Portfóliók

-Szaladj – kiáltott felém Suzan, és ő is futni kezdett.
Már feltűnt szemünk előtt a sötét rengeteg, amint a tisztás fölé emelkedik. Egy pillanatra sem álltunk meg, űzött a csőcselék kiáltozása, fáklyáinak fénye.
Befutottunk a fák közé, és elindultunk erdei házunk irányába, de bármilyen gyorsan is haladtunk, az ordítozó tömeg mind közelebb és közelebb ért hozzánk. Végül megpillantottuk a ház ablakain át kiszűrődő fényt. Egy kisebb, fátlan részen helyezkedett el.
Már nagyon fáradt voltam a hosszú futástól, de a félelem hajtott. Tudtam, ha lassítok meghalok. Suzan sietve benyitott az ajtón, és felém kiáltott.
- Gyorsan, itt vannak! – érződött hangjában, hogy retteg.
Beszaladtam a nyitott ajtón, és megfordultam, hogy bezárjam magam után, ám a félelemtől egy pillanatra megdermedtem. A fák között, mint sok kis égő fénygömb tűntek fel az emberek fáklyái.
- Zárd már be! – hallottam barátném hangját, és szó nélkül engedelmeskedve becsaptam az ajtót, és elreteszeltem.
Mikor megfordultam láttam, amint Suzan lesöpri az asztalról a régi pergameneket, írótollakat, és gyertyacsonkokat.
Odaszaladt az egyik fiókhoz és elővett belőle egy vastag krétadarabot. Kört írt vele az asztalra, a krétakör
belsejébe egy pentagrammát rajzolt, majd imádkozni kezdett. Leültem mellé és hallgattam.
Már jól érhető volt a falusiak ordítása.
- Boszorkányok! Aljas, ocsmány férgek! Máglyára! – elmondhatatlanul féltem. Ekkor meghallottam Suzan hangját.
- Christine, szeretlek… - mondta elhaló hanggal.
- Én is Téged. – válaszoltam csendesen, és átöleltem.
Abban a pillanatban betört az ajtó, és beáradt a dühöngő, égett húsra éhes falka.