Harc a korrupció ellen, avagy mit tud a mágikus realizmus
Harc egy banánköztársaságban
Az elnök:
A nemi alkímia a tárgyában folytatott kísérletei eredményeként felesége egy macskának adott életet, mivel az emlékeztet arra engem, hogy nálunk a sajóbábonyi rezervátumban a bengáli tigris papagájt szült, s e korrupcióval átitatott országot az író már az első mondatával rögtön közelebb hozza hozzánk. Saját maga fejleszt robbanóanyagot, mely teljesen hatástalannak bizonyult. Átugorja a hazai híreket, mert tudja, hogy azokat saját Tájékoztatási Minisztériuma állítja elő, s jobbára csak az olvasói leveleket tanulmányozza. Az ellenzéket címekkel és adományokkal hallgattatja el, de amikor egy, a koka- kereskedelem ellen irogató filozófiatanár részére megalapítja a Hermész Rendet, akkor a titkára, mivel nem bízik elnöke helyesírási képességeiben, kijavítja Termész rendre, de ennek egyetlen tagja az elnök lesz, ki automatikusan az ország minden kitüntetését megkapja. Erről saját maga hozott dekrétumot. Őexellenciáját mostanában sok minden idegesíti, jelenleg egy rendeleten dolgozik, hogy a wc ülőkéjét előzetesen melegítsék fel. Az igazi gondot azonban számára az állandósult költségvetési deficit jelenti. A kedvező jelek ellenére: a hadsereg vágya az egyre költségesebb fegyverek után valamelyest csillapodott, a kávé és ólom világpiaci ára kedvezően alakult, de az ország nem gyógyult ki az ipar korábbi tönkremenetele miatt elszenvedett sebekből. A főváros sem heverte ki az előző polgármester gigantikus és teljesen felesleges építkezéseit, s mindennek a tetejében a kormány El Dorado felkutatására indított expedíciói is sikertelenek maradtak, döbbenetes pénzösszegeket emésztve fel. Az elnök privát alkímiai kísérletei sem hoztak egyéb eredményt néhány paranormális jelenségnél és jelentős méretű szexuális extázisnál. Őexellenciája a folyamatos megifjodását és átszellemülését afféle elkerülhetetlen bónuszként élte meg, az azonban aggasztotta, hogy a gazdaság állapota nem képes még csak a közelébe jutni annak, amit akár a legpesszimistább elképzelések szerint is ideálisnak vélt volna. Arra a meggyőződésre jutott, hogy egyik lakájában sem lehet megbízni, tehát jobban teszi, ha az ország állapota felől ezentúl inkább a sajtóból tájékozódik. Ezért az elnök toaletten ülve két döntést hozott. Először is feloszlatja a Tájékoztatási Minisztériumot, másodszor pedig magához rendeli a pénzügyminiszterét, és magyarázatot követel.
A pénzügyminiszter
Emperador Ignacio Coriolano, más néven (inkább a magánéletében elért eredményeinek köszönhetően), mintsem annak, hogy hasonlított volna a név eredeti viselőjére) a Kielégíthetetlen Cunnilingus Császára hosszú évek óta cipelte széles vállain az államadósság visszafizetésének súlyát anélkül, hogy a leghalványabb fogalma lett volna arról, hogyan is vigye végbe mindezt. Hosszú napokat töltött, a tenyerébe támasztott fejjel, olyan dokumentumok felett, amelyekből egyebet sem lehetett kiolvasni, mint azt, hogy a feladat megoldhatatlan. Esténként pedig könnyűvérű, de súlyos taksájú hölgyek karjaiban keresett vigaszt, tiszteletdíjukat pedig a költségvetés terhére fizette ki, ily módon járulva hozzá a nemzet terheinek növekedéséhez. A főnökétől, és egy filozófiaprofesszor olvasói leveleiből kénytelen tudomásul venni, hogy a koka- kereskedelem nem javítja hazája költségvetési egyensúlyát, mert a nyereség kilenc milliárd dollárja szinte azonnal svájci bankok széfjében landol, ezért a Dionisio nevű sajtólevelezőnek valószínűleg igaza van: a kokakereskedelem felszámolása lenne jótékony hatással a költségvetésre. A pénzügyminisztert a deficit felszámolása olyan mértékben sújtja, mintha a Vörös-tengert kellene újra kettéválasztania, nemigen ellenkezhet Őexellenciájával, aki hazaárulással és kötél általi akasztással fenyegeti, ha a helyzetet nem rendezi megnyugtatóan.
A kritikus sajtó (Dinonisi Vivo) és a hatalom viszonya, avagy hogyan kezdődik egy filozófiaóra?
1
A főhős:
Dionisio Vivo felépítése sokat elárult az ereiben csordogáló indián vérről, ezt azonban döbbenetesen kék szem ellentételezte. Pompeyo Xavier de Estremadura gróf egyik XVI. Századi expedíciójának köszönhetett. Mindehhez telt, érzéki száj, olajbarna bőr, fekete bajusz és pompás barkó járult, olyan, mint amit manapság is szívesen viselnek a férfiak abban az országban. Testét majd mindenütt dús szőrzet borította, és kamaszkori önimádatának és az ennek betudható testedzésnek hála, mindmáig izmos maradt. Ha csak tehette, kék ruhában járt, és a bordélyház valamennyi lánya egyetértett abban, hogy az ágyban és az ágyon kívül is kiváló teljesítményt nyújt
2
A főhőst figyelmezteti a hatalom
A tanár úr álmában kívülről érkezett zajra ébredt, dühös károgást hallott, kaparászást, szárnycsapkodást és sorozatszerű koppanásokat az ajtón: mintha valaki a körme hegyével kocogtatná. Az ablakát eltakaró repkény ellenére kihajolt, ahogy csak tudott, és megdöbbenve látta, hogy az ajtaja előtt két megtermett keselyű ugrándozik, csőrükkel kopogtatják az ajtót, ha módjukban áll, egymás fején is. Ahogy az ajtót kinyitotta, a két madár először meglepődött, a nyakukat nyújtogatva vizsgálták a támadójukat, majd hátraugrottak, tiltakozóan károgtak. Aztán Vivo meglátta a zűrzavar kiváltóját. Ahogy oldalra pillantott, egy kézfejet látott, mellmagasságban odaszögezve az ajtajára. Először makettnek vélte, hisz egy kézfejet látott, mellmagasságban odaszögezve az ajtajára. Viaszosnak tűnt a felülete, és a rászáradt vérfoltoknak sem volt olyan színük, amilyent egy igazi vérfolttól elvárna az ember. Egyértelműen férfikéz volt, ahogy közelebbről megvizsgálta, lerágott körmökkel, és egy valószínűleg késtől származó sebhellyel. A kézfején mindenütt ott díszlettek a keselyűcsőrök nyomai, két ujja közt pedig egy gumival odaszíjazott tollat tartott.
A harc tehát megkezdődött. Szatirikus, a mágikus realizmus elemeit is magán viselő regény Marquezre emlékeztető stílusban, Steinbeck kópéira emlékeztető figuráival mond el nekünk, csevegő stílusban mindent arról a világról, melyet teljesen átitat a korrupció, magát a politikai elitet a legjobban, tehát a lehető legtisztább módon: számunkra. Olyan ismerős világ ez.
Kerekes Tamás
Életrajza
1954. december 8-án születettt, Londonban, ahol manapság is él. Miután tizennyolcéves korában befejezte az iskolát, belépett a sandhursti brit haderő tisztkiképző egyetemére, de négy hónap szolgálat után kilépett. A manchesteri Victoria University-n szerezte érettségijét, diplomáját a University of Lonodon.
Még mielőtt teljes munkakörű író lett volna, többféle állást kipróbált. Dolgozott mint autószerelő, motorbiciklis hírnök és mint kertész is. Kolumbiában angolt tanított. Ez az élmény meghatározó szerepet játszott az első három könyve stílusában és tartalmában (The War of Don Emmanuel's Nether Parts (1990), Señor Vivo and the Coca Lord (1991) és The Troublesome Offspring of Cardinal Guzman (1992)). Ezen könyveket befolyásolta a dél-amerikai irodalom, különösképpen a „mágikus realizmus”.
Louis de Bernières-t, 1993-ban, a 20 legjobb fiatal angol regényíró közé válasz)tották. A Corelli kapitány mandolinja, ami a negyedik regénye, az ez után következő évben jelent meg. Ezzel a könyvvel elnyerte a Brit Nemzetközösség országainak írói legjobb könyvért járó díját. Világszerte bestselleré lett és legalább 11 nyelvre fordították le. A könyvet megfilmesítették, Louis de Bernières nem túlzott lelkesedésére. Ezt 2001-ben láthatta a nagyközönség. A regényt színpadra is vitték. A Red Dog című könyve 2001-ben jelent meg. Ezt a novellagyűjteményt egy kutya szobra inspirálta, melyet néhány évvel korábban, Ausztráliában látott meg.
Louis de Bernières írta a Jób Könyvéhez tartozó előszót. Ez a könyvsorozat a Biblia könyveit egyénileg adja ki a Canongate Press kiadó által (1998). A Sunday Morning at the Centre of the World cimű színjátékát, ami London délnyugati részében játszódik, a BBC Rádió 4 1999-ben adta le és 2001-ben jelent meg könyv formájában. Különböző újságok és magazinok rendszeresn közlik rövid történeteit és novelláit. A legutolsó regénye, a Birds Without Wings című könyve, 2004-ben jelent meg, mellyel a 2005-ös Commonwealth Writers Prize (Eurázsiai régió, legjobb könyv) díjára nevezték
(Wikipédia)
A Seor Vivo és a kokainbáró egy meg nem nevezett országban játszódik, de leginkább Kolumbiát juttatja eszünkbe. A több szálon futó regény megtévesztően optimistán indul, hogy aztán brutális tragédiába torkolljon. A nemzetközi politika ütközik itt az igaz szerelemmel, de korántsem elcsépelt módon. Dionisio Vivo, a fiatal filozófiatanár sorra írja a kokainbárókat ostorozó cikkeit, annak ellenére, hogy rendszeresen talál a háza előtt kivágott nyelvű hullákat. Legjobb barátja, Ramon, a város egyetlen becsületes rendőre, óvatosságra inti, de az elhivatott Dionisio hajthatatlan. A helyi kokainbáró több bérgyilkossal is megpróbálja elhallgattatni a kellemetlenkedő fiatalembert, de Dionisiót mintha természetfeletti erők védenék, minden merényletből sértetlenül kerül ki. A mágikus védelem azonban nem terjed ki Dionisio szeretteire. Louis de Bernires 1954-ben született Londonban. Volt katona, kertész, motoros futár, autószerelő, majd lediplomázott. Első irodalmi díját a trilógia első részével, a Don Emmanuel háborújával nyerte el. Szintén a szerzőtől: Don Emmanuel háborúja, avagy dél-amerikai exodus.
Korábbi köteteiről írtam már és az Index recenzense is: Csáp Géza
Bernieres: Senor Vivo és a kokainbáró
Tericum Kiadó
[a]http://www.tewicum,hu[text]www.tewicum,hu[/a]
tericum@tericum.hu
Kerekes Tamás
Az elnök:
A nemi alkímia a tárgyában folytatott kísérletei eredményeként felesége egy macskának adott életet, mivel az emlékeztet arra engem, hogy nálunk a sajóbábonyi rezervátumban a bengáli tigris papagájt szült, s e korrupcióval átitatott országot az író már az első mondatával rögtön közelebb hozza hozzánk. Saját maga fejleszt robbanóanyagot, mely teljesen hatástalannak bizonyult. Átugorja a hazai híreket, mert tudja, hogy azokat saját Tájékoztatási Minisztériuma állítja elő, s jobbára csak az olvasói leveleket tanulmányozza. Az ellenzéket címekkel és adományokkal hallgattatja el, de amikor egy, a koka- kereskedelem ellen irogató filozófiatanár részére megalapítja a Hermész Rendet, akkor a titkára, mivel nem bízik elnöke helyesírási képességeiben, kijavítja Termész rendre, de ennek egyetlen tagja az elnök lesz, ki automatikusan az ország minden kitüntetését megkapja. Erről saját maga hozott dekrétumot. Őexellenciáját mostanában sok minden idegesíti, jelenleg egy rendeleten dolgozik, hogy a wc ülőkéjét előzetesen melegítsék fel. Az igazi gondot azonban számára az állandósult költségvetési deficit jelenti. A kedvező jelek ellenére: a hadsereg vágya az egyre költségesebb fegyverek után valamelyest csillapodott, a kávé és ólom világpiaci ára kedvezően alakult, de az ország nem gyógyult ki az ipar korábbi tönkremenetele miatt elszenvedett sebekből. A főváros sem heverte ki az előző polgármester gigantikus és teljesen felesleges építkezéseit, s mindennek a tetejében a kormány El Dorado felkutatására indított expedíciói is sikertelenek maradtak, döbbenetes pénzösszegeket emésztve fel. Az elnök privát alkímiai kísérletei sem hoztak egyéb eredményt néhány paranormális jelenségnél és jelentős méretű szexuális extázisnál. Őexellenciája a folyamatos megifjodását és átszellemülését afféle elkerülhetetlen bónuszként élte meg, az azonban aggasztotta, hogy a gazdaság állapota nem képes még csak a közelébe jutni annak, amit akár a legpesszimistább elképzelések szerint is ideálisnak vélt volna. Arra a meggyőződésre jutott, hogy egyik lakájában sem lehet megbízni, tehát jobban teszi, ha az ország állapota felől ezentúl inkább a sajtóból tájékozódik. Ezért az elnök toaletten ülve két döntést hozott. Először is feloszlatja a Tájékoztatási Minisztériumot, másodszor pedig magához rendeli a pénzügyminiszterét, és magyarázatot követel.
A pénzügyminiszter
Emperador Ignacio Coriolano, más néven (inkább a magánéletében elért eredményeinek köszönhetően), mintsem annak, hogy hasonlított volna a név eredeti viselőjére) a Kielégíthetetlen Cunnilingus Császára hosszú évek óta cipelte széles vállain az államadósság visszafizetésének súlyát anélkül, hogy a leghalványabb fogalma lett volna arról, hogyan is vigye végbe mindezt. Hosszú napokat töltött, a tenyerébe támasztott fejjel, olyan dokumentumok felett, amelyekből egyebet sem lehetett kiolvasni, mint azt, hogy a feladat megoldhatatlan. Esténként pedig könnyűvérű, de súlyos taksájú hölgyek karjaiban keresett vigaszt, tiszteletdíjukat pedig a költségvetés terhére fizette ki, ily módon járulva hozzá a nemzet terheinek növekedéséhez. A főnökétől, és egy filozófiaprofesszor olvasói leveleiből kénytelen tudomásul venni, hogy a koka- kereskedelem nem javítja hazája költségvetési egyensúlyát, mert a nyereség kilenc milliárd dollárja szinte azonnal svájci bankok széfjében landol, ezért a Dionisio nevű sajtólevelezőnek valószínűleg igaza van: a kokakereskedelem felszámolása lenne jótékony hatással a költségvetésre. A pénzügyminisztert a deficit felszámolása olyan mértékben sújtja, mintha a Vörös-tengert kellene újra kettéválasztania, nemigen ellenkezhet Őexellenciájával, aki hazaárulással és kötél általi akasztással fenyegeti, ha a helyzetet nem rendezi megnyugtatóan.
A kritikus sajtó (Dinonisi Vivo) és a hatalom viszonya, avagy hogyan kezdődik egy filozófiaóra?
1
A főhős:
Dionisio Vivo felépítése sokat elárult az ereiben csordogáló indián vérről, ezt azonban döbbenetesen kék szem ellentételezte. Pompeyo Xavier de Estremadura gróf egyik XVI. Századi expedíciójának köszönhetett. Mindehhez telt, érzéki száj, olajbarna bőr, fekete bajusz és pompás barkó járult, olyan, mint amit manapság is szívesen viselnek a férfiak abban az országban. Testét majd mindenütt dús szőrzet borította, és kamaszkori önimádatának és az ennek betudható testedzésnek hála, mindmáig izmos maradt. Ha csak tehette, kék ruhában járt, és a bordélyház valamennyi lánya egyetértett abban, hogy az ágyban és az ágyon kívül is kiváló teljesítményt nyújt
2
A főhőst figyelmezteti a hatalom
A tanár úr álmában kívülről érkezett zajra ébredt, dühös károgást hallott, kaparászást, szárnycsapkodást és sorozatszerű koppanásokat az ajtón: mintha valaki a körme hegyével kocogtatná. Az ablakát eltakaró repkény ellenére kihajolt, ahogy csak tudott, és megdöbbenve látta, hogy az ajtaja előtt két megtermett keselyű ugrándozik, csőrükkel kopogtatják az ajtót, ha módjukban áll, egymás fején is. Ahogy az ajtót kinyitotta, a két madár először meglepődött, a nyakukat nyújtogatva vizsgálták a támadójukat, majd hátraugrottak, tiltakozóan károgtak. Aztán Vivo meglátta a zűrzavar kiváltóját. Ahogy oldalra pillantott, egy kézfejet látott, mellmagasságban odaszögezve az ajtajára. Először makettnek vélte, hisz egy kézfejet látott, mellmagasságban odaszögezve az ajtajára. Viaszosnak tűnt a felülete, és a rászáradt vérfoltoknak sem volt olyan színük, amilyent egy igazi vérfolttól elvárna az ember. Egyértelműen férfikéz volt, ahogy közelebbről megvizsgálta, lerágott körmökkel, és egy valószínűleg késtől származó sebhellyel. A kézfején mindenütt ott díszlettek a keselyűcsőrök nyomai, két ujja közt pedig egy gumival odaszíjazott tollat tartott.
A harc tehát megkezdődött. Szatirikus, a mágikus realizmus elemeit is magán viselő regény Marquezre emlékeztető stílusban, Steinbeck kópéira emlékeztető figuráival mond el nekünk, csevegő stílusban mindent arról a világról, melyet teljesen átitat a korrupció, magát a politikai elitet a legjobban, tehát a lehető legtisztább módon: számunkra. Olyan ismerős világ ez.
Kerekes Tamás
Életrajza
1954. december 8-án születettt, Londonban, ahol manapság is él. Miután tizennyolcéves korában befejezte az iskolát, belépett a sandhursti brit haderő tisztkiképző egyetemére, de négy hónap szolgálat után kilépett. A manchesteri Victoria University-n szerezte érettségijét, diplomáját a University of Lonodon.
Még mielőtt teljes munkakörű író lett volna, többféle állást kipróbált. Dolgozott mint autószerelő, motorbiciklis hírnök és mint kertész is. Kolumbiában angolt tanított. Ez az élmény meghatározó szerepet játszott az első három könyve stílusában és tartalmában (The War of Don Emmanuel's Nether Parts (1990), Señor Vivo and the Coca Lord (1991) és The Troublesome Offspring of Cardinal Guzman (1992)). Ezen könyveket befolyásolta a dél-amerikai irodalom, különösképpen a „mágikus realizmus”.
Louis de Bernières-t, 1993-ban, a 20 legjobb fiatal angol regényíró közé válasz)tották. A Corelli kapitány mandolinja, ami a negyedik regénye, az ez után következő évben jelent meg. Ezzel a könyvvel elnyerte a Brit Nemzetközösség országainak írói legjobb könyvért járó díját. Világszerte bestselleré lett és legalább 11 nyelvre fordították le. A könyvet megfilmesítették, Louis de Bernières nem túlzott lelkesedésére. Ezt 2001-ben láthatta a nagyközönség. A regényt színpadra is vitték. A Red Dog című könyve 2001-ben jelent meg. Ezt a novellagyűjteményt egy kutya szobra inspirálta, melyet néhány évvel korábban, Ausztráliában látott meg.
Louis de Bernières írta a Jób Könyvéhez tartozó előszót. Ez a könyvsorozat a Biblia könyveit egyénileg adja ki a Canongate Press kiadó által (1998). A Sunday Morning at the Centre of the World cimű színjátékát, ami London délnyugati részében játszódik, a BBC Rádió 4 1999-ben adta le és 2001-ben jelent meg könyv formájában. Különböző újságok és magazinok rendszeresn közlik rövid történeteit és novelláit. A legutolsó regénye, a Birds Without Wings című könyve, 2004-ben jelent meg, mellyel a 2005-ös Commonwealth Writers Prize (Eurázsiai régió, legjobb könyv) díjára nevezték
(Wikipédia)
A Seor Vivo és a kokainbáró egy meg nem nevezett országban játszódik, de leginkább Kolumbiát juttatja eszünkbe. A több szálon futó regény megtévesztően optimistán indul, hogy aztán brutális tragédiába torkolljon. A nemzetközi politika ütközik itt az igaz szerelemmel, de korántsem elcsépelt módon. Dionisio Vivo, a fiatal filozófiatanár sorra írja a kokainbárókat ostorozó cikkeit, annak ellenére, hogy rendszeresen talál a háza előtt kivágott nyelvű hullákat. Legjobb barátja, Ramon, a város egyetlen becsületes rendőre, óvatosságra inti, de az elhivatott Dionisio hajthatatlan. A helyi kokainbáró több bérgyilkossal is megpróbálja elhallgattatni a kellemetlenkedő fiatalembert, de Dionisiót mintha természetfeletti erők védenék, minden merényletből sértetlenül kerül ki. A mágikus védelem azonban nem terjed ki Dionisio szeretteire. Louis de Bernires 1954-ben született Londonban. Volt katona, kertész, motoros futár, autószerelő, majd lediplomázott. Első irodalmi díját a trilógia első részével, a Don Emmanuel háborújával nyerte el. Szintén a szerzőtől: Don Emmanuel háborúja, avagy dél-amerikai exodus.
Korábbi köteteiről írtam már és az Index recenzense is: Csáp Géza
Bernieres: Senor Vivo és a kokainbáró
Tericum Kiadó
[a]http://www.tewicum,hu[text]www.tewicum,hu[/a]
tericum@tericum.hu
Kerekes Tamás