Portfóliók

Lecsillapodtam, megnyugodtam, gondoltam.
Legalábbis elfojtódott az indulat.
Nem kerestelek! Eszem el nem veszthetem!
Mégis éreztem, ha bármit kérsz, megteszem
Neked

És megkértél vala, hogy segítsek, drága
Én pedig mentem, mi mást tehettem volna?!
Kizúztam a bánatba két szép szemedért
Nem szemrehányás ez, máskor is megtenném
Neked

De kellett kommunikáció-blokknak
Hogy a kisöcsédet is magaddal hozzad?
Ráadásul semmit nem ért, hogy kimentem
De pár betűtípust feltelepítettem
Neked

Vicces volt, meg zavarbaejtő, miegymás
Čarodejník meg pluttónium, eggyemás
Utáltam az egészet a végére már
Újból úgy éreztem, de bevallanám
Neked?

Nem, a francba, magamnak se’ egyáltalán!
Nem kéne legalábbis, úgy könnyebb talán
Kutyául voltam, a világot elszidtam
Öcséd bár zavart, mégis puszit adtam
Neked

Gondoltam majd másnap lebaszlak, mint állat,
Gyűjtöttem szavakat, levegőt meg nyálat
Hogy fröcsögjön, legyen értelme és hangja… –
Itt állok kicsin, félve, kiszolgáltatva
Neked




2004. nov. 16. (ill. 2005. nov. 1.)
írta és leírta: Méhész István