimé.

Állom hát a mustrát becsülettel. Elmondom hát neked, barátom hogy álltam a sütimmel ott!

Receptjét persze én sem mondom, mert ugye... más sem szokta más fülekbe súgni.
Íme hát:

Kezemmel előbb lebontottam a borítót, szétsöpörtem a földön a csomagolást, tollseprűvel még igazítottam, közben a sütievők is készülődtek. Szép ruhába öltözötten jöttek, illendően leültek vagy a szélén álltak, cseverésztek maguk közt, de szemük kapkodva a néha lebbenő függönnyel röpködött. Elcsendesedtek lassan, apró köhögés, a fények lassan kimúltak. Mi a sütik gazdája átláttunk a függönyön, de a közönség nem láthatott sem minket és sütinket sem. Ó, mily figyelmesség! Ide-oda járt szemem. Ajjaj, itt inkább hátrébb kellett volna mennem és már indultam volna hátra, de a trombiták szava csavarodott lábamra. Én szerencsétlen - épp lépés közben - kezemben a tálcán látható sütimmel kerültem a függöny felemelkedése után a szúrós szemekre. S ahogy ezen néhány szem megakadt, az én mondókám első sorait úgy összezavart, amire csak szám maradt hápogva tátva. Most már mindegy, ha indultam már hátra, amit más is látta. Lassan aprót lépve kerültem én így mögé a műveknek. Legyen rend hát, gondoltam, és így röstellve pironkodtam. Láttam hogy vannak így, mint én páran, paroláztunk, így aztán kis csoportban - előbb amolyan nyájasan, később egyre barátságosabban néztük együtt az előbb kezdődött előadást.
Kis verekedés lett ott elöl, de mi páran nem láthattuk, most sem tudok róla többet, mint amit hallottam csak, de ezt egyszer egy másik mesébe fektetem.
Szépen ment a sor, bár az idő egyre gyorsabban haladt.
Mindjárt sorra kerülünk! Mikor kerülsz sorra? Mindig ezek a kérdések!
Előttünk potyogtak a sütik a rövidebb - hosszabb mustra után egyik a másik után.
Előbb lett egyik barátom már porondra került! Döbbenet így ült közénk és szórta marokkal szanaszét újabb kétségét. Minden mindegy hát, jöttem aztán én is. Szerettem volna, ha minél előbb túlesek e megméretésen, hiszen sütim a tálcámon nem sokáig bírhatja így a lámpák alatt forrón. Megolvad és összefolyik a máza, ki olvashatja akkor mi van írva rája?
Megfogott akkor egy kéz, a porondmester kesztyűbe burkolt keze, megrántott hát, minden szem elejbe.
A porondmester néma és vak, de nem süket ezért mindig határozottan rángat.
Ezerszer ezerrel halmozott, számokkal nem ismertethető mozdulata most csak nekem szólt ott.
Persze engem is összezavart, forogni kezdtek a lámpák, de a szám addigra már sorokat szavalt.
Már előtte megfogadtam, dicsérni a sütimet nem fogom, furcsát és mégis édeset szerettem volna, különös egyveleget alkottam hát. Ami közben lett és rossz lett a sütés közben, kicsit lekerekítve megfaragtam, de tökéleteset sosem akartam. Mert tudtam a sütim és én együtt szereplünk, így együtt mérnek majd minket és nem porcióként külön-külön. A sütim hibáit magam mind jól tudtam, ahogy lehet takartam, de senki ne vesse rám a követ azért, mert tésztájába kacska, kackiás tollakat nem nyomtam.
Milyen lett? Én mondjam most el neked?
Hát... jó!
Á…, inkább mégsem!
Elmondtam akkor az addig csak forgatott szövegem, gyér a taps, az előbbi tömeg is ritkább, nem is esett volna jól a hurrázás, éljenzés, hisz arra cseppet sem készültem. Sütim közben ott állt és ő is várta azt, ami ránk várt. Gondoltam hogy most már gyorsan egyék meg, tüntessék szemem elől, apró cukordarabját se lássam. Mert mire ideértem, már megutáltam.
El is vitte egy kéz gyorsan, lekapta a tányérról, fogak közt sütim oly gyorsan eltűnt hogy fel sem tűnt.
Ott álltam még kicsit, kezeim zsebben lötyögtek, számban első slukkos cigi, arrébb fötörtem lábammal egy másik, előttem szereplő süti letört darabjait, néztem, amint árkába, mint sírgödrébe fekszik. Lassan megfordultam, ekkor lökött el onnét a porondmester, szinte leszakadt a vállam. Érzem mai is. Roppanik egyet, ha liszteszsákot cipelő embert kell nézzek.
Ma már csak ritkán járok ki az arénába, amolyan egyedül eltöltött nosztalgiára. Nézem az új közönséget és amit azelőtt kívülről még sosem láttam, a függöny mögötti készülődő népet.