Portfóliók
Napló a literán 2007. 06. 11. – 2007. 06. 17.
Hétfő
Hétfőn elindul a hét, és naná, hogy nem találunk rá szavakat, milyen ricsajjal. Pedig az ébredés tompa, köszönhetően az évad egyik legnagyobb produkciójának, mely után hosszú éjszakai beszélgetés következett. (Wagner Ringje ment a Művészetek Palotájában, csütörtökön voltunk A Rajna kincsén, és vasárnap láttuk a második darabját, A walkürt, ez utóbbi miatt a tompaság.)
Gyorsan, fürdés és kávé után, de alapvetően félálomban élesítem Dunajcsik Mátyás cikkét, amit Tóth Kriszta Ködlámpa-béli jelenéséről [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=662[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=662[/a] írt, majd ugyanezzel a svunggal megdolgozom Végh Dániel A Rajna kincséről írt kritikáját [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=660[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=660[/a] is. Ugyanis, ha nem mondtam volna még, Budapesti Wagner Napokat tartottak a MÜPÁ-ban (ami Budapesten van, innen a fesztivál elnevezése:), és a grandiózus és drága vállalkozásra magunk is kíváncsiak voltunk. A darabok meseszerűen csodásak voltak, végre nem érezte magát pondrónak az ember Magyarországon – ezúttal ugyanis nem az történt, hogy valamit suttyó módon összegányoltak, mert ennek ellenkezője volt az igaz, elég alaposan kitalálták, eljátszották-elénekelték. Pontos, precíz, és életteli volt az előadás. Még gondolatokat is ébresztett, melyek viszont, minő természetes folyamat, a Wagner-darab által sugárzott pesszimizmusban teljesedhettek csak ki.
Az otthon édességét a reggeli után Franciska számára felváltja az óvoda, ahova Beával és a kutyával hárman kísérjük: a Fillér utcai piros ovinál kettéválunk (ajtajában bronz bikaszobor, óriási herékkel, oktatandó a gyerekeket a természet rejtelmeire), ők bemennek, én pedig Fickó kutyával folytatom a sétát. A Horváth Viktor Át, avagy New York variációk című regényében is említett módon összeszedem a kutyaszart. [a]http://youtube.com/watch?v=iDCKi71vPRM[text]http://youtube.com/watch?v=iDCKi71vPRM[/a]
Máris látszik, ugye, hogy ez a szöveg olyan lesz, mint egy napló. Méghozzá egy leltárral indítunk, nincs hely sok gondolatnak, így helyes, csak végrehajtjuk, mit korábban elterveztünk.
A telefonnál Pál Dániel Levente [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=78,[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=78,[/a] akivel a kikapcsolódást nyújtó hétvége után eltervezzük, miről is szól majd ez a munkás kis öt nap, mi előttünk áll. Például Bandié (Barta) lesz minden cikk, de megtárgyaljuk, ki hova fog futkározni, milyen stratégiát kövessünk, miért halad/nem halad előre a szekér. Ő dolgozik a tördelővel a folyóiraton nyomdába adás előtt, majd átnézzük, és mehet is, etc., etc., etc.
Jeney Zolitól (nélküle régi francia irodalmat kutatni ma nem lehet se itthon, se külföldön) megtudtam, hogy az Udvariatlan szerelem című könyvünk részesült a Szép Magyar Könyv Díjban [a]http://prae.hu/prae/news.php?aid=548.[text]http://prae.hu/prae/news.php?aid=548.[/a] Ennek olyannyira megörültem, hogy, bár hetek óta halasztottam, de máris elvittem Kőrösi P. Józsefnek a Nyugatihoz a kötetet, mivel 19-én épp erről beszélget [a]http://prae.hu/prae/programs.php?year=2007&month=6&day=19[text]http://prae.hu/prae/programs.php?year=2007&month=6&day=19[/a] Bánki Évával, Győrei Zsolttal és Jeney Zolival a Nyugati téri Alexandrában.
Gerevich-telefon: találkozás szerda este 6-kor.
Ahogy biciklivel megyek irodalmi (üzleti?) céllal, a Karafiáth Orsolya által egy DOKK-esten [a]http://dokk.hu/kozert/3/[text]http://dokk.hu/kozert/3/[/a] csak „az a rókafejű gyerek a JAK-táborban”-nak titulált Pollágh Péter [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=272[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=272[/a] hív. Kiderül többek közt, hogy Sopotnik Zoltán még punk énekes is volt (majd megkérdem, melyik együttesben), ma meg ki tudja, kicsoda (nemsokára még fővezér lesz valami elegáns csapatban?) Péter röhögcsél, szerinte nem szabadna véka alá rejteni, milyen egy lúzer társaság lettünk: a prae DVD egyik szerkesztőjét, M. Tóth Gézát Oscar-díjra jelölték, a prae.hu irodalmi rovatvezetőjét, Péczely Dórát a Magvető Kiadó kérte fel szerkesztőnek, és az első könyvünk rögtön a Szép Magyar Könyv Díjban részesült. Szóval le a vékával, pompi-pompadúr, mondhatná Szentkuthy Miklós, és rögtön jobb kedvre derülök ettől a sorozattól.
Fickó kutyát délután viszem orvoshoz, mivel már két napja erős köhögési rohamok törnek rá, s az egyes köhögések öklendezésben végződnek. Az orvos, Levente, köptetőt, gyulladáscsökkentőt és antibiotikumot ad be neki injekcóban. Kéri, hogy kedden vigyem vissza, mert meg akarja nézni, minden rendben van-e vele.
Balázs Eszter megírta, hogy a Bródy Sándor-díj idei nyertese Harcos Bálint. Ennek duplán örülök, hiszen Bálint jó, és többek közt a Prae-ben kezdett publikálni. (Önvállonveregetés.) Viszont itt ragadom meg az alkalmat, hogy leírjam, az egyértelműen jó döntések mellett mennyire mellé tud fogni ennek a díjnak az egyébként színvonalas zsűrije! Elég Jusztin Harsona díjára gondolunk. (Mit is adtak ki még 1999-ben? Például Kiss Ottó Szövetek című könyvét, ez jut hirtelen eszembe, de biztos volt más is.)
Még egy hír, ezúttal Ladányi-Turóczy Csillától: a Frankfurti Könyvvásár idei díszvendége Katalónia lesz, és a rendezők kérik a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány katalán tárgyú könyveit [a]http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/kiadvany.htm.[text]http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/kiadvany.htm.[/a] Ennyi jó hír után már csak az kérdéses, hogy miképp élünk meg belőle?
Jorgosz Baiával [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=173[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=173[/a] találkozunk este 6-kor. Megbeszéljük annak részleteit, hogyan adjuk ki a verseskötetét.
Késő este néhány lapot tudok olvasni az Új Symposion 1984 és 87 közti olvasószerkesztője, a body artos Triceps könyvéből, az Éhségkönyvből. A figura 1995-ben, 40 évesen, születésnapján, egy nyolcszögletű, 2,4 m átmérőjű, 40 rúdból épített ketrecbe zárta magát (az acélt behegesztették), melyben 40 napig nem vett magához eledelt. Viszont minden nap naplót írt. Döbbenet, hogy mivel töltötte idejét. Például a rácsokat tisztította. Írja, hogy „a rácsok tisztítása folyamatos, negyven napra előre beosztott munka”. Akinek füle van, hallja meg – gondolom. De annyi biztosnak tűnik: ő ezáltal felszabadítja magát a 40. nap végére.
Kedd
Nu, szagyítyesz! – mondta orosztanárom a gimnáziumban az órákon, és valóban, ha az ember már ül, akkor kevesebb esélye van arra, hogy megütközésében padlót fogjon, mintha állna. Mert amit a könyvesblogon [a]http://www.konyv.blog.hu[text]www.konyv.blog.hu[/a] könyvkritika néven tapasztal, attól megrémül az ember. De ezzel várjunk még kicsit.
Érdekes, az első reakció minden hírünkre (most Szép Könyv díj az Udvariatlan szerelemnek) Fekete J. Jóskától érkezik, aki a Vajdaságból küldi mailjeit.
A mai napra rendelt munka a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány pályázatainak intézése. Most épp a Nemzeti Civil Alapprogramnál kell hiányt pótolni a 2007-es pályázathoz, valamint a szerződést és a teljes elszámolást előkészíteni a (!) 2006-oshoz. Szép, lélekemelő munka, aki a kulturális életben jártas, tudja, hogy a pályázatírás után jön a hiánypótlás, aztán az elszámolás, majd annak is a hiánypótlása, és valamikor, évek múlva lezárják az aktát. Mennyivel egyszerűbb volt ez, amikor a főurak seggét kellett kinyalni (és milyen változatosan tették ezt akkoriban!), aztán megvolt a lóvé. De talán a demokrácia része ez is – mármint az, hogy a kis pénzekkel nagy papírmunka van, a nagy pénzeket meg valakik másokkal végeztetett kis papírmunka után zsebre rakhatják.
Tegnap a jó hírek napja volt – vajon a mai a rossz híreké lesz? Megérkezett az NKA-tól a levél, hogy nem támogatja Szépirodalmi kollégium két pályázatunkat, amelyeket Péczely Dóra ötlete alapján nyújtottunk be: így nem szentelhetünk Kemény István és Parti Nagy Lajos munkásságának egy-egy egynapos konferenciát, melyre pedig megvoltak az előadók is, és ugyanez persze azt is jelenti, hogy kötetet sem tudunk készíteni az írásaikkal kapcsolatban.
Fickó kutya továbbra is köhög, a köhögés végén az elmaradhatatlan öklendezéssel. Ezért koradélután ismét Levente doktor, aki megismétli az injekciót.
A könyvesblogról [a]http://www.konyv.blog.hu[text]www.konyv.blog.hu[/a] szerintem azt lehet tudni, hogy egy közösség írja, közösségi blognak szokták az ilyet nevezni, esetünkben ez egy olyan közösség, akiket a litera [a]http://www.litera.hu-t[text]www.litera.hu-t[/a] kiadó cég vállal fel, mivel ott olvasható, hogy „copyright 2007 litera.hu kft.”. Tehát nem az van, hogy az interneten mindenki megírhatja a véleményét, és az odakerül a könyvesblogra, nem, oda csak megszűrt tartalom kerülhet, amit valakik szerkesztenek. (Ezt amiatt kell tisztázni, mert már hallottam, hogy hát nem korlátozza senki sem azt, mi kerül fel.) Mivel érdekel Nagy Gergely angst című könyvének sorsa, mert az utóbbi időben nem olvastam hasonlóan jó regényt, és erről be is számoltam Extatikus szorongás a labirintusban címmel [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=647,[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=647,[/a] elolvastam a könyvesblogon is, milyen kritikát írnak róla. Persze lehet nem szeretni azt, amit én szeretek, mert ki is volnék én, ha nem lehetne, minimum egy diktátor, de olyan rosszakaratú olvasatot, mint amilyenre így rábukkantam, ritkán találni. Amikor a könyv nyelvhasználatát hozza fel a szerző a kis reckójában [a]http://konyves.blog.hu/2007/06/12/letepni_a_norol_a_triumph_melltartot,[text]http://konyves.blog.hu/2007/06/12/letepni_a_norol_a_triumph_melltartot,[/a] akkor pl. a következő mondatot kifogásolja, mondván, hogy „a napközik fülledt világát idézte fel bennem a könyv”: „A járdán és az úttesten kiégett teherautóroncs, a gyerekek azokban játszanak” – 86. old. A könyvesblog ’czky’ nevű szerzője kifogásolja, hogy itt egyeztetési problémákról van szó, holott szerintem lehet egy teherautó a járdán, egy másik pedig az úttesten, és akkor máris tökéletes a mondat, csak el kellene képzelni valami mást is, mint ami eleve a fejben van automatizmusként – részben erről szól az irodalom. Ugyanennél a mondatnál viszont még az is lényeges, hogy ez a regény fikcióján belül is egy idézett szöveg része, azaz olyan, amit eltávolított a szerző a regénytest egyértelműen a szerzőhöz köthető szövegétől. Aztán van egy másik „nyelvi” gondja is ’czky’-nak, mégpedig a tegezésből a magázásba való átváltásé: „Mit iszol? – Ami te. (…) Én rendesen nem iszom, de a kedvéért egy Margarita most belefér.” – 66.old”. Le kell szögezni azonban, hogy ’czky’ hamiskártyás módjára idéz. Igazából ugyanis ez egy pincér és a főhős közti, a dél-amerikai mezekről folytatott párbeszéd vége:
„– Peru mindig is különleges volt.
– Mit iszol?
– Amit te – válaszolom. Jóban akarok lenni ezzel a fiúval a pultban.
– Én rendesen nem iszom, de a kedvéért most egy Margarita belefér.”
Sokkal rosszabb még ennél is, hogy ’czky’ nem tud olvasni, vagy egyszerűen nem olvassa el a könyvet, amelyet megreckózni igyekezett. Ugyanis a regényen belül a pincér a főhőst hol tegezi, hol pediglen magázza, ez az úzusa, szokása, így szereti, mert így változatosabb. (A pincérekkel egyébként is előfordul, hogy foglalkozásuk során ilyesmivel szórakoztatják magukat.) Ezért ajánlok a figyelmébe a könyv végéről is egy részt, egész pontosan a 357. oldalról:
„– Szerzőkém, rosszul néz ki újabban. Sápadt és kialvatlan. Mi van magával? (…)
– Nem tudom… El akarok menni szabadságra.
– Talán eltűnik hirtelen? Mint erdőben a vadnyom? Jól teszi, szerzőm. Pihenje ki magát.”
Szóval ajánlanám ’czky’-nak, pihenje ki magát, mert ilyen szövegekkel az ember a hitelét veszti. Ja, és ha egy ilyen szöveg nem tartja hitelesnek és magyar nyelven írottnak az angst című könyvet, de kínosnak és erőltetett szöveghalmaznak igen, akkor, bizonyításai híján épp erősíti a Nagy Gergely angst [a]http://www.angst.hu[text]http://www.angst.hu[/a] című regényét.
Nem érdemelt volna szót a könyvesblog, ha mások előtte nem írnak szintén gyomorforgatóan. ’Jászberényi’ például Harcos Bálint Naív növény című könyvéről értekezik úgy egy reckókájában, hogy magáról a recenzeált könyvről csupán egyetlen zárójeles megjegyzés szól. Az összes többi megjegyzése pedig az Irodalom Visszavág című folyóirat legsötétebb írásait idézi: érvek nélkül hányja egymás hegyére-hátára a becsmérlő mondatokat. Ugyanez történt többek közt Kukorellyvel és Karafiáthtal is az IV-ben. (Egyébként az IV hihetetlenül nyitott lap volt a társadalomkritikára, és talán egyedüliként foglalkozott a délszláv válsággal, szemben a honi értelmiség más fórumait e tárgyban jellemző struccpolitikával.)
A könyvesblog fikázmányait és fröcsögéseit futószalagon gyártó megmondóembereit viszont nem zavarja, hogy érveik nincsenek, láthatóan nem olvassák el a kritizált könyvet. Talán épp ezért akarnak olyan hatalmat, pontosan úgy beszélni, érvényesülni, mint egy eldugott kisváros rettenetes iskolaigazgatója: ha valakiről ők megmondják, hol a helye, akkor annak ott a helye. És mindenkinek az a feladata, hogy kussoljon, mert érveknek helye nincs, hiszen a megmondóember mindenkinek megmondta, hogy hol a helye.
Én ennél tényleg szebbnek és szabadabbnak képzelem a világot.
Szerda
Éjjel egykor feküdtem le, Fickó kutya onnantól fogva állandóan köhög. Fél háromkor már nem bírjuk tovább, felkelek, és még kicsit kótyagosan az esti pálinkától, elviszem az állatklinika éjszakai ügyeletére (Szent István Egyetem). Felébresztenek egy kedves doktornőt, aki megvizsgálja, és azt mondja, hogy szívritmuszavara miatt a tüdeje tele van vízzel. Ezernyi ampullából készített injekciót, főleg vízhajtót tett bele, vénásan és bőr alá is belenyom a kutyába. Kijelenti, hogy néhány hónapig, de legfeljebb egy évig marad velünk Bubi, és megkérdi, hogy mikor tudnám EKG-ra bevinni, mert sürgős lenne, és ha itt hagyom, akkor az első adandó alkalommal megvizsgálják. Mondom neki, hogy semmiképp sem hagyom itt magára, akármilyen kedvesek is, de persze beviszem az első adandó alkalommal, amikorra időpontot ad. Kiderül, hogy már aznap délelőtt fél 11-kor mehetünk.
Hazaérkezvén (5 óra volt) még sokat beszélünk, alig sikerül elaludni egy-két percre. Reggel Franciska sír, hogy miért is nem mehetett el a kórházba a kutyával. Az Animal Planet tévécsatornán edződött személyiségének ugyanis a kórház, a betegség gyógyításának helye valami roppant izgalmas hely, az ott szerezhető információk fontosabbak számára azoknál az érzelmeknél, amelyek a felnőtteket hasonló helyzetekben hatalmukba kerítik. Nagy nehezen másról kezdünk beszélni.
Péczely [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=64[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=64[/a] véglegesített mindent Morcsányi Gézával, hétfőn kezd a Magvetőnél. Üröm az örömben, hogy a prae.hu számára kell találni egy olyan irodalmi rovatvezetőt, amilyen Dóra volt, a kettőt ugyanis nem viheti egyszerre. Addig is, amíg nem találunk valakit „helyette” (aki benne van az irodalmi életben, elfogadják, jól szervez, jól szerkeszt, etc.), Pál Dániel Levente és én visszük a rovatot.
Cseicsner Ottília mailje Münchenből, kéri, hogy akkreditáljuk a Müncheni Filmfesztiválra [a]http://www.filmfest-muenchen.de/rc/ffm_de/home/,[text]http://www.filmfest-muenchen.de/rc/ffm_de/home/,[/a] beszámolót írna róla a filmes rovatnak. Bár a MF nem a legnagyobb, azért sok minden történik, tudom meg este filmes rovatvezetőnktől, Schreiber Andrástól. Itt mutatják be az őszi szezon német filmjeit (pl. Werner Herzog: RESCUE DOWN), mindig kiválasztanak egy szerzőt, akinek a munkáit alaposabban bemutatják. 65 ezer nézőre, 600 újságíróra és 1000 filmes szakemberre számítanak a honlapjuk szerint.
Megírom és elküldöm a prae.hu Vállalati Hírlevelét (VálHír) a szerzőinknek, ebben szedjük össze az operatív információkat az egyes rovatokkal kapcsolatban.
Fél 11-kor ismét a Szent István Egyetem, EKG, az egyik szívbillentyű időskori zsugorodásáról van szó, ami miatt átereszt a kamra és a pitvar közt a szívecskéje, döbbenet, rémület, tényleg nem sok ideje van már hátra, állítólag, 18 ezer forintos német állatgyógyszert írnak fel, azt kiváltom, reméljük, hogy ez majd beállítja a kutya szívét. A többi gyógyszer humán szer, ezeket útközben a Köröndi Patikában [a]http://www.korondipatika.hu[text]www.korondipatika.hu[/a] váltom ki. Hazafelé telefon az állatorvosnak, elmesélem, mi történt az éjjel, miket kell szedni, amire ő kéri, hogy hozzá is menjünk el, mert a háromszor három, negyven milligrammos vízhajtó egy elefántnak is sok, nem kell vérnyomáscsökkentő sem, mert akkor a szív még jobban akar verni, a harmadik pedig egy ősrégi emberi szívgyógyszer, ami a német szupergyogyó mellett teljesen fölösleges, és egyébként is olyan, mint „halottnak a csók”, etc.
Szóval itt is a szokásos história: kinek kell hinni, ha az ember vagy a kutya beteg?
Fél kettőkor Palya Beával [a]http://www.palyabea.hu[text]www.palyabea.hu[/a] ebédelek, aki kicsit megvárat, ám ennek én ebben az esetben örülök, mert rá várni öröm – még akkor is, ha vele lenni még inkább. (Közben a Művészetek Palotája marketingosztályának egy oszlopos munkatársával is meg lehet beszélni az együttműködés feltételeit ez idő alatt.)
Kicsit indiszponált vagyok a történtek miatt, de Palya Beának van valami titka, ami miatt az ember (=én) rögtön szerelemre lobban iránta. Megállapítja Bea, hogy én kutyaember lennék, míg sokak macskaemberek, általában ez a két kategória lefedi az ismerőseit, és, mivel ő mondja – és épp a Fickóval való intenzíven eltöltött idő miatt is – elfogadom én azt, hogy kutyaember volnék. (Persze, ha teszem azt, kacsaembernek, teveembernek vagy lóembernek nevezne, azt sem kérném ki magamnak:) Aztán pletykálunk, például Kőrösi Orsolyától tudom, mesélem neki, hogy 2009-ben, a New York-i Magyar Évad keretében fel fog lépni a Carnegie Hallban – Bea a dátummal nem volt ennyire tisztában, de Orsós László Jakabbal már valóban megegyeztek. Találkozásunk célja egyébként az volt, hogy megbeszéljük: az Udvariatlan szerelemből [a]http://www.udvariatlanszerelem.hu[text]www.udvariatlanszerelem.hu[/a] válogatunk verseket, amelyeket talán lenne kedve CD-re énekelni. Kérdések: ki lenne a megfelelő zeneszerző, de mindenekelőtt az, hogy beleszeret-e Bea annyira a szövegekbe, hogy azonosulni tudjon velük, mert, mint szimpatikusan mondja, anélkül nem jut hozzá az őserőhöz. Most tehát szurkolok, hogy találja meg önmagát a versekben, és jusson el az őserőhöz. Gerevich András telefonál, hogy toljuk el a találkozót másnapestére, ami jónak tűnik, mert Palya Bea épp a Bazilika környékén énekel csütörtökön, fél nyolckor, és így egy esetleges Lugas-béli GA-találkozó után oda is érnék. Felvetődik még az ebéd során, hogy Beának jó lenne, ha átvennénk a honlapjának a karbantartását, de ezen még gondolkodik (menedzserével:( – mi örömmel vállalnánk, szögezem le azonnal, és persze sóváran arra gondolok, hogy így gyakran találkozunk, és minden lemeze meglesz, mert most még hiányzik néhány.
Bea nevű feleségem ez idő alatt a szokásos állatorvosnál van Fickóval, ő azt mondja, hogy bár csúnyán köhög, de ez egy megfázás, megduzzadt a légutakban valami, a szívritmuszavarról már egy éve szólt, egy hét alatt ki fogja heverni az akut problémát a gyulladáscsökkentővel és a többi gyógyszerrel – a szuper német kapszulákat ős is pártolja. Nagy az izgalom.
Fél hatkor biciklire pattanok, be a városba. Óriási, özönvíz-szerű eső kap el a rakparton, behúzódom egy fa alá, de ez nem sokat segít. Aztán leszarom, és mint a többiek, én is elkezdek tekerni az esőben. Kiderül, hogy elég langyos az égi áldás, és mire megérkezem a Kálvin térre, el is áll. Pollágh Péterrel találkozunk, a Bródy Caféba megyünk. Péter írt róla egy kocsmakritikát, [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=661[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=661[/a] és az egész olyan, mintha most azt akarnám főszerkesztőként tesztelni. Holott dehogy, csak előkészítjük a másnapi Gerevich-találkozót. Megbeszéljük pl., hogy nem mindenben értünk egyet, mert nekem fontos szerző Havasi Attila, a Győrei-Schlachtovszky drámaíró szerzőpáros, nem tartom rossznak Mócsai Gergőt sem, és Keresztesi Józsi dalszövegei sem véletlenül vannak oly gyakran a Prae-ben. Polágh ezzel szemben főleg a Havasi-féle lírát nem bírja, de legalább Keresztesi dalszövegei mint dalszövegek neki is bejönnek. Nem elvetendő, hogy tudatosítani lehet: míg egyes ügyekben nagy a véleménykülönbség, vannak pontok, amelyekben nagyon egyetértünk.
Innen egyenesen a prae.hu szerkesztőségi ülésére kerekezek az Eckermann Kávéházba. Amint belépek, szinte rögtön Rácz Erzsébetbe botlom, holott ő Berlinben él. (Most pár napra érkezett, mint mondja.) Kathrin Röggla lekopni című regényét fordította, ami a JAK-füzetek sorában jelent meg 1999-ben, én lektoráltam, és Esterházy írta hozzá a hátsó borítóra az ajánlást. Kiderül, hogy Erzsi egy darabot hoz Berlinből ősszel Budapestre, és nemsokára egy kiállítást az Eckermannba. Kevés az ilyen elszánt, a dolgait ekkora beleéléssel végző csaj, aki kizárólag azzal foglalkozik, ami neki fontos. (Palya Bea!!!) Akár Berlinbe is elmegy lakni, ha arról van szó, nem gazdag embernek, hanem azért, hogy azt csinálhassa, amit akar.
Danczi Csaba, a zenei rovatvezető jelzi, hogy hamarosan indulnia kell, vele gyorsan átbeszéljük a zenei aktualitásokat, és azt, amit a többiekkel is: a következő időszakban összeírjuk, mely intézményekkel van rendszeres kapcsolatunk. Markó Barbara, új képzőművészeti és Árvai András építészeti rovatvezető máris egy közös projektről beszélnek, és amint megérkezik Schreiber András filmes rovatvezető, dinamikusan elmerülünk a filmes világ aktuális kérdéseiben.
Az egész este lezárásaképp hazabiciklizem, megsétáltatom Fickót, tényleg jobban van, vagy csak kifáradt a sok köhögéstől, nem tudjuk.
Csütörtök
A szokásos reggeli teendők után, azaz a fenekét a bejárati ajtónak mutató bikás szobrot felvonultató Fillér utcai óvoda és a kutyasétáltatás után irány a könyvelő. A könyvelő az alapítványok egyik legfontosabb szereplője, mert az alapítványok normális tagjai rühellenek ilyesmivel foglalkozni, hiszen kedvenc ötleteik előmozdításának céljára hoztak létre egy szervezetet, és nem azért, mert pénzügyekkel akarnak foglalkozni. Ez olyan, mintha udvarlás közben fillérre el kellene számolni a virág árával, az ajándék árával, a vacsora árával, stb. Értem én, hogy erre szükség van az „átláthatóság” miatt, de valamit azért nem ártana kitalálni, hogy az aktív civil energiákat a társadalomba beleadó embereknek ne kelljen ennyire sok badarságot csinálni ahhoz, hogy pl. tudományszervezéssel vagy állatmentéssel foglalkozzanak.
A kutya megsétáltatása ismét lényeges elem, újabban csak arról van szó, hogy amikor izgul, akkor köhög nagyon, tehát mintha javulásnak indulna Fickó. Az állatorvos szintén így látja, reméljük a legjobbakat. Most már mindenesetre el lehet vinni 15-20 perces sétákra is.
Spiegelmann Laura blogot indított [a]http://www.lauramanga.blog.hu,[text]www.lauramanga.blog.hu,[/a] erről mailben értesít is, és szól, hogy most már netes jelenléte van legalább. A könyvesblogban [a]http://www.konyv.blog.hu[text]www.konyv.blog.hu[/a] találgatják, hogy ki is lehet ő, sat-sat (lám, fontos dolgokkal is foglalkoznak, hogy valami jót is mondjak róluk:). Nagyon örülök, hogy a csaj előjött a neten, mert jókat ír, a Prae-nek is küldött szövegeket. Egyszer érkezett tőle egy mail még télen, majd hónapok múlva rákérdezett, olvastuk-e, hogy tetszett, amire elárultam neki, hogy ritkán fordul elő ilyen, de elfelejtettem elolvasni, ám ezt most azonnal pótlom. Nos, Spiegelmann két beküldött írása közül közlésre azonnal a Közjáték nagykanállal címűt választottam, és máris írtam neki, hogy jön a szöveg. (A blogján található írása inkább a Közjáték nagy kannal címet viselhetné.) Talán mi közöljük először nyomtatásban, hisz nyomdában a szám. Elég kemény szöveget nyom, benne valóban szex van jelen, durván. Ugyanúgy, mint a könyvesblog szerzői most, én is azon gondolkodtam annak idején, ki is lehet ő, és megkérdeztem, hogy betűcserével (!) nem-e (!) a Férfiak Tükre (Spiegel, Mann) a Laura, mivel sehol nem fordul elő a neve: sem a neten, de még a bp-i telefonkönyvben sincs ilyen nevű ember! Persze lehet, hogy nem budapesti, vontam le az egyik következtetést. Mindenesetre a neten található szövege alapján akár a Trükkös Férfi, Laura nevet is viselhetné, feltéve persze, ha már egyszer betűcsere, és álnév ez a Spiegelmann Laura. Ha pedig nem álnév, akkor a természet segítette meg ilyen elragadóan az édest.
Este fél hétkor Pollágh Péterrel és Gerevich Andrással találkozom a Belvárosi Lugasban, a Bazilikánál. (2007 március 15-én, csütörtökön innen, ennek az étteremnek a kirakatszerű üvegfalán keresztül néztük, hogy miképp is hajtja a rendőrség a felgyülemlett népet a Deák térre, pont oda, ahol egy barátunk lakik – mesélte egyébként másnap, hogy már volt náluk egyszer forradalom, a kukájuk felgyújtása jelezte az esemény csúcspontját, és ez most is így történt.) Szóval találka a Lugasban, ahova Pollágh tömegközlekedett, mert ő ilyen urbánus alak, míg Gerevich és én biciklivel érkeztünk a tetthelyre – András bukósisakosan, én meg parasztosan, mindennemű segédeszköz nélkül. Zorró néven foglaltam asztalt (új pincér van a foglalásnál és kicsit nehezen értette, mit akarok). Egyébként szeretem a nők gyámolítójának szerepét, és a küzdelemtől sem riadok vissza, különösen akkor, ha gaz emberek ellen kell folytatni.
Van néhány olyan ötletünk a JAK-tábor műsorával kapcsolatban, amelyek a prae.hu körül születtek, igazából annak hatására, hogy Péter állandóan nyomta és nyomta a saját dumáját. Bár már egy mailváltás megtörtént, elmondjuk, mit ajánlunk programként, András pedig megjegyzi, hogy ő mit nem támogat ezek közül, és mi az, amit jobb kidolgozást követően meg kellene valósítani. Miközben beszélgetünk, megállapítom, hogy ő még nálam is többet tud beszélni, ráadásul fontosnak is tartja, hogy odafigyeljünk arra, amit mond. Így teljesen elnyomjuk Pollághot, aki csendesen figyel, de egyébként mindig okosakat mond, amikor megszólal.
Szó esik még kiadói koncepciókról, különösen a fiatal irodalommal foglalkozó kiadókról, ezek nehézségeiről, mivel a találkozás egyik célja az volt, hogy Gerevichnek elmondjuk: ha nem változik semmi, Péterrel nyár végén elindulunk a JAK-kötetek sorozatszerkesztői pályázatán.
Mindezt követte a vacsora a gimnáziumi barátokkal a Lugasban – ugyanúgy, mint minden csütörtökön. Már korábban megérkeztek, és a szomszéd asztalnál foglaltak helyet. Aztán végül megjött egy volt osztálytársunk, bizonyos Goller Attila, aki Operában [a]http://www.opera.hu/index.php?module=main[text]http://www.opera.hu/index.php?module=main[/a] volt, a Varázsfuvolát nézte meg egy hölgy társaságában. Felidézzük, hogy a gimnáziumban épp W. A. Mozart műveiből felelt énekórán, és a mester operáinak felsorolása közben a Szöktetés a kócerájból címmel említett egyet.
Péntek
Irány a bank, hogy az alapítvány felhatalmazó levelet állítson ki a bankkal közösen, így számláinkról esetleg a Magyar Államkincstár leemelheti azt az összeget, amit nem jogszerűen használnák fel. Hmmm, ez nem hangzik jól, ám a hivatalokkal szemben az ember szép lehet – de okos nem.
Várható volt, és jönnek is a reakciók a literanaplóra, például a KönyvesBlogon [a]http://www.konyvesblog.hu[text]www.konyvesblog.hu[/a] (meghajtom derekam, és behódolok az általuk használt helyesírásnak: nagy Kával és nagy Bével írom én is, ha egyszer a szülei így nevezték el). Először is köszönet érte, hogy, bár ironikusan (is ?) érthető, de írják: érdemes olvasni a naplót. Megjegyzem, már csak három nap, utána letészem a lantot. Kifogásolják, hogy szerintem fröcsögnek, és nem tudnak érvelni. Bőven kifejtettem, mit értek fröcsögés alatt, de most ismét összefoglalom: az előre elhatározott, rosszindulatú olvasat érvényesítése ehhez kikeresett idézetekkel fröcsögés jelleget ölt – de ha az idézett mondatok „visszaütnek”, mert jobbak, mint amit a „rosszindulatú olvasat” készítője gondolt volna, akkor még inkább fröcsögésről van szó. Ha valaki csak egy helyen veszi észre, hogy egy könyvben két szereplő tegezésből magázódásba vált át, és ezt szerzői-szerkesztői hibául rója fel, holott ugyanez a két szereplő rendszeresen, konzekvensen változtatja a magázódást és a tegeződést, akkor joggal írom, hogy a recenzens nem olvassa el a könyvet (az átlapozást azért feltételezem, természetesen). Ha valaki egy kritizált könyvről csupán egyetlen zárójeles megjegyzést tesz az egész kritikában, egyébként meg mindenfélét leír a szerzővel kapcsolatban, akkor joggal írom, hogy Az Irodalom Visszavág [a]http://www.iv.hu[text]www.iv.hu[/a] legsötétebb írásait idézi: érvek nélkül hányja egymás hegyére-hátára a becsmérlő mondatokat. (És ismét meg kell jegyezni: az IV minden hibája ellenére hihetetlenül nyitott lap volt, szinte egyedüliként foglalkozott a délszláv válsággal, keményen kíváncsi volt a posztmodernre.) Magammal kapcsolatban, ha már a személyeskedéseknél tartunk, fontosnak tartom megjegyezni: 185 cm magas és 92 kg nehéz vagyok, barna a szemem és a hajam. Nem voltam katona, és bár gyerekkoromban 5 évig tanultan zeneiskolában zongorázni, ma képtelen vagyok a Boci boci tarkánál bonyolultabb zenét eljátszani.
A retorikai öngólok közé egyértelműen be lehet venni az alábbi két KönyvBlogos mondatot: „Nos, véleményünk szerint nem fröcsögünk. Mindenki a maga véleményét írja.” Mert túl a szóismétlésen, a beszélő azzal akarja igazát alátámasztani, hogy azt mondja: ő mindig igazat mond, ami, ugye, a leggyengébb érv, hiszen önmagunkat egy diszkurzív térben úgy hitelesítjük, ha állításaink hálója mások állításaival és kérdéseivel találkozhat és elegyedik párbeszédbe, így méretődik meg. Fabatkát sem ér, ha önmagunkat önmagunkkal akarjuk legitimálni, figyelembe ajánlom például a krétai ember példáját, az Epimenidész-paradoxont [a]http://hu.wikipedia.org/wiki/Epimenid%C3%A9sz-paradoxon.[text]http://hu.wikipedia.org/wiki/Epimenid%C3%A9sz-paradoxon.[/a]
Mivel valóban pihenést javallottam, tudom, hogy én is sértő voltam, de azért, mert, mint a fentiekből kiderül, okot találtam rá. Ám a stratégiai kérdés számomra az volt, mit tegyek, írjak-e a KönyvesBlogról. Miután elmondható, hogy a KönyvesBlog új internetes médium, és engem érdekelnek az új, művészetekkel foglalkozó médiumok, megvizsgáltam. Amit láttam, bizonyos keretek közt megírtam. Örülök, ha a kritikát, ahogy a szerzők írják, átgondolják.
Spiegelmann Laura [a]http://www.lauramanga.blog.hu[text]www.lauramanga.blog.hu[/a] írja mailben, hogy majd figyelemmel olvas, de a nevével ne viccelődjek – elnézést kérek tőle, sajna már későn szólt, mert a naplóba korábban bekerült. A
Az internet jegyében folytatódott a pénteki nap. Egy ismerősömmel internetes portálstratégiákról folytattunk beszélgetést, és szóba került a komplex alsite-rendszerek alkalmazása is. Az index-példát felhozva: nyerőnek tűnik az a stratégia, amikor ügyesen strukturálva összekapcsolják egy site [a]http://www.index.hu[text]www.index.hu[/a] fórumozóinak, a társult e-mailrendszernek [a]http://web07.vipmail.hu/[text]http://web07.vipmail.hu/[/a] valamint a blogoknak [a]http://www.blog.hu[text]www.blog.hu[/a] a felhasználói adatbázisát. Hiszen így egy csapással az összes oldal felhasználóinak számát növelték, egy bloghoz (lehet ez akár a KönyvesBlog is) például sokkal többen tudnak hozzászólni, mint egy teljesen különálló blogsite-on, és a felhasználóknak is több szolgáltatást nyújthatnak.
Késő délután és este baráti társaság: kánikula, lubickolás és kergetőzés a lányokkal az úszómedencében, Jásdi- és Thummerer-borok a partján, valamint egy Dúzsi Tamás. Közben Bánki Éva telefonál és dobja fel még jobban a kedvemet: az Olasz Intézet konferenciát szervez novemberre az Udvariatlan szerelemnek és a Tavaszidő édességének.
Fickó szemmel láthatóan javul, bár néha van egy-egy köhögésrohama. Jó lenne, ha még sok ilyen napunk lenne.
Szombat
Nem először történik meg velem, hogy a kevés alvás (erre a naplóra is csak éjjel volt idő) és a pörgés miatt hullafáradtan ébredtem. Emiatt ami nem volt szokásom, újabban este nyolc körül is iszom egy kisebb kávét. Mert egyetemen, a Dürer Caféban (melynek utódja a régi, Andrássy úti és a mostani Eckermann, valamint, bizonyos értelemben a Sirály is), egy időben sok kávé folyt le a torkomon, de miután észrevettem, hogy a sok kávé inkább bágyaszt, és Gärtner Zita is felvázolta nekem a kávé hatásgörbéjét, valamint azt, hogyan lépnek interferenciába és oltják ki egymás hatását a kétóránként fogyasztott kávék, felhagytam ezzel a szokással. Azóta napi kettő dupla duplát (ez a fogalom ma már érthetetlen), azaz nagy adagot ittam: egyet reggel, egyet pedig délután. Amióta nem dohányzom, az adag, a napi kettő dupla dupla megfeleződött, de kettő maradt – ez kúszott most fel háromra.
Amilyen komoly volt a hét, olyan lazának ígérkezik a hétvége. Csupa családi program, szombaton például vízparti. (Palya Beával azt is jól kibeszéltük, hogy a víz elengedhetetlenül szükséges az embernek – nekünk – ahhoz, hogy boldog életet élhessen.) Gödöllő mellé megyünk, Domonyvölgybe, ahol Beuska szüleivel egy rokonukat látogatjuk meg. Ott aztán megtudom például, hogy a Lázár testvérek [a]http://www.lazarteam.hu[text]http://www.lazarteam.hu[/a] kitartásának köszönhetően addig fúrtak, amíg tényleg találtak melegvizet (Domonyban van a lovasparkjuk). Ezzel Magyarországon alighanem mindenhol így lennének, eszemben van, hogy Németkéren, szüleim falujában is kutattak egyszer: olajat kerestek, de szomorúak voltak, mert csak melegvizet találtak, ami a mai Magyarországon szinte mindenhol van.
Délelőtt nincs meleg, Franciskával (a sorozatba újonnan bekapcsolódók kedvéért: leányom) kettesben sétálni indulunk a domonyi tó körül. A tavat körülkerítették, állítólag Klausmann Viktor, valamint a Lázár testvérek közös cége üzemeltet itt most belépős strandot. Mi délelőtt ingyen bemehetünk körbejárni, Franciska játszik is a vízparti homokban. Majd elindulunk a tóparton, ahol egymást érik a horgászok. Állítólag közgyűlésük volt – lám-lám, még a horgászok is gyűlnek, nem csak lógatnak. A tó sztárja az izmos törpeharcsa, ugyanúgy idegesíti a horgászokat, mint sokunkat a honi celebritások önhittsége, butasága és indokolatlanul gyakori feltűnése. (Újraolvasva tényleg találónak tűnik a magyar sztárokat a törpeharcsákhoz mérni. Régen még óriási szürkeharcsákról szóltak a történetek, ma a törpéké a világ.) Mást nem is fogtak azalatt a másfél óra alatt, míg ott jártunk, ebből viszont tízesével jutott egy-egy horgásznak. Olyan, mintha magyar újságot olvasnánk. Magunk is láttuk, milyen fitymálva méregetik már a kapást, már azon látszott, hogy ez talán nem is hal, majd undorodva vágnak be neki, tudván, megint egy szinte teljesen használhatatlan hal akad horogra, amit, ha visszadobnak, szaporodik, otthon meg nagyon macerás vele bármit is kezdeni.
A strandon két nyugdíjas pár dicsekszik élete előző korszakával. Hogy mekkora, milyen nagy királyok is voltak akkor, amikor még dolgoztak. Alapvetően a főnök becsapása, a munka laza elkerülése és a látszatra hatékony munkavégzés hármasa körül zajlott a vetélkedő, azaz, ha jobban megvakarom, arról volt szó, melyikőjük tudta hatékonyabb semmittevésben leélni az életét. We are living in Hungary, Hungary, Hungary. A nők, meglepetésemre beszálltak a licitbe. Hajrá, éljen, hurrá, az a fontos, hogy továbbra se termeljünk semmit, ne dolgozzunk és ne találjunk fel semmit, így mindig lesz min keseregni az „értelmiségnek” – apropó: hogyan is nevezhetnénk értelmiségnek egy olyan réteget, mely nem képes animálni, lelkesíteni a többséget értelmes célokért?!
Délután már fürödtünk is, jó meleg volt a víz, de különösen azt élveztük, hogy a D(omony) Beach (mert ez lett ám a neve horgászoktól elkerített, néhányszor tíz méteres partszakasznak) homokos partján le lehet feküdni, és a forró homok pillanatok alatt ismét felhevítette a víztől lehűlt testünket. Közben különböző vonalakat rajzolgattunk egymásra, majd visszarohantunk a vízbe, hogy az imént épp szándékosan felhevített testünket újra lehűtsük. Máskor Beuskával (a sorozatba újonnan bekapcsolódók kedvéért: feleségem) ketten voltunk bent, Franciska pedig egyre távolabbról futott neki a víznek, mintha úgy még jobban felgyorsulna, és még jobban lefröcskölhetne bennünket. Tizenegyesnek futottunk ilyen körülményesen neki gyerekkoromban, arra gondolva, hogy 15 méterről nagyobbat tudunk rúgni, mint háromról. (Aztán megnéztük, hogy csinálják a nagyok – akkor még a vébére is kijutó, magyar nagyok mentek a tévében.)
Az ember Budapesten él, és ennek megvannak az árnyoldalai. Hazafelé, szombat este fél 7 körül a Nyugatinál már dugó volt, ami azért nem a szokásos, dugó, ami amiatt van, mert lendületben a város – hisz ilyenkor kutya sincs az utakon. Ez a dugó, mint az araszolás végén kiderült, azért keletkezett, mert a Margit híd Budára vezető oldalán egy sávot átadtak a bicikliseknek – erről eszembe jut, hogy hallottam erről a fantasztikus hétvégi akcióról, a városvezetés szerint már kezdhetünk is hozzászokni a következményeihez. Mint gyakorló biciklis, kijelenthetem, hogy ez a sávátadás jól hangzik, de a szokásos ötlettelenség eredménye, felejteni kéne. Döbbenetesen hasonlít arra, amikor pl. a Retek utcában a piacról érkező, vagy épp oda tartó néniket radírozzák le radikálisabb biciklisek. Az emberek ugyanis nem hajlandók megérteni, hogy a járda tulajdonképpen bicikliút. Naná, hisz a játszótérre sem szervezünk vasútállomást. Nem régóta van például autó, és azt megszokta már az ember, hogy az autó veszélyes, emiatt kitalálta a járdát, és beleverte a fejekbe, hogy ott kell menni, sőt, szabályai vannak az úton történő átkelésnek. Ami pedig egyszer belement a fejekbe, onnan azt még a hatalmas budapesti városvezetés se szedi ki, lásd az utolsó 12 évet – legfeljebb ugyanannyi, vagy kétszer annyi idő alatt. És még akkor is lesznek olyan emberek, akik nem fogják érteni, miért nem sétálhatnak szabadon a járdán Budapesten. De ha minden magyar 2009-ig átszokik a baromságra, a külföldieket akkor is tömegesen fogjuk elütni, mert ők talán nem annyira hülyék, mint jól kondicionált magyarjaink. (Ad notam: hogyan gondozd külföldi vendégedet.) Szívből ezért azt a próbálkozást sem tudom dicsérni, hogy az autókat dugóba kényszerítjük azzal a céllal, hogy az így keletkezett füstben tekerjenek a bicajosok. Persze, ha a gyalogosok és a biciklisták, vagy az autósok és a bringások szándékos összeugrasztása a cél, akkor jó úton járunk.
Fickó keveset köhög, de a kisördög továbbra sem hagy nyugodni.
Vasárnap
Ma öcsém lányának, Balogh Sarolt Rékának a keresztelője volt, melyen elég sokan, negyvenketten vettünk részt. Anyuék busszal jöttek, mi vittük őket Mogyoródra. Fickó kutyát előtte Beuska szüleihez vittük megőrzésre. Ahogy tempósan hajtottunk a városban, egy piros lámpánál odaszalad hozzám egy ember, és figyelmeztet, hogy lapos a jobb első gumim, nézzem csak meg. Valóban, defekt. Felfújtuk az első benzinkútnál. Megpiszkáltam, a szög keményen bent volt, szerencsére. (Tudnivaló, hogy az ilyen defektnél, amikor szög megy a gumiba, akkor járunk el helyesen, ha bent hagyjuk. Ha kihúzzuk, akkor úgy járunk a levegővel, mint Rejtő Jenő egyik szereplője a vérrel, amikor kihúzták belőle a kést, akkor kezdett spriccelni, addig minden szinten szinte minden rendben volt.) Tehát a szöget benne hagytam, úgy utaztunk tovább, és egész éjszakáig nem is eresztett le a gumi, akkor aztán az éjjel-nappali gumiszervízben (XV., Szentmihályi út 68.) valamilyen amerikai módszert alkalmazva betömték.
De térjünk vissza a délutánra! Nagy volt a hőség, óriási méretű tárcsán sültek a húsok, egyeseknek 40 fok az udvaron, 40 fok a pohárban. Én csak sört ittam, mert megszerettem e cseh remeket. (Csehországban és Szlovákiában kapni a rendes, minőségi Velkopopovicky Kozelt, a prémium kiadást, nálunk csak a gyengített, béna verziót készítik. Nem értem, hogy miért. Nem nézik ki belőlünk, hogy a jobb sört is szeretjük, vagy mi, tehetséges magyarok, akik merünk kicsik lenni, csak ezt tudjuk előállítani!?) Mogyoródról hazafelé jövet ismét óriási dugóba keveredtünk, mert ezúttal Fót felé jöttünk autóúton, és ott akartunk autópályára menni – ez nagy hiba volt, ugyanis 40 percet álltunk. Valamit építenek, és a Fót felől érkezőket ugyanúgy, mint a 2A autóútról érkezőket, egy lámpás kereszteződéshez terelnek.
Megérkezvén Markó Barbarának továbbítottam néhány képzőművészeti esemény leírását, s máris jelzi, hogy elmegy a Ráday utcába a kitchen Budapestre [a]http://www.kitchenbudapest.hu/,[text]http://www.kitchenbudapest.hu/,[/a] majd később a Műcsarnokba [a]http://www.mucsarnok.hu[text]www.mucsarnok.hu[/a] a Vetítés - The Projection Project: Budapest epizód című nemzetközi kiállítás megnyitójára. Írja, hogy új szerzőkkel is felvette a kapcsolatot, a régiekkel majd Baglyas Erikával [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=82[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=82[/a] együtt találnak ki valamit. (Nem lesz egyszerű.) Péczely Dóra utolsó napját tölti velünk, mert hétfőn átmegy a Magvetőbe. Fájó búcsú lesz ez, mert Dóra nagyon sok energiát mozgósított. Azért azt ígéri, nem válik meg tőlünk teljesen, írni fog még nekünk filmekről, zenéről, színházról, építészetről, képzőművészetről...
Mivel a nap elég eseménytelenül telt el, illetve úgy döntöttem, hogy a családi események nem lesznek a legizgalmasabbak a külső szemlélőnek, szó eshet ennek a napló „poétikájáról” (nem kell sokat várni, egyszerű lesz). Mielőtt ezt a netnaplót elkezdtem, elhatároztam, hogy milyen keretek közt maradok: csak olyat írok le, amiről akár utólag is igazolni tudom, hogy megtörtént, vagy a történtekből egyenesen következik, illetve a történtek miatt gondoltam, azaz realista leszek. Persze, kicsit válogatva, szelektálva (dűlőszelektálva, mint a jó terroire-borokat szokás), mert bizonyos szempontok mentén csoportosítottam a leírtakat. Ki is hagytam néhány dolgot, nem írtam pl. arról, hogy takarítok, pedig fontosnak tartom, hogy takarítok, mosok, teregetek, mosogatok, és a szex is Spiegelmann Laurára [a]http://www.lauramanga.com[text]www.lauramanga.com[/a] maradt (neki épp ma van a névnapja, remélem, jól érzi magát)… Korábban ugyanis a Teraszon írtam naplót [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=62&fid=2731&type=1,[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=62&fid=2731&type=1,[/a] az is személyes produkció volt. Ám akkoriban kizárólag azt akartam kipróbálni, milyen, ha kizárólag fikciót szerepel egy naplóban. Bár oda beszüremkedett a valóság, mert ott pl. a lomtalanítás igazi volt. Most viszont nem tudok olyasmiről, aminek ne lett volna hivatkozási alapja.
A poétika után azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy alapvetően kedves emberek is végigkísérték az életemet a netnapló segítségével ezen a héten. Elsősorban az egyik társam, aki szintén néma h-val írja nevét, azaz a Pollágh, de mások is. Volt, aki családi életemet látta veszélyben a Palya Beáról írottak miatt [a]http://www.litera.hu/object.51d4a88d-1c40-4991-a396-d1cc652a920d.ivy,[text]http://www.litera.hu/object.51d4a88d-1c40-4991-a396-d1cc652a920d.ivy,[/a] másokat a JAK-kötetek sorozatszerkesztői pályázata lelkesített. Legtöbben azonban hatására német vizslánkért aggódnak (lábai és mellkasa spriccelt, azaz szürkés, háta sötétbarna, és mindenhol selymesen sima, rövidszőrű, talált eb, mely szerintünk sosem vadászott, míg hallott, nagyon félt a hangos durranásoktól, pukkanásoktól.). Egyvalaki még ajánlotta is mailben az általa Magyarország legjobb állatorvosának nevezett embert, hogy Fickóval minden rendben legyen. Köszönet érte, lehet, hogy megkeressük, mert csak nem múlik a köhögés, és bár a mi orvosunk magyarázata elfogadható, hátha több szem többet lát. Egyszóval hálás lehetek az olvasóknak, de azért megvallom, hogy mivel komolyan vettem, fárasztó is volt ez a hét. És szép.
A litera munkatársa, Györe Gabriella által szerkesztett változat:
[a]http://litera.hu/object.b379ab91-3930-4e5e-b45c-86dfe93585d7.ivy[text]http://litera.hu/object.b379ab91-3930-4e5e-b45c-86dfe93585d7.ivy[/a]
Hétfőn elindul a hét, és naná, hogy nem találunk rá szavakat, milyen ricsajjal. Pedig az ébredés tompa, köszönhetően az évad egyik legnagyobb produkciójának, mely után hosszú éjszakai beszélgetés következett. (Wagner Ringje ment a Művészetek Palotájában, csütörtökön voltunk A Rajna kincsén, és vasárnap láttuk a második darabját, A walkürt, ez utóbbi miatt a tompaság.)
Gyorsan, fürdés és kávé után, de alapvetően félálomban élesítem Dunajcsik Mátyás cikkét, amit Tóth Kriszta Ködlámpa-béli jelenéséről [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=662[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=662[/a] írt, majd ugyanezzel a svunggal megdolgozom Végh Dániel A Rajna kincséről írt kritikáját [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=660[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=660[/a] is. Ugyanis, ha nem mondtam volna még, Budapesti Wagner Napokat tartottak a MÜPÁ-ban (ami Budapesten van, innen a fesztivál elnevezése:), és a grandiózus és drága vállalkozásra magunk is kíváncsiak voltunk. A darabok meseszerűen csodásak voltak, végre nem érezte magát pondrónak az ember Magyarországon – ezúttal ugyanis nem az történt, hogy valamit suttyó módon összegányoltak, mert ennek ellenkezője volt az igaz, elég alaposan kitalálták, eljátszották-elénekelték. Pontos, precíz, és életteli volt az előadás. Még gondolatokat is ébresztett, melyek viszont, minő természetes folyamat, a Wagner-darab által sugárzott pesszimizmusban teljesedhettek csak ki.
Az otthon édességét a reggeli után Franciska számára felváltja az óvoda, ahova Beával és a kutyával hárman kísérjük: a Fillér utcai piros ovinál kettéválunk (ajtajában bronz bikaszobor, óriási herékkel, oktatandó a gyerekeket a természet rejtelmeire), ők bemennek, én pedig Fickó kutyával folytatom a sétát. A Horváth Viktor Át, avagy New York variációk című regényében is említett módon összeszedem a kutyaszart. [a]http://youtube.com/watch?v=iDCKi71vPRM[text]http://youtube.com/watch?v=iDCKi71vPRM[/a]
Máris látszik, ugye, hogy ez a szöveg olyan lesz, mint egy napló. Méghozzá egy leltárral indítunk, nincs hely sok gondolatnak, így helyes, csak végrehajtjuk, mit korábban elterveztünk.
A telefonnál Pál Dániel Levente [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=78,[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=78,[/a] akivel a kikapcsolódást nyújtó hétvége után eltervezzük, miről is szól majd ez a munkás kis öt nap, mi előttünk áll. Például Bandié (Barta) lesz minden cikk, de megtárgyaljuk, ki hova fog futkározni, milyen stratégiát kövessünk, miért halad/nem halad előre a szekér. Ő dolgozik a tördelővel a folyóiraton nyomdába adás előtt, majd átnézzük, és mehet is, etc., etc., etc.
Jeney Zolitól (nélküle régi francia irodalmat kutatni ma nem lehet se itthon, se külföldön) megtudtam, hogy az Udvariatlan szerelem című könyvünk részesült a Szép Magyar Könyv Díjban [a]http://prae.hu/prae/news.php?aid=548.[text]http://prae.hu/prae/news.php?aid=548.[/a] Ennek olyannyira megörültem, hogy, bár hetek óta halasztottam, de máris elvittem Kőrösi P. Józsefnek a Nyugatihoz a kötetet, mivel 19-én épp erről beszélget [a]http://prae.hu/prae/programs.php?year=2007&month=6&day=19[text]http://prae.hu/prae/programs.php?year=2007&month=6&day=19[/a] Bánki Évával, Győrei Zsolttal és Jeney Zolival a Nyugati téri Alexandrában.
Gerevich-telefon: találkozás szerda este 6-kor.
Ahogy biciklivel megyek irodalmi (üzleti?) céllal, a Karafiáth Orsolya által egy DOKK-esten [a]http://dokk.hu/kozert/3/[text]http://dokk.hu/kozert/3/[/a] csak „az a rókafejű gyerek a JAK-táborban”-nak titulált Pollágh Péter [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=272[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=272[/a] hív. Kiderül többek közt, hogy Sopotnik Zoltán még punk énekes is volt (majd megkérdem, melyik együttesben), ma meg ki tudja, kicsoda (nemsokára még fővezér lesz valami elegáns csapatban?) Péter röhögcsél, szerinte nem szabadna véka alá rejteni, milyen egy lúzer társaság lettünk: a prae DVD egyik szerkesztőjét, M. Tóth Gézát Oscar-díjra jelölték, a prae.hu irodalmi rovatvezetőjét, Péczely Dórát a Magvető Kiadó kérte fel szerkesztőnek, és az első könyvünk rögtön a Szép Magyar Könyv Díjban részesült. Szóval le a vékával, pompi-pompadúr, mondhatná Szentkuthy Miklós, és rögtön jobb kedvre derülök ettől a sorozattól.
Fickó kutyát délután viszem orvoshoz, mivel már két napja erős köhögési rohamok törnek rá, s az egyes köhögések öklendezésben végződnek. Az orvos, Levente, köptetőt, gyulladáscsökkentőt és antibiotikumot ad be neki injekcóban. Kéri, hogy kedden vigyem vissza, mert meg akarja nézni, minden rendben van-e vele.
Balázs Eszter megírta, hogy a Bródy Sándor-díj idei nyertese Harcos Bálint. Ennek duplán örülök, hiszen Bálint jó, és többek közt a Prae-ben kezdett publikálni. (Önvállonveregetés.) Viszont itt ragadom meg az alkalmat, hogy leírjam, az egyértelműen jó döntések mellett mennyire mellé tud fogni ennek a díjnak az egyébként színvonalas zsűrije! Elég Jusztin Harsona díjára gondolunk. (Mit is adtak ki még 1999-ben? Például Kiss Ottó Szövetek című könyvét, ez jut hirtelen eszembe, de biztos volt más is.)
Még egy hír, ezúttal Ladányi-Turóczy Csillától: a Frankfurti Könyvvásár idei díszvendége Katalónia lesz, és a rendezők kérik a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány katalán tárgyú könyveit [a]http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/kiadvany.htm.[text]http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/kiadvany.htm.[/a] Ennyi jó hír után már csak az kérdéses, hogy miképp élünk meg belőle?
Jorgosz Baiával [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=173[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=173[/a] találkozunk este 6-kor. Megbeszéljük annak részleteit, hogyan adjuk ki a verseskötetét.
Késő este néhány lapot tudok olvasni az Új Symposion 1984 és 87 közti olvasószerkesztője, a body artos Triceps könyvéből, az Éhségkönyvből. A figura 1995-ben, 40 évesen, születésnapján, egy nyolcszögletű, 2,4 m átmérőjű, 40 rúdból épített ketrecbe zárta magát (az acélt behegesztették), melyben 40 napig nem vett magához eledelt. Viszont minden nap naplót írt. Döbbenet, hogy mivel töltötte idejét. Például a rácsokat tisztította. Írja, hogy „a rácsok tisztítása folyamatos, negyven napra előre beosztott munka”. Akinek füle van, hallja meg – gondolom. De annyi biztosnak tűnik: ő ezáltal felszabadítja magát a 40. nap végére.
Kedd
Nu, szagyítyesz! – mondta orosztanárom a gimnáziumban az órákon, és valóban, ha az ember már ül, akkor kevesebb esélye van arra, hogy megütközésében padlót fogjon, mintha állna. Mert amit a könyvesblogon [a]http://www.konyv.blog.hu[text]www.konyv.blog.hu[/a] könyvkritika néven tapasztal, attól megrémül az ember. De ezzel várjunk még kicsit.
Érdekes, az első reakció minden hírünkre (most Szép Könyv díj az Udvariatlan szerelemnek) Fekete J. Jóskától érkezik, aki a Vajdaságból küldi mailjeit.
A mai napra rendelt munka a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány pályázatainak intézése. Most épp a Nemzeti Civil Alapprogramnál kell hiányt pótolni a 2007-es pályázathoz, valamint a szerződést és a teljes elszámolást előkészíteni a (!) 2006-oshoz. Szép, lélekemelő munka, aki a kulturális életben jártas, tudja, hogy a pályázatírás után jön a hiánypótlás, aztán az elszámolás, majd annak is a hiánypótlása, és valamikor, évek múlva lezárják az aktát. Mennyivel egyszerűbb volt ez, amikor a főurak seggét kellett kinyalni (és milyen változatosan tették ezt akkoriban!), aztán megvolt a lóvé. De talán a demokrácia része ez is – mármint az, hogy a kis pénzekkel nagy papírmunka van, a nagy pénzeket meg valakik másokkal végeztetett kis papírmunka után zsebre rakhatják.
Tegnap a jó hírek napja volt – vajon a mai a rossz híreké lesz? Megérkezett az NKA-tól a levél, hogy nem támogatja Szépirodalmi kollégium két pályázatunkat, amelyeket Péczely Dóra ötlete alapján nyújtottunk be: így nem szentelhetünk Kemény István és Parti Nagy Lajos munkásságának egy-egy egynapos konferenciát, melyre pedig megvoltak az előadók is, és ugyanez persze azt is jelenti, hogy kötetet sem tudunk készíteni az írásaikkal kapcsolatban.
Fickó kutya továbbra is köhög, a köhögés végén az elmaradhatatlan öklendezéssel. Ezért koradélután ismét Levente doktor, aki megismétli az injekciót.
A könyvesblogról [a]http://www.konyv.blog.hu[text]www.konyv.blog.hu[/a] szerintem azt lehet tudni, hogy egy közösség írja, közösségi blognak szokták az ilyet nevezni, esetünkben ez egy olyan közösség, akiket a litera [a]http://www.litera.hu-t[text]www.litera.hu-t[/a] kiadó cég vállal fel, mivel ott olvasható, hogy „copyright 2007 litera.hu kft.”. Tehát nem az van, hogy az interneten mindenki megírhatja a véleményét, és az odakerül a könyvesblogra, nem, oda csak megszűrt tartalom kerülhet, amit valakik szerkesztenek. (Ezt amiatt kell tisztázni, mert már hallottam, hogy hát nem korlátozza senki sem azt, mi kerül fel.) Mivel érdekel Nagy Gergely angst című könyvének sorsa, mert az utóbbi időben nem olvastam hasonlóan jó regényt, és erről be is számoltam Extatikus szorongás a labirintusban címmel [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=647,[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=647,[/a] elolvastam a könyvesblogon is, milyen kritikát írnak róla. Persze lehet nem szeretni azt, amit én szeretek, mert ki is volnék én, ha nem lehetne, minimum egy diktátor, de olyan rosszakaratú olvasatot, mint amilyenre így rábukkantam, ritkán találni. Amikor a könyv nyelvhasználatát hozza fel a szerző a kis reckójában [a]http://konyves.blog.hu/2007/06/12/letepni_a_norol_a_triumph_melltartot,[text]http://konyves.blog.hu/2007/06/12/letepni_a_norol_a_triumph_melltartot,[/a] akkor pl. a következő mondatot kifogásolja, mondván, hogy „a napközik fülledt világát idézte fel bennem a könyv”: „A járdán és az úttesten kiégett teherautóroncs, a gyerekek azokban játszanak” – 86. old. A könyvesblog ’czky’ nevű szerzője kifogásolja, hogy itt egyeztetési problémákról van szó, holott szerintem lehet egy teherautó a járdán, egy másik pedig az úttesten, és akkor máris tökéletes a mondat, csak el kellene képzelni valami mást is, mint ami eleve a fejben van automatizmusként – részben erről szól az irodalom. Ugyanennél a mondatnál viszont még az is lényeges, hogy ez a regény fikcióján belül is egy idézett szöveg része, azaz olyan, amit eltávolított a szerző a regénytest egyértelműen a szerzőhöz köthető szövegétől. Aztán van egy másik „nyelvi” gondja is ’czky’-nak, mégpedig a tegezésből a magázásba való átváltásé: „Mit iszol? – Ami te. (…) Én rendesen nem iszom, de a kedvéért egy Margarita most belefér.” – 66.old”. Le kell szögezni azonban, hogy ’czky’ hamiskártyás módjára idéz. Igazából ugyanis ez egy pincér és a főhős közti, a dél-amerikai mezekről folytatott párbeszéd vége:
„– Peru mindig is különleges volt.
– Mit iszol?
– Amit te – válaszolom. Jóban akarok lenni ezzel a fiúval a pultban.
– Én rendesen nem iszom, de a kedvéért most egy Margarita belefér.”
Sokkal rosszabb még ennél is, hogy ’czky’ nem tud olvasni, vagy egyszerűen nem olvassa el a könyvet, amelyet megreckózni igyekezett. Ugyanis a regényen belül a pincér a főhőst hol tegezi, hol pediglen magázza, ez az úzusa, szokása, így szereti, mert így változatosabb. (A pincérekkel egyébként is előfordul, hogy foglalkozásuk során ilyesmivel szórakoztatják magukat.) Ezért ajánlok a figyelmébe a könyv végéről is egy részt, egész pontosan a 357. oldalról:
„– Szerzőkém, rosszul néz ki újabban. Sápadt és kialvatlan. Mi van magával? (…)
– Nem tudom… El akarok menni szabadságra.
– Talán eltűnik hirtelen? Mint erdőben a vadnyom? Jól teszi, szerzőm. Pihenje ki magát.”
Szóval ajánlanám ’czky’-nak, pihenje ki magát, mert ilyen szövegekkel az ember a hitelét veszti. Ja, és ha egy ilyen szöveg nem tartja hitelesnek és magyar nyelven írottnak az angst című könyvet, de kínosnak és erőltetett szöveghalmaznak igen, akkor, bizonyításai híján épp erősíti a Nagy Gergely angst [a]http://www.angst.hu[text]http://www.angst.hu[/a] című regényét.
Nem érdemelt volna szót a könyvesblog, ha mások előtte nem írnak szintén gyomorforgatóan. ’Jászberényi’ például Harcos Bálint Naív növény című könyvéről értekezik úgy egy reckókájában, hogy magáról a recenzeált könyvről csupán egyetlen zárójeles megjegyzés szól. Az összes többi megjegyzése pedig az Irodalom Visszavág című folyóirat legsötétebb írásait idézi: érvek nélkül hányja egymás hegyére-hátára a becsmérlő mondatokat. Ugyanez történt többek közt Kukorellyvel és Karafiáthtal is az IV-ben. (Egyébként az IV hihetetlenül nyitott lap volt a társadalomkritikára, és talán egyedüliként foglalkozott a délszláv válsággal, szemben a honi értelmiség más fórumait e tárgyban jellemző struccpolitikával.)
A könyvesblog fikázmányait és fröcsögéseit futószalagon gyártó megmondóembereit viszont nem zavarja, hogy érveik nincsenek, láthatóan nem olvassák el a kritizált könyvet. Talán épp ezért akarnak olyan hatalmat, pontosan úgy beszélni, érvényesülni, mint egy eldugott kisváros rettenetes iskolaigazgatója: ha valakiről ők megmondják, hol a helye, akkor annak ott a helye. És mindenkinek az a feladata, hogy kussoljon, mert érveknek helye nincs, hiszen a megmondóember mindenkinek megmondta, hogy hol a helye.
Én ennél tényleg szebbnek és szabadabbnak képzelem a világot.
Szerda
Éjjel egykor feküdtem le, Fickó kutya onnantól fogva állandóan köhög. Fél háromkor már nem bírjuk tovább, felkelek, és még kicsit kótyagosan az esti pálinkától, elviszem az állatklinika éjszakai ügyeletére (Szent István Egyetem). Felébresztenek egy kedves doktornőt, aki megvizsgálja, és azt mondja, hogy szívritmuszavara miatt a tüdeje tele van vízzel. Ezernyi ampullából készített injekciót, főleg vízhajtót tett bele, vénásan és bőr alá is belenyom a kutyába. Kijelenti, hogy néhány hónapig, de legfeljebb egy évig marad velünk Bubi, és megkérdi, hogy mikor tudnám EKG-ra bevinni, mert sürgős lenne, és ha itt hagyom, akkor az első adandó alkalommal megvizsgálják. Mondom neki, hogy semmiképp sem hagyom itt magára, akármilyen kedvesek is, de persze beviszem az első adandó alkalommal, amikorra időpontot ad. Kiderül, hogy már aznap délelőtt fél 11-kor mehetünk.
Hazaérkezvén (5 óra volt) még sokat beszélünk, alig sikerül elaludni egy-két percre. Reggel Franciska sír, hogy miért is nem mehetett el a kórházba a kutyával. Az Animal Planet tévécsatornán edződött személyiségének ugyanis a kórház, a betegség gyógyításának helye valami roppant izgalmas hely, az ott szerezhető információk fontosabbak számára azoknál az érzelmeknél, amelyek a felnőtteket hasonló helyzetekben hatalmukba kerítik. Nagy nehezen másról kezdünk beszélni.
Péczely [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=64[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=64[/a] véglegesített mindent Morcsányi Gézával, hétfőn kezd a Magvetőnél. Üröm az örömben, hogy a prae.hu számára kell találni egy olyan irodalmi rovatvezetőt, amilyen Dóra volt, a kettőt ugyanis nem viheti egyszerre. Addig is, amíg nem találunk valakit „helyette” (aki benne van az irodalmi életben, elfogadják, jól szervez, jól szerkeszt, etc.), Pál Dániel Levente és én visszük a rovatot.
Cseicsner Ottília mailje Münchenből, kéri, hogy akkreditáljuk a Müncheni Filmfesztiválra [a]http://www.filmfest-muenchen.de/rc/ffm_de/home/,[text]http://www.filmfest-muenchen.de/rc/ffm_de/home/,[/a] beszámolót írna róla a filmes rovatnak. Bár a MF nem a legnagyobb, azért sok minden történik, tudom meg este filmes rovatvezetőnktől, Schreiber Andrástól. Itt mutatják be az őszi szezon német filmjeit (pl. Werner Herzog: RESCUE DOWN), mindig kiválasztanak egy szerzőt, akinek a munkáit alaposabban bemutatják. 65 ezer nézőre, 600 újságíróra és 1000 filmes szakemberre számítanak a honlapjuk szerint.
Megírom és elküldöm a prae.hu Vállalati Hírlevelét (VálHír) a szerzőinknek, ebben szedjük össze az operatív információkat az egyes rovatokkal kapcsolatban.
Fél 11-kor ismét a Szent István Egyetem, EKG, az egyik szívbillentyű időskori zsugorodásáról van szó, ami miatt átereszt a kamra és a pitvar közt a szívecskéje, döbbenet, rémület, tényleg nem sok ideje van már hátra, állítólag, 18 ezer forintos német állatgyógyszert írnak fel, azt kiváltom, reméljük, hogy ez majd beállítja a kutya szívét. A többi gyógyszer humán szer, ezeket útközben a Köröndi Patikában [a]http://www.korondipatika.hu[text]www.korondipatika.hu[/a] váltom ki. Hazafelé telefon az állatorvosnak, elmesélem, mi történt az éjjel, miket kell szedni, amire ő kéri, hogy hozzá is menjünk el, mert a háromszor három, negyven milligrammos vízhajtó egy elefántnak is sok, nem kell vérnyomáscsökkentő sem, mert akkor a szív még jobban akar verni, a harmadik pedig egy ősrégi emberi szívgyógyszer, ami a német szupergyogyó mellett teljesen fölösleges, és egyébként is olyan, mint „halottnak a csók”, etc.
Szóval itt is a szokásos história: kinek kell hinni, ha az ember vagy a kutya beteg?
Fél kettőkor Palya Beával [a]http://www.palyabea.hu[text]www.palyabea.hu[/a] ebédelek, aki kicsit megvárat, ám ennek én ebben az esetben örülök, mert rá várni öröm – még akkor is, ha vele lenni még inkább. (Közben a Művészetek Palotája marketingosztályának egy oszlopos munkatársával is meg lehet beszélni az együttműködés feltételeit ez idő alatt.)
Kicsit indiszponált vagyok a történtek miatt, de Palya Beának van valami titka, ami miatt az ember (=én) rögtön szerelemre lobban iránta. Megállapítja Bea, hogy én kutyaember lennék, míg sokak macskaemberek, általában ez a két kategória lefedi az ismerőseit, és, mivel ő mondja – és épp a Fickóval való intenzíven eltöltött idő miatt is – elfogadom én azt, hogy kutyaember volnék. (Persze, ha teszem azt, kacsaembernek, teveembernek vagy lóembernek nevezne, azt sem kérném ki magamnak:) Aztán pletykálunk, például Kőrösi Orsolyától tudom, mesélem neki, hogy 2009-ben, a New York-i Magyar Évad keretében fel fog lépni a Carnegie Hallban – Bea a dátummal nem volt ennyire tisztában, de Orsós László Jakabbal már valóban megegyeztek. Találkozásunk célja egyébként az volt, hogy megbeszéljük: az Udvariatlan szerelemből [a]http://www.udvariatlanszerelem.hu[text]www.udvariatlanszerelem.hu[/a] válogatunk verseket, amelyeket talán lenne kedve CD-re énekelni. Kérdések: ki lenne a megfelelő zeneszerző, de mindenekelőtt az, hogy beleszeret-e Bea annyira a szövegekbe, hogy azonosulni tudjon velük, mert, mint szimpatikusan mondja, anélkül nem jut hozzá az őserőhöz. Most tehát szurkolok, hogy találja meg önmagát a versekben, és jusson el az őserőhöz. Gerevich András telefonál, hogy toljuk el a találkozót másnapestére, ami jónak tűnik, mert Palya Bea épp a Bazilika környékén énekel csütörtökön, fél nyolckor, és így egy esetleges Lugas-béli GA-találkozó után oda is érnék. Felvetődik még az ebéd során, hogy Beának jó lenne, ha átvennénk a honlapjának a karbantartását, de ezen még gondolkodik (menedzserével:( – mi örömmel vállalnánk, szögezem le azonnal, és persze sóváran arra gondolok, hogy így gyakran találkozunk, és minden lemeze meglesz, mert most még hiányzik néhány.
Bea nevű feleségem ez idő alatt a szokásos állatorvosnál van Fickóval, ő azt mondja, hogy bár csúnyán köhög, de ez egy megfázás, megduzzadt a légutakban valami, a szívritmuszavarról már egy éve szólt, egy hét alatt ki fogja heverni az akut problémát a gyulladáscsökkentővel és a többi gyógyszerrel – a szuper német kapszulákat ős is pártolja. Nagy az izgalom.
Fél hatkor biciklire pattanok, be a városba. Óriási, özönvíz-szerű eső kap el a rakparton, behúzódom egy fa alá, de ez nem sokat segít. Aztán leszarom, és mint a többiek, én is elkezdek tekerni az esőben. Kiderül, hogy elég langyos az égi áldás, és mire megérkezem a Kálvin térre, el is áll. Pollágh Péterrel találkozunk, a Bródy Caféba megyünk. Péter írt róla egy kocsmakritikát, [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=661[text]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=661[/a] és az egész olyan, mintha most azt akarnám főszerkesztőként tesztelni. Holott dehogy, csak előkészítjük a másnapi Gerevich-találkozót. Megbeszéljük pl., hogy nem mindenben értünk egyet, mert nekem fontos szerző Havasi Attila, a Győrei-Schlachtovszky drámaíró szerzőpáros, nem tartom rossznak Mócsai Gergőt sem, és Keresztesi Józsi dalszövegei sem véletlenül vannak oly gyakran a Prae-ben. Polágh ezzel szemben főleg a Havasi-féle lírát nem bírja, de legalább Keresztesi dalszövegei mint dalszövegek neki is bejönnek. Nem elvetendő, hogy tudatosítani lehet: míg egyes ügyekben nagy a véleménykülönbség, vannak pontok, amelyekben nagyon egyetértünk.
Innen egyenesen a prae.hu szerkesztőségi ülésére kerekezek az Eckermann Kávéházba. Amint belépek, szinte rögtön Rácz Erzsébetbe botlom, holott ő Berlinben él. (Most pár napra érkezett, mint mondja.) Kathrin Röggla lekopni című regényét fordította, ami a JAK-füzetek sorában jelent meg 1999-ben, én lektoráltam, és Esterházy írta hozzá a hátsó borítóra az ajánlást. Kiderül, hogy Erzsi egy darabot hoz Berlinből ősszel Budapestre, és nemsokára egy kiállítást az Eckermannba. Kevés az ilyen elszánt, a dolgait ekkora beleéléssel végző csaj, aki kizárólag azzal foglalkozik, ami neki fontos. (Palya Bea!!!) Akár Berlinbe is elmegy lakni, ha arról van szó, nem gazdag embernek, hanem azért, hogy azt csinálhassa, amit akar.
Danczi Csaba, a zenei rovatvezető jelzi, hogy hamarosan indulnia kell, vele gyorsan átbeszéljük a zenei aktualitásokat, és azt, amit a többiekkel is: a következő időszakban összeírjuk, mely intézményekkel van rendszeres kapcsolatunk. Markó Barbara, új képzőművészeti és Árvai András építészeti rovatvezető máris egy közös projektről beszélnek, és amint megérkezik Schreiber András filmes rovatvezető, dinamikusan elmerülünk a filmes világ aktuális kérdéseiben.
Az egész este lezárásaképp hazabiciklizem, megsétáltatom Fickót, tényleg jobban van, vagy csak kifáradt a sok köhögéstől, nem tudjuk.
Csütörtök
A szokásos reggeli teendők után, azaz a fenekét a bejárati ajtónak mutató bikás szobrot felvonultató Fillér utcai óvoda és a kutyasétáltatás után irány a könyvelő. A könyvelő az alapítványok egyik legfontosabb szereplője, mert az alapítványok normális tagjai rühellenek ilyesmivel foglalkozni, hiszen kedvenc ötleteik előmozdításának céljára hoztak létre egy szervezetet, és nem azért, mert pénzügyekkel akarnak foglalkozni. Ez olyan, mintha udvarlás közben fillérre el kellene számolni a virág árával, az ajándék árával, a vacsora árával, stb. Értem én, hogy erre szükség van az „átláthatóság” miatt, de valamit azért nem ártana kitalálni, hogy az aktív civil energiákat a társadalomba beleadó embereknek ne kelljen ennyire sok badarságot csinálni ahhoz, hogy pl. tudományszervezéssel vagy állatmentéssel foglalkozzanak.
A kutya megsétáltatása ismét lényeges elem, újabban csak arról van szó, hogy amikor izgul, akkor köhög nagyon, tehát mintha javulásnak indulna Fickó. Az állatorvos szintén így látja, reméljük a legjobbakat. Most már mindenesetre el lehet vinni 15-20 perces sétákra is.
Spiegelmann Laura blogot indított [a]http://www.lauramanga.blog.hu,[text]www.lauramanga.blog.hu,[/a] erről mailben értesít is, és szól, hogy most már netes jelenléte van legalább. A könyvesblogban [a]http://www.konyv.blog.hu[text]www.konyv.blog.hu[/a] találgatják, hogy ki is lehet ő, sat-sat (lám, fontos dolgokkal is foglalkoznak, hogy valami jót is mondjak róluk:). Nagyon örülök, hogy a csaj előjött a neten, mert jókat ír, a Prae-nek is küldött szövegeket. Egyszer érkezett tőle egy mail még télen, majd hónapok múlva rákérdezett, olvastuk-e, hogy tetszett, amire elárultam neki, hogy ritkán fordul elő ilyen, de elfelejtettem elolvasni, ám ezt most azonnal pótlom. Nos, Spiegelmann két beküldött írása közül közlésre azonnal a Közjáték nagykanállal címűt választottam, és máris írtam neki, hogy jön a szöveg. (A blogján található írása inkább a Közjáték nagy kannal címet viselhetné.) Talán mi közöljük először nyomtatásban, hisz nyomdában a szám. Elég kemény szöveget nyom, benne valóban szex van jelen, durván. Ugyanúgy, mint a könyvesblog szerzői most, én is azon gondolkodtam annak idején, ki is lehet ő, és megkérdeztem, hogy betűcserével (!) nem-e (!) a Férfiak Tükre (Spiegel, Mann) a Laura, mivel sehol nem fordul elő a neve: sem a neten, de még a bp-i telefonkönyvben sincs ilyen nevű ember! Persze lehet, hogy nem budapesti, vontam le az egyik következtetést. Mindenesetre a neten található szövege alapján akár a Trükkös Férfi, Laura nevet is viselhetné, feltéve persze, ha már egyszer betűcsere, és álnév ez a Spiegelmann Laura. Ha pedig nem álnév, akkor a természet segítette meg ilyen elragadóan az édest.
Este fél hétkor Pollágh Péterrel és Gerevich Andrással találkozom a Belvárosi Lugasban, a Bazilikánál. (2007 március 15-én, csütörtökön innen, ennek az étteremnek a kirakatszerű üvegfalán keresztül néztük, hogy miképp is hajtja a rendőrség a felgyülemlett népet a Deák térre, pont oda, ahol egy barátunk lakik – mesélte egyébként másnap, hogy már volt náluk egyszer forradalom, a kukájuk felgyújtása jelezte az esemény csúcspontját, és ez most is így történt.) Szóval találka a Lugasban, ahova Pollágh tömegközlekedett, mert ő ilyen urbánus alak, míg Gerevich és én biciklivel érkeztünk a tetthelyre – András bukósisakosan, én meg parasztosan, mindennemű segédeszköz nélkül. Zorró néven foglaltam asztalt (új pincér van a foglalásnál és kicsit nehezen értette, mit akarok). Egyébként szeretem a nők gyámolítójának szerepét, és a küzdelemtől sem riadok vissza, különösen akkor, ha gaz emberek ellen kell folytatni.
Van néhány olyan ötletünk a JAK-tábor műsorával kapcsolatban, amelyek a prae.hu körül születtek, igazából annak hatására, hogy Péter állandóan nyomta és nyomta a saját dumáját. Bár már egy mailváltás megtörtént, elmondjuk, mit ajánlunk programként, András pedig megjegyzi, hogy ő mit nem támogat ezek közül, és mi az, amit jobb kidolgozást követően meg kellene valósítani. Miközben beszélgetünk, megállapítom, hogy ő még nálam is többet tud beszélni, ráadásul fontosnak is tartja, hogy odafigyeljünk arra, amit mond. Így teljesen elnyomjuk Pollághot, aki csendesen figyel, de egyébként mindig okosakat mond, amikor megszólal.
Szó esik még kiadói koncepciókról, különösen a fiatal irodalommal foglalkozó kiadókról, ezek nehézségeiről, mivel a találkozás egyik célja az volt, hogy Gerevichnek elmondjuk: ha nem változik semmi, Péterrel nyár végén elindulunk a JAK-kötetek sorozatszerkesztői pályázatán.
Mindezt követte a vacsora a gimnáziumi barátokkal a Lugasban – ugyanúgy, mint minden csütörtökön. Már korábban megérkeztek, és a szomszéd asztalnál foglaltak helyet. Aztán végül megjött egy volt osztálytársunk, bizonyos Goller Attila, aki Operában [a]http://www.opera.hu/index.php?module=main[text]http://www.opera.hu/index.php?module=main[/a] volt, a Varázsfuvolát nézte meg egy hölgy társaságában. Felidézzük, hogy a gimnáziumban épp W. A. Mozart műveiből felelt énekórán, és a mester operáinak felsorolása közben a Szöktetés a kócerájból címmel említett egyet.
Péntek
Irány a bank, hogy az alapítvány felhatalmazó levelet állítson ki a bankkal közösen, így számláinkról esetleg a Magyar Államkincstár leemelheti azt az összeget, amit nem jogszerűen használnák fel. Hmmm, ez nem hangzik jól, ám a hivatalokkal szemben az ember szép lehet – de okos nem.
Várható volt, és jönnek is a reakciók a literanaplóra, például a KönyvesBlogon [a]http://www.konyvesblog.hu[text]www.konyvesblog.hu[/a] (meghajtom derekam, és behódolok az általuk használt helyesírásnak: nagy Kával és nagy Bével írom én is, ha egyszer a szülei így nevezték el). Először is köszönet érte, hogy, bár ironikusan (is ?) érthető, de írják: érdemes olvasni a naplót. Megjegyzem, már csak három nap, utána letészem a lantot. Kifogásolják, hogy szerintem fröcsögnek, és nem tudnak érvelni. Bőven kifejtettem, mit értek fröcsögés alatt, de most ismét összefoglalom: az előre elhatározott, rosszindulatú olvasat érvényesítése ehhez kikeresett idézetekkel fröcsögés jelleget ölt – de ha az idézett mondatok „visszaütnek”, mert jobbak, mint amit a „rosszindulatú olvasat” készítője gondolt volna, akkor még inkább fröcsögésről van szó. Ha valaki csak egy helyen veszi észre, hogy egy könyvben két szereplő tegezésből magázódásba vált át, és ezt szerzői-szerkesztői hibául rója fel, holott ugyanez a két szereplő rendszeresen, konzekvensen változtatja a magázódást és a tegeződést, akkor joggal írom, hogy a recenzens nem olvassa el a könyvet (az átlapozást azért feltételezem, természetesen). Ha valaki egy kritizált könyvről csupán egyetlen zárójeles megjegyzést tesz az egész kritikában, egyébként meg mindenfélét leír a szerzővel kapcsolatban, akkor joggal írom, hogy Az Irodalom Visszavág [a]http://www.iv.hu[text]www.iv.hu[/a] legsötétebb írásait idézi: érvek nélkül hányja egymás hegyére-hátára a becsmérlő mondatokat. (És ismét meg kell jegyezni: az IV minden hibája ellenére hihetetlenül nyitott lap volt, szinte egyedüliként foglalkozott a délszláv válsággal, keményen kíváncsi volt a posztmodernre.) Magammal kapcsolatban, ha már a személyeskedéseknél tartunk, fontosnak tartom megjegyezni: 185 cm magas és 92 kg nehéz vagyok, barna a szemem és a hajam. Nem voltam katona, és bár gyerekkoromban 5 évig tanultan zeneiskolában zongorázni, ma képtelen vagyok a Boci boci tarkánál bonyolultabb zenét eljátszani.
A retorikai öngólok közé egyértelműen be lehet venni az alábbi két KönyvBlogos mondatot: „Nos, véleményünk szerint nem fröcsögünk. Mindenki a maga véleményét írja.” Mert túl a szóismétlésen, a beszélő azzal akarja igazát alátámasztani, hogy azt mondja: ő mindig igazat mond, ami, ugye, a leggyengébb érv, hiszen önmagunkat egy diszkurzív térben úgy hitelesítjük, ha állításaink hálója mások állításaival és kérdéseivel találkozhat és elegyedik párbeszédbe, így méretődik meg. Fabatkát sem ér, ha önmagunkat önmagunkkal akarjuk legitimálni, figyelembe ajánlom például a krétai ember példáját, az Epimenidész-paradoxont [a]http://hu.wikipedia.org/wiki/Epimenid%C3%A9sz-paradoxon.[text]http://hu.wikipedia.org/wiki/Epimenid%C3%A9sz-paradoxon.[/a]
Mivel valóban pihenést javallottam, tudom, hogy én is sértő voltam, de azért, mert, mint a fentiekből kiderül, okot találtam rá. Ám a stratégiai kérdés számomra az volt, mit tegyek, írjak-e a KönyvesBlogról. Miután elmondható, hogy a KönyvesBlog új internetes médium, és engem érdekelnek az új, művészetekkel foglalkozó médiumok, megvizsgáltam. Amit láttam, bizonyos keretek közt megírtam. Örülök, ha a kritikát, ahogy a szerzők írják, átgondolják.
Spiegelmann Laura [a]http://www.lauramanga.blog.hu[text]www.lauramanga.blog.hu[/a] írja mailben, hogy majd figyelemmel olvas, de a nevével ne viccelődjek – elnézést kérek tőle, sajna már későn szólt, mert a naplóba korábban bekerült. A
Az internet jegyében folytatódott a pénteki nap. Egy ismerősömmel internetes portálstratégiákról folytattunk beszélgetést, és szóba került a komplex alsite-rendszerek alkalmazása is. Az index-példát felhozva: nyerőnek tűnik az a stratégia, amikor ügyesen strukturálva összekapcsolják egy site [a]http://www.index.hu[text]www.index.hu[/a] fórumozóinak, a társult e-mailrendszernek [a]http://web07.vipmail.hu/[text]http://web07.vipmail.hu/[/a] valamint a blogoknak [a]http://www.blog.hu[text]www.blog.hu[/a] a felhasználói adatbázisát. Hiszen így egy csapással az összes oldal felhasználóinak számát növelték, egy bloghoz (lehet ez akár a KönyvesBlog is) például sokkal többen tudnak hozzászólni, mint egy teljesen különálló blogsite-on, és a felhasználóknak is több szolgáltatást nyújthatnak.
Késő délután és este baráti társaság: kánikula, lubickolás és kergetőzés a lányokkal az úszómedencében, Jásdi- és Thummerer-borok a partján, valamint egy Dúzsi Tamás. Közben Bánki Éva telefonál és dobja fel még jobban a kedvemet: az Olasz Intézet konferenciát szervez novemberre az Udvariatlan szerelemnek és a Tavaszidő édességének.
Fickó szemmel láthatóan javul, bár néha van egy-egy köhögésrohama. Jó lenne, ha még sok ilyen napunk lenne.
Szombat
Nem először történik meg velem, hogy a kevés alvás (erre a naplóra is csak éjjel volt idő) és a pörgés miatt hullafáradtan ébredtem. Emiatt ami nem volt szokásom, újabban este nyolc körül is iszom egy kisebb kávét. Mert egyetemen, a Dürer Caféban (melynek utódja a régi, Andrássy úti és a mostani Eckermann, valamint, bizonyos értelemben a Sirály is), egy időben sok kávé folyt le a torkomon, de miután észrevettem, hogy a sok kávé inkább bágyaszt, és Gärtner Zita is felvázolta nekem a kávé hatásgörbéjét, valamint azt, hogyan lépnek interferenciába és oltják ki egymás hatását a kétóránként fogyasztott kávék, felhagytam ezzel a szokással. Azóta napi kettő dupla duplát (ez a fogalom ma már érthetetlen), azaz nagy adagot ittam: egyet reggel, egyet pedig délután. Amióta nem dohányzom, az adag, a napi kettő dupla dupla megfeleződött, de kettő maradt – ez kúszott most fel háromra.
Amilyen komoly volt a hét, olyan lazának ígérkezik a hétvége. Csupa családi program, szombaton például vízparti. (Palya Beával azt is jól kibeszéltük, hogy a víz elengedhetetlenül szükséges az embernek – nekünk – ahhoz, hogy boldog életet élhessen.) Gödöllő mellé megyünk, Domonyvölgybe, ahol Beuska szüleivel egy rokonukat látogatjuk meg. Ott aztán megtudom például, hogy a Lázár testvérek [a]http://www.lazarteam.hu[text]http://www.lazarteam.hu[/a] kitartásának köszönhetően addig fúrtak, amíg tényleg találtak melegvizet (Domonyban van a lovasparkjuk). Ezzel Magyarországon alighanem mindenhol így lennének, eszemben van, hogy Németkéren, szüleim falujában is kutattak egyszer: olajat kerestek, de szomorúak voltak, mert csak melegvizet találtak, ami a mai Magyarországon szinte mindenhol van.
Délelőtt nincs meleg, Franciskával (a sorozatba újonnan bekapcsolódók kedvéért: leányom) kettesben sétálni indulunk a domonyi tó körül. A tavat körülkerítették, állítólag Klausmann Viktor, valamint a Lázár testvérek közös cége üzemeltet itt most belépős strandot. Mi délelőtt ingyen bemehetünk körbejárni, Franciska játszik is a vízparti homokban. Majd elindulunk a tóparton, ahol egymást érik a horgászok. Állítólag közgyűlésük volt – lám-lám, még a horgászok is gyűlnek, nem csak lógatnak. A tó sztárja az izmos törpeharcsa, ugyanúgy idegesíti a horgászokat, mint sokunkat a honi celebritások önhittsége, butasága és indokolatlanul gyakori feltűnése. (Újraolvasva tényleg találónak tűnik a magyar sztárokat a törpeharcsákhoz mérni. Régen még óriási szürkeharcsákról szóltak a történetek, ma a törpéké a világ.) Mást nem is fogtak azalatt a másfél óra alatt, míg ott jártunk, ebből viszont tízesével jutott egy-egy horgásznak. Olyan, mintha magyar újságot olvasnánk. Magunk is láttuk, milyen fitymálva méregetik már a kapást, már azon látszott, hogy ez talán nem is hal, majd undorodva vágnak be neki, tudván, megint egy szinte teljesen használhatatlan hal akad horogra, amit, ha visszadobnak, szaporodik, otthon meg nagyon macerás vele bármit is kezdeni.
A strandon két nyugdíjas pár dicsekszik élete előző korszakával. Hogy mekkora, milyen nagy királyok is voltak akkor, amikor még dolgoztak. Alapvetően a főnök becsapása, a munka laza elkerülése és a látszatra hatékony munkavégzés hármasa körül zajlott a vetélkedő, azaz, ha jobban megvakarom, arról volt szó, melyikőjük tudta hatékonyabb semmittevésben leélni az életét. We are living in Hungary, Hungary, Hungary. A nők, meglepetésemre beszálltak a licitbe. Hajrá, éljen, hurrá, az a fontos, hogy továbbra se termeljünk semmit, ne dolgozzunk és ne találjunk fel semmit, így mindig lesz min keseregni az „értelmiségnek” – apropó: hogyan is nevezhetnénk értelmiségnek egy olyan réteget, mely nem képes animálni, lelkesíteni a többséget értelmes célokért?!
Délután már fürödtünk is, jó meleg volt a víz, de különösen azt élveztük, hogy a D(omony) Beach (mert ez lett ám a neve horgászoktól elkerített, néhányszor tíz méteres partszakasznak) homokos partján le lehet feküdni, és a forró homok pillanatok alatt ismét felhevítette a víztől lehűlt testünket. Közben különböző vonalakat rajzolgattunk egymásra, majd visszarohantunk a vízbe, hogy az imént épp szándékosan felhevített testünket újra lehűtsük. Máskor Beuskával (a sorozatba újonnan bekapcsolódók kedvéért: feleségem) ketten voltunk bent, Franciska pedig egyre távolabbról futott neki a víznek, mintha úgy még jobban felgyorsulna, és még jobban lefröcskölhetne bennünket. Tizenegyesnek futottunk ilyen körülményesen neki gyerekkoromban, arra gondolva, hogy 15 méterről nagyobbat tudunk rúgni, mint háromról. (Aztán megnéztük, hogy csinálják a nagyok – akkor még a vébére is kijutó, magyar nagyok mentek a tévében.)
Az ember Budapesten él, és ennek megvannak az árnyoldalai. Hazafelé, szombat este fél 7 körül a Nyugatinál már dugó volt, ami azért nem a szokásos, dugó, ami amiatt van, mert lendületben a város – hisz ilyenkor kutya sincs az utakon. Ez a dugó, mint az araszolás végén kiderült, azért keletkezett, mert a Margit híd Budára vezető oldalán egy sávot átadtak a bicikliseknek – erről eszembe jut, hogy hallottam erről a fantasztikus hétvégi akcióról, a városvezetés szerint már kezdhetünk is hozzászokni a következményeihez. Mint gyakorló biciklis, kijelenthetem, hogy ez a sávátadás jól hangzik, de a szokásos ötlettelenség eredménye, felejteni kéne. Döbbenetesen hasonlít arra, amikor pl. a Retek utcában a piacról érkező, vagy épp oda tartó néniket radírozzák le radikálisabb biciklisek. Az emberek ugyanis nem hajlandók megérteni, hogy a járda tulajdonképpen bicikliút. Naná, hisz a játszótérre sem szervezünk vasútállomást. Nem régóta van például autó, és azt megszokta már az ember, hogy az autó veszélyes, emiatt kitalálta a járdát, és beleverte a fejekbe, hogy ott kell menni, sőt, szabályai vannak az úton történő átkelésnek. Ami pedig egyszer belement a fejekbe, onnan azt még a hatalmas budapesti városvezetés se szedi ki, lásd az utolsó 12 évet – legfeljebb ugyanannyi, vagy kétszer annyi idő alatt. És még akkor is lesznek olyan emberek, akik nem fogják érteni, miért nem sétálhatnak szabadon a járdán Budapesten. De ha minden magyar 2009-ig átszokik a baromságra, a külföldieket akkor is tömegesen fogjuk elütni, mert ők talán nem annyira hülyék, mint jól kondicionált magyarjaink. (Ad notam: hogyan gondozd külföldi vendégedet.) Szívből ezért azt a próbálkozást sem tudom dicsérni, hogy az autókat dugóba kényszerítjük azzal a céllal, hogy az így keletkezett füstben tekerjenek a bicajosok. Persze, ha a gyalogosok és a biciklisták, vagy az autósok és a bringások szándékos összeugrasztása a cél, akkor jó úton járunk.
Fickó keveset köhög, de a kisördög továbbra sem hagy nyugodni.
Vasárnap
Ma öcsém lányának, Balogh Sarolt Rékának a keresztelője volt, melyen elég sokan, negyvenketten vettünk részt. Anyuék busszal jöttek, mi vittük őket Mogyoródra. Fickó kutyát előtte Beuska szüleihez vittük megőrzésre. Ahogy tempósan hajtottunk a városban, egy piros lámpánál odaszalad hozzám egy ember, és figyelmeztet, hogy lapos a jobb első gumim, nézzem csak meg. Valóban, defekt. Felfújtuk az első benzinkútnál. Megpiszkáltam, a szög keményen bent volt, szerencsére. (Tudnivaló, hogy az ilyen defektnél, amikor szög megy a gumiba, akkor járunk el helyesen, ha bent hagyjuk. Ha kihúzzuk, akkor úgy járunk a levegővel, mint Rejtő Jenő egyik szereplője a vérrel, amikor kihúzták belőle a kést, akkor kezdett spriccelni, addig minden szinten szinte minden rendben volt.) Tehát a szöget benne hagytam, úgy utaztunk tovább, és egész éjszakáig nem is eresztett le a gumi, akkor aztán az éjjel-nappali gumiszervízben (XV., Szentmihályi út 68.) valamilyen amerikai módszert alkalmazva betömték.
De térjünk vissza a délutánra! Nagy volt a hőség, óriási méretű tárcsán sültek a húsok, egyeseknek 40 fok az udvaron, 40 fok a pohárban. Én csak sört ittam, mert megszerettem e cseh remeket. (Csehországban és Szlovákiában kapni a rendes, minőségi Velkopopovicky Kozelt, a prémium kiadást, nálunk csak a gyengített, béna verziót készítik. Nem értem, hogy miért. Nem nézik ki belőlünk, hogy a jobb sört is szeretjük, vagy mi, tehetséges magyarok, akik merünk kicsik lenni, csak ezt tudjuk előállítani!?) Mogyoródról hazafelé jövet ismét óriási dugóba keveredtünk, mert ezúttal Fót felé jöttünk autóúton, és ott akartunk autópályára menni – ez nagy hiba volt, ugyanis 40 percet álltunk. Valamit építenek, és a Fót felől érkezőket ugyanúgy, mint a 2A autóútról érkezőket, egy lámpás kereszteződéshez terelnek.
Megérkezvén Markó Barbarának továbbítottam néhány képzőművészeti esemény leírását, s máris jelzi, hogy elmegy a Ráday utcába a kitchen Budapestre [a]http://www.kitchenbudapest.hu/,[text]http://www.kitchenbudapest.hu/,[/a] majd később a Műcsarnokba [a]http://www.mucsarnok.hu[text]www.mucsarnok.hu[/a] a Vetítés - The Projection Project: Budapest epizód című nemzetközi kiállítás megnyitójára. Írja, hogy új szerzőkkel is felvette a kapcsolatot, a régiekkel majd Baglyas Erikával [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=82[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=82[/a] együtt találnak ki valamit. (Nem lesz egyszerű.) Péczely Dóra utolsó napját tölti velünk, mert hétfőn átmegy a Magvetőbe. Fájó búcsú lesz ez, mert Dóra nagyon sok energiát mozgósított. Azért azt ígéri, nem válik meg tőlünk teljesen, írni fog még nekünk filmekről, zenéről, színházról, építészetről, képzőművészetről...
Mivel a nap elég eseménytelenül telt el, illetve úgy döntöttem, hogy a családi események nem lesznek a legizgalmasabbak a külső szemlélőnek, szó eshet ennek a napló „poétikájáról” (nem kell sokat várni, egyszerű lesz). Mielőtt ezt a netnaplót elkezdtem, elhatároztam, hogy milyen keretek közt maradok: csak olyat írok le, amiről akár utólag is igazolni tudom, hogy megtörtént, vagy a történtekből egyenesen következik, illetve a történtek miatt gondoltam, azaz realista leszek. Persze, kicsit válogatva, szelektálva (dűlőszelektálva, mint a jó terroire-borokat szokás), mert bizonyos szempontok mentén csoportosítottam a leírtakat. Ki is hagytam néhány dolgot, nem írtam pl. arról, hogy takarítok, pedig fontosnak tartom, hogy takarítok, mosok, teregetek, mosogatok, és a szex is Spiegelmann Laurára [a]http://www.lauramanga.com[text]www.lauramanga.com[/a] maradt (neki épp ma van a névnapja, remélem, jól érzi magát)… Korábban ugyanis a Teraszon írtam naplót [a]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=62&fid=2731&type=1,[text]http://prae.hu/prae/portfolio.php?uid=62&fid=2731&type=1,[/a] az is személyes produkció volt. Ám akkoriban kizárólag azt akartam kipróbálni, milyen, ha kizárólag fikciót szerepel egy naplóban. Bár oda beszüremkedett a valóság, mert ott pl. a lomtalanítás igazi volt. Most viszont nem tudok olyasmiről, aminek ne lett volna hivatkozási alapja.
A poétika után azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy alapvetően kedves emberek is végigkísérték az életemet a netnapló segítségével ezen a héten. Elsősorban az egyik társam, aki szintén néma h-val írja nevét, azaz a Pollágh, de mások is. Volt, aki családi életemet látta veszélyben a Palya Beáról írottak miatt [a]http://www.litera.hu/object.51d4a88d-1c40-4991-a396-d1cc652a920d.ivy,[text]http://www.litera.hu/object.51d4a88d-1c40-4991-a396-d1cc652a920d.ivy,[/a] másokat a JAK-kötetek sorozatszerkesztői pályázata lelkesített. Legtöbben azonban hatására német vizslánkért aggódnak (lábai és mellkasa spriccelt, azaz szürkés, háta sötétbarna, és mindenhol selymesen sima, rövidszőrű, talált eb, mely szerintünk sosem vadászott, míg hallott, nagyon félt a hangos durranásoktól, pukkanásoktól.). Egyvalaki még ajánlotta is mailben az általa Magyarország legjobb állatorvosának nevezett embert, hogy Fickóval minden rendben legyen. Köszönet érte, lehet, hogy megkeressük, mert csak nem múlik a köhögés, és bár a mi orvosunk magyarázata elfogadható, hátha több szem többet lát. Egyszóval hálás lehetek az olvasóknak, de azért megvallom, hogy mivel komolyan vettem, fárasztó is volt ez a hét. És szép.
A litera munkatársa, Györe Gabriella által szerkesztett változat:
[a]http://litera.hu/object.b379ab91-3930-4e5e-b45c-86dfe93585d7.ivy[text]http://litera.hu/object.b379ab91-3930-4e5e-b45c-86dfe93585d7.ivy[/a]
