Portfóliók
Felnőttéválás Itáliában, automobil és mozi, s jön a háború
Baricco: Történet
D’Ambrosio:
Valamit el akarok mesélni. Az apám nagyon gazdag ember volt, sokkal gazdagabb nálam. Szinte mindenét eltékozolta, mert egy lehetetlen álmot kergetett, óriási szamárság volt, egy vasúti ügylet. Imádta a vonatokat. Amikor kezdte dobra verni az ingatlanokat, bementem anyámhoz és kérdőre vontam: Miért nem állítod le? Tizenhat éves voltam. Az anyám egy hatalmas pofont kevert le nekem. Azután azt a mondatot mondta nekem, amit most én is elismétlek. Azt mondta, ha szeretsz valakit, aki viszontszeret téged, soha ne leplezd le az álmait. A legnagyobb és legésszerűtlenebb álom ugyanis te vagy!
Előhang
„Richard óránként százhúsz kilométeres sebességgel érkezett, meg sem próbált fékezni, de a két nyárfa között megnyíló végtelenben még látta az utolsó reménysugarat. A Mercedes nem gyorsult fel, a két nyárfa elképzelhetetlen öleléssel fonódott egybe. Richard az ütközés következtében meghalt, a kormány csillogó fája beléje fúródott és sötét bordájává lett, egy a többi között. A Párizsba érkező kábeltáviratok olvashatatlanok voltak, amerre a verseny elhaladt, a távírdák rendszere összeomlott, a telegráfjaik szilánkra zúzódtak, akár egy robbanás után. Jelzem, baleset történt, fantasztikus tömeg csodálja. Bartram részideje. A 11.46. -kor beállt halál miatt a feltételek biztosítása lehetetlen. A felfordulásban a madridi alkalmazottak kezükben krétával a fekete táblákat rótták, kartonlapokat tűztek ki és vettek le, fáradságos munkájukat az egyre magasabbra hágó nap tüze melegítette. Kezükbe apró fecnikre írott adatokat nyomtattak, azokat kalaptűre tűzték, de előbb memorizálták, hogy a nagy betűikkel mások számára is elérhetővé tegyék. Amikor a kalaptű betelt, a kisfiú kikapta a kezük alól, és a szemétbe ürítette. De olt a magához való esze, miért is nem dobott ki semmit, és a rákövetkező napon, otthon, végigböngészte valamennyi cédulát. Utóbb, egész életében képtelen volt bármit is olvasni, mert minden irodalmat gyerekes egyszerűsítésnek vagy az érzelmeknek tett fölösleges engedménynek tekintet-írja Baricco, ki a gyermekszemmel láttatott, gépek és benzingőzben felnőtt modernizálódó Itáliába kalauzol bennünket, a maga átható gyermektekintetével.
A főhős
Az Ultimo nevet kapta, bár az első gyermek volt. -De egyben az utolsó is- szögezte le nyomban az anyja. Így lett Ultimo. Jó ideig úgy tűnt, hogy nem akar tudomást venni róla. Életének első négy évében minden létező betegséget összeszedett. Háromszor keresztelték meg: a papot nem vitte rá a lélek, hogy az utolsó kenetet adja fel egy ilyen csepp teremtménynek-nem állta a tekintetét. Mindannyiszor a keresztelés mellett döntött, mégsem mehet el a szentségek kiszolgálása nélkül.
-Ártani nem fog.
Csakugyan, Ultimo mindent túlélt; aprócska, vézna, sápkóros, de életben van. Erős a szíve, hangoztatta az apja. Mázlista, állította róla az anyja. A fentiek okán, hét évet és négy hónapot számlált, amikor 1904 novemberében az apja bevitte az istállóba, rábökött a huszonhat piemonti tehénre, minden vagyonára, és beavatta, hogy csakhamar egyszer és mindenkorra megszabadulnak a trágyahegyektől, de az anyjának egy szót se még. Széles, ünnepélyesre sikerült mozdulattal körbemutatott a sötét és bűzlő hodályon. Aztán lassan, tagoltan kimondta:
-Libero Parri garázs. )Libero: azaz szabad -Kerekes Tamás)
Libero Parri a neve volt. A garázs pedig egy olyan francia szó, amelyet Ultimo még sohase hallott. Jobb híján úgy gondolta, hogy a „tenyésztéshez” vagy a „tejfeldolgozáshoz” lehet köze. Csak azt nem értette, mi benne az újság.
-Automobilokat fogunk javítani-világosította fel tömören az apja.
A gróf
A vasszörny 931 kilója titkolt eleganciával felemelkedett és elrugaszkodott a földtől. A gróf hallotta, hogy a motor felbőg a semmiben, és érezni vélte a szárnycsapásokat, amellyel a kerekek a levegőbe emelték. Kezét a kormánykerékre szorította, döbbent kiáltásra ragadtatva el magát, míg a mellette ülő kisfiúból egészen más, hidegvérű, de boldog kiáltás szakadt ki, meglepő módon a saját nevét bömbölte teli torokból.
A kereszt-és családnevét, hogy pontosak legyünk.
A kocsit Libero Parrinak kellett elvontatnia egy kétlovas fogattal. A műhelybe, ahol egy álló hétig dolgozott rajta. Pedig jól repült. Csak azután hullott szét.
Amikor D’Ambrosio gróf a rá következő vasárnap megérkezett érte, egy vadonatúj autót talált. Libero Parri olyan tudománnyal fényezte fel, amiben benne foglaltatott az évenkénti marhavásárokra felkészítendő tehenek sokesztendős fényesítésének gyakorlata is. A gróf elismerése jeléül olyat füttyentett, mely füttyszót a maguk idején fél Európa bordélyai hitelesítettek- Azután egy gesztenyeszínű bőrtáskát vett elő, és Libero Parri felé tolta.
-Nyisd ki!
-Libero Parri kinyitotta. Szemüveg, bőrsapka, kesztyű, színes sál és egy zubbony volt benne. Rajta egy hímzett címke a felirattal: D’Ambrosio Parri.
-Mit jelentsen ez?
Sohasem hallottál autóversenyekről?
A jövendő
A jövendő gyalogszerrel érkezett. 1911-ben, egy esős márciusi délutánon. Libero Parri már messziről megpillantotta. Látta a hosszú porköpenyt, ráismert a bőrsapkára, a homlokra tolt szemüvegre. Autómobil nem volt, de minden egyéb-igen. .
-Helyben vagyunk-súgta oda Ultimónak, aki éppen küllőket egyengetett. A félreértések elkerülése végett eldugta a tejeskannát, amit foltozott, és odatelepedett egy rakás használt gumiabroncs tövébe, amit nem sokkal előbb vásárolt a brandatei kaszárnyából. Minden készen állt. A porköpenyes ember lassan haladt. Egy hatalmas zöld napernyővel védekezett az eső ellen, és ettől olyan bizonytalan, valószerűtlen benyomást keltett. Mintha egyenesen egy jövendölésből jött volna létre. Odaért a garázshoz, és mintha földbe gyökerezett volna a lába, egy ideig érthetetlen módon tekintetét a gyermekre és a biciklire szegezte. Aztán elolvasta a cégért. Olyan körülményesen silabizálta a, mint aki egy ókori feliratot betűz. Végül a tekintete megállapodott Ultimón..
-Tényleg tartotok itt benzint?
Ultimo az apja felé fordult. Libero Parri úgy tett, mint aki éppen a gumikat számolja.
-Igen-szólalt meg olyan hangon, mint aki már megelégelte, hogy mindig egy és ugyanezt firtatják tőle.
Ez a hihetetlenül, olvasmányos, atmoszférateremtő erővel bíró regény hatásosan ábrázolja a modernizálódó, század eleji Itáliát, amikor egy mesterembernek egy konvisztádor bátorsága kellett, hogy eladjon 26 piemonti tehenet, hogy szerelőműhelyt és benzinraktárt építsen ki, amikor automobilok még alig léteztek. És, amikor a faluban megjelenik az első mozigépész, már a Cinema Paradiso csodálatos világában találjuk magunkat, abban az írói világban mely feledhetetlenül rajzolja meg egy kisfiú felnőtté válását, párhuzamosan egy ország iparosítási folyamatával. Az egyik legjobb könyv, amit valaha is olvastam.
A regény Ultimo Parri sorsát kíséri végig, akit az olvasó kisfiúként ismer meg a 20. század elején, és aki távoli országokban, különös kalandokban úgy öregszik meg, hogy egyetlen célja: rendet teremteni a világban. Ötéves, amikor megpillantja az első automobilt, tizenkilenc a caporettói áttörés napján, és huszonöt, mikor először találkozik a szerelemmel. Az ő története ez a megrendítő regény, mely több hangra íródva mesél egy világról, amelyben az automobil, a verseny iránti szenvedély párosul egy életen átívelő, rejtélyes szerelemmel, és a konok tenni akarással, a szavak és formák mögött rejlő jelentések felfejtésével. Baricco egyedi és összetéveszthetetlen hangú könyve rabul ejt, elvarázsol, hősei sokáig az olvasóval maradnak, és segítenek - élni.
Az utóbbi évtized egyik legtehetségesebb írójának kikiáltott Baricco első könyve. Még nem annyira kiforrott, mint a Selyem - amely a világhírnevet hozta meg a szerző számára, a könyvet 27 nyelvre fordították le - de a szereplők, a történetszövés hasonló. Bariccóról fontos tudni, hogy eredetileg zenekritikusnak tanult, mivel ez a tény jellemzi talán legjobban írói stílusát. A kisvárosi történetet könnyed, légies stílusban meséli el, ez azonban korántsem azt jelenti, hogy maga a történet semmitmondó lenne.
Baricco hangja annyira egyedi, hogy talán nem is tudnánk hozzá fogható írót említeni. Regényei rendszerint nagyon rövidek, akár egy ültőhelyünkben is elolvashatjuk őket, nyelvezetük olyan egyszerű akár a történetük, egyszóval mintha csak ponyvát olvasnánk. Baricco soraiból azonban mégis olyan földöntúli gyönyörűség árad, ami főleg a regények szerkezetét tekintve szinte érthetetlen.
Helikon Kiadónál: 2490 Ft
Baricco nem csak az irodalomhoz, hanem más kortárt művészetekhez is szoros szálakkal kapcsolódik. A Novecento című regénye például Tornetorét is megihlette, ez alapján készült Az óceánjáró zongorista legendája. De a francia elektronikus zenét játszó duóval, az Airrel is dolgozott közösen, ennek eredményeképpen jelent meg a City Reading (The Storie Western) című album, melyen Baricco saját műveit olvassa fel az Air által komponált zenére.( forrás: Onagy Zoltán, Terasz.hu)
Kerekes Tamás
Baricco: Történet
Helikon Kiadó
[a]http://www.helikonkiado.hu[text]www.helikonkiado.hu[/a]
info@helikonkiado.hu
D’Ambrosio:
Valamit el akarok mesélni. Az apám nagyon gazdag ember volt, sokkal gazdagabb nálam. Szinte mindenét eltékozolta, mert egy lehetetlen álmot kergetett, óriási szamárság volt, egy vasúti ügylet. Imádta a vonatokat. Amikor kezdte dobra verni az ingatlanokat, bementem anyámhoz és kérdőre vontam: Miért nem állítod le? Tizenhat éves voltam. Az anyám egy hatalmas pofont kevert le nekem. Azután azt a mondatot mondta nekem, amit most én is elismétlek. Azt mondta, ha szeretsz valakit, aki viszontszeret téged, soha ne leplezd le az álmait. A legnagyobb és legésszerűtlenebb álom ugyanis te vagy!
Előhang
„Richard óránként százhúsz kilométeres sebességgel érkezett, meg sem próbált fékezni, de a két nyárfa között megnyíló végtelenben még látta az utolsó reménysugarat. A Mercedes nem gyorsult fel, a két nyárfa elképzelhetetlen öleléssel fonódott egybe. Richard az ütközés következtében meghalt, a kormány csillogó fája beléje fúródott és sötét bordájává lett, egy a többi között. A Párizsba érkező kábeltáviratok olvashatatlanok voltak, amerre a verseny elhaladt, a távírdák rendszere összeomlott, a telegráfjaik szilánkra zúzódtak, akár egy robbanás után. Jelzem, baleset történt, fantasztikus tömeg csodálja. Bartram részideje. A 11.46. -kor beállt halál miatt a feltételek biztosítása lehetetlen. A felfordulásban a madridi alkalmazottak kezükben krétával a fekete táblákat rótták, kartonlapokat tűztek ki és vettek le, fáradságos munkájukat az egyre magasabbra hágó nap tüze melegítette. Kezükbe apró fecnikre írott adatokat nyomtattak, azokat kalaptűre tűzték, de előbb memorizálták, hogy a nagy betűikkel mások számára is elérhetővé tegyék. Amikor a kalaptű betelt, a kisfiú kikapta a kezük alól, és a szemétbe ürítette. De olt a magához való esze, miért is nem dobott ki semmit, és a rákövetkező napon, otthon, végigböngészte valamennyi cédulát. Utóbb, egész életében képtelen volt bármit is olvasni, mert minden irodalmat gyerekes egyszerűsítésnek vagy az érzelmeknek tett fölösleges engedménynek tekintet-írja Baricco, ki a gyermekszemmel láttatott, gépek és benzingőzben felnőtt modernizálódó Itáliába kalauzol bennünket, a maga átható gyermektekintetével.
A főhős
Az Ultimo nevet kapta, bár az első gyermek volt. -De egyben az utolsó is- szögezte le nyomban az anyja. Így lett Ultimo. Jó ideig úgy tűnt, hogy nem akar tudomást venni róla. Életének első négy évében minden létező betegséget összeszedett. Háromszor keresztelték meg: a papot nem vitte rá a lélek, hogy az utolsó kenetet adja fel egy ilyen csepp teremtménynek-nem állta a tekintetét. Mindannyiszor a keresztelés mellett döntött, mégsem mehet el a szentségek kiszolgálása nélkül.
-Ártani nem fog.
Csakugyan, Ultimo mindent túlélt; aprócska, vézna, sápkóros, de életben van. Erős a szíve, hangoztatta az apja. Mázlista, állította róla az anyja. A fentiek okán, hét évet és négy hónapot számlált, amikor 1904 novemberében az apja bevitte az istállóba, rábökött a huszonhat piemonti tehénre, minden vagyonára, és beavatta, hogy csakhamar egyszer és mindenkorra megszabadulnak a trágyahegyektől, de az anyjának egy szót se még. Széles, ünnepélyesre sikerült mozdulattal körbemutatott a sötét és bűzlő hodályon. Aztán lassan, tagoltan kimondta:
-Libero Parri garázs. )Libero: azaz szabad -Kerekes Tamás)
Libero Parri a neve volt. A garázs pedig egy olyan francia szó, amelyet Ultimo még sohase hallott. Jobb híján úgy gondolta, hogy a „tenyésztéshez” vagy a „tejfeldolgozáshoz” lehet köze. Csak azt nem értette, mi benne az újság.
-Automobilokat fogunk javítani-világosította fel tömören az apja.
A gróf
A vasszörny 931 kilója titkolt eleganciával felemelkedett és elrugaszkodott a földtől. A gróf hallotta, hogy a motor felbőg a semmiben, és érezni vélte a szárnycsapásokat, amellyel a kerekek a levegőbe emelték. Kezét a kormánykerékre szorította, döbbent kiáltásra ragadtatva el magát, míg a mellette ülő kisfiúból egészen más, hidegvérű, de boldog kiáltás szakadt ki, meglepő módon a saját nevét bömbölte teli torokból.
A kereszt-és családnevét, hogy pontosak legyünk.
A kocsit Libero Parrinak kellett elvontatnia egy kétlovas fogattal. A műhelybe, ahol egy álló hétig dolgozott rajta. Pedig jól repült. Csak azután hullott szét.
Amikor D’Ambrosio gróf a rá következő vasárnap megérkezett érte, egy vadonatúj autót talált. Libero Parri olyan tudománnyal fényezte fel, amiben benne foglaltatott az évenkénti marhavásárokra felkészítendő tehenek sokesztendős fényesítésének gyakorlata is. A gróf elismerése jeléül olyat füttyentett, mely füttyszót a maguk idején fél Európa bordélyai hitelesítettek- Azután egy gesztenyeszínű bőrtáskát vett elő, és Libero Parri felé tolta.
-Nyisd ki!
-Libero Parri kinyitotta. Szemüveg, bőrsapka, kesztyű, színes sál és egy zubbony volt benne. Rajta egy hímzett címke a felirattal: D’Ambrosio Parri.
-Mit jelentsen ez?
Sohasem hallottál autóversenyekről?
A jövendő
A jövendő gyalogszerrel érkezett. 1911-ben, egy esős márciusi délutánon. Libero Parri már messziről megpillantotta. Látta a hosszú porköpenyt, ráismert a bőrsapkára, a homlokra tolt szemüvegre. Autómobil nem volt, de minden egyéb-igen. .
-Helyben vagyunk-súgta oda Ultimónak, aki éppen küllőket egyengetett. A félreértések elkerülése végett eldugta a tejeskannát, amit foltozott, és odatelepedett egy rakás használt gumiabroncs tövébe, amit nem sokkal előbb vásárolt a brandatei kaszárnyából. Minden készen állt. A porköpenyes ember lassan haladt. Egy hatalmas zöld napernyővel védekezett az eső ellen, és ettől olyan bizonytalan, valószerűtlen benyomást keltett. Mintha egyenesen egy jövendölésből jött volna létre. Odaért a garázshoz, és mintha földbe gyökerezett volna a lába, egy ideig érthetetlen módon tekintetét a gyermekre és a biciklire szegezte. Aztán elolvasta a cégért. Olyan körülményesen silabizálta a, mint aki egy ókori feliratot betűz. Végül a tekintete megállapodott Ultimón..
-Tényleg tartotok itt benzint?
Ultimo az apja felé fordult. Libero Parri úgy tett, mint aki éppen a gumikat számolja.
-Igen-szólalt meg olyan hangon, mint aki már megelégelte, hogy mindig egy és ugyanezt firtatják tőle.
Ez a hihetetlenül, olvasmányos, atmoszférateremtő erővel bíró regény hatásosan ábrázolja a modernizálódó, század eleji Itáliát, amikor egy mesterembernek egy konvisztádor bátorsága kellett, hogy eladjon 26 piemonti tehenet, hogy szerelőműhelyt és benzinraktárt építsen ki, amikor automobilok még alig léteztek. És, amikor a faluban megjelenik az első mozigépész, már a Cinema Paradiso csodálatos világában találjuk magunkat, abban az írói világban mely feledhetetlenül rajzolja meg egy kisfiú felnőtté válását, párhuzamosan egy ország iparosítási folyamatával. Az egyik legjobb könyv, amit valaha is olvastam.
A regény Ultimo Parri sorsát kíséri végig, akit az olvasó kisfiúként ismer meg a 20. század elején, és aki távoli országokban, különös kalandokban úgy öregszik meg, hogy egyetlen célja: rendet teremteni a világban. Ötéves, amikor megpillantja az első automobilt, tizenkilenc a caporettói áttörés napján, és huszonöt, mikor először találkozik a szerelemmel. Az ő története ez a megrendítő regény, mely több hangra íródva mesél egy világról, amelyben az automobil, a verseny iránti szenvedély párosul egy életen átívelő, rejtélyes szerelemmel, és a konok tenni akarással, a szavak és formák mögött rejlő jelentések felfejtésével. Baricco egyedi és összetéveszthetetlen hangú könyve rabul ejt, elvarázsol, hősei sokáig az olvasóval maradnak, és segítenek - élni.
Az utóbbi évtized egyik legtehetségesebb írójának kikiáltott Baricco első könyve. Még nem annyira kiforrott, mint a Selyem - amely a világhírnevet hozta meg a szerző számára, a könyvet 27 nyelvre fordították le - de a szereplők, a történetszövés hasonló. Bariccóról fontos tudni, hogy eredetileg zenekritikusnak tanult, mivel ez a tény jellemzi talán legjobban írói stílusát. A kisvárosi történetet könnyed, légies stílusban meséli el, ez azonban korántsem azt jelenti, hogy maga a történet semmitmondó lenne.
Baricco hangja annyira egyedi, hogy talán nem is tudnánk hozzá fogható írót említeni. Regényei rendszerint nagyon rövidek, akár egy ültőhelyünkben is elolvashatjuk őket, nyelvezetük olyan egyszerű akár a történetük, egyszóval mintha csak ponyvát olvasnánk. Baricco soraiból azonban mégis olyan földöntúli gyönyörűség árad, ami főleg a regények szerkezetét tekintve szinte érthetetlen.
Helikon Kiadónál: 2490 Ft
Baricco nem csak az irodalomhoz, hanem más kortárt művészetekhez is szoros szálakkal kapcsolódik. A Novecento című regénye például Tornetorét is megihlette, ez alapján készült Az óceánjáró zongorista legendája. De a francia elektronikus zenét játszó duóval, az Airrel is dolgozott közösen, ennek eredményeképpen jelent meg a City Reading (The Storie Western) című album, melyen Baricco saját műveit olvassa fel az Air által komponált zenére.( forrás: Onagy Zoltán, Terasz.hu)
Kerekes Tamás
Baricco: Történet
Helikon Kiadó
[a]http://www.helikonkiado.hu[text]www.helikonkiado.hu[/a]
info@helikonkiado.hu
