Portfóliók
Darvas Iván - A törekvő és a komédiás
A törekvő és a komédiás
Fehér Imre 1957-es filmjében Darvas Iván a középosztálybeli bakát, Sándort alakítja, akinek a háború csak díszlet, a katonaság pedig csak szabadidős tevékenység, hiszen a városban fel, s alá vonulgatva nem kell igazi katonának lennie.
Az 1954-es Makk Károly filmben a címszereplőt, Liliomfit alakítja Darvas Iván. Szigligeti Ede regényéből készült a film, ami nem csak Makk, hanem Darvas első sikere is. A XIX. században játszódó vígjáték cselekménye fondorlatos, de a filmen szabadabb karakter Liliomfi, mint a színműben. A vándorszínészként ténykedő nemes szerepében Darvas Iván elemében van. Felszabadult komédiázás jellemzi, karaktere nagyon természetesen, hiteles. A filmben Darvas Ivánért rajonganak a nők. Kamilla a vénkisasszony önmagát teszi nevetségessé, miközben unokahúga és Liliomfi igaz szerelembe esik egymással. A fordulatos történet happy end-del végződik, hiszen a szerelmesek egymáséi lehetnek. Bár ez nem is lehetne másként, hiszen rangjuk (és a családok megegyezése alapján) ő akkor is egymáshoz tartoznának, ha csak az esküvőn találkoznának. A két fiatal nem tudja, hogy kedvesüket szánták pont nekik.
A kosztümös vígjátékban nagy a véletlenek szerepe, melyet nem a szereplők befolyásolnak. Liliomfi amolyan lányos anyák álma, aki bármire képes szerelméért. Liliomfi karaktere, ahogy azt már néhány sorral feljebb írtam, igazi női szívek elrablója típus. Pedig, ha racionálisan nézzük, „csak” egy, az álmaiban élő suhanc. Szeretnivaló suhanc, az ügyeletes szépfiú, aki mindent eldob az álmaiért. Vagyont, biztos egzisztenciát. Későkamaszos lendülettel vonzó álmodozó, de megfontolt fejjel gondolkodva inkább egy „vesztes”. Ha elképzelem Liliomfi bácsit 30 évvel később, amikor eltűnik a lendület, és a (lehetséges) szerepek, csak egy kiöregedett vándorszínész. De inkább nem gondolkodom racionálisan, ahogy a film rajongói sem teszik. Hiszen mit érdekel minket, hogy mi lesz Liliomfival élete derekén, ha „most” olyan aranyosan beszél szilvákkal a szájában! Csibész a szó legnemesebb értelmében. Darvas Iván szinte lubickol ebben a szerepben.
A film Darvas Ivánra és karakterére épül. Krencsey Marianne vonzó külsejével, kikerekedő szemeivel tökéletesen megfelel a romantikára vágyó lány szerepére, aki rajong Liliomfiért. Hiszen Liliomfiért rajongani kell. Mindenki szereti, bár más-más indokból. Elveszett fiatalság emlékét hozza vissza Camilla életébe, Erzsi és Gyuri szerelmét beteljesíti, színésztársai felnéznek rá, szeretik fiatalos hitét, humorát.
Tiszta, őszinte fiatalember, akinek a családi vagyon sem kell, és a színművel ellentétben nem mond le hivatásáról, a (vándor)színészetről. Motivációja egyértelmű. Szerelmesével akar maradni. Ezzel szemben a Bakaruhában élveteg kirakatkatonája már sokkal összetettebb karakter. De hogyan is lehetne ugyanolyan idealista egy a XIX. századi nemes, és egy, az első világháborúra készülő katona?
A nem egyértelműen rosszindulató újságíró egyszerre két lánynak csapja a szelet. A cseléd Vilmának (Bara Margit) és Bodrogi ügyvéd lányának. Fellengzős, úri stílusát észrevétlenül töri meg az egyszerű cselédlány, de mindez kevés. Szinte egész élete hazugságokra épül. Ha kell, a társasági életben igazi katona, ha kell paraszti származású baka. A Hunyady Sándor elbeszélését feldolgozó film az I. világháború alatt játszódik. Vilma és Sándor naiv és romantikus találkozása „valójában illúzióromboló és cinikus találkozás”. A középosztálybeli újságíró nem engedeti meg magának, hogy egy cseléddel keveredjen szerelmi kalandban. Nem is kedvesnek tekinti Vilmát, inkább kikapcsolódásnak, miközben kiszemeltje, a gazdag ügyvéd lánya érdekli igazán. (Vagy csupán érdekből.). Az úri környezetben kiváló beszélgetési téma a katonaság, és cselekedetek nélküli hőssé avanzsálja az aranyifjú Sándort. A komoly megbízásokkal nem büszkélkedhető katona sorsa mégis érdekes. Ugyan nem nemesi származású, kapcsolatai determinálják sorsát. Akárhogy is, de a lebukás nem maradhat el, hiszen a két nő egy házban él. Vilma Bodrogiéknél dolgozik. Míg Makk Károly kedves, kellemes, pozitív végkicsengésű filmet készít, addig Fehér Imre alkotásában szűkös, kicsinyes, bár alapjaiban véve nem gonosz világot teremt. Míg a Liliomfiban, ahogy azt már írtam, nem a szereplők irányítjuk a véletleneket, addig a fordulatot itt maga a főhös hozza létre. A lebukást választva elmegy Bodrogiékhoz vacsororára. Vilma karaktere itt nő Krencsey Mariann szerepe fölé. Míg a Liliomfiban inkább a díszlet (igen attraktív) része a fiatal lány, addig Vilma öntudatos, és nem hagyja magát tovább kihasználni. Rangon aluli nőcske és igazi úrilány versengett tudta nélkül Sándorért, aki dönteni nem tud, vagy nem akar. Sándor görbe (vagy talán nagyon is tökéletes?) tükörképe a megszokásai, előítéletei rabjaként élő „felső tízezernek”. Azon a végzetes vacsorán szó szerint szembetalálja magát a két szerető. A kedves szavak, a szerelmes ölelések helyett egy hűvös, távolságot tartó, „úri” szerepéből ki nem lépő Sándor töri össze a naiv Vilma szívét. Ez az a pillanat, amikor Sándor is megérez valamit kapcsolatukból. A lány után rohan, de hiába. „Engedjen el a fiatalúr”, kéri Vilma, és Sándor el is engedi. Pedig ez az a pillanat, amikor tisztába jöhetne saját érzéseivel, amikor kiléphetne a felszínes világból, de kényelmes énje ezt nem engedi. Küzdenie eddig nem kellett, és ezután sem fog. Elengedi a boldogságot, és a biztos jövőt választja. Áldozattá válik maga is. Önmaga, és az előítéletek áldozatává.
Sándor igazi aranyifjú, de szerelme nem is teljesülhetne be Vilmával. Az osztályellentétek, a különböző szokások, az „alakoskodás falai” választják el őket egymástól. Míg Lilomfi élete csupa pezsgés, és a pimasz, csibészes füllentések ellenére is őszinte, addig Sándor élete tele van üres hamisságokkal. Erre önmaga is ráébred. Az ellen-happy-endbe átcsúszó szerelmi történet főhőse több szempontból is ellentetje Liliomfi történetének. Sándor nem is érdemli meg a tiszta erkölcsi értékeket képviselő cselédlányt, nem úgy, mint a mind származásában, sem rangjában, sem érdeklődési körében Liliomfitól nem különböző úrilányt a címszereplő. A Don Juan-i hajlamú katona hiába vonzódik Vilmához, nem lehetnek egymáséi. Ő, Liliomfival ellentétben képtelen feladni életét, kétes alapokon nyugvó társadalmi „rangját”. A kínzó lelkiismeretfurdalásig jut el a hetyke megelégedettség állapotából. Liliomfi ezzel szemben nem aggódik, szavatartó, egyenes ember.
A két karakter leginkább abban azonos, hogy bolondulnak értük a nők. Noha két különböző korban, de az adott időszakban mégis vonzó karaktert kelt életre a színész. A reformkorban, a kultúra iránti érdeklődés, a színjátszás megszületésekor egy romantikus vándorszínész éppoly csábító, mint a világháborúban a hős katona. Igaz ugyan, hogy Sándor a legkevésbé sem hős, és nem is fronton harcoló katona, mégis el tudja hitetni a környezetével, hogy fontos része a gépezetnek. Liliomfi a lányok anyák álma, míg a kisé élveteg Sándortól óva intene mindenkit édesanyja.
Bara Margit messze túlszárnyalja Krencsey Marianne játékát, Darvas Ivánról pedig kiderül, hogy nem csak hősszerelmest, hanem egy a szerelmében hőssé soha nem válható karaktert is képes hitelesen alakítani. Több, mint egy jóképű férfi a vászonról. Színész.
A Bakaruhában című filmmel fehér Imre szembeszállt a korábbi évek propagandisztikus modelljeivel. Az enyhén szaggatott séta, az elgondolkodtató önvizsgálat az emberi jellem feltérképezésében segíti a nézőt.
Fehér Imre filmjében roppant erős szimbólumértéke van a lépcsőválasztásnak, vagyis hogy melyik lépcsőn távozik Bodrogiéktől Vilma és Sándor. A cselédlány a hátsó lépcsőt használja, ahol a cselédek járnak, de Sándor, noha előtte már többször tette meg az utat a hátsó lépcsősoron a lány szobájáig, mégis az „úri lépcsőházat” választja. Mintha ez is elválasztaná őket egymástól. Nem ugyanazokat a lépcsőket használják, és ezt a törekvő (és önnön szerelmét is hamisan megélő) Sándor nem tudja, akarja elviselni.
Színészi eszközök a két karakter megformálásában
Két teljesen különböző karakterről beszélünk, akik csak abban közösek, hogy egy nő rajong értük.
A színészi kellékek egy részével maga a színész talán nincs is tisztában. Tárgyi szempontból mindenképpen fontos kiemelni Sándor katonaruháját a Bakaruhában című filmben. Hazugságainak szimbóluma az ruha, melyet csak akkor vesz fel, ha Bara Margit karakterével találkozik. A ruha, mely jelmez a jelmezben nem csak a nézőt, de Vilmát is megvezeti. A hős katona helyett egy döntetni képtelen, tépelődő figura viseli csupán.
A Liliomfi esetében kihagyhatatlan a gyümölcs, mellyel Liliomfi elváltoztatja beszédmodorát. Ez a kellék azonban minden bizonnyal rendezői utasításra került a filmbe, a színész csupán jól használta azt. A rakoncátlan tincsek, a harsány hangnem sokkal inkább színészi kelléknek tekinthető, ahogy az apró grimaszok is, melyekkel „kommentálja” az eseményeket, egyedivé teszik a jóképű nemest, aki mindenáron vándorszínész akar lenni. Liliomfi lényéből árad a játék, és Darvas Iván jól hozza a figurát.
Fehér Imre 1957-es filmjében Darvas Iván a középosztálybeli bakát, Sándort alakítja, akinek a háború csak díszlet, a katonaság pedig csak szabadidős tevékenység, hiszen a városban fel, s alá vonulgatva nem kell igazi katonának lennie.
Az 1954-es Makk Károly filmben a címszereplőt, Liliomfit alakítja Darvas Iván. Szigligeti Ede regényéből készült a film, ami nem csak Makk, hanem Darvas első sikere is. A XIX. században játszódó vígjáték cselekménye fondorlatos, de a filmen szabadabb karakter Liliomfi, mint a színműben. A vándorszínészként ténykedő nemes szerepében Darvas Iván elemében van. Felszabadult komédiázás jellemzi, karaktere nagyon természetesen, hiteles. A filmben Darvas Ivánért rajonganak a nők. Kamilla a vénkisasszony önmagát teszi nevetségessé, miközben unokahúga és Liliomfi igaz szerelembe esik egymással. A fordulatos történet happy end-del végződik, hiszen a szerelmesek egymáséi lehetnek. Bár ez nem is lehetne másként, hiszen rangjuk (és a családok megegyezése alapján) ő akkor is egymáshoz tartoznának, ha csak az esküvőn találkoznának. A két fiatal nem tudja, hogy kedvesüket szánták pont nekik.
A kosztümös vígjátékban nagy a véletlenek szerepe, melyet nem a szereplők befolyásolnak. Liliomfi amolyan lányos anyák álma, aki bármire képes szerelméért. Liliomfi karaktere, ahogy azt már néhány sorral feljebb írtam, igazi női szívek elrablója típus. Pedig, ha racionálisan nézzük, „csak” egy, az álmaiban élő suhanc. Szeretnivaló suhanc, az ügyeletes szépfiú, aki mindent eldob az álmaiért. Vagyont, biztos egzisztenciát. Későkamaszos lendülettel vonzó álmodozó, de megfontolt fejjel gondolkodva inkább egy „vesztes”. Ha elképzelem Liliomfi bácsit 30 évvel később, amikor eltűnik a lendület, és a (lehetséges) szerepek, csak egy kiöregedett vándorszínész. De inkább nem gondolkodom racionálisan, ahogy a film rajongói sem teszik. Hiszen mit érdekel minket, hogy mi lesz Liliomfival élete derekén, ha „most” olyan aranyosan beszél szilvákkal a szájában! Csibész a szó legnemesebb értelmében. Darvas Iván szinte lubickol ebben a szerepben.
A film Darvas Ivánra és karakterére épül. Krencsey Marianne vonzó külsejével, kikerekedő szemeivel tökéletesen megfelel a romantikára vágyó lány szerepére, aki rajong Liliomfiért. Hiszen Liliomfiért rajongani kell. Mindenki szereti, bár más-más indokból. Elveszett fiatalság emlékét hozza vissza Camilla életébe, Erzsi és Gyuri szerelmét beteljesíti, színésztársai felnéznek rá, szeretik fiatalos hitét, humorát.
Tiszta, őszinte fiatalember, akinek a családi vagyon sem kell, és a színművel ellentétben nem mond le hivatásáról, a (vándor)színészetről. Motivációja egyértelmű. Szerelmesével akar maradni. Ezzel szemben a Bakaruhában élveteg kirakatkatonája már sokkal összetettebb karakter. De hogyan is lehetne ugyanolyan idealista egy a XIX. századi nemes, és egy, az első világháborúra készülő katona?
A nem egyértelműen rosszindulató újságíró egyszerre két lánynak csapja a szelet. A cseléd Vilmának (Bara Margit) és Bodrogi ügyvéd lányának. Fellengzős, úri stílusát észrevétlenül töri meg az egyszerű cselédlány, de mindez kevés. Szinte egész élete hazugságokra épül. Ha kell, a társasági életben igazi katona, ha kell paraszti származású baka. A Hunyady Sándor elbeszélését feldolgozó film az I. világháború alatt játszódik. Vilma és Sándor naiv és romantikus találkozása „valójában illúzióromboló és cinikus találkozás”. A középosztálybeli újságíró nem engedeti meg magának, hogy egy cseléddel keveredjen szerelmi kalandban. Nem is kedvesnek tekinti Vilmát, inkább kikapcsolódásnak, miközben kiszemeltje, a gazdag ügyvéd lánya érdekli igazán. (Vagy csupán érdekből.). Az úri környezetben kiváló beszélgetési téma a katonaság, és cselekedetek nélküli hőssé avanzsálja az aranyifjú Sándort. A komoly megbízásokkal nem büszkélkedhető katona sorsa mégis érdekes. Ugyan nem nemesi származású, kapcsolatai determinálják sorsát. Akárhogy is, de a lebukás nem maradhat el, hiszen a két nő egy házban él. Vilma Bodrogiéknél dolgozik. Míg Makk Károly kedves, kellemes, pozitív végkicsengésű filmet készít, addig Fehér Imre alkotásában szűkös, kicsinyes, bár alapjaiban véve nem gonosz világot teremt. Míg a Liliomfiban, ahogy azt már írtam, nem a szereplők irányítjuk a véletleneket, addig a fordulatot itt maga a főhös hozza létre. A lebukást választva elmegy Bodrogiékhoz vacsororára. Vilma karaktere itt nő Krencsey Mariann szerepe fölé. Míg a Liliomfiban inkább a díszlet (igen attraktív) része a fiatal lány, addig Vilma öntudatos, és nem hagyja magát tovább kihasználni. Rangon aluli nőcske és igazi úrilány versengett tudta nélkül Sándorért, aki dönteni nem tud, vagy nem akar. Sándor görbe (vagy talán nagyon is tökéletes?) tükörképe a megszokásai, előítéletei rabjaként élő „felső tízezernek”. Azon a végzetes vacsorán szó szerint szembetalálja magát a két szerető. A kedves szavak, a szerelmes ölelések helyett egy hűvös, távolságot tartó, „úri” szerepéből ki nem lépő Sándor töri össze a naiv Vilma szívét. Ez az a pillanat, amikor Sándor is megérez valamit kapcsolatukból. A lány után rohan, de hiába. „Engedjen el a fiatalúr”, kéri Vilma, és Sándor el is engedi. Pedig ez az a pillanat, amikor tisztába jöhetne saját érzéseivel, amikor kiléphetne a felszínes világból, de kényelmes énje ezt nem engedi. Küzdenie eddig nem kellett, és ezután sem fog. Elengedi a boldogságot, és a biztos jövőt választja. Áldozattá válik maga is. Önmaga, és az előítéletek áldozatává.
Sándor igazi aranyifjú, de szerelme nem is teljesülhetne be Vilmával. Az osztályellentétek, a különböző szokások, az „alakoskodás falai” választják el őket egymástól. Míg Lilomfi élete csupa pezsgés, és a pimasz, csibészes füllentések ellenére is őszinte, addig Sándor élete tele van üres hamisságokkal. Erre önmaga is ráébred. Az ellen-happy-endbe átcsúszó szerelmi történet főhőse több szempontból is ellentetje Liliomfi történetének. Sándor nem is érdemli meg a tiszta erkölcsi értékeket képviselő cselédlányt, nem úgy, mint a mind származásában, sem rangjában, sem érdeklődési körében Liliomfitól nem különböző úrilányt a címszereplő. A Don Juan-i hajlamú katona hiába vonzódik Vilmához, nem lehetnek egymáséi. Ő, Liliomfival ellentétben képtelen feladni életét, kétes alapokon nyugvó társadalmi „rangját”. A kínzó lelkiismeretfurdalásig jut el a hetyke megelégedettség állapotából. Liliomfi ezzel szemben nem aggódik, szavatartó, egyenes ember.
A két karakter leginkább abban azonos, hogy bolondulnak értük a nők. Noha két különböző korban, de az adott időszakban mégis vonzó karaktert kelt életre a színész. A reformkorban, a kultúra iránti érdeklődés, a színjátszás megszületésekor egy romantikus vándorszínész éppoly csábító, mint a világháborúban a hős katona. Igaz ugyan, hogy Sándor a legkevésbé sem hős, és nem is fronton harcoló katona, mégis el tudja hitetni a környezetével, hogy fontos része a gépezetnek. Liliomfi a lányok anyák álma, míg a kisé élveteg Sándortól óva intene mindenkit édesanyja.
Bara Margit messze túlszárnyalja Krencsey Marianne játékát, Darvas Ivánról pedig kiderül, hogy nem csak hősszerelmest, hanem egy a szerelmében hőssé soha nem válható karaktert is képes hitelesen alakítani. Több, mint egy jóképű férfi a vászonról. Színész.
A Bakaruhában című filmmel fehér Imre szembeszállt a korábbi évek propagandisztikus modelljeivel. Az enyhén szaggatott séta, az elgondolkodtató önvizsgálat az emberi jellem feltérképezésében segíti a nézőt.
Fehér Imre filmjében roppant erős szimbólumértéke van a lépcsőválasztásnak, vagyis hogy melyik lépcsőn távozik Bodrogiéktől Vilma és Sándor. A cselédlány a hátsó lépcsőt használja, ahol a cselédek járnak, de Sándor, noha előtte már többször tette meg az utat a hátsó lépcsősoron a lány szobájáig, mégis az „úri lépcsőházat” választja. Mintha ez is elválasztaná őket egymástól. Nem ugyanazokat a lépcsőket használják, és ezt a törekvő (és önnön szerelmét is hamisan megélő) Sándor nem tudja, akarja elviselni.
Színészi eszközök a két karakter megformálásában
Két teljesen különböző karakterről beszélünk, akik csak abban közösek, hogy egy nő rajong értük.
A színészi kellékek egy részével maga a színész talán nincs is tisztában. Tárgyi szempontból mindenképpen fontos kiemelni Sándor katonaruháját a Bakaruhában című filmben. Hazugságainak szimbóluma az ruha, melyet csak akkor vesz fel, ha Bara Margit karakterével találkozik. A ruha, mely jelmez a jelmezben nem csak a nézőt, de Vilmát is megvezeti. A hős katona helyett egy döntetni képtelen, tépelődő figura viseli csupán.
A Liliomfi esetében kihagyhatatlan a gyümölcs, mellyel Liliomfi elváltoztatja beszédmodorát. Ez a kellék azonban minden bizonnyal rendezői utasításra került a filmbe, a színész csupán jól használta azt. A rakoncátlan tincsek, a harsány hangnem sokkal inkább színészi kelléknek tekinthető, ahogy az apró grimaszok is, melyekkel „kommentálja” az eseményeket, egyedivé teszik a jóképű nemest, aki mindenáron vándorszínész akar lenni. Liliomfi lényéből árad a játék, és Darvas Iván jól hozza a figurát.
