Portfóliók

puha alhasamba kéretlenül mar a vágy.
elmúlt már minden, ami élvezetet adhatott.
számba veszem a világot, mert nincs tovább vers,
nincs tovább ének, és elhaló, jellegzetes sóhajok.

a gödörbe borulok érthetetlenséggemmel,
épp koncert van. az anyjukról énekelnek,
valami már megint a gyökerénél lett kirántva.
hallgatom a kínlódó sorokat.
hallgatom kínlódó magamat,
az örök korrepetítort.
mindig kísérem szólamom,
kézmozdulatokkal, szájhoz emeléssel.

nincs hirtelen szerencse.
munka van, és hétköznapok.
boromba kortyolok - én, a tetszetős naplopó.
ha nem lennék, betöltené helyem kőbánya-kispest és a mocsok.
de holnap is felkelek, és holnap is dolgozok.

kávé rántja össze a belem.
kialvatlanul nézem a koszt az ablakon.
korábban van, mint érthetnék.
újságot olvasok, és érzem, hogy nem lettem okosabb,
csak frusztráltabb a dolgok helytelenségétől...
már tudom, milyen nem vagyok.

nem akarok cinikus értelmiségi lenni.
halállal jár a konzekvens lenézés.
belémbújhatna a kisördög, hogy izgalmasabb legyek.

de nem vagyok. a betonon enerváltan gurulok,
várom a végét, mintha nem rajtam állna.

én vagyok a minden, mert én tapasztalok.

alhasam bizsereg, mint a kancáé.
az eszem holnapra utaltam,
kabátom gyűrt, mint piruló bőröm.

szörnyű vagyok, mint bárki más.