Portfóliók
Szexplázasor
M.I. 21 éves hajadon, szerda késődélután, júniusban kellően kihívóan, félve stricijének újabb dühromaitól – szakmányszerűen – leszólításra került valahol Budapest mellett egy mellékúton:
- Szia! – köszönt az idegen férfihang.
- Szia Aranyom – válaszolt M.I.
Már kezdte is: francia, natúr, dugás… - amikor egy kicsit zavart lett, mert az idegen igen-igen ronda képpel nézett rá. M.I. erre átgondolta a veszélyességi pótlékot, majd újrakezdte:
- Szia Aranyom, francia ötezer, natúr húszezer, dugás tizennyolcezer.
Az idegen meg se rezdült a minden bizonnyal rondaságának szóló felárra, hanem a legnagyobb igyekezettel – majdhogynem – sármosan bájologva érdeklődni kezdett.
- Én csak egy kicsit beszélgetni akarok.
M.I. ideges lett.
Ezt az idegen észrevette és kicsit visszakozva az előbbi határozottságától elpirult.
- Ugye tudod, hogy akkor is fizetned kell – bökte rá M.I., amint észrevette az idegen pírját.
Megállapodtak: fél óra - 8 ezer, mindenképpen előre fizetve.
Elhajtottak egy földes útra, ahol megálltak. Kis idő múlva M.I. felnevetett, majd megint és megint. Majdnem egy órát töltöttek így el. M.I. életében először igazi nőnek érezte magát.
Másnap a férfi ismét erre az útra tévedt, nem találta meg azonnal a lányt, egy órát kellett keringenie a kocsijával, ahol ismét fizetett és természetesen újra jókedvvel eltöltötték azt a kis időt. Amikor M.I. kiszállt, az idegen is kiszállt autójának a kormánya mögül. A nő megrémült egy kicsit, rögtön affektálni kezdett és kihúzódott az úttestre. A fiú ezt észrevette, óvatosan, kedvesen a csomagtartó felé lépkedett, felnyitotta, kivett onnét egy csokor friss virágot.
Odaadta a kurvának, illendőséggel, nyílt tekintettel, büszkén: „ő a ronda állat, egy út szélén, egy tagadhatatlanul gyönyörű nőnek virágot adhat át!” Ismét elpirult, aztán vissza-visszanézve beült a kocsijába, aminek finoman adott gázt, mert nem akarta a felvert porral beteríteni a lányt.
M.I. estefelé, amikor Roland a strici érkezni szokott, akkor bevonult az úttól beljebb levő gazos részbe, mintha szükségét menne elvégezni. A virágot oda dugta el s mivel nem vihette magával, így csak nézegette még egy pár pillanatig. Nem szagolta meg, csak nézte. A mobilja megcsörrent, ránézett, a csokrot letette egy fa mellé és elindult a műút felé.
Másnap nem találkoztak.
A rá következő napon azonban igen, ahogyan hosszú hetekig minden délután, de most már csak pár percre. A felettébb ronda srác mindig hozott valami apróságot. Amikor forró nap volt, akkor jéghideg ásványvizet és naptejet, amikor eső esett, akkor pulóvert, kiskabátot, esernyőt. Természetesen minden esetben kisebb-nagyobb virágcsokor társaságában.
Augusztus végén adták egymásnak az első arcra kerülő puszit.
Október 16. napján a ronda fiatalember döntő lépésre szánta el magát. Megérkezése után leparkolt az út szélére, kiszállt a kocsijából. Harsányan és igen jó kedvvel odaköszönt a többi lánynak. Büszkén M. Ilonához lépett. Szemmel láthatóan nagyon szerette a nő szépségét, ilyenkor jó adag rútságától megszabadult a fiatal férfi, vonásai idősebbnek tűntek, járása letisztult, szemei láthatóvá váltak, arcának asszimetrikusan eltorzult pofacsontján a bőr kisimult, pigmenthibái halványodtak. Ajkainak szabálytalansága csillapodott, elkorcsosult orra kipiszésedett, még a kopott dróthaját is megigazította. M. Ilona egykedvűen állt és fogadta hódolóját. Már nagyon régen eldöntötte magában miként és hogyan fog cselekedni, ha felkérik vagy még jobban megzavarják. A ronda férfi randevút kért és kis töprengés után – a nő unott és már-már elutasító arccal meg is adta azt. Rövidesen Ilona ismét felnevetett, a bűnronda ifjú ember pedig szórakoztatta még egy kicsit. Sóvárgó szembogarával csodálta az elékerülő és megunhatatlan látványt – a fiatal és gyönyörű női test és lélek szemmel láthatóan éppen az ő közléseire virul, éppen az ő jópofaságaira lesz boldog, szenvtelen, kacérkodó és tökéletes nővé.
Másnap este találkoztak. Hajnalig együtt lehettek. Pompás vendéglőben töltötték el vacsorájukat, a lány megkapott mindent, amiről addig csak álmodhatott. Sétára indultak, András – mert a fiút így hívták – ismét szórakoztatta a lányt, aki pedig teljes felszabadultságában, csillogó szemekkel élvezte együttlétük idejét. Egyszer ugyan vétkezett a ronda András, mert beszélni szeretett volna egy kicsit magáról is, de aztán hamar észrevette született sorsát és ismét minden a helyére került. Ilona hazafelé szótlanul ült a kocsiban, nem nevetett, nem kérte ismételten vicces játékokra Andrást. Gondolkodni látszott. A fiú közben azt hitte, hogy biztosan azért, mert Ilona felettébb szégyellné előtte az életkörülményeit. András nem kívánta kínos pillanatokba taszítani kedvesét, továbbra is csendben volt. Mintha a nő ott sem lenne a kocsiban – kitartóan hallgatott. A szép nő csak a legszükségesebb esetekben szólalt meg, ekkor közölte Andrással, hogy hol és merre forduljon a kocsival. Egyszerre megálltak. M.I. elővette a mobilját, kiszállt a kocsiból, közben intett a ronda Andrásnak. Percekig egy fiatal, felettébb csinos lány állt telefonálva egy autó mellett, amiben egy férfialak ült. Majd a nő visszaszállt a kocsiba. Elhelyezkedett.
András félszemmel tekintett rá, zavarban volt és meg szerette volna csókolni a lány édes ajkait.
Ilona felsóhajtott és megszólalt:
- Most meg akarsz baszni, vagy mi legyen?
A borzongatóan ronda képű férfi erre egy kicsit megdöbbent. Arca elszürkült, kezei megálltak. Magában őrjöngött, vére sikított, hormonjai vágtáztak, mindene sípolt az agyában, szédült is egy kicsit. Majd megszólalt.
- Nem, esetleg… - itt a férfi hangja nagyon bizonytalanná lett, szemeit lesütötte, ajkának jobb csücskét a szájába harapta; -… esetleg meg szeretnélek…
Ilona megelégelte. Határozottan kiszállt az autóból és egyre hangosabb hangon így beszélt:
- Akkor minek töltöttél el velem egy egész estét, minek költötted rám azt a sok pénzt?
András csak hallgatott és nem tudott mit mondani. Alig vette észre, a lány már el is elindult a sötét utcán. Csodálatos alakja már majdnem el is tűnt a sötét árnyak között, mire kiszállt a kocsijából és teljes erővel szaladni kezdett a nő felé. Ilona hallotta ezt, lassabbra vette a járását, továbbra is próbálta elkerülni az utcai lámpák fényeit, eközben majdnem megállt, András ekkor érte utol. Elébe került, két kézzel megfogta erősen a vállánál és csak bámulta őrült módjára a szenvtelen arcot. Majd megcsókolta Ilona ajkait. Még a rúzsnak is alig volt esélye ronda András ajkára kerülni, amikor M.I. ellökte magától a felajzott férfitestet és suttogva, de igen pattogós hangon vitázni kezdett:
- Itt ne, itt nem akarom, ne bánts engem te ronda barom, ha hozzám nyúlsz kikaparom a szemedet! Takarodj innen te vadállat!
A fiú meg sem lepődött. El sem köszönt. Visszaballagott a kocsijához és lassan elhajtott.
Másnap a soron M.I. hiányzott.
András azonban ott volt. Megállt, kérdezősködött a lányoktól is, majd újra várt és ismét kérdezősködött. Mindegyik lány haragosan és nagyon elutasítóan bánt vele, némelyikük majdhogynem szét is verte a táskájával a fejét.
Jó ideig a fiú nem mert kiszállni a kocsijából, amint várta az út szélén a hátha előbukkanó kedvesét. Egy napon aztán rászánta magát a közeledésre, M.I. arca az utóbbi időben túlzott mennyiségű sminkkel volt elfedve, parókát viselt, combjain vastagszövésű harisnya feszült, fülében súlyos mennyiségű klipsz és minden esetben nagyon mereven állt az út szélén, amikor András észrevette a kocsijából. Lassított előbb, majd kitette az indexet jó előre – így jelezve, hogy meg fog állni a lány közvetlen közelében. A fékezés után várt, a kurva merev járásban odatipegett a lehajtott kocsiablakhoz, behajolt és egyetlen szóval így szólt:
- Takarodj!
András tudta már, amit tudnia kellett. Szemernyi kétsége sem maradt tennivalói felől.
A következő napokon mindig megnézte nőjét, aki jól gyógyult, arcán egyre kevesebb festék látszott, a parókája is gondozottabb lett, testének mozdulatai is természetesebbnek tűntek munkája közben. Néha már odamosolygott Andrásnak.
Egy napon, az esti zárás felé közeledve feltűnt egy lakkfekete luxuslimuzin. A lányok mind-mind elővették a legkínálóbb pozitúrájukat, kidüllesztették mellüket, felhúzták kicsit a novemberi ködben a miniszoknyájukat. A drága autó leparkolt az út mellett, várakozni kezdett. Mindkét kipufugójából fehér pára ereszkedett, majd tűnt el a poros kökénybokrok között. Ildi és Nóra odamentek, kisvártatva azonban letörten el is távoztak onnét. Roland hamarosan meg is érkezett, de észrevette a zsíros üzletet, majd elhajtott és távolabb leparkolt. Onnét felhívta a prostikat egyenként és közölte velük: - „az audist vegyétek le, ha kell, akkor egy órát fogom itt baszni a rezet!”. Ebben a pillanatban megállt mögötte a lakkfekete autó.
Márió szállt ki előbb, aztán Zsolti, legutoljára Roland is kikászálódott. Mindhárman rágyújtottak egy-egy piros marlboróra.
A fekete kocsiból előbb kettő megtermett biztonsági őr szállt ki, aztán a drága öltönyében a lehető legtermészetesebben mozgó alak lépett kettejük közé és mindhárman megindultak a cigarettázók felé. Szikár tárgyilagossággal, tömören fogalmazott mondataival az Ügyvéd Úr leszerelte Rolandék pökhendiségét és tárgyalni kezdtek. Néhány perc múlva meg is állapodtak. Az öltönyös felemelte a táskáját, rátette a piros 190-es merci tetejére, kinyitotta és ott – mindenki előtt – leszámolta a kialkudott összeget. Kezet nem ráztak, csak nézték egymást, a legkisebb zavarodottság nélkül, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna embert venni. Mindenki beszállt a maga autójába, egyként elindultak, mereven figyelve egymás mozdulatait, kikanyarodtak az útra és nagyon lassan elindultak Ilonáért. A lányok kíváncsian tekingettek a lakkfekete kocsi felé, számolgatni kezdtek kinek és mit vegyenek karácsonyra. A gyermekeiknek mennyi ajándékot fognak venni, végre kifizethetik az adósságaikat, hiszen itt van a vállalati buliszezon és éppen ma van az első megrendelő! Büszkék voltak magukra, már nem is fáztak, elgondolta mindegyik a nemsokára beköszöntő szép világot, lefürödve, tiszta és rendes körülmények között egy szállodában vagy vidéki kastélyszállóban lehetnek egy hétvégén, ehetnek, ihatnak, amennyit csak akarnak és közben micsoda pénzt kereshetnek!
A férfiak az autóikkal megálltak Ilona előtt. Mindenki meglepődött ezen egy kicsit, páran feszültek lettek, még a mindig érkező kuncsaftok autói sem érdekelték őket. Kinyílt a limuzin hátsó ajtaja, kiszállt az egyik biztonsági őr, odament Ilonához. Roland is kiszállt, sietve hamarabb ért a lányhoz, magához vonta. Erőszakosan beszélgetett vele, felindultságában még ordított is az arcába, már majdnem megütötte. M.I. elsírta magát, arcát eltemette a tenyerébe, teste álltában összekuporodott, vállai rázkódtak, lecsúszott a fehér kistáska is, de belekarolt a kigyúrt tag kinyújtott karjába, odalépett végre a fekete kocsihoz. Ebben a pillanatban megállt, szétnézett a placcon, integetni kezdett pár lánynak és beszállt az autóba. Ami azonnal elindult, majd nagyon óvatosan, indexelve megkerülte Rolandék mercijét, visszatért a sávjába és eltűnt. Egy pillanat múlva a kanyarból már csak a felmorajló elszabadult V8-as motorüvöltést lehetett és azt is egyre halkabban hallani.
Egy óráig utaztak így négyen. M. Ilona a kocsiban vigasztalhatatlanul sírt, törölgette könnyeit, lemosta arcáról a sminket, letörölte a szemeit, igyekezett egyre természetesebb lenni, próbálkozott nem feszélyezetten ülni a két ruhásszekrény között. Az elöl ülő öltönyös alak elpattintotta a visszapillantó tükröt, amikor megpróbált kihívóan szemezni a lány. Csendben haladtak. Át a városon, majd megálltak egy nagy ház előtt. Kiszálltak, beütögette az öltönyös a belépőkódot a kapu melletti dobozba, amire az ajtó kinyílt és bejutottak. Kicsivel később egy átlagos külsejű 40-es, szemüveges férfi lépett ki a bejárati ajtón, mögötte egy 30 évesforma fiatal nő, akin fehér köpeny volt. Szigorúan és gépiesen viselkedtek Ilonával, bekísérték a házba.
András másnap hajnalban odaállt egy fehér ajtó elé, kezében egy különlegesen szépre és izgalmasra kötött virágkölteménnyel, tobzódtak e lírában a fehér kálák és a vérvörös rózsák, a közéjük helyezett zöld díszanyaggal harmonizáló papírral volt alul betakarva az egész. A ronda férfi zaklatottnak látszott, nyugtalanul lépegetett egyik, majd a másik lábára. Bekopogott, amire semmilyen válasz nem érkezett. Aztán benyitott. A nő egy kórházi hálóingnek tűnő valamiben feküdt, szemeit épp ebben a pillanatban nyitotta ki, alkarjai közé szorított kispárnája csücskét a füle mellé igazította és várakozóan nézett a megérkező férfire. Az meg leült a kis székre, az ágy mellé, lassú szavakkal beszélni kezdett. Előbb bocsánatot kért a múltkori viselkedéséért, nagyon restellte azt az éjszakát és nagyon fájlalta, amiért miatta megverték Ilonát. Majd megkérdezte, miként lehetséges a kettejük találkozója, amolyan ismerkedő találkája, kicsit randija. Most, amikor a lány már szabad lett. Ilona ezen nagyon meglepődött. Hajnalig nem aludt. Amikor vért, vizeletet, nyálmintát, székletet vettek tőle, azután végképp nem tudott elaludni. Félt. Félt attól, hogy többé már talán nem is ebben az országban fog élni, talán rituálisan ki fogják végezni vagy talán egy egész férficsapat fog erőszakot tenni összes testnyílásán a következő éjszaka. El volt kábulva a szorongástól, semmit sem értett, semmiről sem tudott, nem volt biztos abban, hogy neki ebből az egészből valaha is valami jó dolog derülhet ki. S most, amikor egy ilyen – valójában ártatlan - „mi lenne, ha mi ketten néha találkoznánk” – kérdéssel találkozott, akkor elsősorban megint félt. Nem tudta mire vélni a történteket. Eszébe sem jutott volna ez a variáció, minden idegszálával ugrásra állt, törni-zúzni, rúgkapálni és üvölteni szeretett volna. Helyette megkapta azt a kérdést, amire még gondolni sem mert. Hosszasan hallgatott hát. Erre András mentegetőzni kezdett, magyarázkodásba fulladt és még jobban megzavarodott, de a szót nem merte kimondani. Helyette Ilona megszólat:
- Talán.
Természetesen pár nap múlva mindketten el és felszabadultak. András megtudta, a lány majdnem egészséges, leszámítva azt a kis fertőzést, amit antibiotikummal pár nap alatt ki is lehet gyógyítani. Ekkor egy kis lakást vásárolt a belvárosban és odavitte Ilonát, adott neki pénzt, segítséget ígért a berendezéséhez, majd sétára hívta.
Lassan összekerültek. Ilona jó élt, mindene megvolt, még beszélgetnie sem kellett, eljárhatott barátokat, barátnőket keresni, még egy esti iskolába is beiratkozott. András egy napon a maga elfajzott módján végre megkapta a kedvesét. Ilona dolga semmi sem volt, nem kellett vonaglania, eljátszania semmilyen szerepet. András nem tehénkedett rá, nem nyomorította kékre-zöldre a formás melleit és meg sem harapta – sőt még bizarr kívánságokat sem kért. Helyette bűvölten simogatta, ölelte, szerette és remegő nyögései között csókolta testét, nyalta hasát, nyelvével kiszolgálta ajkait - Ilona ezen nagyon meglepődött. Először nagyon kényelmetlenül érezte magát, aztán hamar feloldódott, hamarosan már élvezte együttlétük minden percét. András nem merte férfiasságát belopni Ilona testébe, helyette nyalni, gyengéden harapni, izgatni kezdte lába közé szorított húsát. A lány a felrobbanó görcsei között elszakította a lepedőt, amikor kitörő módon elélvezett, hasa alja vibrált, combjának összes izma megremegett, lábfeje fájdalomig megfeszült és majdnem eszét vesztve elájult az átélt édestől.
Az első szeretkezésük a megismerkedésük után majdnem egy évvel történt. Mindketten egymásba roskadóan szédültek a kiesett időködben, András a maga korcs testét tépte, majd amikor a nő tette ezt, akkor boldogan tűrte körmeinek mélyedését, szakító karmolását, reszkető és veszett mámorát. Nemsokára az ágynemű is vércsíkos lett, a férfiasság együtt üvöltött a nőiséggel, mámorba fúltak, összeroskadásig szerették önmagukat és az egyik a másikat.
Egy év múlva Ilona megszülte első gyermekét, kis időközökkel a másik kettőt is.
Csendben, világtól elfordultan élték mindennapjaikat. Télen síelni mentek, nyáron nyaralást vettek, ügyelt is András a körülményekre, minden esetben olyan békés helyen, ahol rajtuk kívül kevés ember pihent. Az emberek azonban így is hol nyíltan, hol pedig elfordulva nevetgéltek rajtuk. Furcsa és életszerűtlen kép tárult eléjük: három szép és egészséges gyermek, egy fiatalságával és női erejének teljes hatalmával felruházott gyönyörű nő, majd András. A maga egyre erőteljesebb rútságával, első pillanatban visszataszító mozdulataival, mindenkor csendben ballagva a családja mellett.
A gyerekek nőttek, már mindegyikük iskolába került, ahová szívesen és a legnagyobb örömmel eljártak. Ilona sikerrel letette a főiskolai vizsgáit, sohasem gondolt önnönmagán és gyermekein kívül más utakra. Nem ivott, nem lett veszekedős, nem lett hisztérikusan elégedetlen, sem pedig öntelten követelődző. Beszélgetni azonban továbbra sem tudott Andrással. Ebbe tulajdonképpen már régen belenyugodtak. A felületes szemlélő számára a teljes boldog család képe tűnt elő és csak a bunkók jegyezték meg magukban: „kis testi hibákkal…”. A mélyben azonban forrongott az elnyomott elégedetlenség, egyre szította lángjait, kereste állhatatosan a maga kijáratát. Az apa mindig sokat dolgozott, az utóbbi időben már a házban berendezett dolgozószobájába is bőven jutott belőle. Az asszony azonban sosem zavarta és nem is tulajdonított különös jelentőséget a dolognak. Elnézett gyermekei apjának munkamámora fölött, semmilyen veszélyt nem észlelt, hiszen továbbra is a gondtalan és békés életét élhette.
Novemberben András eléállt és kissé bizonytalanul, de azért határozott szándékkal közeledve színházba hívta.
Leültek az első sorba, a gyönyörű és szolid estélyibe öltözött nő, legvégül a torz ember. Egyszerre a környékükön sugdolózás és alig tapasztalható zűrzavar támadt. Ilona a legnagyobb természetességgel szedte rendbe a dús, fekete hajának elkóborolt fürtjét, majd nagyon diszkréten megigazította a melltartóját és ruhájának redőit, s mint ilyenkor az összesúgások alkalmával szokta – a megszokott tartásában elhelyezkedett. Az előadás Ilona számára érthetetlenné és ezért egyértelműen unalmassá lett, már az első felvonás elején összezavarodott.
Csúnya maszkokba öltöztetett lepusztult nők szerepeltek benne, ellenben azt már egyszerűen nem értette miért szerepel mindegyik férfi fessen, ellenállhatatlanul a szerepekben. Néha nevettek a közönség soraiból, máskor felhördültek. A második felvonásban végig a legnagyobb őszinteséggel kacagtak a nézők. A harmadikban megint sokan nevettek, aztán egyszerre csend lett a nézőtéren. Röviddel ezután szipogást és meglehetőst visszafojtott sírást lehetett elszórtan hallani, legvégül a meresztőéles csendet. A ronda főszereplő lány, akit közben imádatig szeretett a legszebb férfiszínész és már keféltek is az előző felvonásban - épp ebben a pillanatban temette el a szép férfitől született, valószerűtlenül szép puttói vonásokkal megáldott, majdnem 10 éves fiát. Azt, akit kis idővel a gyilkosság előtt még őszintén szeretett, aztán kegyetlen vadállat módjára a színpad közepén szétmarcangolva megölt, most éppen egy gúnyos kacajjal eltemeti saját fiát. A következő jelenetben a két magára maradt ember külön-külön siratja az elpusztult kisembert, majd egymásnak esnek, verekednek. Ilona már nem értett semmit az egészből. Azt sem, amikor a két színi ember: a förtelmesen trampli nő és a gyönyörű férfi egyszerre összeölelkezik. A rút némber zokogni kezd és elmeséli a férfinek, hogy nem Hektor a pitbull tépte szét a fiút, ahogy a rendőrök is megállapították, hanem ő volt az. Az anya, aki megszülte, aki életet adott neki. Ő volt! Ebben a pillanatban őrült és kölcsönösen veszett szerelmi szexualitás tombolása tűnik fel a színpadon. Ilona nem értette: mit is szeretnek ezek ketten egymásban és miért is kellett az elragadó kisfiúnak meghalnia. Közben a színpadon már-már pornográfiába hajló orgia fejlődik ki. Kölcsönösen a másik testét tépik, körmeik között szakad a hús, egymás hajába kapnak, foguk vicsorog a csók kéjétől, testük felizzása után hamuvá égve megnyugodnak egymás széttépett torzóin. Az utolsó görcsös rángatódzás után sebesen összehúzzák a súlyos színházi függönyöket. Minden hang megáll a levegőben, a sötétség fakón tekint minden néző ember szemébe. Majd kilép a hirtelen támadt keskeny fénycsóva közepébe a drapéria mögül egy orvos, sztetoszkóppal a nyakában és megállapítja: mindkettő ember egymást tépte szét – valószínűleg az elkeseredettségük fájdalmában és biztosan azért, mert egyetlen fiúk halálát nem tudták feldolgozni. Rezzenéstelen arccal ellép a nézők között, majd a nézőtéri bejáratnál visszafordul és egyre hangosabb tónusú hangon így szól:
- Sohasem láttam ilyesmit! Széttépték egymást és pontosan egyazon időben, egyazon okok miatt haltak meg. De ajkuk csókban, kezük egymáséiban nyugszik. Nem értem, de meg akarom tudni!
A „meg akarom tudni!” – részt komoly indulatokkal az egész testével üvöltve mondta már a színész.
A nézőtéren ismét a lábakhoz ültek a legapróbb hangok, amikor az orvos a deszkákon nyavalygó lépteivel kiment, azután hosszú másodpercig további csendben és a legnagyobb sötétben, fel-felszipogva, könnyeiket törölgetve ültek a nézők. A függöny ismét szétgördült, bekapcsolták a lámpákat, azok lassan elpásztáztak a közönség tarkóin, megálltak a véres színpad közepén, ahol már két gyönyörű ember feküdt, mindketten meztelenül. Megmozdultak, hátukat a közönség felé mutatva felálltak, lassan megfogták a másik kezét, aztán karjaikkal gyengéden egymásba kapaszkodva összeölelkeztek, csókjuk édes volt, szerelmi nyögéseik tisztán csengtek. Megfordultak és az előbb megölt szép színész és egy ismeretlen, addig nem szereplő színésznő állt ott.
M.I. ezt nem értette.
Ahogy azt sem, amikor Andrást a deszkákon állók felhívták a színpadra, ettől a cirkusztól annyira zavarba került, amitől még inkább elveszítette érzékeit, így hát értetlenségében már nem is látott, nem is hallott az egészből egy cseppet sem.
A férfi felért a lépcsőkön, suta alakja már kirajzolódott, arca még nem volt felismerhető. A színészek közben büszke tekintetükkel övezve és tapsolva körbevették, hátul a sorok között pár néző sivítva fütyült, a nők közül sokan megkönnyebbülten, az iménti elkeseredetett sírásuk után felhördülve, de továbbra is a könnyeik között küszködve, de már kitörő boldogságban sírtak. Majd hirtelen Andrást befogta a reflektor. Alig-alig halkult a döbbenettől a tömeg ünneplése. Jól láthatóan nem súgtak össze az emberek, hanem egyre erősebben csak tapsoltak és fütyültek, ütemesebben tomboltak, lábukkal topogtak. Az első sorokban felugrottak ültő helyükből, aztán végül már mindenki felállt az egész színházban.
Ilona továbbra is ülve maradt.
András másnap felmondott a munkahelyén, ezt azonban élettársával csak egy hónap után közölte, napokig a dolgozószobájában ült és írt. Hamarosan festeni is kezdett. Legújabb szokásává az éjszakai kimaradások lettek. Egyre sikeresebb lett, mint művész, a közönség éljenezte, ünnepelte.
A gyermekeit apaként továbbra is a legnagyobb tisztességgel nevelte, de Ilonának egyre kevesebbszer volt nevetős időszaka, végül egy napon M. I. megcsalta Andrást. Majd egy másik férfivel, aztán a következővel is. Az egyik szeretőjével összeköltözött, elhagyta gyermekeit és Andrást is.
Egyszer még visszatért a régi házába, de akkor erősen ki volt sminkelve, szellős rózsaszín kabát volt rajta, novemberhez nem illő színű és hosszúságú miniszoknya. Szemei merevek voltak valami drogtól, ajkai közül megritkult fogai mellett kiengedve alkoholgőzt eresztett. Lefogyott egy kicsit, megint olyan feszesen lépegetett, mint akkor, azon az első napon. El sem köszönt egyetlen családtagjától sem, csak elvitte az ékszereit, összecsomagolta ruháit, egyéb személyes dolgait, bepakolt egy taxiba, aztán eltűnt.
Azóta András egyszer látta, valahol Budapest mellett egy mellékúton, kiöregedőfélben levő, elhanyagolt, minden este megvert kurvaként. Egy darabig még gondolkodott azon, mi lenne, ha odamenne hozzá, de a férfias gőgje nem engedte megtenni azt a pár lépést. Inkább otthagyta sorsára az út mellett a nőjét.
- Szia! – köszönt az idegen férfihang.
- Szia Aranyom – válaszolt M.I.
Már kezdte is: francia, natúr, dugás… - amikor egy kicsit zavart lett, mert az idegen igen-igen ronda képpel nézett rá. M.I. erre átgondolta a veszélyességi pótlékot, majd újrakezdte:
- Szia Aranyom, francia ötezer, natúr húszezer, dugás tizennyolcezer.
Az idegen meg se rezdült a minden bizonnyal rondaságának szóló felárra, hanem a legnagyobb igyekezettel – majdhogynem – sármosan bájologva érdeklődni kezdett.
- Én csak egy kicsit beszélgetni akarok.
M.I. ideges lett.
Ezt az idegen észrevette és kicsit visszakozva az előbbi határozottságától elpirult.
- Ugye tudod, hogy akkor is fizetned kell – bökte rá M.I., amint észrevette az idegen pírját.
Megállapodtak: fél óra - 8 ezer, mindenképpen előre fizetve.
Elhajtottak egy földes útra, ahol megálltak. Kis idő múlva M.I. felnevetett, majd megint és megint. Majdnem egy órát töltöttek így el. M.I. életében először igazi nőnek érezte magát.
Másnap a férfi ismét erre az útra tévedt, nem találta meg azonnal a lányt, egy órát kellett keringenie a kocsijával, ahol ismét fizetett és természetesen újra jókedvvel eltöltötték azt a kis időt. Amikor M.I. kiszállt, az idegen is kiszállt autójának a kormánya mögül. A nő megrémült egy kicsit, rögtön affektálni kezdett és kihúzódott az úttestre. A fiú ezt észrevette, óvatosan, kedvesen a csomagtartó felé lépkedett, felnyitotta, kivett onnét egy csokor friss virágot.
Odaadta a kurvának, illendőséggel, nyílt tekintettel, büszkén: „ő a ronda állat, egy út szélén, egy tagadhatatlanul gyönyörű nőnek virágot adhat át!” Ismét elpirult, aztán vissza-visszanézve beült a kocsijába, aminek finoman adott gázt, mert nem akarta a felvert porral beteríteni a lányt.
M.I. estefelé, amikor Roland a strici érkezni szokott, akkor bevonult az úttól beljebb levő gazos részbe, mintha szükségét menne elvégezni. A virágot oda dugta el s mivel nem vihette magával, így csak nézegette még egy pár pillanatig. Nem szagolta meg, csak nézte. A mobilja megcsörrent, ránézett, a csokrot letette egy fa mellé és elindult a műút felé.
Másnap nem találkoztak.
A rá következő napon azonban igen, ahogyan hosszú hetekig minden délután, de most már csak pár percre. A felettébb ronda srác mindig hozott valami apróságot. Amikor forró nap volt, akkor jéghideg ásványvizet és naptejet, amikor eső esett, akkor pulóvert, kiskabátot, esernyőt. Természetesen minden esetben kisebb-nagyobb virágcsokor társaságában.
Augusztus végén adták egymásnak az első arcra kerülő puszit.
Október 16. napján a ronda fiatalember döntő lépésre szánta el magát. Megérkezése után leparkolt az út szélére, kiszállt a kocsijából. Harsányan és igen jó kedvvel odaköszönt a többi lánynak. Büszkén M. Ilonához lépett. Szemmel láthatóan nagyon szerette a nő szépségét, ilyenkor jó adag rútságától megszabadult a fiatal férfi, vonásai idősebbnek tűntek, járása letisztult, szemei láthatóvá váltak, arcának asszimetrikusan eltorzult pofacsontján a bőr kisimult, pigmenthibái halványodtak. Ajkainak szabálytalansága csillapodott, elkorcsosult orra kipiszésedett, még a kopott dróthaját is megigazította. M. Ilona egykedvűen állt és fogadta hódolóját. Már nagyon régen eldöntötte magában miként és hogyan fog cselekedni, ha felkérik vagy még jobban megzavarják. A ronda férfi randevút kért és kis töprengés után – a nő unott és már-már elutasító arccal meg is adta azt. Rövidesen Ilona ismét felnevetett, a bűnronda ifjú ember pedig szórakoztatta még egy kicsit. Sóvárgó szembogarával csodálta az elékerülő és megunhatatlan látványt – a fiatal és gyönyörű női test és lélek szemmel láthatóan éppen az ő közléseire virul, éppen az ő jópofaságaira lesz boldog, szenvtelen, kacérkodó és tökéletes nővé.
Másnap este találkoztak. Hajnalig együtt lehettek. Pompás vendéglőben töltötték el vacsorájukat, a lány megkapott mindent, amiről addig csak álmodhatott. Sétára indultak, András – mert a fiút így hívták – ismét szórakoztatta a lányt, aki pedig teljes felszabadultságában, csillogó szemekkel élvezte együttlétük idejét. Egyszer ugyan vétkezett a ronda András, mert beszélni szeretett volna egy kicsit magáról is, de aztán hamar észrevette született sorsát és ismét minden a helyére került. Ilona hazafelé szótlanul ült a kocsiban, nem nevetett, nem kérte ismételten vicces játékokra Andrást. Gondolkodni látszott. A fiú közben azt hitte, hogy biztosan azért, mert Ilona felettébb szégyellné előtte az életkörülményeit. András nem kívánta kínos pillanatokba taszítani kedvesét, továbbra is csendben volt. Mintha a nő ott sem lenne a kocsiban – kitartóan hallgatott. A szép nő csak a legszükségesebb esetekben szólalt meg, ekkor közölte Andrással, hogy hol és merre forduljon a kocsival. Egyszerre megálltak. M.I. elővette a mobilját, kiszállt a kocsiból, közben intett a ronda Andrásnak. Percekig egy fiatal, felettébb csinos lány állt telefonálva egy autó mellett, amiben egy férfialak ült. Majd a nő visszaszállt a kocsiba. Elhelyezkedett.
András félszemmel tekintett rá, zavarban volt és meg szerette volna csókolni a lány édes ajkait.
Ilona felsóhajtott és megszólalt:
- Most meg akarsz baszni, vagy mi legyen?
A borzongatóan ronda képű férfi erre egy kicsit megdöbbent. Arca elszürkült, kezei megálltak. Magában őrjöngött, vére sikított, hormonjai vágtáztak, mindene sípolt az agyában, szédült is egy kicsit. Majd megszólalt.
- Nem, esetleg… - itt a férfi hangja nagyon bizonytalanná lett, szemeit lesütötte, ajkának jobb csücskét a szájába harapta; -… esetleg meg szeretnélek…
Ilona megelégelte. Határozottan kiszállt az autóból és egyre hangosabb hangon így beszélt:
- Akkor minek töltöttél el velem egy egész estét, minek költötted rám azt a sok pénzt?
András csak hallgatott és nem tudott mit mondani. Alig vette észre, a lány már el is elindult a sötét utcán. Csodálatos alakja már majdnem el is tűnt a sötét árnyak között, mire kiszállt a kocsijából és teljes erővel szaladni kezdett a nő felé. Ilona hallotta ezt, lassabbra vette a járását, továbbra is próbálta elkerülni az utcai lámpák fényeit, eközben majdnem megállt, András ekkor érte utol. Elébe került, két kézzel megfogta erősen a vállánál és csak bámulta őrült módjára a szenvtelen arcot. Majd megcsókolta Ilona ajkait. Még a rúzsnak is alig volt esélye ronda András ajkára kerülni, amikor M.I. ellökte magától a felajzott férfitestet és suttogva, de igen pattogós hangon vitázni kezdett:
- Itt ne, itt nem akarom, ne bánts engem te ronda barom, ha hozzám nyúlsz kikaparom a szemedet! Takarodj innen te vadállat!
A fiú meg sem lepődött. El sem köszönt. Visszaballagott a kocsijához és lassan elhajtott.
Másnap a soron M.I. hiányzott.
András azonban ott volt. Megállt, kérdezősködött a lányoktól is, majd újra várt és ismét kérdezősködött. Mindegyik lány haragosan és nagyon elutasítóan bánt vele, némelyikük majdhogynem szét is verte a táskájával a fejét.
Jó ideig a fiú nem mert kiszállni a kocsijából, amint várta az út szélén a hátha előbukkanó kedvesét. Egy napon aztán rászánta magát a közeledésre, M.I. arca az utóbbi időben túlzott mennyiségű sminkkel volt elfedve, parókát viselt, combjain vastagszövésű harisnya feszült, fülében súlyos mennyiségű klipsz és minden esetben nagyon mereven állt az út szélén, amikor András észrevette a kocsijából. Lassított előbb, majd kitette az indexet jó előre – így jelezve, hogy meg fog állni a lány közvetlen közelében. A fékezés után várt, a kurva merev járásban odatipegett a lehajtott kocsiablakhoz, behajolt és egyetlen szóval így szólt:
- Takarodj!
András tudta már, amit tudnia kellett. Szemernyi kétsége sem maradt tennivalói felől.
A következő napokon mindig megnézte nőjét, aki jól gyógyult, arcán egyre kevesebb festék látszott, a parókája is gondozottabb lett, testének mozdulatai is természetesebbnek tűntek munkája közben. Néha már odamosolygott Andrásnak.
Egy napon, az esti zárás felé közeledve feltűnt egy lakkfekete luxuslimuzin. A lányok mind-mind elővették a legkínálóbb pozitúrájukat, kidüllesztették mellüket, felhúzták kicsit a novemberi ködben a miniszoknyájukat. A drága autó leparkolt az út mellett, várakozni kezdett. Mindkét kipufugójából fehér pára ereszkedett, majd tűnt el a poros kökénybokrok között. Ildi és Nóra odamentek, kisvártatva azonban letörten el is távoztak onnét. Roland hamarosan meg is érkezett, de észrevette a zsíros üzletet, majd elhajtott és távolabb leparkolt. Onnét felhívta a prostikat egyenként és közölte velük: - „az audist vegyétek le, ha kell, akkor egy órát fogom itt baszni a rezet!”. Ebben a pillanatban megállt mögötte a lakkfekete autó.
Márió szállt ki előbb, aztán Zsolti, legutoljára Roland is kikászálódott. Mindhárman rágyújtottak egy-egy piros marlboróra.
A fekete kocsiból előbb kettő megtermett biztonsági őr szállt ki, aztán a drága öltönyében a lehető legtermészetesebben mozgó alak lépett kettejük közé és mindhárman megindultak a cigarettázók felé. Szikár tárgyilagossággal, tömören fogalmazott mondataival az Ügyvéd Úr leszerelte Rolandék pökhendiségét és tárgyalni kezdtek. Néhány perc múlva meg is állapodtak. Az öltönyös felemelte a táskáját, rátette a piros 190-es merci tetejére, kinyitotta és ott – mindenki előtt – leszámolta a kialkudott összeget. Kezet nem ráztak, csak nézték egymást, a legkisebb zavarodottság nélkül, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna embert venni. Mindenki beszállt a maga autójába, egyként elindultak, mereven figyelve egymás mozdulatait, kikanyarodtak az útra és nagyon lassan elindultak Ilonáért. A lányok kíváncsian tekingettek a lakkfekete kocsi felé, számolgatni kezdtek kinek és mit vegyenek karácsonyra. A gyermekeiknek mennyi ajándékot fognak venni, végre kifizethetik az adósságaikat, hiszen itt van a vállalati buliszezon és éppen ma van az első megrendelő! Büszkék voltak magukra, már nem is fáztak, elgondolta mindegyik a nemsokára beköszöntő szép világot, lefürödve, tiszta és rendes körülmények között egy szállodában vagy vidéki kastélyszállóban lehetnek egy hétvégén, ehetnek, ihatnak, amennyit csak akarnak és közben micsoda pénzt kereshetnek!
A férfiak az autóikkal megálltak Ilona előtt. Mindenki meglepődött ezen egy kicsit, páran feszültek lettek, még a mindig érkező kuncsaftok autói sem érdekelték őket. Kinyílt a limuzin hátsó ajtaja, kiszállt az egyik biztonsági őr, odament Ilonához. Roland is kiszállt, sietve hamarabb ért a lányhoz, magához vonta. Erőszakosan beszélgetett vele, felindultságában még ordított is az arcába, már majdnem megütötte. M.I. elsírta magát, arcát eltemette a tenyerébe, teste álltában összekuporodott, vállai rázkódtak, lecsúszott a fehér kistáska is, de belekarolt a kigyúrt tag kinyújtott karjába, odalépett végre a fekete kocsihoz. Ebben a pillanatban megállt, szétnézett a placcon, integetni kezdett pár lánynak és beszállt az autóba. Ami azonnal elindult, majd nagyon óvatosan, indexelve megkerülte Rolandék mercijét, visszatért a sávjába és eltűnt. Egy pillanat múlva a kanyarból már csak a felmorajló elszabadult V8-as motorüvöltést lehetett és azt is egyre halkabban hallani.
Egy óráig utaztak így négyen. M. Ilona a kocsiban vigasztalhatatlanul sírt, törölgette könnyeit, lemosta arcáról a sminket, letörölte a szemeit, igyekezett egyre természetesebb lenni, próbálkozott nem feszélyezetten ülni a két ruhásszekrény között. Az elöl ülő öltönyös alak elpattintotta a visszapillantó tükröt, amikor megpróbált kihívóan szemezni a lány. Csendben haladtak. Át a városon, majd megálltak egy nagy ház előtt. Kiszálltak, beütögette az öltönyös a belépőkódot a kapu melletti dobozba, amire az ajtó kinyílt és bejutottak. Kicsivel később egy átlagos külsejű 40-es, szemüveges férfi lépett ki a bejárati ajtón, mögötte egy 30 évesforma fiatal nő, akin fehér köpeny volt. Szigorúan és gépiesen viselkedtek Ilonával, bekísérték a házba.
András másnap hajnalban odaállt egy fehér ajtó elé, kezében egy különlegesen szépre és izgalmasra kötött virágkölteménnyel, tobzódtak e lírában a fehér kálák és a vérvörös rózsák, a közéjük helyezett zöld díszanyaggal harmonizáló papírral volt alul betakarva az egész. A ronda férfi zaklatottnak látszott, nyugtalanul lépegetett egyik, majd a másik lábára. Bekopogott, amire semmilyen válasz nem érkezett. Aztán benyitott. A nő egy kórházi hálóingnek tűnő valamiben feküdt, szemeit épp ebben a pillanatban nyitotta ki, alkarjai közé szorított kispárnája csücskét a füle mellé igazította és várakozóan nézett a megérkező férfire. Az meg leült a kis székre, az ágy mellé, lassú szavakkal beszélni kezdett. Előbb bocsánatot kért a múltkori viselkedéséért, nagyon restellte azt az éjszakát és nagyon fájlalta, amiért miatta megverték Ilonát. Majd megkérdezte, miként lehetséges a kettejük találkozója, amolyan ismerkedő találkája, kicsit randija. Most, amikor a lány már szabad lett. Ilona ezen nagyon meglepődött. Hajnalig nem aludt. Amikor vért, vizeletet, nyálmintát, székletet vettek tőle, azután végképp nem tudott elaludni. Félt. Félt attól, hogy többé már talán nem is ebben az országban fog élni, talán rituálisan ki fogják végezni vagy talán egy egész férficsapat fog erőszakot tenni összes testnyílásán a következő éjszaka. El volt kábulva a szorongástól, semmit sem értett, semmiről sem tudott, nem volt biztos abban, hogy neki ebből az egészből valaha is valami jó dolog derülhet ki. S most, amikor egy ilyen – valójában ártatlan - „mi lenne, ha mi ketten néha találkoznánk” – kérdéssel találkozott, akkor elsősorban megint félt. Nem tudta mire vélni a történteket. Eszébe sem jutott volna ez a variáció, minden idegszálával ugrásra állt, törni-zúzni, rúgkapálni és üvölteni szeretett volna. Helyette megkapta azt a kérdést, amire még gondolni sem mert. Hosszasan hallgatott hát. Erre András mentegetőzni kezdett, magyarázkodásba fulladt és még jobban megzavarodott, de a szót nem merte kimondani. Helyette Ilona megszólat:
- Talán.
Természetesen pár nap múlva mindketten el és felszabadultak. András megtudta, a lány majdnem egészséges, leszámítva azt a kis fertőzést, amit antibiotikummal pár nap alatt ki is lehet gyógyítani. Ekkor egy kis lakást vásárolt a belvárosban és odavitte Ilonát, adott neki pénzt, segítséget ígért a berendezéséhez, majd sétára hívta.
Lassan összekerültek. Ilona jó élt, mindene megvolt, még beszélgetnie sem kellett, eljárhatott barátokat, barátnőket keresni, még egy esti iskolába is beiratkozott. András egy napon a maga elfajzott módján végre megkapta a kedvesét. Ilona dolga semmi sem volt, nem kellett vonaglania, eljátszania semmilyen szerepet. András nem tehénkedett rá, nem nyomorította kékre-zöldre a formás melleit és meg sem harapta – sőt még bizarr kívánságokat sem kért. Helyette bűvölten simogatta, ölelte, szerette és remegő nyögései között csókolta testét, nyalta hasát, nyelvével kiszolgálta ajkait - Ilona ezen nagyon meglepődött. Először nagyon kényelmetlenül érezte magát, aztán hamar feloldódott, hamarosan már élvezte együttlétük minden percét. András nem merte férfiasságát belopni Ilona testébe, helyette nyalni, gyengéden harapni, izgatni kezdte lába közé szorított húsát. A lány a felrobbanó görcsei között elszakította a lepedőt, amikor kitörő módon elélvezett, hasa alja vibrált, combjának összes izma megremegett, lábfeje fájdalomig megfeszült és majdnem eszét vesztve elájult az átélt édestől.
Az első szeretkezésük a megismerkedésük után majdnem egy évvel történt. Mindketten egymásba roskadóan szédültek a kiesett időködben, András a maga korcs testét tépte, majd amikor a nő tette ezt, akkor boldogan tűrte körmeinek mélyedését, szakító karmolását, reszkető és veszett mámorát. Nemsokára az ágynemű is vércsíkos lett, a férfiasság együtt üvöltött a nőiséggel, mámorba fúltak, összeroskadásig szerették önmagukat és az egyik a másikat.
Egy év múlva Ilona megszülte első gyermekét, kis időközökkel a másik kettőt is.
Csendben, világtól elfordultan élték mindennapjaikat. Télen síelni mentek, nyáron nyaralást vettek, ügyelt is András a körülményekre, minden esetben olyan békés helyen, ahol rajtuk kívül kevés ember pihent. Az emberek azonban így is hol nyíltan, hol pedig elfordulva nevetgéltek rajtuk. Furcsa és életszerűtlen kép tárult eléjük: három szép és egészséges gyermek, egy fiatalságával és női erejének teljes hatalmával felruházott gyönyörű nő, majd András. A maga egyre erőteljesebb rútságával, első pillanatban visszataszító mozdulataival, mindenkor csendben ballagva a családja mellett.
A gyerekek nőttek, már mindegyikük iskolába került, ahová szívesen és a legnagyobb örömmel eljártak. Ilona sikerrel letette a főiskolai vizsgáit, sohasem gondolt önnönmagán és gyermekein kívül más utakra. Nem ivott, nem lett veszekedős, nem lett hisztérikusan elégedetlen, sem pedig öntelten követelődző. Beszélgetni azonban továbbra sem tudott Andrással. Ebbe tulajdonképpen már régen belenyugodtak. A felületes szemlélő számára a teljes boldog család képe tűnt elő és csak a bunkók jegyezték meg magukban: „kis testi hibákkal…”. A mélyben azonban forrongott az elnyomott elégedetlenség, egyre szította lángjait, kereste állhatatosan a maga kijáratát. Az apa mindig sokat dolgozott, az utóbbi időben már a házban berendezett dolgozószobájába is bőven jutott belőle. Az asszony azonban sosem zavarta és nem is tulajdonított különös jelentőséget a dolognak. Elnézett gyermekei apjának munkamámora fölött, semmilyen veszélyt nem észlelt, hiszen továbbra is a gondtalan és békés életét élhette.
Novemberben András eléállt és kissé bizonytalanul, de azért határozott szándékkal közeledve színházba hívta.
Leültek az első sorba, a gyönyörű és szolid estélyibe öltözött nő, legvégül a torz ember. Egyszerre a környékükön sugdolózás és alig tapasztalható zűrzavar támadt. Ilona a legnagyobb természetességgel szedte rendbe a dús, fekete hajának elkóborolt fürtjét, majd nagyon diszkréten megigazította a melltartóját és ruhájának redőit, s mint ilyenkor az összesúgások alkalmával szokta – a megszokott tartásában elhelyezkedett. Az előadás Ilona számára érthetetlenné és ezért egyértelműen unalmassá lett, már az első felvonás elején összezavarodott.
Csúnya maszkokba öltöztetett lepusztult nők szerepeltek benne, ellenben azt már egyszerűen nem értette miért szerepel mindegyik férfi fessen, ellenállhatatlanul a szerepekben. Néha nevettek a közönség soraiból, máskor felhördültek. A második felvonásban végig a legnagyobb őszinteséggel kacagtak a nézők. A harmadikban megint sokan nevettek, aztán egyszerre csend lett a nézőtéren. Röviddel ezután szipogást és meglehetőst visszafojtott sírást lehetett elszórtan hallani, legvégül a meresztőéles csendet. A ronda főszereplő lány, akit közben imádatig szeretett a legszebb férfiszínész és már keféltek is az előző felvonásban - épp ebben a pillanatban temette el a szép férfitől született, valószerűtlenül szép puttói vonásokkal megáldott, majdnem 10 éves fiát. Azt, akit kis idővel a gyilkosság előtt még őszintén szeretett, aztán kegyetlen vadállat módjára a színpad közepén szétmarcangolva megölt, most éppen egy gúnyos kacajjal eltemeti saját fiát. A következő jelenetben a két magára maradt ember külön-külön siratja az elpusztult kisembert, majd egymásnak esnek, verekednek. Ilona már nem értett semmit az egészből. Azt sem, amikor a két színi ember: a förtelmesen trampli nő és a gyönyörű férfi egyszerre összeölelkezik. A rút némber zokogni kezd és elmeséli a férfinek, hogy nem Hektor a pitbull tépte szét a fiút, ahogy a rendőrök is megállapították, hanem ő volt az. Az anya, aki megszülte, aki életet adott neki. Ő volt! Ebben a pillanatban őrült és kölcsönösen veszett szerelmi szexualitás tombolása tűnik fel a színpadon. Ilona nem értette: mit is szeretnek ezek ketten egymásban és miért is kellett az elragadó kisfiúnak meghalnia. Közben a színpadon már-már pornográfiába hajló orgia fejlődik ki. Kölcsönösen a másik testét tépik, körmeik között szakad a hús, egymás hajába kapnak, foguk vicsorog a csók kéjétől, testük felizzása után hamuvá égve megnyugodnak egymás széttépett torzóin. Az utolsó görcsös rángatódzás után sebesen összehúzzák a súlyos színházi függönyöket. Minden hang megáll a levegőben, a sötétség fakón tekint minden néző ember szemébe. Majd kilép a hirtelen támadt keskeny fénycsóva közepébe a drapéria mögül egy orvos, sztetoszkóppal a nyakában és megállapítja: mindkettő ember egymást tépte szét – valószínűleg az elkeseredettségük fájdalmában és biztosan azért, mert egyetlen fiúk halálát nem tudták feldolgozni. Rezzenéstelen arccal ellép a nézők között, majd a nézőtéri bejáratnál visszafordul és egyre hangosabb tónusú hangon így szól:
- Sohasem láttam ilyesmit! Széttépték egymást és pontosan egyazon időben, egyazon okok miatt haltak meg. De ajkuk csókban, kezük egymáséiban nyugszik. Nem értem, de meg akarom tudni!
A „meg akarom tudni!” – részt komoly indulatokkal az egész testével üvöltve mondta már a színész.
A nézőtéren ismét a lábakhoz ültek a legapróbb hangok, amikor az orvos a deszkákon nyavalygó lépteivel kiment, azután hosszú másodpercig további csendben és a legnagyobb sötétben, fel-felszipogva, könnyeiket törölgetve ültek a nézők. A függöny ismét szétgördült, bekapcsolták a lámpákat, azok lassan elpásztáztak a közönség tarkóin, megálltak a véres színpad közepén, ahol már két gyönyörű ember feküdt, mindketten meztelenül. Megmozdultak, hátukat a közönség felé mutatva felálltak, lassan megfogták a másik kezét, aztán karjaikkal gyengéden egymásba kapaszkodva összeölelkeztek, csókjuk édes volt, szerelmi nyögéseik tisztán csengtek. Megfordultak és az előbb megölt szép színész és egy ismeretlen, addig nem szereplő színésznő állt ott.
M.I. ezt nem értette.
Ahogy azt sem, amikor Andrást a deszkákon állók felhívták a színpadra, ettől a cirkusztól annyira zavarba került, amitől még inkább elveszítette érzékeit, így hát értetlenségében már nem is látott, nem is hallott az egészből egy cseppet sem.
A férfi felért a lépcsőkön, suta alakja már kirajzolódott, arca még nem volt felismerhető. A színészek közben büszke tekintetükkel övezve és tapsolva körbevették, hátul a sorok között pár néző sivítva fütyült, a nők közül sokan megkönnyebbülten, az iménti elkeseredetett sírásuk után felhördülve, de továbbra is a könnyeik között küszködve, de már kitörő boldogságban sírtak. Majd hirtelen Andrást befogta a reflektor. Alig-alig halkult a döbbenettől a tömeg ünneplése. Jól láthatóan nem súgtak össze az emberek, hanem egyre erősebben csak tapsoltak és fütyültek, ütemesebben tomboltak, lábukkal topogtak. Az első sorokban felugrottak ültő helyükből, aztán végül már mindenki felállt az egész színházban.
Ilona továbbra is ülve maradt.
András másnap felmondott a munkahelyén, ezt azonban élettársával csak egy hónap után közölte, napokig a dolgozószobájában ült és írt. Hamarosan festeni is kezdett. Legújabb szokásává az éjszakai kimaradások lettek. Egyre sikeresebb lett, mint művész, a közönség éljenezte, ünnepelte.
A gyermekeit apaként továbbra is a legnagyobb tisztességgel nevelte, de Ilonának egyre kevesebbszer volt nevetős időszaka, végül egy napon M. I. megcsalta Andrást. Majd egy másik férfivel, aztán a következővel is. Az egyik szeretőjével összeköltözött, elhagyta gyermekeit és Andrást is.
Egyszer még visszatért a régi házába, de akkor erősen ki volt sminkelve, szellős rózsaszín kabát volt rajta, novemberhez nem illő színű és hosszúságú miniszoknya. Szemei merevek voltak valami drogtól, ajkai közül megritkult fogai mellett kiengedve alkoholgőzt eresztett. Lefogyott egy kicsit, megint olyan feszesen lépegetett, mint akkor, azon az első napon. El sem köszönt egyetlen családtagjától sem, csak elvitte az ékszereit, összecsomagolta ruháit, egyéb személyes dolgait, bepakolt egy taxiba, aztán eltűnt.
Azóta András egyszer látta, valahol Budapest mellett egy mellékúton, kiöregedőfélben levő, elhanyagolt, minden este megvert kurvaként. Egy darabig még gondolkodott azon, mi lenne, ha odamenne hozzá, de a férfias gőgje nem engedte megtenni azt a pár lépést. Inkább otthagyta sorsára az út mellett a nőjét.
